Bernecebaráti - Nagy Zoltán

Ma Bernecebarátiba mentünk kirándulni, és a Nagyboldogasszony-templom tövében, a Kemence-patak fölött van néhány nagyon szép régi borospince, és az egyik korlátjának támlájába egy vers van belefaragva...

Egy olyan vers, amit sajnos még soha nem olvastam-hallottam korábban - de biztosan nem véletlen, hogy éppen most, Mindenszentek ünnepe tájékán bukkantam rá.

Nagy Zoltán: Sírkőre

A völgyet nézni állj meg hegytetőn,
Az életet tanuld a temetőn.
Figyelj reám, ki nem mozdítok ajkat,
Már jól tanít, ki mindörökre hallgat.

Most hallgatok, de egykor zengve zengtem,
A föld, a víz, a lég hallottak engem.
Nem néma, bárha nem szól, a harang,
S nem törli el a csend, hogy volt a hang.

Voltam parázs, elszálltam mint a pernye:
Szívem tüzét eloltá bús zegernye,
De melegebb a nyár, s a déli szélben
örökre érzik már, hogy én is éltem!

Voltam kiáltás, elkapott a szél,
De aki kiáltott, az él!
Völgy csipkebokra már hiába száraz,
Az Úr lángolt ott, mindig oltár már az!

Ha van füled, halld hangtalan beszédem;
Mindegy, mi voltam: voltam az ami,
Egy hang voltam az Isten énekében
És kár lett volna el nem hangzani.

Nagy Zoltán

(1884-1945)