Ősemberek, ősemberek, ősemberek… Most valahogy egy ilyen
szériára buktam rá, és… hááát… nem vagyok túl elragadtatva. :-///
Oké, én „A tűz háborúját” („La
Guerre du feu”) tekintem etalonnak, és nagy ívben teszek az imdb-s
pontozásra: az „I.E. 10.000” („10,000 BC”) is a kedvencem, szóval
ennek fényében vágtam neki az alábbi három filmnek.
Ao, le dernier
Néandertal – Ao, az utolsó ősember
Eleinte annyira zavart, hogy ki akartam kapcsolni… :-/ A
neandervölgyi emberek arcszerkezetének ábrázolása nekem már-már parodisztikusan
hatott, és egyszerűen, nem bírtam bevonódni.
Orbitális szerencsémre nem kapcsoltam ki, hanem csak
néztem tovább, így végül túltettem magam az előreugró szemöldökcsonton, és a
csapott homlokon: és végére határozottan kellemes élményt elkönyvelve keltem
fel a film elől. :sör:
Mert a történet jó: megérintő, magával ragadó, és a karakterek
határozottan szimpatikusak és szerethetőek.
Eleinte furának éreztem, hogy míg a szereplők egymással
fura morgásokkal, és vakkantásszerű nyelven beszélnek, addig teljesen érthetően
narrálják le nekünk a gondolataikat – de végül ezt a megoldást is üdvözöltem,
és elfogadtam. :sör:
A történetről annyi: Ao
(Simon Paul Sutton) törzsét
(feleségét és gyermekét) lemészárolják, ezért elindul, hogy vagy meghaljon –
vagy visszataláljon testvéréhez, régi törzséhez.
Út közben fogságba esik, majd szökése során csatlakozik
hozzá az állapotos Aki (Aruna Shields), akivel ezek után együtt
mennek tovább az úton.
A csapott homlokú neandervölgyi férfi, és a homo sapiens
nő eleinte egyáltalán nem kedvelik egymást, de köszönhetően Aki hamarosan
megszülető gyermekének, különös kötelék alakul ki közöttük.
Valahogy érzi az ember („homo filmmaniakus” :-) ), hogy ez az út hova fog kifutni, de ahogy
tálalják, ahogy alakulnak a sorsok, az érzelmek, valahogy… könnyen meg lehet
bocsátani. Én legalábbis meg tudtam.
Mert az egész szerethető és emberi. :thumbsup:
És a végén… a fene vigye el… annyi jó érzés öntött el a
film végére, amit már régen kaptam meg egy alkotástól. :respect:
Nem tudom, és nem is akarom bántani: ha ilyen „ősemberes”
mozik készülnek/készülnének: tőlem jöhetne mind, ezerrel. :sör:
Alpha – Alfa
Ezt a rivjút rohadt gyorsan le fogom tudni: annyira untam
az egészet, hogy fizikailag fájt, komolyan. :-(((
Kínlódtam, pörgettem – „haladjunk már, könyörgöm!” –, belenéztem,
megint pörgettem – „mikor lesz már vége, bonyek…?!”…
Ezt egyszerűen nem lehet érdekfeszítően átadni – vagy a
téma miatt, vagy mert az alkotók inkompetensek voltak.
Az első domesztikált farkas története baromi unalmas
lett. Sajnos.
Keda (Kodi-Smit
McPhee) pedig annyira idegesítő benne, hogy… Hagyjuk. :-PPP
Early Man –
Ősember
Nick Park: Wallace
and Gromit, Shaun the Sheep, Chicken Run, Creature Comforts :sör:
Szóval, tett már le eleget az asztalra az illető úr, aki
az Early Man-t rendezte.
Ám az Ősember sajnos gyáva marad: nem lép túl semmiféle
tekintetben az underdog sportfilmeken, sőt. Nem is parodizálja azokat (amikor
lenne rá bőven lehetősége), nem is próbál semmiféle új útra lépni ezzel a
témával kapcsolatban. :shameonthem:
A két legjobb karakter, akikhez a legjobb jelenetek
kapcsolódnak, az Hognob (Kutylac) és a Message Bird (Postaszajkó).
Az ő jeleneteiken nagyokat röhögtem. :-D
De a haloványlagos utalások a jelen focijára (Real Bronzio, Early Man United) csak
gyenge, gyáva próbálkozások voltak – és sokkal több lehetőség maradt
kihasználatlan, mint amennyi ült. :-///
És bár a filmbéli Dug
(Öcsi) nagyon bátor fickó – de a
remek és elismerésre méltó munkával és technikval készült stop motion
gyurmafilm… nagyon gyáva és kisstílű. :-PPP
Sokkal több volt benne, egyértelmű csalódás. Sajnos. :-(((
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése