2017. március 15., szerda

Sing – Énekelj! & Mindenki – Sing



Szóval, Sing-Sing… Lássuk-halljuk, hogy mi jött ki ebből: számomra.


Sing – Énekelj!


„Singing for ourselves? Unbelievable. What-what-what is...? Who's he...?
This is crazy. I'm out of here.”

…zene… fantasztikus melódiák… végtelenül szerethető karakterek… dalok… zene… és még zene…

Nem megy ki a fejemből a dallam, napok óta, újra és újra meg kell néznem az utolsó 20-25 percet, és a lábammal dobolom a ritmust, éneklem-dúdolom a dalokat – és egyszerűen nem tűnik el a vigyor a képemről. :-DDD

Feelgood. Csak így. Ennyi. :megarespect:

Rosita (Reese Whiterspoon)


Meena (Tori Kelly)


Mike (Seth MacFarlane)


…és a legnagyobb kedvencem: Johnny (Taron Egerton) és a faterja, Big Daddy (Peter Serafinowicz)



A történet is jópofa, kellemes, szerethető – nem túl csavaros, de jobbára kiszámítható… –, ám a remekül kiválasztott, és a történetbe szőtt dalok annyira ott vannak, hogy az emberben… bennszakad a levegő. :leborul:

Szerintem, nem itt (ott) akarták a dalok csúcspontját, ahol én megtaláltam, de… úgy vélem, hogy egyértelműen az önző, egoista, beképzelt, ám zseniális zenész, Mike dala a „legnagyobb” – Frank Sinatra: My Way.

And now, the end is near
And so I face the final curtain
My friend, I'll say it clear
I'll state my case, of which I'm certain
I've lived a life that's full
I've traveled each and every highway
But more, much more than this
I did it my way!

Rositát és Meenát is imádom, ahogy küzdenek saját életük-énjük problémáival, és közben odaéneklik a lelküket nekünk. :respect:

Ám… nem tudok ezzel mit tenni, ne haragudjatok: az apa-fiú kapcsolatok mindig is a gyengém voltak… Johnny dala, Elton John: I’m Still Standing – és közben ahogy (Spoiler!) a hatalmas, senkit és semmit maga fölött el nem ismerő, a fiát nem sokra tartó, gengsztervezér faterja ellenállhatatlan erővel kitör a börtönből, hogy tűzön-vízen keresztül, átharcolva magát a fél városon odaérjen hozzá… az számomra feledhetetlen. :amazing:
 
„You could never know what it's like
Your blood like winter freezes just like ice
And there's a cold lonely light that shines from you
You'll wind up like the wreck you hide behind that mask you use”

„It’s Johnny! That’s my son!!!
My son…”

„Don't you know I'm still standing better than I ever did
Looking like a true survivor, feeling like a little kid
And I'm still standing after all this time
Picking up the pieces of my life without you on my mind

I'm still standing. Yeah, yeah, yeah
I'm still standing. Yeah, yeah, yeah”



És közben milyen dalok szólalnak még meg?

Gimme Some Lovin’ – The Spencer Davis Group; Under Pressure – Queen featuring Dawid Bowie; Hallelujah – Leonard Cohen; Golden Slumbers/Carry That Weight – John Lennon-Paul McCartney; Fireworks – Katy Perry; Faith – Stevie Wonder featuring Ariana Grande…

Igen, ilyen lelkes ajánlás (...ajnározás…) után nyugodtan mondhatnátok, hogy tegyen fel a fülhallgatót, és hallgassam meg ezeket a zenéket – rajzfilm nélkül.

Meg is teszem :-P de azt mondom, hogy a rajzfilm olyan fantasztikus keretet ad nekik, olyan értelmezésbe helyezi azokat, ahogy egy-egy karakter énekel, vagy ahogy csak „szimplán” történnek a dolgok a dal(ok) alatt… hogy az egy szinttel mindent feljebb emel. :respect:

…és meggyőződésem, hogy az eredeti előadók is szeretettel mosolyogva nézik-hallgatják (van, aki már odaföntről…) valamennyit.

Azt mondom: simán kihagyhatod az életedből a Sing megnézését – de nem tudod, hogy mit veszítesz vele. :sör:

„I’m so proud of you!”




Mindenki – Sing



Igazából, zavartan bámultam a képernyőre a film végén. Hogy végül is… mi lett volna ez?

Mert tanmesének túl szájbarágós – csattanós történetnek meg túl kiszámítható…

A gyerekeket erős sablonból vágták ki, ollóval – a tanár néniről annyit tudunk (meg a végére), hogy egy gonosz boszorkány (hogy? miért? hogyan…?) – az énekkarról meg annyit, hogy a fele/harmada csak tátog… (és azt így hogy? díjnyertes, de mégis minden kappanhangút beveszünk…?).

Hogyan merült fel ez az egész…? A gyerekekről mit is tudunk meg…? A tanárnő meg miért…? És így, tátikákkal kitömve, hogy működhet az egész…? A végén meg kik énekelnek? Mindenki?! A tátikákról is kiderül (váratlanul), hogy (nekik is) frenetikus hangjuk van…? Vagy csak megint tátognak…?! Vagy mindenki hallgat és magnóról megy az egész – na, az lett volna csattanó. :-P

Olyan sokat, olyan nagyot akar mondani a film, hogy nagy nekidurálásból valahogy mégis nagyon kicsi és kevés jön át… az is kínosan, nyögvenyelősen, fals hangokkal, zavart szünetekkel, „mit kezdjek veletek”-kínkeservvel… „húzzuk már el 25 percig a legfeljebb három perces ötletet”-nekibuzdulással.

25 perc egyébként kevés, nem mondom, de volt egy Örkény Istvánunk, akinek egy perc is elég volt ahhoz, hogy valami ütőset hozzon össze.

Ha ennyi elég az Oscarhoz… hát, akkor oké. Bodzavirágból, bodzavirágból…

…én meg csak zavartan-zavarodottan, csalódottan, nem kicsit értetlenül húzom itthon a számat, és arra gondolok, hogy Gryllus Vilmos milyen fantasztikusan adja elő Nemes-Nagy Ágnes: Tavaszi felhők című megzenésített versét… Nem tátog, nem díjnyertes, nem is akar többnek látszani – egyszerűen csak… énekel nekünk egy dalt.

És még mennyit. :respect:

Közben megint van egy Oscar-díjas filmünk. Örülünk, Vincent.

...és zavarban is vagyunk. De nem a meghatottságtól.

4 megjegyzés:

  1. Na, örülök akkor, hogy a Mindenki esetében nemcsak én vakaróztam cseppet, hogy most komolyan ez volt a legjobb... És nehéz nem arra gondolnom, hogy nem a kissé szájbarágós film (amiben a gyerekek nem úgy viselkednek, ahogy ez reális lenne, hanem az "üzenet" átadásának eszközei) a politikai töltet miatt kapott díjat, nem azért, mert művészileg valóban annyira sikerült lenne.

    VálaszTörlés
  2. Amin még én csodálkoztam, hogy rengeteg olyan éltető komment van a filmhez, hogy "az a legnagyobb értéke, hogy _rólunk_ szól" - és utána mindenki meséli a saját "gonosz tanáros" történetét...

    Mivel a film cselekménye 1991-be van helyezve, gondolom, hogy akkoriban már komoly "ellenállási mozgalmak" bontakoztak ki a gonosz tanárok ellen, de gimis időm végéig (1988) nálunk mindenki kussban volt, ha jót akart.
    Emlékszem üvöltözésre, állatias káromkodásokra, pofonokra - és zsigeri félelemre egy-egy óra előtt/alatt, amikor remegve vártuk, hogy mikor jön be az az ember, akit egy értelmes (értsd.: nyugati) rendszerben gyerekek közelébe sem engedtek volna.

    És bár a félelem mellett volt bennünk bőven gyűlölet, fusztráció és bosszúvágy, de senki, soha nem mert volna szembeszállni vele - sőt, még szervezkedni sem ellene.

    Egyébként is, különböző "egyéb" szervezkedési kísérlet során rohadt gyorsan kiviláglott: _mindig_ van valaki, _mindig_ vagy _legalább_(!) egy valaki, aki gyávaságból/egyéni érdekből feldobta a tervet/csapatot.

    Szóval, nagyon örülök, hogy 1991-ben viszont már ilyen komoly kiállást hoztak össze az akkori fiatalok - mert ugye, azonnal ráismertek, hogy "róluk szól".

    Persze, az "átkosban" minden más volt: lehet, hogy ezért sem az én filmem a Mindenki.

    Mármint, azon felül, hogy didaktikus tanmese.

    VálaszTörlés
  3. Szia kedves Road Lee!

    Néha titokban elolvasom itt egy-két írásod. Ennek köszönhetően megnéztük a kislányommal a Singet. Köszi az ajánlást, igazán jó élmény volt! Kedvenceim nekem is a gorillák! :-)
    Üdv Judy

    VálaszTörlés
  4. Szia Judy!

    Örülök, hogy Nektek is bejött! :-)))

    Én tudom, hogy férfinak ciki ha bejönnek az énekes-táncos filmek, de a csoda vigye el: én akkor is nagyon szeretem a zenéket-dalokat-táncokat a filmekben. :-)

    És közben arra gondolok, amit Babits Mihály írt:

    "Megmondom a titkát, édesem a dalnak:
    Önmagát hallgatja, aki dalra hallgat.
    Mindenik embernek a lelkében dal van,
    és a saját lelkét hallja minden dalban.
    És akinek szép a lelkében az ének,
    az hallja a mások énekét is szépnek."

    :respect:
    :-)

    VálaszTörlés