Hm…
Белый тигр –
White Tiger
„I hear tanks. All tanks talk, only no one
hears them, but I hear them. And they, when the shells are flying at them, they
warn me, and I get out of the way of the shells. That’s how they help me. They
want me to live. And they want me to
burn that „White Tiger”. To exact vengeance.”
Ilyen az, amikor ráharap az ember egy témára. :-)
Megint egy orosz, II. világháborús film, igaz, ez még
2012-ből.
Egy szinte(?!) a halálból visszajött
tankvezető/tankparancsnok (Aleksey
Vertkov) a titokzatos, misztikus, pusztító német tank, a „Белый тигр”, a „White Tiger” nyomába ered.
És hogy miért írtam úgy, hogy „szinte(?!)”? Ez (lenne) a
film sava-borsa-(borscsa ;-) ): a misztikum, a fantasy – de sajnos annyira nem
bátor a rendező, hogy két lábbal rá merjen állni erre a misztikus/fantasy talajra.
Ebben nyilván közrejátszanak régi beidegződések, a hagyománytisztelet, esetleg „felsőbb
nyomás” – pedig azt mondom, a misztikum, a fantasy tette/tehette volna igazán
unikummá ezt a filmet.
Így is marha érdekesnek találtam – de nem tudott (mert)
igazán nagy lenni. :-/ Kár érte. :-(
Mert a német tank brutális tűzerejű, szinte
sorozatlövésre képes, olyan ormótlan, több tonnás súlya, és ezer lóerős motorja
ellenére majdnem hangtalanul közlekedik az erdőben, mint egy modern gépjármű,
és a csata végén képes visszavonulni a mocsárba – ami annyira nonszensz, hogy
az orosz katonák nem hisznek az egyértelmű nyomoknak sem.
Az „újjászületett” tankvezető nem emlékszik a nevére,
ezért felveszi a Naydenov („megtalált”)
nevet, és újra szolgálatra jelentkezik: pont kapóra jön Fedotov őrnagynak (Vitaly
Kishchenko), akit éppen ekkor állítanak rá a „Белый тигр” témára, és egy különleges tankkal, elit legénységgel
indul a legenda nyomába.
Ahogy halad előre a történet, egyre több derül ki
számunkra a titokzatos német tankról: például az, hogy tényleg létezik –
hihetetlen harci képességei vannak – és hogy a német hadvezetés sem tud róla
semmit…!
Naydenov egy csöndes őrült benyomását kelti mindenkiben:
kivéve a tank legénységét, és Fedotov őrnagyot.
A film legnagyobb pillanatai azok, amikor Naydenov „beszél”
a tankokkal, vagy amikor a (szent?) küldetéséről beszél a parancsnokának.
„Until I finish him off, the war isn’t
finished Comrade Colonel. He’s waiting. He is. He’ll wait twenty years, fifty,
maybe a hundred. And then he’ll crawl out. He must be destroyed.”
És ekkor érezzük, érezhetjük, hogy ez a film jóval
többről szól(hatna), mint tankvadászat, tankcsata.
De nem mer a rendező teljes mellszélességgel
elköteleződni ebbe az irányba… :-/
Aztán jön a német kapituláció hivatalos aláírásának
bemutatása: amit döbbenten lestem, annyira nem illett sem a film
dramaturgiájába, se a miliőjébe. Mint egy idegen test ékelődik a filmbe. :-///
És utána meg jön az a jelenet, ami felteszi/feltehetné a
koronát az i-re, vagy pontot a történetre. ;-)
Hitler monológot folytat egy hatalmas, díszes teremben,
ahol egy árnyékba rejtező, mefisztói alak a hallgatósága:
„We’ve know each other too well for too long,
too much ties us together.”
És ez újfent megerősít minket, egyszeri nézőket abban,
hogy többről volt/van itt szó, mint az oroszok és a németek háborúja… és
visszamenőleg is átértékelünk mindent. :sör:
Marha jó misztikus-fantasy világháborús film lehetett
volna: de így (főleg a kapituláció részletes bemutatásával…! :-/ ) eléggé
csapongó, bizonytalan alkotás lett, ami nem tudja/tudta eldönteni, hogy
műfajilag hová is tartozzon.
Ám én, misztika és fantasy rajongó azt mondom: számomra
így is megérte ez a bátortalan – mégis valahol bátor műfaji kísérlet.
:thumbsup:
I Am Not a
Serial Killer
Igazából nem volt ez rossz film – de mégis legszívesebben
két (három…) lépést elhátrálnék tőle, és tagadólag a fejemet ráznám: „nem, én
ezt a fickót/fikciót/filmet nem is ismerem! soha nem láttam”.
:-S :-/ :-P
Fura olyan alkotást nézni, amiben semmivel és senkivel
nem tudok azonosulni, senkiért nem tudok szorítani – de legalább közben
elmerülhetek a széttrancsírozott emberi testek látványában :-OOO és
megnézhetem, hogy a halottasházban hogyan folyik a munka. A maga elég durva
valójában…
:eeekkk:
A szociopata, gyilkossági vággyal/vágyakkal birkózó,
különc tinédzser, akinek a családja közben temetkezési vállalkozó, és a saját
családi házuk pincéjében készítik elő a temetésre az elhunytakat – amiben a fiú
elkerekedett, izgatott (örömöt lelő…?!) szemekkel nézi a holt tetemekkel folyó „munkát”
– és ki is veszi a részét belőle.
Félre ne értsétek: nekem anno nagy kedvencem volt a „Six
Feet Under” – de ez a film nemhogy kicsapta a biztosítékot, hanem első
pillanattól rákönyökölt a villogó fénnyel egybekötött szirénára, és azt a
végéig csutkára nyomta. :-PPP
Szóval, a temetkezési vállalkozó (sorozat)gyilkossági
hajlamokat dédelgető fura fia felfedezi, hogy a városában tényleg van egy
sorozatgyilkos, aki… vagy inkább _ami_... megteszi azt, amiről ő csak álmodni
mer.
És naná, hogy rá is jön, ki az – és naná, hogy figyelni kezdi,
majd jelzi neki azt, hogy „Tudom, mi vagy”, és izgatottan várja a reakciót. A hülyéje. :-P
Lehetne ebből egy izgalmas macska-egér játék, vagy
brutális thriller, vagy pusztán egy lelki válság, hogy „csakazértse legyek
olyan, mint te”… vagy éppen „én még jobb leszek ebben, mint te”. :-PPP
Olyan semmilyen lesz az egész – szerintem. :-/
És a végére hiába jutunk el oda, hogy „egy Szörny is
lehet szerelmes, ami… valahol… jobbá teheti”, én már addigra régen
megcsömörlöttem a trancsírtól és a nyomorult szociopata kölyök hülyeségeitől.
…igazából, csak Christopher
Lloyd-ot sajnálom, hogy ilyenekben kell(?!) játszania a megélhetésért 78
évesen. :-///
Nem ajánlom igazából senkinek – pedig a poszter, amit először láttam róla, nagyon tetszett.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése