I Am a Hero & Killers

Bepróbáltam két keménynek (brutálisnak) ígérkező filmet, de nem vagyok maradéktalanul elégedett… sőt. :-/

I Am a Hero

„A japánok válasza a „Train to Busan”-ra” – olvastam róla. Nos, ha ez igaz, akkor már a „Train to Busan”-ra sem vagyok annyira kíváncsi – bár eddig rajta volt a listámon. :-P

Nem mintha tele lenne a hócipőm a zombis filmekkel: mert igen, rengeteg van a palettán, de kénytelen vagyok beismerni, hogy nekem bejönnek („guilty pleasure”), szóval, tőlem mindig jöhet a következő.

De ez megint csak a felszínt karcolgatta abban az értelemben, hogy „próbálok valami új színt vinni a szcénába” – de a vége az lettem, hogy „jöttem is, meg nem is, hoztam is, meg nem is”. :-P

Nem, egyáltalán nem keltem fel előle úgy, hogy „na ugye! ezt is tökre megérte leforgatni zombi-témában!”. :-/

Voltak benne jó ötletek (több fajta zombi típus), de alapjában véve itt is gyorsan „beszorultunk” egy fixa helyszínre (ráadásul a lényeges eseményekkel a föld alá, szóval… jócskán spóroltunk a külső felvételekkel, és akár Nagykáta-alsón is forgathattak volna – ennyit a „Fuji hegyre kell felmenni” alapfelvetésről… :-PPP ).

A „félig zombi” :eeekkk: lány is érdekes lett volna, de a gyors felütés után nagyon hamar átment „cipelt holt teherbe”, és csak biodíszletként funkcionált. :-///

A geek, manga rajzoló-segéd főhős szerencsétlenkedései és személyes tragédiája (rajzoló karrierjének gyors és csúfos megfeneklése…) nem segítettek sokat azon, hogy azonosulni tudjunk vele – szimpatikusnak meg annyira találtuk, hogy max. sajnáltuk a nyomorultat. :-(

A végén a magányos „stand off”-ja pedig bármennyire is heroikus volt a maga nemében, valahogy mégis amolyan suta agyaggalamb lövészet érzetét keltette, ahol a lőszer mennyisége számít leginkább… :-///

Aki szeretne megnézni minden zombi(s) filmet, az bátran ugorjon neki – de a többieknek nem kell feltétlenül időt és energiát szánni rá.

Killers

Úgy került az utamba, hogy láttam a neten az új Iko Uwais film trailerét: Headshot. (Premier: március :sör: )

És ott olvastam, hogy „From the Directors of ’Killers’” – gondoltam, amíg eljön a március, legalább bepótolom ezt a „hivatkozási alap” Killers-t…

Nos, a „The Mo Brothers” – Kimo Stamboel és Timo Tjahjanto – egyelőre nem kápráztatott el, hogy úgy mondjam… pedig valami „oldalágon” (special thanks) volt közük a „The Raid”-hez is.

A Killers-ben adott nekünk egy elmebeteg sorozatgyilkos, aki mindig felpakolja az aktuális undormány tettét a netre, és élvezettel nézi, ahogy nő a kattintás szám. (Kedves mai téma… :-PPP)

Van egy fusztrált újságírónk, aki szintén nézegeti a gyilkosságok videóit, majd egy adott helyzetbe kerülve rájön, hogy ő is videózhatna hasonlókat – de persze ő a „jó” oldalról közelítené meg, azaz olyanokat ölne meg nyilvánosság előtt, akik megérdemlik.

Persze, az elmebeteg azonnal meglátja, felismeri és megtalálja a „copy-cat”-et, és „patronálni” kezdi.

Hááát… legalábbis ebből kellene kisülni valaminek, ami épülésünkre szolgál – de ez rohadtul nem jön össze neki. :-PPP

Az elmebeteg (profi) sorozatgyilkos rohadt ijesztő és undorító – a „_jó_” copy cat pedig akkora balek pancser, hogy a fal adja a másikat. Pont olyan, ahogy ezen a képen kinéz.

Nincs kiért szorítani.

Az áldozatok meg olyanok, mint a vágóhídra terelt birkák – sőt, a „főáldozat-jelölt” még csak nem is teljesen tiszta és ártatlan… Szóval, vele/velük sem lehet nagyon együttérezni.

Én igazából azt vártam végig, hogy legyen végre vége ennek a borzalomnak – nem úgy, hogy annyira rossz a film, hanem annyira borzalmas, annyira undorító és aljas, annyira ocsmány az, amit taglal… nagyon sokszor sokkoló, brutális képekkel. :-OOO

A vége pedig… igazából nem is lehetett más, mint ami lett. :-///

Ha ez a „The Mo Brothers” (eddigi) legjobbja, akkor valahogy… alább szálltak a várakozásaim a „Headshot”-tal kapcsolatosan is. :-///