2017. február 13., hétfő

Kubo and the Two Strings – Kubo és a varázshúrok




„Ha pislognod kell, most pislogj!”

…napokig nem ment (…megy…) ki a fejemből ez a mondat, ami a film tételmondata. Kubo mindig ezzel kezdi a varázslatos meséjét – és szinte a lelkemből beszél, mert én is arra vágyom (íróként, mesélőként), hogy ilyen teljes önátadásra, ilyen emberfeletti odafigyelésre tudjam késztetni történeteimmel az embereket.

„Ha pislognod kell, most pislogj!”

„A teljes figyelmedre szükségem van, a teljes odaadásodra, teljes szellemedre – én kevesebb leszek, a történetem kevesebb lesz, ha a mesém alatt nem fordulsz felém az egész személyiségeddel… de a legtöbbet mégis lehet, hogy te fogod veszíteni, ha nem így teszel.”

Én valahogy így fordítanám le magamnak ezt a felszólítást: de mennyivel „élesebb” is röviden, nem?!
:respect:

Egyszerűen nem tudom nem a keblemre ölelni azt a rajz- és bábfilm tendenciát, ami mostanában egyre gyakrabban, és egyre szerethetőbben felüti a fejét a filmgyártásban: hogy merjünk mélyebb érzelmeket, megrendítő, elgondolkodtató dolgokat is elmesélni, megpendíteni.

Hogy ne csak a könnyű (oké, azért _annyira_ nem könnyű, tudjuk), gyermeki szórakoztatás felé forduljunk, hanem merjünk mondani a gyerekeknek is örökérvényű, komoly dolgokat, amik… akár… még meg is rendíthetik őket. De ha sikerül őket megindítani… attól lesznek csodálatos felnőttek, valódi Emberek. Szvsz.
:leborul:

Ha jól tévedek, a 2009-es „Up – Fel!” volt az első, aki először próbált, mert emberi drámát vinni a mesébe. :sör: Aztán jött a 2010-es „Toy Story 3.”, amin elakadt a szó. És még ugyanabban az évben a „How to Train Your Dragon”… Aztán 2011-ben a „Kung Fu Panda 2.”… 2012-ben a „ParaNorman”... 2014-ben a „How to Train Your Dragon 2.”… És így jutottunk el a 2016-os Kubo-hoz. Gyönyörű sor ez. Szemet-szívet-lelket gyönyörködtető. :respect: :leborul:

És az ember egyszerre lágyul el, örül tiszta szívből, és lesz marha büszke a Készítőkre, hogy nem nézik egybites fafejnek sem őt, sem a gyerekét – hanem megtisztelik azzal, hogy a könnyed műfaj keretein belül komolyan szólnak hozzá. Nem lehetünk ezért elég hálásak. :respect:

Valami hülye apropóból :gyagya: csak minden második LAIKA filmet néztem meg eddig. A 2009-es „Coraline”-t kihagytam :meaculpa:, a 2012-es „ParaNorman”-t megnéztem és nagyon tetszett, a 2014-es „The Boxtrolls”-t kihagytam :meaculpa:, és a 2016-os „Kubo and the Two Strings”-t megnéztem és nagyon tetszett…

Tiszta gyagya vagyok, nem…?! :eeekkk: :-P :-S

…és még van pofám blogot írni. :-/// Na, mindegy. :-P :-)

Lényeg a lényeg: már a ParaNorman is nem kicsit ment bele emberi erkölcsbe és moralitásba – miközben tudott mellette piszok ijesztő, és marha vicces is lenni. :-D

A „Kubo” nem ad ennyi feloldást, a gegek minimálisak – és a saját nagyapjával szemben(!!!) az életéért futó/harcoló Kubo története olyan feszesen tart minket, mint a megfeszített húr az íjat.


„Előre szólok: ha mással babrálsz, másfelé nézel, ha egy sort is elfelejtesz a meséből, akár egy pillanatra, akkor a hős biztosan odavész.”

A Kubo-nak már a felütése is minimum brutális: a csecsemő Kubót anyja menekíti a nagyapja elől, aki már kitépte/megszerezte a gyermek fél szemét(!!!), és az anya, meg a kicsi csak azért tudtak egyáltalán megszökni, mert a szamuráj apja, és teljes serege harcba szálltak, és feláldozták magukat azért, hogy ők megmenekülhessenek.

Kubót anyja boszorkány nővérei még most is üldözik: anyját meg akarják ölni, Kubót pedig el akarják vinni a nagyapjának, hogy az kiszedhesse a másik szemét is. (!!!) :eeekkk: :-OOO

Nem az az „átlagos, könnyed, gyerekbabusgatós” felütés, igaz…?!

Kubo folyamatos bujkálása során csak abban reménykedhet, hogyha megszerzi a mágikus fegyverzetet: „A Kard, mi törhetetlen. A Mellvért, ami áthatolhatatlan. A Sisak, mi sebezhetetlen.”.

…aztán (anélkül, hogy szerteszanaszéjjel spoilerezném az egészet) a végén kiderül, hogy egyáltalán nem ezekre van szüksége…


…és hogy a főgonosz Holdkirályt sem legyőzni, vagy elpusztítani kell.

„Te vagy a legkedvesebb, legédesebb ember, aki valaha a faluban élt.”

Kubo egyébként egy olyan fantasztikusra sikeredett karakter, hogy egész egyszerűen párját ritkítja. :respect:

Ebben pedig óriási, elévülhetetlen szerepe van a magyar hangjának, Pál Dániel Máténak :respect: aki konkrétan életre kelti a főhőst, és annyira árnyaltan, finoman, érzéssel és átéléssel tudja érzékeltetni egy-egy hangulatát, hogy az én szememben a magyar szinkronszínészek legjobbjai közé írta magát azonnal. :leborul: Köszönet érte. :sör: … izé… :málnaszörp: :-)


„És ez még a legkevesebb.”

És a Zene…!

Amikor Kubo a szamiszenjén (samisenjén, shamisenjén – ahogy tetszik) játszik, képes elandalítani – képes hatalmat sugározni – képes erőt demonstrálni – és képes megindítani. Fantasztikus, ahogy a három húros hangszer zenéje kiegészíti, kerekké, többé teszi a történéseket. :respect:

De nem csak a három húros hangszeré az érdem: a film végét azóta, amióta először láttam… már nem is tudom, hogy hányszor néztem meg újra. És újra. És megint.

Az ott hallható zene minden alkalommal kifacsarja a szívemet…


Fantasztikus, feledhetetlen, retinába, dobhártyába, szívbe-lélekbe égő mese lett a Kubo. :leborul:

Köszönet érte, Laika! :megarespect:

„Ha pislognod kell, most pislogj!”


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése