„Ha pislognod kell, most pislogj!”
…napokig nem ment (…megy…) ki a fejemből ez a mondat, ami
a film tételmondata. Kubo mindig ezzel kezdi a varázslatos meséjét – és szinte
a lelkemből beszél, mert én is arra vágyom (íróként, mesélőként), hogy ilyen teljes
önátadásra, ilyen emberfeletti odafigyelésre tudjam késztetni történeteimmel az
embereket.
„Ha pislognod kell, most pislogj!”
„A teljes figyelmedre szükségem van, a teljes odaadásodra,
teljes szellemedre – én kevesebb leszek, a történetem kevesebb lesz, ha a mesém
alatt nem fordulsz felém az egész személyiségeddel… de a legtöbbet mégis lehet,
hogy te fogod veszíteni, ha nem így teszel.”
Én valahogy így fordítanám le magamnak ezt a felszólítást:
de mennyivel „élesebb” is röviden, nem?!
:respect:
Egyszerűen nem tudom nem a keblemre ölelni azt a rajz- és
bábfilm tendenciát, ami mostanában egyre gyakrabban, és egyre szerethetőbben
felüti a fejét a filmgyártásban: hogy merjünk mélyebb érzelmeket, megrendítő,
elgondolkodtató dolgokat is elmesélni, megpendíteni.
Hogy ne csak a könnyű (oké, azért _annyira_ nem könnyű, tudjuk), gyermeki szórakoztatás felé
forduljunk, hanem merjünk mondani a gyerekeknek is örökérvényű, komoly
dolgokat, amik… akár… még meg is rendíthetik őket. De ha sikerül őket
megindítani… attól lesznek csodálatos felnőttek, valódi Emberek. Szvsz.
:leborul:
Ha jól tévedek, a 2009-es „Up – Fel!” volt az első,
aki először próbált, mert emberi drámát vinni a mesébe. :sör: Aztán jött a
2010-es „Toy Story 3.”, amin elakadt a szó. És még ugyanabban az évben
a „How
to Train Your Dragon”… Aztán 2011-ben a „Kung Fu Panda 2.”… 2012-ben
a „ParaNorman”...
2014-ben a „How to Train Your Dragon 2.”… És így jutottunk el a 2016-os Kubo-hoz. Gyönyörű sor ez. Szemet-szívet-lelket
gyönyörködtető. :respect: :leborul:
És az ember egyszerre lágyul el, örül tiszta szívből, és
lesz marha büszke a Készítőkre, hogy nem nézik egybites fafejnek sem őt, sem a
gyerekét – hanem megtisztelik azzal, hogy a könnyed műfaj keretein belül komolyan
szólnak hozzá. Nem lehetünk ezért elég hálásak. :respect:
Valami hülye apropóból :gyagya: csak minden második LAIKA filmet néztem meg eddig. A 2009-es
„Coraline”-t
kihagytam :meaculpa:, a 2012-es „ParaNorman”-t megnéztem és nagyon
tetszett, a 2014-es „The Boxtrolls”-t kihagytam :meaculpa:, és a 2016-os „Kubo and the Two Strings”-t megnéztem
és nagyon tetszett…
Tiszta gyagya vagyok, nem…?! :eeekkk: :-P :-S
…és még van pofám blogot írni. :-/// Na, mindegy. :-P :-)
Lényeg a lényeg: már a ParaNorman is nem kicsit
ment bele emberi erkölcsbe és moralitásba – miközben tudott mellette piszok
ijesztő, és marha vicces is lenni. :-D
A „Kubo” nem
ad ennyi feloldást, a gegek minimálisak – és a saját nagyapjával szemben(!!!)
az életéért futó/harcoló Kubo története olyan feszesen tart minket, mint a
megfeszített húr az íjat.
„Előre szólok: ha mással babrálsz, másfelé
nézel, ha egy sort is elfelejtesz a meséből, akár egy pillanatra, akkor a hős
biztosan odavész.”
A Kubo-nak már a felütése is minimum brutális: a csecsemő
Kubót anyja menekíti a nagyapja elől, aki már kitépte/megszerezte a gyermek fél
szemét(!!!), és az anya, meg a kicsi csak azért tudtak egyáltalán megszökni,
mert a szamuráj apja, és teljes serege harcba szálltak, és feláldozták magukat
azért, hogy ők megmenekülhessenek.
Kubót anyja boszorkány nővérei még most is üldözik:
anyját meg akarják ölni, Kubót pedig el akarják vinni a nagyapjának, hogy az
kiszedhesse a másik szemét is. (!!!) :eeekkk: :-OOO
Nem az az „átlagos, könnyed, gyerekbabusgatós” felütés,
igaz…?!
Kubo folyamatos bujkálása során csak abban reménykedhet,
hogyha megszerzi a mágikus fegyverzetet: „A
Kard, mi törhetetlen. A Mellvért, ami áthatolhatatlan. A Sisak, mi sebezhetetlen.”.
…aztán (anélkül, hogy szerteszanaszéjjel spoilerezném az
egészet) a végén kiderül, hogy egyáltalán nem ezekre van szüksége…
…és hogy a főgonosz Holdkirályt sem legyőzni, vagy
elpusztítani kell.
„Te vagy a legkedvesebb, legédesebb ember,
aki valaha a faluban élt.”
Kubo egyébként egy olyan fantasztikusra sikeredett
karakter, hogy egész egyszerűen párját ritkítja. :respect:
Ebben pedig óriási, elévülhetetlen szerepe van a magyar
hangjának, Pál Dániel Máténak
:respect: aki konkrétan életre kelti a főhőst, és annyira árnyaltan, finoman,
érzéssel és átéléssel tudja érzékeltetni egy-egy hangulatát, hogy az én
szememben a magyar szinkronszínészek legjobbjai közé írta magát azonnal.
:leborul: Köszönet érte. :sör: … izé… :málnaszörp: :-)
„És ez még a legkevesebb.”
És a Zene…!
Amikor Kubo a szamiszenjén (samisenjén, shamisenjén –
ahogy tetszik) játszik, képes elandalítani – képes hatalmat sugározni – képes
erőt demonstrálni – és képes megindítani. Fantasztikus, ahogy a három húros
hangszer zenéje kiegészíti, kerekké, többé teszi a történéseket. :respect:
De nem csak a három húros hangszeré az érdem: a film
végét azóta, amióta először láttam… már nem is tudom, hogy hányszor néztem meg
újra. És újra. És megint.
Az ott hallható zene minden alkalommal kifacsarja a
szívemet…
…
Fantasztikus, feledhetetlen, retinába, dobhártyába,
szívbe-lélekbe égő mese lett a Kubo. :leborul:
Köszönet érte, Laika! :megarespect:
„Ha pislognod kell, most pislogj!”
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése