Még mindig csak sorozatozni van kedvem: de az ősz már
csak ilyen. Bőséges a felhozatal új sorozatok terén, és lelkesen csapongok
közöttük, mint kiéhezett magyar a svédasztalnál, hol ebbe, hol abba
beleharapva, miközben tobzódnak a különféle ízek az ínyemen. :-)
This Is Us
s01e01-e02
„- First came...
- Me!”
Már idejét sem tudom, hogy mikor éreztem utoljára ilyen
zsigeri döbbenetet, ilyen lelkem legmélyéig átjáró, szívszorító, mégis a felhők
közé emelő örömöt, amit ennek a sorozatnak az első epizódja okozott…
…elképesztő volt, egy igazi, megrázó, de boldogító emberi
történet. :respect: :leborul:
Igazi, lélekkel teli 10/10-es
epizód, ami könnyedén, erőlködés, izzadtságszag, és laborban érlelt sterilitás
érzete nélkül hozta „A Tökéleteset”. :megarespect:
Egyébként időközben eszembe jutott: megvan, mikor
hidaltam le így, ennyire egy sorozatepizódtól.
2007-ben a Heroes
s01e01. Az volt rám ilyen-efféle megrendítő revelációval… :goldenmemories:
És micsoda párhuzam: abban is, és ebben is Milo Ventimiglia az egyik főszereplő.
:sör:
„- And Dad said...
- Gee!”
…egyébként azért ebbe belegondolni kicsit elszomorító is:
hogy szinte tíz évente egyszer dobnak egy-egy döbbenetesen hatalmasat sorozatfronton,
miközben évente legalább (mittomén, Winnie biztosan pontosan megmondaná…)
150-200 új sorozat üti fel a fejét USA és Európa szerte.
Na, mindegy. :-P :-/
Vissza a főtémához: ha valaki azt mondja nekem, hogy
„családi dráma” hááát… legalábbis sok minden megfordul a fejemben. :-P :-S
Olyan „szeretlek-nem
szeretlek”, „se veled, se nélküled”, „nem értesz meg, megértelek”, „megbántottál-haragszom-elhagylak-megbocsátok-visszajövök”,
szóval, efféle _„drámázásra”_ gondol
az ember. Legalábbis én. :-P
…és nem mondom, hogy ez egy amolyan felcsigázó, „de
nagyon meg kellene nézni ezt!” ingerenciát keltene bennem. :suxxx: :thumsdown:
Egy marha nagy szerencsém volt a This Is Us-szal kapcsolatban: nagyon jókat olvastam róla – és
kíváncsi lettem. Hála a Jó Istennek… Köszönet a rivjúkért! :sör:
„- And then came...
- Me!”
Leültem a pilot elé, és igazából nem nagyon voltak
elvárásaim, mondjuk, abban azért bíztam, hogy legalább Katinak tetszeni fog –
ha nekem nem is… –, és legalább ezzel le fogom tudni a „kötelező” „csajos-csajnak
bejövős” sorozatot, amit rendszeresen számon kér rajtam. ;-) :-)
Erre azt mondom: szvsz tényleg a _családi dráma_ a legjobb kifejezés a szériára, mégis olyan
szerethető, megrendítő és emberi, hogy az embernek a lelke belesajdul.
Persze, nem is lehet ez másként, amikor a sorozat írója
az a Dan Fogelman, aki a „Crazy,
Stupid, Love.”-ot is jegyzi, ami szerintem nagyon szerethetően mesélt
az emberi kapcsolatokról. :sör:
És igen, a nagyszerű történet rendkívül fontos (ha nem a
Legfontosabb!), de nagyon fontosak a remek színészek is, akikben ebben a
sorozatban nincs hiány. :respect:
A történet három szálon fut, de mindhárom szál
találkozik, hatással bír egymásra – és végső soron, a három szál egy történet.
:sör:
Milo Ventimigliá-nak
tökéletes partnere Mandy Moore, és
annyira jó őket együtt látni, annyira jó értük szorítani. :thumbsup:
„- And Mom said...
- Whee!”
Chrissy Metz és Chris Sullivan nekem kicsit „Mike & Molly”-s – de mivel én
szeretem azt a showt is, igazából semmi bajom velük, sőt, szerintem a legjobb
poénokat ők ketten kapják, ami sokszor nagyon jól jön. :-)))
Talán legkevésbé (ami azért még mindig elég durva, olyan
7/10-es tetszési index! csak a másik két szálhoz képest... hm… „gyengébb”) Sterling K. Brown és Susan Kelechi Watson kettőse tetszik,
de őket meg azonnal megdobták Ron Cephas
Jones karakterével, ami egy nagyon jó plusz dinamikát adott a (szinte)
„tökéletes kapcsolatnak”.
És hogy beszéljek már egy kicsit arról is egy kicsit,
hogy ha az első részt tökéletesre értékelem, akkor mit mondok a másodikra?
Nos, igazából azzal sincs „baj” – csupán egyetlen egy
dolog miatt értékelem… hm… „kevesebbre”, mint az első: ez pedig az, hogy a
végén olyan pofont adott _nekem_, hogy csak pislogtam…
…és rohadt rosszul esett: miközben teljesen tisztában
vagyok vele, hogy az Élet milyen, hogy változunk, hogy dolgok elmúlnak és újak
jönnek… de mégis, nagyon fájt a az utolsó jelenet. :-(((
„- And then came...
- Me!”
De nem kárhoztatom ezért a sorozatot, mert sikerült azt
is úgy interpretálni, hogy szerethető lett a megrázó pillanat – és mint
mondtam, nyilvánvaló még szentimentális számomra is, hogy az Élet akkor sem hoz
mindig jót, ha az ember úgy érzi/azt hiszi, hogy valakik már… nagyon
megérdemelnék a zavartalan boldogságot.
Piszokul jól indult ez a sorozat, évek óta nem éreztem
már ilyen „rákattanást”. :thumbsup:
Elvileg tíz részes az évad, nagyon bízom benne, hogy a
színvonal töretlen marad. :sör:
Nagyon szorítok ezért a három/egy családért.
:fingerscross:
„- And we said...
- That's three!
- Big Three?
- Big Three!”
Lethal Weapon
s01e01
Én nagy rajongója vagyok a Mel Gibson és Danny Glover
filmeknek, szóval – nálam ez a sorozat elég nagy hátránnyal indult… :-PPP
Damon Wayans?!
Most komolyan Damon Wayans?!?! Az a
„B” és „C” vígjátékokban szereplő rossz ripacs – mint Roger Murtaugh…?! :-PPP
És Clayne Crawford?!
A Rectify-ból
a köcsög autósboltos férj…?! :-P Aaaz?! :-PPP Ő fogja játszani Mel Gib… izé… Martin Riggs-t?! Ez valami vicc…?!?! :-PPPPPP
Na, hagyjatok lógva ezzel a sza… szarkasztikus
szereposztással. :-PPP
Egész egyszerűen: nem tudok semmiféle észérvet mondani
arra, hogy miért néztem meg mégis…
…de megnéztem.
Kétszer is. :-P … ;-) :-)))))
A fene vigye el: kerestem benne a régi, az eredeti Riggs & Murtaugh filmek feelingjét – és megtaláltam; kerestem
benne valami újat, valami frisset – és megtaláltam; kerestem benne a buddy cop
filmek varázsát, ami teljesen át- és beszőtte a Lethal Weapon _film_szériát
– és megtaláltam.
Nemhogy nem tudtam haragudni rá – de kifejezetten
megkedveltem. :sör:
Nem tudom, hogy meddig fogok mellette ragadni a
sorozatnak… de azt hiszem, egy darabig biztosan megnyertek maguknak. :sör:
No Tomorrow
s01e01
Addig-addig kerestem Katicámnak csajos sorozatot, hogy a
fenébe is: hát nem megtaláltam?! :-S :-/ :-)
Hát igen, ez _tipikusan_ az a kedves-bájos-romantikus-csajos
sorozat, amit az ember megnéz az élete párjával… de azért belülről
legszívesebben szétvakarná a vakbelét. :-S :-O ;-)
Egészen jól bírtam – még igyekeztem élvezni is – a következő
párbeszédig:
„- In addition, I like your... bum, too, probably
more than you like mine.
- Man, I doubt that.”
Ekkor egészen elgondolkodtam, hogy mi lenne jobb:
lenyelni egy konzervnyitót, vagy beletenyerelni egy rozsdás, 120-as szögbe…?!
:-OOO
És az is eszembe jutott, hogy nem véletlen, hogy a
legtöbb csaj nagyon szeretne egy megértő, türelmes, csillogó szellemiségű _meleg_ pasit barátjának… :-)))
…lehet, hogy a szingli, romantikus csajok mellett épp ez
csoport a sorozat célközönsége… :-P
Na, mindegy.
Lehet, hogy kénytelen leszek még leülni egy-két rész elé…
mert ugye családi béke, meg minden… de ha egy-egy rész alatt kénytelen leszek
figyelemelterelésnek tűket szúrni a körmöm alá, hogy ne vonyítsak, akkor azért
lehet, hogy megfontolom a diszkrét cancelt… :-P ;-)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése