Lehet, hogy a „horgászlelkem”, vagy „vízimádatom” miatt
;-), de imádom azokat a sorozatokat, amik címében benne van az a szó, hogy „folyó”.
:-)
Így voltam ezzel 2012-ben, amikor az ABC „The River” sorozatát követtem kiguvadt szemmel és elakadó lélegzettel,
egészen a befejező, nyolcadik részig: és minden egyes pillanatát élveztem.
(A kaszáját a mai napig sajnálom… :-((( )
Ám eljövend a nagyközönségnek 2015 – ám csekélységemnek,
aki a medve háta mögött élek itt vidéken, és a kertem végében hallani a
farkasüvöltést (esküszöm, hogy így van! igaz, amikor a Hungaroringen verseny
van, azt is idehallani…), szóval, ide a végekre csak 2016-ban érkezett meg.
De akkor meg úgy berúgta az ajtót, hogy kiszakadt a
falból a keret. :respect:
Döbbenetesen remek sorozat lett/volt a „River”. :thumbsup:
Végig izgult és szorított rajta az ember, de az utolsó
rész…
…az utolsó rész… engem totál kicsinált lelkileg.
Elképesztő reveláció volt benne: gyomorba rúgó, szívet kitépő… és mégis
felemelő.
Amikor egy meglett ember szerelmet vall az elhunyt
szerelmének, amit annak életében sosem tudott megtenni… azért az… azért az… Én legalábbis nem tudtam könnyek nélkül nézni.
Stellan Skarsgård
rulez. :respect:
Én nem tudom, hogy ki és miért pont őt castingolta erre a
szerepre – de hogy bitang jól beletalált vele, ahhoz kétség sem fér. :leborul:
Olyan szinten adja a magának való, pszichésen
sérült/misztikus* (*a nem kívánt törlendő! ;-) ) nyomozót, hogy… én már-már
elhittem, hogy ő tényleg _ilyen_.
Mellette pedig döbbenetesen jó karakterek, akik nagyban
hozzájárultak ahhoz, hogy a sorozat üssön, mint Chuck Norris ;-).
Én szégyenteljes módon :shameonme: „csak” hármat emelnék
ki közülük.
Nicola Walker
(’Stevie’) – ő River jobbik fele,
ismerője, aki szereti és tiszteli, miközben sokszor ugratja, cinkeli, és olyan
dolgokra is ráveszi a magának való, emberkerülő, mufurc férfit, amire senki nem
képes. Ő lehetne az, aki mellett a zseniális nyomozó mégsem lenne… „különc
félember”.
„I love you. I love you more than life.”
Eddie Marsan (’Thomas Cream’) – ő olyan, mint maga a
sátán… minden egyes megjelenésétől lúdbőrözött a hátam, minden egyes aljas,
suttogva vagy pusztán csöndesen kimondott szava olyan volt, mint a kárhozat…
Zseniális alakítás volt, az agyamba égett. :respect:
„'To many, I was the Lambeth Poisoner. To
the few, I was their angel of death. A qualified physician, there are some who
believe my guise hid a darker identity.'”
Adeel Akhtar (’Ira’) – ő volt a csendes, szorgalmas,
de mindenáron megfelelni vágyó új társ, aki a lelkét kitette, csak hogy River
elismerje. Tudja-érzi, és valahol el is fogadja, hogy River elhunyt társával
sosem veheti fel a versenyt, és (tudtán kívül) ő is pont úgy támogatja, fedezi
Rivert, ahogy annak korábbi társa tette.
„He works every hour God sends for you, to
impress you. He's bringing papers home, falling asleep in his dinner. For you! And
you barely even talk to him. You barely even see him.”
(És ne feledkezzünk meg, hogy Adeel Akhtar volt a 2010-es, hihetetlenül vicces „Four
Lions” egyik legjobb szereplője, a totál dinnye Faisal. :-))) )
Vicces emlék a „Four Lions”, de térjek vissza a River-hez, ami egy egészen másik
ligában játszik.
Abi Morgan
találta ki, és írta ezt a sorozatot, akinek korábbi alkotásaira én sajnos
(shame on me…) nem nagyon voltam kíváncsi (A Vaslady, A szüfrazsett), de az,
hogy a Rivert eszméletlenül jól
összehozta, ahhoz kétség sem fér. :respect:
A neten egyelőre csak találgatás van arról, hogy lesz-e
második évad – annyi biztos, hogy a BBC eddig nem jelentette be a kaszát,
szóval… még él a remény. :sör:
Idén láttam a „Childhood’s End”-et, a „The Frankenstein
Chronicles”-t, a „Daredevil”-t, és a „Killing
Fields”-et – ami szvsz impozáns felhozatal! :sör: – mégis, azt mondom,
hogy a River az a sorozat, ami ebben az évben
a legnagyobb élményt hozta. :respect:
Nagyon jó szívvel ajánlom mindenkinek. :sör: