Azért… az év vége felé közeledve, fokozódik a helyzet, na.
:-) :sör:
Most gyorsan el is mesélem, miféle-fajta döbbenetet is
éltem meg két nagyon jó film – és egy végtelenül középszerű láttán… :-) :-(
La famille
Bélier – A Bélier család
Nem akarom nagyon fényezni magam (;-) :-D ), de amikor
először hallottam erről a filmről, már akkor biztos voltam benne, hogy ez nekem
nagyon bejövős lesz – és így is történt! :thumbsup:
Amikor megláttam a plakáton overálban/kezeslábasban François Damiens -t (akire a Jefais le mort – Körberajzolva című remek vígjátékban figyeltem fel
:sör: ), már volt egy erős gyanúm a „must see”-faktorra, de a fülszöveg
hallatán ez a várakozás még inkább felerősödött bennem.
„Paula Bélier első látásra egy átlagos tinédzser életét éli egy francia
kisvárosban: gimnáziumba jár, fiúzni akar, legjobb barátnőjével bandázik iskola
után és nagyon szeretne énekfakultációra járni. Egy fiú kedvéért. Már a
meghallgatáson kiderül, hogy kivételes zenei tehetsége van, és tanára komoly
esélyét látja, hogy a lány egy menő párizsi iskolában fejleszthesse hangját. Ám
a lehetőség Paulát nem várt dilemma elé állítja: családjában ő az egyetlen, aki
nem siketnéma, ami miatt szülei és farmjuk gazdálkodásában elengedhetetlennek
tűnik a segítsége. Főleg, amikor édesapja hirtelen ötlettől vezérelve indulni
akar a helyi polgármester választáson és politikai ambícióinak
népszerűsítését-tolmácsolását csak a lány tudja segíteni. De vajon ez elég ok,
hogy családja visszatartsa a tehetséges lányt álmai valóra váltásától?”
Láttunk már ilyen „felemelkedés”-filmet, sport, irodalom,
festés, képzőművészet, és csigagyűjtés téren is ;-), de azt kell, hogy mondjam,
az ismerős „felemelkedés-motívum” ellenére a film bővelkedik eredeti humorban, szépségben,
és megindító pillanatokban: számomra pedig ez több, mint elég. :respect:
Eleve nagyon jó az összhang és az interakció a szülők
között Karin Viard és François Damiens :sör: és egyszerre
humoros, és megindító látni, hogy a hétköznapokban mennyire a család egyetlen
nem siketnéma tagjára, lányukra (Louane
Emera) vannak szorulva.
A film elején inkább a humoros faktor dominál, ám az idő
előrehaladtával, néha már el-elakad a lélegzetünk egy-egy jelenet láttán…
:respect:
Számomra a legütősebb pillanat az volt, amikor a lány
gimnáziumi fellépésén látjuk ülni a szülőket, megy az ének-zene… aztán lassan
minden elhalkul, majd teljesen elhallgat: és azt éljük meg, hogy a siketnéma
szülők (és fiútesó) mit „hallanak” (élnek át) ebből az egészből…
…de az sem volt egy „semmi” jelenet, amikor az apa mindenáron
szerette volna „hallani” a lánya hangját, és a tenyerével próbálja érezni a
hangszálak rezgését.
Nagyon szép alkotás: gyönyörűen fényképezett, nagyszerű
színészekkel – és egy végtelenül szerethető történettel.
Igazi ajándék így, Karácsonyra. :respect:
Reményvasút –
Train to Adulthood
Igazi arculcsapás ez a film. :respect:
Egy vödör jeges víz, amibe belenyomják az ember fejét…
miközben (a víz alatt…) látod azokat az őszinte, ártatlan, mégis… olyan
megrendítően felnőttes, komoly gyermekarcokat. Akik (szerintem) már rég
leszámoltak az álmaikkal és az illúzióikkal, és nagyon is tisztában vannak a
mai magyar rögvalósággal.
Nem, nem a régi Úttörővasút, és nem is jelenlegi Gyermekvasút
előtti tisztelgés, vagy nosztalgia tölti meg/el ezt a filmet, hanem az… az a
nyomorult élet, amibe a jelenlegi piacgazdaság, az emberre állatként (jobb
esetben „csak” _adatként_... :-/ ) tekintő
„szociálpolitika”, a bürokrácia szemforgató, arrogáns gőgje, a magát „kereszténynek”
hazudó pártunk és kormányunk valós törődése az állampolgárokkal.
…
Annyi tisztelet, annyi féltés és fájdalom gyűlt össze
bennem a filmben látható ifjú emberek iránt, ami már túlcsordul…
Gábor Gergő, Al Hajjar Carmen, Al Hajjar Viktor
:RESPECT:
Tudjátok, az én szememben már az is maximális elismerésre
késztető tett, hogy valaki képes arra, hogy az idejét (energiáját,
lelkesedését, szeretetét) a MÁV, a Gyermekvasút felé fordítsa, és ahelyett,
hogy szaladgál, olvas, játszik, szabadon – beáll egy olyan rendszerbe, amiben…
hááát… az én szememben legalábbis nem az ember, hanem a szabályzat, a
formalitások, és a külsőségek a fontosak.
Ezért láttunk a filmben ezer éves berendezéseket és
eszközöket, lepusztult, vagy legalábbis erősen avíttas állomásokat, amik nem _megpróbálnak_ a múltban (a múlt
fénykorában?) ragadni, hanem konkrétan abban vannak. A múlt nosztalgikus,
idejétmúlt eszközeit pedig néhány lelkes gyerek, és néhány láthatóan meg/belefáradt
felnőtt próbál, igyekszik működtetni.
Érdekes, hogy ebben a filmben a felnőtt vasutasok, akik a
Gyerekvasúton dolgoznak, csak akkor derülnek fel, kerülnek ki a fásult,
megkeseredett „alapállapotukból”, amikor a gyerekekkel beszélgetnek: látható,
hogy ez az, ami összeköti őket – a közös szenvedély, a közös szerelem a vasút…
vagy inkább „A Vasút”(!) iránt.
Csak a felnőtteket már… szóval, ők már láttak egyet, s
mást, és nyilván már régen nem látják olyan piedesztálon választott
szakmájukat, mint annakidején…
De visszatérve az ifjú emberekhez – mert nem, bocsánat,
de a „gyerek” az egészen más kategória: egy gyermek felelőssége (vagy
felelőtlensége…) sehol sincs azzal, amit ezek a fiatal, elkötelezett ifjak
vállalnak nap, mint nap, a szeretett, a hőn szeretett álmukért –, a filmünk
három főszereplője… nos, azt hiszem, korukhoz képest már ők is bőven megjárták
az élet sötétebb bugyrait.
És sokszor talán még élesebben, pengeélesen látják az
életet: és már nem kevesebb álommal, vággyal és illúzióval számoltak le, mint
felnőtt kollégáik…
Gábor Gergő
szülei Németországban dolgoznak (és talán mondanom sem kell, hogy nem örömből,
vagy hobbiból döntöttek így…), őt és két testvérét pedig a nagyszülők nevelik.
Ti búcsúztatok már el az állomáson, szeptemberben, az
iskolakezdéskor a szüleitektől, hogy majd Karácsonykor találkozunk…?!
Remélem, nem.
Aztán Gergő
levonatozik a kollégiumba (Kaposvárra talán? ha jól emlékszem…), és az a kollégiumi
szoba, amibe becuccol… talán nem túlzok, de láthatóan olyan jó 45-50 éve
készülhetett, és azóta senki hozzá nem nyúlt.
Talán… de nem. Nem tudok rá mit mondani. Én egy percig
nem bírnék ott lakni, olyan lepusztult, nyomasztó és fojtogató volt.
Carmen és Viktor. Édesanyjukkal, kisöccsükkel, és
egy kutyával éltek (a film elején…) egy… hááát… kábé 23-25 négyzetméteres _lyukban_. Innen indultak minden
hajnalban együtt, élére vasalt ingben, patyolattisztára suvickolt cipőben fel,
a Gyermekvasúthoz.
Egyetlen egy embernek is igazi klausztrofóbiás,
nyomasztó élmény lehetne ott lakni: nemhogy négynek.
És még onnan is kilakoltatják őket.
Alapvetően szeretem magamat kereszténynek tartani, és
szeretnék embertársaimmal kiegyensúlyozott, harmonikus, testvéri szeretetben
élni.
De a film készítői nagyon jól tették, hogy azoknak az
arrogáns, lekezelő, embertelen bürokratáknak, akik nem csak kilakoltatták,
hanem emberileg még meg is alázták ezt a kis csonka családot, kitakarták az
arcát, mert esküszöm, megkeresném őket… :-OOO
Persze, azoknak is csak egy nővel, és három gyerekkel
szemben volt nagy pofája, nyilván. :-OOO
Komolyan, ezek a gyerekek már most, 10-12-14 évesen,
annyi csapást szenvedtek el, hogy abba egy felnőtt belerokkanna.
De ők, ezek az éles eszű, fantasztikus ifjak meg mentek
az álmuk, az álmaik után… valami… valami olyan fájdalmas „mindenttudással” az
arcukon. Akiket már megtaposott az Élet (az, igen, a nagybetűs…), de felálltak,
leporolták magukat, és mentek tovább.
Csöndesen. Fejüket sokszor lehajtva, de mindig dacosan
felemelve. Egy olyan elszánt, csöndes erővel, ami hegyeket képes megmozgatni.
:respect:
Trencsényi Klára
készített egy filmet a Gyermekvasutasokról – és onnan a mai magyar rögvalóság
köpi szemen az embert. Megvetően, cinikusan, aljasul, gőggel telve: úgy, ahogy
Orbán és pribékjei uralkodnak rajtunk.
Pont úgy.
Fájdalmas film: mégis gyönyörű. Talán már értitek, miért.
:leborul:
The Good
Dinosaur – Dínó tesó
Ez most komoly…?! Mert viccnek nagyon rossz lenne… :-PPP
„Az idei második legjobb
rajzfilm az Agymanók után, mellett, alatt!”
Na neee… Ne hülyítsük már a népet! Nagyon szépen kérek
mindenkit. :-PPP
Ezt a _valamit_
az Oroszlánkirályból
és a Jégkorszakból
kalapálták össze.
Ami eredetiség lenne benne (a felütése) azt is sikerül
gyorsan száhuszadrangúvá degradálni.
Ezt hájpolni?!
Ennyire nem lehet az egész világ kiéhezve az
ismétlésekre, meg az újrákra?!?!
Ez egy üres fércmunka. Méltó a feledésre.
:sux:
👌🍻Rájuk is nézek...
VálaszTörlés