Circle (2015) & Imaginaerum

Általában szeretek „megnézési sorrendben” rivjúzni a filmekről, de most sorrendet cserélek. Az okom is amolyan szubjektív nyavalygás: ugyanis utálnám, hogyha napokon keresztül az „Imaginaerum” rémálmokat generáló „hóembere” vigyorogna az idetévedő olvasók képébe…

…mert igen, bármennyire is vicces, hogy a „hóember” ijesztő – de nekem eléggé kicakkozta a lelkemet a rohadék. :-P

Szóval, akkor:

Circle (2015)

Igazából érdekes volt – de azért nem annyira ütős, mint vártam.

Járt már ezen az úton az „Exam” és a „ThePhilosophers (After the Dark)” is, és most a Circle próbálkozik egy hasonló ráközelítéssel: szinte kamaradrámaként, minimalista egyszerűséggel.

Ötven ember találja magát egyszer egy különös helyen, különös idegen(ek) _„szemsugarának kereszttüzében”_.

És halálos gyorsasággal kell kitalálniuk, hogyan is élhetnék túl ezt a helyzetet.

Érdekes volt, ahogy haladtunk előre, és formálódtak gyorsan… és tűntek el még gyorsabban… különféle érdekcsoportok, és bújt ki mindenkiből az emberi féregség legalja…

Ha ez a tanulság, hogy nyomás hatására rögtön féreggé aljasulunk, és újra megerősítsük a Stanfordi-börtönkísérlet, és a Milgram-kísérlet tanulságait, és eredményeit, akkor oké, minden rendben. :-P

De mondjuk, talán lehetett volna ennél merészebbet, egyedibbet, újszerűbbet is gondolni… esetleg… netalán. Így, 2015-ben. :-P

Mert 2008-ban, a The Dark Knight feledhetetlen „kompos-bombás” jelenetében Christopher Nolan mert többet-jobbat-váratlanabbat gondolni, mint egy 1971-es, vagy egy 1961-62-es egyetemi kísérlet.

És mert hinni abban, hogy a vész közepette nem aljasulunk _egyértelműen és valamennyien_ féreggé…

Azért meg lehet nézni a Circle-t, nem mondom.

Imaginaerum

(Na, ez az a kép, ami kísérteni fog egy darabig a rémálmaiban…  :-OOO :-/ )

Nem is nagyon értettem elsőre, hogy miért „by Nightwish” ez a film – és igazából csak a legvégére esett le a tantusz. :eeekkk:

Nem vagyok egy „nagy” „Nightwish”-rajongó, szóval, nézzétek el ezt nekem. :sör:

Egyszóval, én nem Nightwish-filmként néztem (mivel dunsztom sem volt róla, hogy az... :-P ;-) ), hanem csak „sima” filmként: és annak nagyon tetszett. :sör:

Megmondom a frankót a „cirkuszos-jelenet” azért majdnem kicsapta a biztosítékomat... (Nem csodálom, hogy a Teknősember sem fél senkitől és semmitől: csak a bohócoktól. :-P ;-) )

…de (ha nézitek, és eljuttok odáig) garantálom, hogy attól kezdve egyre jobb: egészen a végső katarzisig. :respect:

Mindenképpen figyelmeztetnék mindenkit, hogy eleinte horror-filmnek tűnik (elég félelmetes az egyik karakter – az a „kedves, bájos, gyermekek öröme, hóember” :-PPP...), de – mint már mondtam – bár keményen nyit, és a cirkuszos „mélypontig” egyre keményebb… de attól kezdve már viszont „felfelé” megyünk: és szvsz nagyon ütős, érzelmileg megrendítő befejezésig jutunk. :respect:

Emlékezetes alkotás. :sör:

Ha hasonlítanom kellene valamihez, akkor a „Karácsonyi ének” és az „Ink” lennének a „társai” az összeméretésben. :sör: