Circle (2015) & Imaginaerum

Általában szeretek „megnézési sorrendben” rivjúzni a filmekről, de most sorrendet cserélek. Az okom is amolyan szubjektív nyavalygás: ugyanis utálnám, hogyha napokon keresztül az „Imaginaerum” rémálmokat generáló „hóembere” vigyorogna az idetévedő olvasók képébe…

…mert igen, bármennyire is vicces, hogy a „hóember” ijesztő – de nekem eléggé kicakkozta a lelkemet a rohadék. :-P

Szóval, akkor:

Circle (2015)

Igazából érdekes volt – de azért nem annyira ütős, mint vártam.

Járt már ezen az úton az „Exam” és a „ThePhilosophers (After the Dark)” is, és most a Circle próbálkozik egy hasonló ráközelítéssel: szinte kamaradrámaként, minimalista egyszerűséggel.

Ötven ember találja magát egyszer egy különös helyen, különös idegen(ek) _„szemsugarának kereszttüzében”_.

És halálos gyorsasággal kell kitalálniuk, hogyan is élhetnék túl ezt a helyzetet.

Érdekes volt, ahogy haladtunk előre, és formálódtak gyorsan… és tűntek el még gyorsabban… különféle érdekcsoportok, és bújt ki mindenkiből az emberi féregség legalja…

Ha ez a tanulság, hogy nyomás hatására rögtön féreggé aljasulunk, és újra megerősítsük a Stanfordi-börtönkísérlet, és a Milgram-kísérlet tanulságait, és eredményeit, akkor oké, minden rendben. :-P

De mondjuk, talán lehetett volna ennél merészebbet, egyedibbet, újszerűbbet is gondolni… esetleg… netalán. Így, 2015-ben. :-P

Mert 2008-ban, a The Dark Knight feledhetetlen „kompos-bombás” jelenetében Christopher Nolan mert többet-jobbat-váratlanabbat gondolni, mint egy 1971-es, vagy egy 1961-62-es egyetemi kísérlet.

És mert hinni abban, hogy a vész közepette nem aljasulunk _egyértelműen és valamennyien_ féreggé…

Azért meg lehet nézni a Circle-t, nem mondom.

Imaginaerum

(Na, ez az a kép, ami kísérteni fog egy darabig a rémálmaiban…  :-OOO :-/ )

Nem is nagyon értettem elsőre, hogy miért „by Nightwish” ez a film – és igazából csak a legvégére esett le a tantusz. :eeekkk:

Nem vagyok egy „nagy” „Nightwish”-rajongó, szóval, nézzétek el ezt nekem. :sör:

Egyszóval, én nem Nightwish-filmként néztem (mivel dunsztom sem volt róla, hogy az... :-P ;-) ), hanem csak „sima” filmként: és annak nagyon tetszett. :sör:

Megmondom a frankót a „cirkuszos-jelenet” azért majdnem kicsapta a biztosítékomat... (Nem csodálom, hogy a Teknősember sem fél senkitől és semmitől: csak a bohócoktól. :-P ;-) )

…de (ha nézitek, és eljuttok odáig) garantálom, hogy attól kezdve egyre jobb: egészen a végső katarzisig. :respect:

Mindenképpen figyelmeztetnék mindenkit, hogy eleinte horror-filmnek tűnik (elég félelmetes az egyik karakter – az a „kedves, bájos, gyermekek öröme, hóember” :-PPP...), de – mint már mondtam – bár keményen nyit, és a cirkuszos „mélypontig” egyre keményebb… de attól kezdve már viszont „felfelé” megyünk: és szvsz nagyon ütős, érzelmileg megrendítő befejezésig jutunk. :respect:

Emlékezetes alkotás. :sör:

Ha hasonlítanom kellene valamihez, akkor a „Karácsonyi ének” és az „Ink” lennének a „társai” az összeméretésben. :sör:

Scorpion s01e01-e02 & The Frankenstein Chronicles s01e01 & Into the Badlands s01e01

Régen sorozatoztam már (mind tévézésben, mind blogolásban), és most itt az ideje.

Két nagyon jó – és egy igencsak keserű élményről fogok beszélni…

Scorpion s01e01-e02

Ezt talán ne is olvassátok el, ugyanis döbbenetesen elfogult vagyok vele. ;-)

Vagy talán mégis: hogy lássátok, ilyen, amikor a hóhért akasztják. :-P ;-)

Ugyanis én, aki mindig igyekszem következetesen ostorozni a kliséket, az újrákat, a sablonokból építkező cuccokat – és főleg azt, amikor „egy különös/különc/más fajú-jellegű/érdekes képességgel bíró, civil egyén segíti a rendőrség, vagy más fontos kormányhivatal munkáját”. :-PPP

Ezekből nemhogy Dunát, hanem Amazonast lehetne rekeszteni… :-PPP

De.

De a Scorpion-t akkor is szeretem. Sőt. :thumbsup: :sör:

Induljunk messzebbről: amikor tavaly szeptemberben olvastam a sorozatjunkie-n Winnie, és Human ledorongoló pilotkritikáját a sorozat nyitóepizódjáról, rögtön _tudtam_(!!!), hogy ez egy nekem való sorozat lesz. :sör: Nem mintha ennyire szembe menne az ízlésem az övékkel (mondjuk, a Humanéval azért eléggé…), de amit ők a sorozat „kárára írtak”, nálam az pont az „előnyére” vált. Ezért izgalommal vártam, hogy belekezdhessek.

De mivel tele van „szaxöveggel” ;-) ezért lelkesen vártam, hogy egy fordító a sorozat mellé álljon, és elkezdhessem végre nézni a Kedvesemmel. :thumbsup:

…ám ez nem történt meg. :-///

Nem kicsit keseredtem el, és valójában mostanra már lemondtam arról, hogy valaha is látni fogom a jelenleg már második évadát taposó sorozatot… :-(((

Ám nem kis örömömre idén a magyar AXN :sör: beleállt, és elkezdte leadni a sorozatot szinkronnal! :thumbsup: :sör: :sör: :sör:

Tudtam, hogy tetszeni fog. Előre tudtam. :-) Nem kicsit, nagyon. :-D

Engem megvett kilóra, bedarált, megrágott, beszippantott. :sör:

Az _összes_ karaktert imádom benne, mindenki eszméletlenül remek egyéniség – és a napi sztorijaik is meglepően izgalmasak, csavarosak, pörgősek: rengeteg kis (nagy) poénnal, és drámával megspékelve. :respect:

Elyes Gabel marha jó, mint a világ negyedik (vagy ötödik…?! sosem voltam jó földrajzból… ;-) ) legokosabb embere: aki egyszerre arrogáns, és lekezelő (lenéző), de sebzett és sebezhető is – akinek szinte tolmács kell ahhoz, hogy egy „átlagemberrel” kommunikáljon. Ő az erő, a szív, de főleg az agy ;-) aki összefogja a csapatot. :sör:

Ari Stidham és Eddie Kaye Thomas (Finch – American Pie) hozzák a humorfaktort, és (meglepő módon) bírom Katharina McPhee és Jadyn Wong karakterét is (holott általában idegesíteni szoktak a főhősnők, és/vagy a férfi főhős mellé tett női karakterek).

Egy marha jó kis napi nyomozós sorozat, aminek az első évadát tuti, hogy végig fogom tolni. :thumbsup:

Kösz, AXN. :sör:

The Frankenstein Chronicles s01e01

Már a trailere felcsigázott: Sean Bean, sötét, lepusztult London, és egy titokzatos „szörny”. :sör:

És az első rész „The World Without God” meg is vett kilóra. :respect:

Buktam már én el/bele hasonló felütésű (London/New York sötét bugyrában/múltjában játszódó) sorozatot/sorozatba (Copper, Ripper Street, Penny Dreadful), amiket nagyon vártam – de valahol valami mindegyikben nagyon félre ment. :-/

Nekem különösen az fájt bennük, hogy olyan „sterilnek”, olyan „műterminek” éreztem a milliőjüket, mint ami azt szerette volna, hogy „látszódjunk korhűnek – de azért ne annyira, mégiscsak a XXI. században vagyunk már, disztingizéljünk! söprögessetek ott össze gyorsan! és egyébként is melyik lelketlen sározta össze azt a korhű, tegnap frissen gyalult pallót…?!”. :-P :-/

(Oké, a Penny Dreadful még egész jó is lett volna… de ott meg annyira fájdalmasan kijött, hogy mennyire utálom Eva Greent :-PPP, hogy egész egyszerűen nem tudtam nem utálni _az egészet_. :-PPP :meaculpa: )

Nos, ezt az előbbiekből hiányzó „nyers, zsigeri mocskot, aljasságot, és eredetiséget” kaptam a pofámba a The Frankenstein Chronicles-szel, úgy, ahogy azt korábban csak a Gangs of New York tudta megidézni. :respect:

…és ettől egész egyszerűen beájultam a sarokba. :leborul:

Basszus, azért bevallom, féltem, hogy itt is beüt a „sterilitás mételye” („jaj, csak azért túlzásba ne vigyük…!”), de a Temzén leúsztatott leölt disznó, és különösen az állatpiac megjelenítése olyan volt, hogy eldobtam az agyamat. „Bakker! Ezek tényleg azt akarják, hogy korhű legyen! Nem szégyenkeznek, nem cizellálnak, nem terelnek! Belenyomják az ember pofáját a húgytól és vértől dágványos sárba!” :respect: :leborul:

Sean Bean meg olyan visszafogott – és mégis olyan erős főkarakter, hogy méltán emelik a vállára az egész sorozatot. :respectagain:

 

Bitang erős indítás volt: és végre (egyszer az életben!!! :-) ) 100%-ig biztos vagyok benne, hogy nem fogják elcseszni! :sör:

Kell hozzá gyomor – de kellett már egy ilyen erős, hiteles 1800-as évekbeli sorozat. :thumbsup:

 

Into the Badlands s01e01

 

Tudjátok, hogy harcművészet fanatikus vagyok: aligha lehet melléfognom egy olyan sorozattal, amiben egy harcos, egy harcművész a főhős.

Az Into the Badlands-nek mégis sikerült… :-///

Ilyen az, amikor a The Postman, a Waterworld, és a Judge Dredd találkoznak a brazil-argentin-venezuelai és kolumbiai szappanoperákkal, és az írók fogvicsorgatva gépelnek a scriptek fölött: „ezt akkor is közösen fogják nézni a söröző focifanatikusok és a papírzsepis háziasszonyok, ha mind itt döglünk meg a gép előtt…!!!”.

:-///

Ilyen az, amikor a „viewer rating”-nek írunk forgatókönyvet, és nem a _nézőnek_. :-P

Mint amikor akkora hálót csinálunk, hogy minden halat befogjunk vele – de közben ölnyi lyukak tátonganak rajta… :-///

Én a harcművész stuff miatt maradnék egy ilyen sorival, és nem zavarna, ha közben a háttérsztori (mert nekem az csak a háttér – akkor is, ha „főtérnek” szánják! ;-) :-) ) meg… hm… nem olyan érdekfeszítő.

Ám, ha a „háttérsztori” nemhogy „nem érdekfeszítő”, hanem 90-es évekbeli, szappanoperás kliséhalmaz, akkor kösz, nem – akkor inkább a harcművészeti rész sem kell. :-P

Mert nem elég, hogy a film alig felében volt harcművészet, de valahogy az a fixa ideám, hogy azért volt ilyen _sok_, mert a pilotba kellett – és később még ennyi sem lesz… :-PPP

Az meg, hogy ki-kivel kavar és ki-kivel miért nem, rohadtul nem érdekel – és Marton Csokas ide, vagy oda: de a főhős „berserker gyerek” olyan szinten irritál, hogy marhára nem érdekel a sorsa. :-P

Intrikáljatok, fúrjátok egymást, sütögesse mindenki a saját pecsenyéjét, mindenki dugjon mindenki más nőjével, néha mutassatok formás harcművészeti formagyakorlatokat az udvaron, és mondogassátok, hogy „a Pusztaságon túl ott van a Titokzatos Város” – mások meg mantrázzák azt, hogy „ez csak mese, legenda”. :-PPP

Köszönöm, nekem ennyi elég volt belőle. :cancel: :-P

Los cronocrímenes – Időbűnök & American Ultra – BeSZERvezve & Pixels – Pixel

Nah, meséljem el, hogy miket láttam mostanság…

…és ha már mindjárást az „Időbűnök”-kel fogom kezdeni, bátran mondhatom, hogy bűnös időtöltést éltem át, és meg. És marhára nem szégyellem. :-P ;-) :sör:

Los cronicrímenes

 

Voltaképpen bepótoltam – de valójában nem volt _hiánypótló_, ha értitek…

Érdekes volt, eleinte horrorisztikus, utána meg inkább thrilleres – a végére meg dráma.

De valójában nem kaptam fel rá a fejemet, hogy „na ez aaaazzzzz…!!! jessszzzz…!!!”, és nem is érzem azt a fene nagy késztetést arra, hogy hírverést csináljak neki, és kihagyhatatlan art-sci-fi-ként hivatkozzak rá, és lengessem a poszterét, mint a győzelmi zászlót. :-S

Érdekes volt, na.

…ám asszem, nem veszít senki azzal túl sokat, ha netalán kimarad az életéből. :-/

És akkor térjek is rá a bűnös élvezetekre… :-P ;-)

American Ultra – BeSZERvezve

Egész egyszerűen nagyon bírom Jesse Eisenberget :sör: :D, nekem még nem szerepelt rossz filmben, szóval, pozitív előérzetekkel ültem le elé…

…és nem is csalódtam. :sör:

Egy egész jópofa marhaság kerekedett ki belőle, mintegy mellesleg megspékelve a manapság divatos, puszta kézzel gyilkolós, Equalizeres, John Wickes vérfürdővel – amit mégis sikerül úgy elsütniük, hogy nem esünk át a ló túloldalára (mint ahogy az előbb említett két „etalon filmművészeti alkotás” :-P…), és képes ezt még mindig a fentiek paródiájaként, öniróniával, kikacsintva bemutatni.

Meg egyébként is: vicces, hogy nem valami szteroidot túltolt macsó alakítja a győzhetetlen, „hibernált” főhőst, hanem a vékonydongájú, „bocs, hogy élek, semmi baj, szívjunk el egy spanglit ” Jesse. :-)

Laza, marhulós agymosás volt, ami után vigyorogva alszik el az ember, és arra gondol: „ezek milyen marhák már…!”. :-)))

Pixels – Pixel

(Csak úgy kérdem: a cím „_magyarra fordításának_” kőkemény, és embert próbáló feladatáért kinek és mennyi lóvét adtak vajon…?! Sógor, rokon, ipam-napam az illető, ugye?! :-PPP )

Adam Sandler, Kevin James, Michelle Monaghan, Josh Gad: bonyek, most mit tehet egy magamfajta, egyszerű, vidéki para… para… izé… parafenomenális ürgepásztor ;-) ha egyszer ezeket a színészeket szimplán imádja…?!

Semmi mást, csak hátradől, és vigyorog-röhög teli pofával – és közben lelazul, mint az atom. :cool: :sör: :-DDD

Én soha a büdös életbe nem toltam semmiféle videojátékot, szóval, belőlem aztán nem a nosztalgia beszél, hogy „hjaj, láttad?! ott volt a Pac Man! vagy Pekk Men…?! és a… izé… a Scoobert… vagy Q* bert…?! melyik zabál össze mindent…?! …akkor amaz, na! milyen jó volt őket… vagy azokat… újra látni!”. ;-)

Az, hogy Kevin James az USA elnöke (és ráadásul totál „kevinjames”-esen! :-) ), az olyan elmebeteg poén, hogy szinte minden pillanatán vinnyogtam a gyönyörtől. :-)))

Adam Sandler meg ahogy lökte a dumát, az nagyon ott volt a szeren – főleg, amikor Michelle Monaghan-nal savazták egymást. :cool: :-DDD

Egy laza, jópofa szórakozás volt a Pixels is. :sör:

Mostanság egy vígjátéktól nem is várok többet – de ennyit meg legalább! :sör:

Felderítő marhaság. :-D

The Cannibal in the Jungle – Kannibál a dzsungelből & Billy Crystal: 700 Sundays

Két elképesztően remek vizuális és emocionális élmény, ami lelkileg felkavart, földre lökött – és magasba emelt. :respect:

…két film, amik a hagyományos értelemben mégsem filmek. :sör:

De (mint már említettem volt) olyan nagy hatással voltak/vannak rám, hogy nem mehetek el szó nélkül mellettük. :respectagain:

The Cannibal in the Jungle – Kannibál a dzsungelből

 

Az Animal Planet „Monster Month” tematikájában láttam: és köpni-nyelni nem tudtam tőle…

Hogy miről is szól?

„The two-hour scripted feature THE CANNIBAL IN THE JUNGLE follows the story of an American scientist who was convicted of killing and cannibalizing two colleagues in the jungles of Flores, Indonesia in 1977.”

Igen, igazából ez egy dokumentumfilm, ami dramatizálva, régi filmkockákat felhasználva meséli el a vélt, vagy valós eseményeket…

…amikről SPOILER nélkül egy rohadt hangot nem tudok mondani.

Talán csak annyit, hogy: szinte végig rettegtem a félelemtől, volt, amikor sírtam a meghatottságtól, és leesett az állam, többször is...

 

Aki esetleg bevállalja, hogy megnézze, ennél többet ne tudjon meg róla előre!

Így lesz tökéletes az élmény. :sör:

Aki pedig nem „gerjedt rá” ennyitől, és fanyalog, annak most _SZÉTSPOILEREZEM_ az egészet. :-PPP

;-)

Szóval: SPOILER WARNING!!!

A film után, még mindig annak a hatása alatt, rápörögtem a netre… és elképedve vettem tudomásul, hogy egy _áldokuval_ volt dolgom, aminek maximum egy-egy tétova részletében volt köze (halvány nyomokban) a valósághoz.

Ezen első felindulásomban vérig is sértődtem. :-OOO :-///

:-)

De aztán lassan… ahogy lement a vörös köd az agyamról… eszembe jutott, hogy a film kezdeténél és befejezésekor is elhangzott, hogy „nem VALÓS események feldolgozásáról” van szó, hanem ez egy… fikció.

Tehát nem „csaptak be” – hanem én csaptam be magamat, amikor annyira beleéltem magam a „mesébe”, hogy már valós személynek gondoltam Dr. Timothy Darrow-t, meg Dr. Richard Hoernbeck-et, és nem ismertem fel bennük sem Richard Brake-et, sem Jim Sturgeon-t… :gyagya:

És mindezek ellenére azt mondom: hogy rohadt emlékezetes, konkrétan feledhetetlen élménnyel gazdagodtam (mondom: _gazdagodtam_!) azzal, hogy megnéztem ezt a remek, pimasz, de eszméletlenül hatásos „fake-dokut”. :sör:

Mondjuk, meg kell hagyni: jópárszor elfutott az az érzés, hogy „na… nana… azért ez már… elég erős, nem?!” – de ilyenkor mindig dobtak egy-egy „szakértőt” a készítők, aki komoly pofával beszélt a dolgokról, és a fejemben-lelkemben lecsihadt az ellenkezés („hú… akkor ez is igaz, basszus!” :-) ), és újra teljes erővel „hittem” a filmben. :-)

Főleg, amikor az „indonéz hivatalos, hatósági személy” beszélt valós indulattal és arroganciával az esetről, és egy mozdulattal lesöpörte az „új bizonyítékokat” az asztalról… :-O huhhh. Amikor őt láttam, a gyomrom is ökölbe szorult. :grrrr:

:-)

Jim Sturgeon remekül, és teljesen hihetően hozta az eseményeket felkutatni szándékozó tudóst, narrációját totál hitelesnek éreztem. :sör:

Ám az igazi adu ász, az az idős, börtönben lévő Timothy Darrowt döbbenetesen jól megformáló Richard Brake alakítása volt. Basszus, láttam a szemében, hogy igazat beszél, hogy egy olyan ember, aki _tényleg_ átélte és látta a dolgokat – és bár a harminc év börtön testileg felemésztette, de lelkileg nem törte meg annyira, hogy beismerjen egy olyan dolgot, amit nem követett el!

:-)

Persze, smiley: „igazat beszél”, „láttam a szemében”, „harminc év börtön” – egy színészről beszélek, a manóba! :-) De akkor is: az alakítását dicsérem! :respect:

Nem mondom a bűvészre sem, hogy „csaló”, mert nem varázsol igaziból – mint ahogy Sean Bean-re sem haragszom, amiért annyiszor meghalt már: aztán meg mégis él!!! :grrrr: ;-) :-)

Az Animal Planetesek is megmondták előre, mint Rodolfó: „Figyeljék a kezemet, mert csalok!” – aztán mégis mindkettő elvarázsolja a közönséget. :respect:

1987-ben volt egy cseh főiskolás vizsgafilm az „Olajfalók – Ropaci”. Szerintem/Nekem azzal a filmmel indult az „áldoksi”, „mockumentary” zsáner…

…ami most, a Cannibal profizmusával ért fel a csúcsra. Szerény, nyomott, egyvágányú véleményem szerint. :sör:

Elképesztően jól szórakoztam rajta.

:leborul:

Billy Crystal: 700 Sundays

 

„Hétszáz vasárnap nem olyan sok egy fiúnak, amit az apjával tölthet.”

Vannak, akiket szeretek az új „showderes”, „stand upos” generációból – de az én szememben Hofi Gézához nem mérhető egyikük sem. :respect:

És most, Billy Crystal broadway-i, Imperial színházas műsorát megnézve az jutott eszembe, hogy ez _csak_ Hofi Gézához mérhető. :respectagain:

1991 szilveszterén volt egy 36 perces, számomra feledhetetlen Hofi-blokk a tévében (mindegyik Hofi műsort-lemezt-felvételt ismerem, szeretem, sőt, a legtöbbet fejből tudom... de EZ valahogy olyan szívbemarkolóan feledhetetlen), amiben Hofi a súlyos szívbetegségéről, és az abból való felépülésről, kórházi élményeiről mesélt, és a végén felcsendült az "Egy kiöregedett vadászkutya dala"...

Na: igazából, azóta nem hallottam amolyan igazi, szívfájdítóan emlékezetes „stand up”-os előadást.

Csak most, a Billy Crystal-ét. :leborul:

 

Olyan ez, amikor az ember nevet-nevettet, de közben érzed, hogy megszakad a szíve. És a tiéd is nagyon megsajdul…

„Belenéztem a tükörbe… és már nem egy gyerek nézett vissza. Mintha valaki a kezembe nyomott volna egy nagy sziklát, amit most már az életem végéig cipelnem kell.”

Amikor pedig Istennel beszél-pöröl… az egyszerre vicces – és megrázó. Ez pedig csak a legnagyobbak sajátja. :leborul:

Nekem eszméletlenül tetszett.

:respect:

 

Feledhetetlen.

:mustsee: