The Revenant – A visszatérő & The Martian – Mentőexpedíció

Ezt a két filmet (illetve a róluk szóló rivjút) szeretném még idén letudni, szóval – belehúzok.

(Nem vagyok egy nagy szilveszterező… :-P )

The Revenant – A visszatérő

 

Huhhh… hogyaszongya… Évek óta nem láttam ilyen ütős filmet az éppen meghódításra váró/meghódítása (letarolása…?) közben járó Amerikáról. :sör:

Véres volt, zsigeri, iszamós – azaz kegyetlenül kemény. :respect:

Az első 10 perc őrülete mindent megmutat: akinek nem bírja a gyomra, az ne is erőltesse tovább…

:eeekkk:

 

És bakker: Leonardo DiCaprio megint marha jót alakít. Régebben ki nem néztem volna a srácból, hogy ilyen kőkemény fickókat is meg tudna formálni – de nem elég, hogy meg tud :sör: még piszok jól is áll neki. :thumbsup:

A sztori megtörtént eseményen alapul: Hugh Glass (1780-1833) prémvadász, és nyomkereső 1823-ban egy nagyszabású prémvadász expedíción vett részt, amit megtámadtak, és szétziláltak (azaz, akit értek, azt megöltek…) az „arikara” indiánok. Glass megsebesült, de a kevés túlélővel közösen el tudott menekülni – ám egy nap, felderítés közben megtámadta egy grizzly, ami majdnem szét is marcangolta. De még így is maradt benne az életnek szikrája, társai összefércelték (szó szerint… ), és cipelték magukkal, de úgy lelassította őket, hogy inkább azt a döntést hozták, hogy két önkéntessel hátrahagyják, és majd azok megvárják, míg jobban lesz: vagy eltemetik, ha belehal a sebeibe.

Ám a két önkéntes inkább megosztozott Glass fegyverein és felszerelésén, és magára hagyták meghalni a vadonban.

Glass viszont egy irtózat kemény fickó volt: összekaparta magát hamvaiból, és 320 kilométert gyalogolt egyedül, amíg hat hét alatt elgyalogolt a legközelebbi erődhöz, Fort Kiowához.

Ezt sztorit meséli el a film, és mit ne mondjak: nem cicózik, amikor valaki odacsap, vagy valami történik: Alejandro González Iñárritu nem egy szívbajos fickó, vagy egy kislányos elsőbálozó. :respect:

A film ellenpólusát Tom Hardy alakítja, de… hm… számomra nem nyújtott olyan élményt, mint azt elvártam volna tőle. :-/ Nem volt rossz, de szvsz, nekem megmaradt „sablongonosznak”, akit bárki alakíthatott volna… :-/

Fájdalmasan és félelmetesen gyönyörű film a The Revenant, és Alejandro González Iñárritu még nem keveset dob is az alapvetően döbbenetes sztorin, amitől az még kegyetlenebb és kíméletlenebb lett. :respect:

Must see.

:sör:

The Martian – Mentőexpedíció

 

„MacGyver az űrben” :-P

Hja, gondolom lejött, hogy nekem nem jött be… :-P ;-)

Őszintén szólva, nem érdekel, hogy Matt Damon Etyeken termesztette a krumplit...

...meg hogy a NASA főhadiszállása a Bálnában volt (és akkor… akkor… Jeff Daniels lett volna Jónás…?! :-P ;-) ) – lehet, hogy ez a film jót tett a magyar gazdaságnak és filmiparnak, de én, mint egyszeri (egyszerű… :-P ) néző nem lettem tőle több. :-///

Persze, persze, értem én, hogy nem az orvosmérnök, vagy a csillagász, esetleg a számítógépes szakember maradt a Marson, hanem a kertészmérnök, ugye, mert különben nem lett volna film. :-P

(Úgy előttem is van egy párbeszéd a Marson ragadt _nem kertész-botanikus-agrárszakember_ űrhajós, és a NASA között.

„– Mondd csak,  Joe! Milyen minőségben is voltál te az űrhajón?

– Belgyógyász orvos, és/vagy kőzetspecialista bányászmérnökként! Osztályelsőként végeztem!

– Aha, aha… nos… izé… tartunk tőle, hogy nem volt túl szerencsés a szakmaválasztásod, annakidején.” )

:-)

Hiába akarták-terjesztik, hogy a The Martian az Interstellar méltó párja, szerintem egész más súlycsoportban játszanak… :-P

A Martian inkább a Gravity babérjaira tör – de én annak se adtam egy krumplifőzelékre valót sem, sz’al… :-///

Szerintem, kár ezt a „Jöttem, láttam, visszamennék (a Földre)” vonalat erőltetni sci-fi-re ültetve.

:-PPP

Az imdb-n egy tizedpont(!!!) van jelenleg a Revenant és a Martian között – holott a köztük lévő távolság Mars-Föld viszonylatban fejezhető inkább ki. :-PPP

Hááát… asszem ennyit erre az évre.

BUÉK!

:pezsgő:

Star Wars VII.: The Force Awakens – Star Wars VII.: Az ébredő Erő

Alapvetően utálom Rusznyák Csabát. :-P

;-) :sör:

Bakker…

Annyit agyaltam azon, hogyha végre én is eljutok erre kur… izé… kutyául érdekes új blockbusterre, hogyan is fogom kezdeni a rivjúmat.

Erre baszki – lásd fent.  :eeekkk: :gyagya:

Mert miért is utálom? Mert idegesít, hogy _rendszeresen_ nem értek vele egyet. De amikor meg igen, akkor meg nagyon. :-PPP

Szóval, aki nem akarja egy tizenhuszonsokadik, személyes picsogással teli élménybeszámolóval elütni az idejét, az idézze fel (vagy olvassa el, ha eddig kimaradt…) Rusznyák Csaba két SW írását, amiben az egyikben pro, a másikban meg kontra elmélkedik Az ébredő Erőről.

Aki meg még mindig marad, az magára vessen. :-P ;-) :sör:

December 17-18 óta vaknak és süketnek kellene lennem, ha nem akarnék bármit tudni a filmről, így inkább a „jajj, csak spoilerbombára ne lépjek!” sikongatás helyett bátran szembeúsztam az árral, és inkább nyitottan, és érdeklődve olvastam a nagymenő, ingyenjegyes filmes bloggerek véleményeit Az ébredő Erőről.

Majd szépen levontam magamnak a következtetést: ez az Új Remény újrája, amit az elvakult fanboyok imádnak – de az „éles szemű”, higgadtabb bloggerek jogosan szapulnak.

És mivel én magam is „éles szemű”, higgadt fikagép vagyok (ugye… ;-) ), előre rátettem a voksomat arra, hogy keserű szájízzel, J.J.-t köpködve jövök majd ki a moziból.

Nos… A mai napon idehaza, kies, születésemkori pátriárkámban, Kisújon ügettem el Dáviddal a felújított-megszépített moziba, és megtekintettem ezt a lefikázásra váró, üres blockbustert.

 

Aztán megdöbbenve eszméltem rá, hogy vagy a nosztalgia faktor teng túl bennem – vagy én is fanboy („fandad”?! ;-) ) vagyok… Ugyanis érzem-látom-tudom, hogy van fogás a filmen – érzem-látom-tudom, hogy simán be lehetne rugdosni az asztal alá: de én akkor sem fogok ilyet tenni.

Mert szerettem. :thumbsup:

Elandalított, meghatott, fellelkesített – és baszki, legalább 35-36 évvel fiatalabbnak éreztem magam, amíg néztem. És ez tök jó érzés volt. El nem cserélném semmiért. :respect:

J.J. Abrams Lost-ját utáltam, Mission Impossible III-járól azt sem tudom, hogy az melyik (amikor fent van a tornyon Kuala Lumpurban, vagy hol a bánatban? vagy az nem az…?!) – de!

De!

Nem érdekelnek a trekkerek és trekkiek, meg a terrikrikkerek: szerintem ő lehelt életet a saját nagyságában megfulladt, önzárványossá vált Star Trek sorozatba. Részemről tojok a Khan haragjára, mert korántsem érzem azt, hogy az mennyire jajj, de nagyon kiemelkedő csúcsteljesítmény lett volna.

Ellenben a 2009-es Star Trek és a 2013-as Into Darkness eszméletlenül jók lettek. Nem csak „jók”, hanem megkerülhetetlen etalonok. Szerény, nyomott véleményem szerint. :respect:

A J.J.-t szapuló trek… szóval, rajongók, nagyon hamar rá fognak jönni, hogy mennyire mellélőttek az ő elhajtásával, és hogy a franchise milyen hamar középszerbe fog süllyedni nélküle. Ismét. :-PPP

És hogy mekkorát nyert az SW franchise a Star Trek franchise veszteségével (amit azok a félvakok nyereségként éltek meg…! :Beam me up, Scotty!: :-PPP ), azt aligha lehet szavakkal kifejezni.

Talán inkább dollármilliókkal, ugye… :-PPP

Szóval, a sci-fi nagyágyúkhoz, bölényekhez bitang jól hozzányúló J.J. Abrams rohadtul odatette magát. Megint. :respect:

Ha nem lennének érzelmeim (pozitív, szerető érzelmeim) az SW iránt, akkor találnék száz fogást az Ébredő Erőn – de vannak.

És olyan húrokat pendített meg bennem, amikről azt hittem, már nincsenek – vagy talán sosem voltak…

Három olyan pillanat is volt a filmben, amikor éreztem, hogy telefut könnyel a szemem: hogy ez az! Ez az a Star Wars, ami elindított az Utamon! Ez az, amit gyerekkoromban, ifjúkoromban, fiatal felnőttként rajongva szerettem! Ez az… amiért még érdemes moziba járni. :respect:

Emlékszem (és édesanyám is emlékszik rá még! :-) ), amikor 1979 őszén (sajnos, ennél pontosabban nem tudtuk behatárolni… :-/ ), 9,5 évesen elballagtunk a kisúji moziba, ahol (határozott kérésemre! :-) ) megnéztünk egy filmet, amit akkor még simán csak „Csillagok háborújának” hívtak. És tiszta ideg lettem az elején, amikor láttam, hogy „Episode IV”. „Mi vaaan?!?!” – visított a fejemben a vészjelző, határozottan idegesen. – „Van még három rész, amiről lemaradtam, a fenébe is…?! Utálom, ha nem az elejétől látok egy sorozatot…”

:-)

…és most a kör bezárult, mert ugyanabban a moziban láttam most a majdnem (de még nem! ;-) ) 12 éves Dávid nagyfiammal az Ébredő Erőt. :sör:

Szépek az ilyen pillanatok, nem?! :thumbsup:

Tetszett a Star Wars VII.

Tudnék rajta fogást keresni (van is, valljuk be…), de nem akarok.

Mert voltak benne olyan epikus pillanatok számomra, amik feledhetetlenné tették. :respect:

„– Az a fénykard az enyém!

– Gyere, és vedd el!”

És mellesleg Dávidnak leesett az álla, amikor mondtam neki, hogy 2017-ben jön a következő rész.

„Tényleeeg…?!”

Hja bizony. :-)

Mi ketten tuti, hogy várjuk. :sör:

La famille Bélier – A Bélier család & Reményvasút – Train to Adulthood & The Good Dinosaur – Dínó tesó

Azért… az év vége felé közeledve, fokozódik a helyzet, na. :-) :sör:

Most gyorsan el is mesélem, miféle-fajta döbbenetet is éltem meg két nagyon jó film – és egy végtelenül középszerű láttán… :-) :-(

La famille Bélier – A Bélier család

Nem akarom nagyon fényezni magam (;-) :-D ), de amikor először hallottam erről a filmről, már akkor biztos voltam benne, hogy ez nekem nagyon bejövős lesz – és így is történt! :thumbsup:

Amikor megláttam a plakáton overálban/kezeslábasban François Damiens -t (akire a Jefais le mort – Körberajzolva című remek vígjátékban figyeltem fel :sör: ), már volt egy erős gyanúm a „must see”-faktorra, de a fülszöveg hallatán ez a várakozás még inkább felerősödött bennem.

„Paula Bélier első látásra egy átlagos tinédzser életét éli egy francia kisvárosban: gimnáziumba jár, fiúzni akar, legjobb barátnőjével bandázik iskola után és nagyon szeretne énekfakultációra járni. Egy fiú kedvéért. Már a meghallgatáson kiderül, hogy kivételes zenei tehetsége van, és tanára komoly esélyét látja, hogy a lány egy menő párizsi iskolában fejleszthesse hangját. Ám a lehetőség Paulát nem várt dilemma elé állítja: családjában ő az egyetlen, aki nem siketnéma, ami miatt szülei és farmjuk gazdálkodásában elengedhetetlennek tűnik a segítsége. Főleg, amikor édesapja hirtelen ötlettől vezérelve indulni akar a helyi polgármester választáson és politikai ambícióinak népszerűsítését-tolmácsolását csak a lány tudja segíteni. De vajon ez elég ok, hogy családja visszatartsa a tehetséges lányt álmai valóra váltásától?”

Láttunk már ilyen „felemelkedés”-filmet, sport, irodalom, festés, képzőművészet, és csigagyűjtés téren is ;-), de azt kell, hogy mondjam, az ismerős „felemelkedés-motívum” ellenére a film bővelkedik eredeti humorban, szépségben, és megindító pillanatokban: számomra pedig ez több, mint elég. :respect:

Eleve nagyon jó az összhang és az interakció a szülők között Karin Viard és François Damiens :sör: és egyszerre humoros, és megindító látni, hogy a hétköznapokban mennyire a család egyetlen nem siketnéma tagjára, lányukra (Louane Emera) vannak szorulva.

A film elején inkább a humoros faktor dominál, ám az idő előrehaladtával, néha már el-elakad a lélegzetünk egy-egy jelenet láttán… :respect:

Számomra a legütősebb pillanat az volt, amikor a lány gimnáziumi fellépésén látjuk ülni a szülőket, megy az ének-zene… aztán lassan minden elhalkul, majd teljesen elhallgat: és azt éljük meg, hogy a siketnéma szülők (és fiútesó) mit „hallanak” (élnek át) ebből az egészből…

…de az sem volt egy „semmi” jelenet, amikor az apa mindenáron szerette volna „hallani” a lánya hangját, és a tenyerével próbálja érezni a hangszálak rezgését.

Nagyon szép alkotás: gyönyörűen fényképezett, nagyszerű színészekkel – és egy végtelenül szerethető történettel.

Igazi ajándék így, Karácsonyra. :respect:

Reményvasút – Train to Adulthood

Igazi arculcsapás ez a film. :respect:

Egy vödör jeges víz, amibe belenyomják az ember fejét… miközben (a víz alatt…) látod azokat az őszinte, ártatlan, mégis… olyan megrendítően felnőttes, komoly gyermekarcokat. Akik (szerintem) már rég leszámoltak az álmaikkal és az illúzióikkal, és nagyon is tisztában vannak a mai magyar rögvalósággal.

Nem, nem a régi Úttörővasút, és nem is jelenlegi Gyermekvasút előtti tisztelgés, vagy nosztalgia tölti meg/el ezt a filmet, hanem az… az a nyomorult élet, amibe a jelenlegi piacgazdaság, az emberre állatként (jobb esetben „csak” _adatként_... :-/ ) tekintő „szociálpolitika”, a bürokrácia szemforgató, arrogáns gőgje, a magát „kereszténynek” hazudó pártunk és kormányunk valós törődése az állampolgárokkal.

…

Annyi tisztelet, annyi féltés és fájdalom gyűlt össze bennem a filmben látható ifjú emberek iránt, ami már túlcsordul…

Gábor Gergő, Al Hajjar Carmen, Al Hajjar Viktor

:RESPECT:

Tudjátok, az én szememben már az is maximális elismerésre késztető tett, hogy valaki képes arra, hogy az idejét (energiáját, lelkesedését, szeretetét) a MÁV, a Gyermekvasút felé fordítsa, és ahelyett, hogy szaladgál, olvas, játszik, szabadon – beáll egy olyan rendszerbe, amiben… hááát… az én szememben legalábbis nem az ember, hanem a szabályzat, a formalitások, és a külsőségek a fontosak.

Ezért láttunk a filmben ezer éves berendezéseket és eszközöket, lepusztult, vagy legalábbis erősen avíttas állomásokat, amik nem _megpróbálnak_ a múltban (a múlt fénykorában?) ragadni, hanem konkrétan abban vannak. A múlt nosztalgikus, idejétmúlt eszközeit pedig néhány lelkes gyerek, és néhány láthatóan meg/belefáradt felnőtt próbál, igyekszik működtetni.

 

Érdekes, hogy ebben a filmben a felnőtt vasutasok, akik a Gyerekvasúton dolgoznak, csak akkor derülnek fel, kerülnek ki a fásult, megkeseredett „alapállapotukból”, amikor a gyerekekkel beszélgetnek: látható, hogy ez az, ami összeköti őket – a közös szenvedély, a közös szerelem a vasút… vagy inkább „A Vasút”(!) iránt.

Csak a felnőtteket már… szóval, ők már láttak egyet, s mást, és nyilván már régen nem látják olyan piedesztálon választott szakmájukat, mint annakidején…

De visszatérve az ifjú emberekhez – mert nem, bocsánat, de a „gyerek” az egészen más kategória: egy gyermek felelőssége (vagy felelőtlensége…) sehol sincs azzal, amit ezek a fiatal, elkötelezett ifjak vállalnak nap, mint nap, a szeretett, a hőn szeretett álmukért –, a filmünk három főszereplője… nos, azt hiszem, korukhoz képest már ők is bőven megjárták az élet sötétebb bugyrait.

És sokszor talán még élesebben, pengeélesen látják az életet: és már nem kevesebb álommal, vággyal és illúzióval számoltak le, mint felnőtt kollégáik…

Gábor Gergő szülei Németországban dolgoznak (és talán mondanom sem kell, hogy nem örömből, vagy hobbiból döntöttek így…), őt és két testvérét pedig a nagyszülők nevelik.

Ti búcsúztatok már el az állomáson, szeptemberben, az iskolakezdéskor a szüleitektől, hogy majd Karácsonykor találkozunk…?!

Remélem, nem.

Aztán Gergő levonatozik a kollégiumba (Kaposvárra talán? ha jól emlékszem…), és az a kollégiumi szoba, amibe becuccol… talán nem túlzok, de láthatóan olyan jó 45-50 éve készülhetett, és azóta senki hozzá nem nyúlt.

Talán… de nem. Nem tudok rá mit mondani. Én egy percig nem bírnék ott lakni, olyan lepusztult, nyomasztó és fojtogató volt.

 

Carmen és Viktor. Édesanyjukkal, kisöccsükkel, és egy kutyával éltek (a film elején…) egy… hááát… kábé 23-25 négyzetméteres _lyukban_. Innen indultak minden hajnalban együtt, élére vasalt ingben, patyolattisztára suvickolt cipőben fel, a Gyermekvasúthoz.

Egyetlen egy embernek is igazi klausztrofóbiás, nyomasztó élmény lehetne ott lakni: nemhogy négynek.

És még onnan is kilakoltatják őket.

Alapvetően szeretem magamat kereszténynek tartani, és szeretnék embertársaimmal kiegyensúlyozott, harmonikus, testvéri szeretetben élni.

De a film készítői nagyon jól tették, hogy azoknak az arrogáns, lekezelő, embertelen bürokratáknak, akik nem csak kilakoltatták, hanem emberileg még meg is alázták ezt a kis csonka családot, kitakarták az arcát, mert esküszöm, megkeresném őket… :-OOO

Persze, azoknak is csak egy nővel, és három gyerekkel szemben volt nagy pofája, nyilván. :-OOO

Komolyan, ezek a gyerekek már most, 10-12-14 évesen, annyi csapást szenvedtek el, hogy abba egy felnőtt belerokkanna.

De ők, ezek az éles eszű, fantasztikus ifjak meg mentek az álmuk, az álmaik után… valami… valami olyan fájdalmas „mindenttudással” az arcukon. Akiket már megtaposott az Élet (az, igen, a nagybetűs…), de felálltak, leporolták magukat, és mentek tovább.

Csöndesen. Fejüket sokszor lehajtva, de mindig dacosan felemelve. Egy olyan elszánt, csöndes erővel, ami hegyeket képes megmozgatni.

:respect:

Trencsényi Klára készített egy filmet a Gyermekvasutasokról – és onnan a mai magyar rögvalóság köpi szemen az embert. Megvetően, cinikusan, aljasul, gőggel telve: úgy, ahogy Orbán és pribékjei uralkodnak rajtunk.

Pont úgy.

Fájdalmas film: mégis gyönyörű. Talán már értitek, miért.

:leborul:

The Good Dinosaur – Dínó tesó

 

Ez most komoly…?! Mert viccnek nagyon rossz lenne… :-PPP

„Az idei második legjobb rajzfilm az Agymanók után, mellett, alatt!”

Na neee… Ne hülyítsük már a népet! Nagyon szépen kérek mindenkit. :-PPP

Ezt a _valamit_ az Oroszlánkirályból és a Jégkorszakból kalapálták össze.

Ami eredetiség lenne benne (a felütése) azt is sikerül gyorsan száhuszadrangúvá degradálni.

Ezt hájpolni?!

Ennyire nem lehet az egész világ kiéhezve az ismétlésekre, meg az újrákra?!?!

Ez egy üres fércmunka. Méltó a feledésre.

:sux:

Zhí qu weihu shan – The Taking of Tiger Mountain & Argo 2. & 90 Minutes in Heaven

Közeledünk lassan az év vége felé, de nem álltam le a filmekkel, csak hát… hááááát… kevés rivjúra érdemes akad a „horgomra”. :-P

Inkább csak amolyan, „filmes blogger vagyok, ezért írni is kéne róluk néha” :-P (még akkor is, ha totál időpocsékolás bizonyos filmekre karaktert áldozni :-/// ) elnevezéssel felcímkézhető önigazolásként ülök most is a gép előtt. :-(

Néha még majdnem meg is sajnálom magamat, hogy ilyen nehéz kulimunkára adtam a fejemet. :-PPP ;-)

Mindegy, kitartás: hamarosan (azaz, elvileg még idén) elügetek én is az SW VII-re, és végre személyesen is találkozhatok egy fal- és arcszaggató blockbusterrel – amit aztán jól meg is írok kábé huszontizensokadikként. :-P ;-)

Na, nézzük akkor, miből is élünk. ;-)

Zhí qu weihu shan – The Taking of Tiger Mountain

Oldfan ajánlására, Oldfan fordításával néztem meg :sör: és nagyon kellemesen csalódtam. :thumbsup:

Igaz, Oldfan rivjúja miatt voltak visszafogottak az elvárásaim, de ennek ellenére határozottan tetszett a film – amin meg is lepődtem. :-)

A maroknyi kommunista katona harca a Tigris-hegyet bitorló banditakirály Sólyom úr (Tony Ka Fai Leung), és ezer fős bandája ellen igencsak tetszett. :thumbsup:

Természetesen volt benne propaganda szag, de az elviselhető szinten – de a banda hierarchiája, meg a beépült kém kőkemény „helyzetei” marha izgalmassá tették az egészet, nem is szólva a falu ostromáról, és magáról a Tigris-hegy bevételéről. :sör:

A(z egyik, de szerintem az _igazi_) főszereplőt (akit Hanyu Zhang alakít) egy valódi kínai hősről, Yang Zirong-ról mintázták, és bár nyilván mítoszok (és propaganda…) is övezik a múltját, mégis azt hiszem, egy igazán merész katona előtt hajt fejet a történet. :respect:

Ami mondjuk azért idegesített, olykor-olykor, az a „bullet time”, amit a rendező, Tsui Hark előszeretettel alkalmazott – én meg sokszor felesleges sallangnak ítéltem. :-/

Mindezek ellenére határozottan kellemes, és érdemes alkotás ez a film.

Jó szívvel ajánlom. :sör:

Argo 2.

 

Jó-jó-jó, felteszem a kezem: ide dobáljátok a köveket. :-P ;-)

A „nagy fikagyáros” (aka. én…) lefekszik egy ilyen filmnek. :-PPP

De mi a fenét csináljak, ha egyszer Balog Tibi és Kovács Lajos rajongó vagyok?!?! :-)))

Igen, sokszor gagyi – igen, sokszor túltolt – igen, a fene se érti, hogy miért volt az elején a falumbéli Téglás Zoli-s rész, ami amcsi menő movie akar lenni, de nagyon nem kellett egy ilyen… hm… „kísérlet” egy echte magyar filmbe – igen, Kulka János karaktere, a mindenttudó, szuperfőmenőninja, a Fekete Lótusz (az neked…  innen a film egyik prominensének a nevét töröltem!... a valagadba! vagy inkább fekete lóvalami, ami szintén „sz”-re végződik… :-PPP ) annyira műmájer, hogy az azért konkrétan fáj.

De mégis, még ennek ellenére is: Balog Tibi – Kovács Lajos, és Bodri – Scherer Péter nekem elvitték a filmet. :-DDD  És szó se róla, Bicskey Lukács (RIP) Psychója is bejövős a maga eszelős túlzásaival. :respect:

Nekem egy kellemes ökörmarhaság volt az Argo 2. :sör:

Amin röhögtem néhány elcseszettül orbitálisat. :-DDD

90 Minutes in Heaven

 

Meg vagyok lőve ezzel a filmmel… :-/ Én ugyanis azzal a fixa ideával ültem el elé, hogy egy keresztény filmet fogok látni, ami megerősít (újra), hogy van Mennyország.

Ehhez képest láttam egy „felépülés filmet”, ami a súlyos balesetéből lábadozó Don Piper tiszteletesről szól, akit Hayden Christiansen alakít.

Nem viccelek! Tényleg Hayden „Anakin Vader” Christiansen a főszereplő! Ami ugye, azért nem feltétlenül a jó film záloga…  :-P Főleg ilyen fizimiskával.

 

Szerintem, egy ilyen bajuszért már egy közlekedési rendőr is megbünteti az embert… :-P :-)

Szóval, végignézve Don Piper elvileg igaz történetét, azon morfondíroztam, hogy ez akkor most miért is _lenne_ keresztény film, amikor tényleg azon van a fő hangsúly, hogy milyen nehéz testileg és lelkileg felépülni egy ilyen döbbenetesen súlyos, tényleg csak a csodával határos módon nem halálos balesetből.

„Felépülés-filmnek” túl sokkoló – keresztény-filmnek meg… hm… elég kevés. :-///

Mindez pedig a köztünk szólva nem egy színészóriás Haydennel súlyosbítva… hááát… azt hiszem, nem igazán akarom ezt a filmet senkire se rátukmálni.

:-///

És most jöjjön a végére a (sajnos lassan szokásosnak mondható… :-( ) „sallang”. Terápiás jelleggel, hogy kibeszéljem magamból. :-///

Tamara Drewe: hahh… ilyen szereposztással: hatalmas csalódás. :-/// Igazából, az egész történet volt számomra olyan érdektelen, hogy nem akartam elhinni a végén, hogy ez csak tényleg ennyi volt. :eeekkk: Csak Gemma Arterton feneke miatt érte meg végigszenvedni… :-)

Kraftidioten – Az eltűnés sorrendjében: „Vicces és véres”?! Ez?! Ameddig néztem (ameddig bírtam… :-///) kurrr… tára nem volt vicces. :-PPP Az meg, hogy szépen, sorban, módszeresen – de főleg unalmasan, érdektelenül, és bármiféle feszültség nélkül… – gyilkolják benne az embereket, az még nálam is kicsapta a biztosítékot. :-/// Nézze, akinek… akinek van hozzá ideje és energiája. :-PPP

Gokudou daisensou – Yakuza Apocalypse: Hú! – kaptam fel rá a fejemet. – Takashi Miike, Yayan Ruhian?! Mekkora királyság lesz ez már! Erre alig negyven percet bírtam belőle... :-/// Nem létezik, hogy ilyen felállással nem lehet _JÓ_ filmet csinálni?! De. Lehet. A fenébe is már! :-OOO