Red Band Society s01e01 & Forever s01e01

Red Band Society s01e01

„- You will be you. You will always be you. You might even be more you.

- How?

- Because, and I'm gonna let you in on a secret now, because your body isn't you. Your soul is you, and they can never cut into your soul.”

 

Néha úgy vagyok vele, hogy egy-egy fellelkesült rivjú egy-egy pilotról nekem többet árt, mint használ.

Mert rögtön behátrálok, begubózok, kimeresztem a tüskéimet: „hja, persze, aha… biztosan nagyon tökéletes, meg egyedülálló, meg a tőkém tudja milyen mérföldkő a televíziózás történetében, hogyne… hagyjál már lógva! :-PPP”.

Szóval, a túlpörgött rajongói „ajnározást” (mert nem rivjút, főleg nem kritikát!) éppen annyira rossz/értelmetlen elolvasni, mint egy elvakult, gyűlölködő fikázást.

És megírni is, szvsz.

Szóval, ha valaki közületek hasonlóképpen érez a fellelkesült, túlpörgött, kontroll nélküli ajnározással, akkor _ne_ olvassa tovább ezt a posztot! :-)

Mert nem tudok mást tenni ezzel a csodálatos, fantasztikus, elképesztően jó nyitóepizóddal, mint leborulva imádni!!! :leborulésimád: :-)))

Egy magát kereszténynek valló embernek nem illik ilyen felkiáltást tennie, de… Úristen!!! :respect:

Micsoda egy tökéletes dobás volt ez a pilot! Hihetetlen!

Végtelenül emberi, minden ízében szerethető, csodálatos karakterekkel, és valami nagyszerű humorral megáldva – miközben egy pillanatra sem veszíti el az önmagából fakadó humánumát, és sugárzik belőle a szeretet, az emberség, a tisztesség. :megarespect:

És ezzel együtt (ezek ellenére…?!) végtelenül szórakoztató, és a főtéma fájdalmas, szívet tépő valósága ellenére… egyszerűen feelgood. :leborul:

Fantasztikusan jó érzés ezekkel a súlyosan beteg fiatalokkal együtt lenni, csodálatos, ahogy beleláthatunk az életükbe, a gondolataikba, a félelmeikbe, a fájdalmaikba, az örömükbe, a bánatukba, a vágyaikba, az álmaikba…

Ráadásul nagyszerű, fiatal színészek keltik életre ezeket a fantasztikus fiatalokat:

Coma Boy: Griffin Gluck, The Rebel: Charlie Rowe, Mean Girl: Zoe Levin, The New Guy: Nolan Sotillo, The Girl Next Floor: Ciare Bravo, The Player: Astro

:thumbsup:

És az orvosi személyzet is végtelenül szeretnivaló, akiket remekül alakító színészek formálnak meg:

Scary Bitch: Octavia Spencer, The Hot Doc: Dave Annable

:respect:

És ne feledkezzek már meg egy (számomra) örömteli meglepetés szereplőről: Thomas Ian Nicholas (American Pie – Kevin). Apukaként. :eeekkk: És marha jól áll neki a szerep. :sör: Hogy telik az idő! (Mármint fölötte, ugye… ;­-) )

A film elején, eleinte úgy éreztem, hogy lesz a sorozatban két ellenszenves, negatív karakter (Mean Girl, és Scary Bitch ;-) ), de úgy csavarodott a történet, úgy szőtték a szálakat, hogy a pilot végére őket is nagyon megkedveltem. :thumbsup: :-)

Azt is muszáj megemlítenem, hogy Shakespeare V. Henrikéből már jópár film merített, idézett – de most, ahogy Red Band Society tette… valahogy újra íze és értelme, új értelmezése lett az V. Henrik százszor citált lelkesítő beszédének:

„We few, we happy few, we band of brothers;

For he to-day that sheds his blood with me

Shall be my brother;”

…

…és most ott tartok, hogy kétségek között vergődök. :-S

Mert ilyen bitang jó, 10/10-es nyitóepizód, ennyire szerethető, tökéletes nyitás után, nem létezik, hogy tartani tudják a szintet – hiszen remek pilot után hány és hány sorozat vérzett már el! Pont ezért: hogy nem tudták tartani a színvonalat, és kiderült, hogy a pilot fantasztikussága mögött egy nagy üresség, esetleg káosz, vagy sablonosság, és érdektelenség van… :-///

Komolyan fontolgatom, hogy nem nézem tovább: maradjon meg így, ilyen csodálatos élménynek a Red Band Society, amilyen a pilot volt – és ne adjak esélyt a csalódásra…

(Ezért „tettem le” az első évad után a Dextert is: tökéletes szezon volt. Gyönyörű, fantasztikusan felépített, elképesztő. :respect: Nem hagyhattam, hogy a folytatások (esetleg…) megkeserítsék számomra az élményt. Ott _abba kellett hagynom_. És kész.)

Nem tudom, mi lesz… de asszem, mégis nézni fogom a következő epizódot. :sör:

Nem mehetek el szó nélkül amellett sem, hogy a Red Band Society egy spanyol sorozat, a Polseres vermelles feldolgozása. És én, aki mindig „ütöm” a remake-eket, az újrázásokat, a Killing után most egy másik sorozat újrájáról is el kell ismernem, hogy… tényleg megérte. :thumbsup:

Must see.

:respect:

Forever s01e01

Tegnap megnéztem a Forever pilotját is.

De nagyon rácseszett, hogy utána még a Red Band Society pilotját is bevállaltam… :-P

Ugyanis az RBS mellett olyan színtelen, szagtalan, szürke a Forever, hogy a fal adja a másikat. :-PP

Mondjuk, még _önmagában_ (azaz az RBS-sel való összehasonlítás nélkül) sem tartottam nagy durranásnak – egynek elment. Jobb híján el lehetett (volna) nézegetni.

De így, hogy 100x jobb sorozat is van a placcon: bűnös vétség lenne a Forever-rel tölteni a drága időmet. :-PPP

És csak egy érdekes, személyes adalék a nyitóepizódhoz: édesanyám is nálunk vendégeskedik, és a Kedvesemmel közösen, hárman kezdtük el nézni a Forever s01e01-et…

…és egyszer csak megdöbbenve konstatáltam, hogy a hölgyek békésen alszanak – pedig az epizód még nem ért véget. :eeekkk: :-)))

Szóval, (nem csak) részemről kasza. :-/

:thumbsdown:

Свои – Our Own & To Save a Life

Свои – Our Own

Kerestem, és találtam. :sör:

Ismét ráleltem egy különleges orosz filmre, ráadásul micsoda szereposztással, bonyek!

Bogdan Stupka (Taras Bulba), Sergey Garmash (Kray), Konstantin Khabensky (Nochnoy dozor/Dnevnoy dozor), Fedor Bondarchuk (igen, ő Sergei Bondarchuk fia: színész, rendező, producer…). :thumbsup:

Pedig a film nem olyan lett, mint előzetesen vártam, amilyennek az első 15-20 percben indult: mert az maga volt a nyers, zsigeri mészárszék…

El is akadt tőle a lélegzetem, de azt mondtam: „ez valami egészen borzalmas… de igen, valami ilyen őszinte, brutális nyersességet vártam egy orosz háborús filmtől!”.

Ám aztán hangnemet váltottunk, és teljesen más közegben, teljesen más, de továbbra is őszinte nyersességgel folyt a film, kevésbé sokkolóan. Bááár… a nyitójelenetsor után már minden sokkal kevésbé tűnik sokkolónak az egyszeri néző számára, szvsz…

Három katona esik német hadifogságba: az egyikük a „Cseka” névre hallgat (Sergey Garmash), a bolsevik politikai rendőrség tisztje; a másikuk „Livshits” (Konstantin Khabensky) zsidó származású, politikai tiszt; a harmadik pedig a fiatal Mitya (Mikhail Evlanov), mesterlövész.

Ahogy a hadifoglyokat viszik, Mitya egyszer csak azt veszi észre, hogy az ő faluja felé tartanak, és ha meg tudnának szökni, odahaza, apja házában menedékre lelhetnének.

A három katona sikeresen meg is szökik (minimál spoiler, nyugi! ;-) ), és el is jutnak a faluba, és elrejtőznek Mitya apjánál, Ivánnál (Bogdan Stupka).

És bár a „Cseka” megszokta, hogy tőle szinte mindenki retteg, és gyakorlatilag azt tehet bárkivel, amit akar, itt kénytelen észrevenni, hogy a sokat megélt Iván a maga csendes, rendíthetetlen erejének tudatában, már jó ideje nem fél senkitől és semmitől.

„- How did you know there were three of us?

- We knew because the police told us.

- There is a police already?

- Germans are civilized people.

- Who deserves this kind of honour?

- People who has suffered under the Soviet rule. Like me.

- For what reason you suffered under Soviet rule?

- For nothing. I was labelled as a gulak and sent to Siberia.

- But later they realized their mistake and brought you back?

- Come on, I escaped.

- Through the country without documents?

- Documents were drawn. I have lived here for ten years already.

- And nobody has seen you?

- Why? Everybody has seen me.

- And nobody...

- Nobody.”

…inkább már tőle érdemes félni…

„- The old man will kill us tonight.

- Why?

- We are in his way. He has to save his son.”

De persze nem ennyire fekete-fehér minden, és cseka, a zsidó komisszár, a mesterlövész fiú, és a tekintélyt parancsoló, a helyi viszonyokkal tökéletesen tisztában lévő, kőszikla apa sorsa összefonódik.

Ám vannak a történetben nők is, akik a maguk csendes, nőies, szerelmes/szerető módján nem kevésbé formálják a történetet, mint a felfegyverzett, ölni kész férfiak: Anna (Natalya Surkova) és Katka (Anna Mikhalkova).

„- If I live, I'll come back! I am single. And I like her. I like her alot.
- Well, why so quiet? Answer him!”

A megbúvó, kis falvakban lejátszódó drámák nem olyan nagy volumenűek, mint egy hadjáratban egy város elfoglalása, de az ott élők számára nem kevésbé fontosak – és egyáltalán nem kevésbé halálosak…

„- We have to organize an ambush. At the hill. There'll be 6-7 men with him. Police men, not more. They have an automatic, a machine-gun and... and the rest stuff.

(…)

- A machine-gun on the last wagon. We have to take it out first!

- First the police chief!

- Sniper, machine-gun is your target, police chief is mine.”

És valahogy az élet azon egyszerű igazsága világlik ki, hogy nem érdemes molesztálni egy mesterlövész kedvesét – amíg az él, és nála van a fegyvere.

Nem olyan háborús film lett/volt ez az alkotás, mint amilyet vártam – de mégis egy nagyon emlékezetes film élmény lett, köszönhetően a nagyszerű orosz színészeknek. :respect:

Nekem mindenképpen megérte a ráfordított időt. :sör:

To Save a Life

Keresztény film, de összességében… inkább csalódás. :-/

Az első fele egyértelműen idegesítő, „megszokott” tinifilm: a suliban menőzik a kosárcsapat sztárjátékosa.

Két kézzel habzsolja az életet és az élvezeteket – de közben odahaza a szülei között nincs minden rendben…

…aztán a film második felére, egy tragédia hatására rájön, hogy értékesebb dolgok is vannak a földön, mint a féktelen/végtelen bulizás.

Aha. :-/

Bár elismerem, hogy a film a végére feljavult, de az még akkor sem egy színvonal. :-/

Nem lett sem emlékezetes, sem figyelemre, ajánlásra érdemes alkotás. :-/

Ennél sokkal jobb keresztény filmek is vannak. Inkább azokat.

Facing the Giants – Végtelen hit & The Fault in Our Stars – Csillagainkban a hiba

Két remek film. :thumbsup:

Facing the Giants – Végtelen hit

„- Stone wall! Stone wall!

- The Eagles are still in it, showing determination to fight this one out!

- You gotta hang with me! I know it's getting tough! We gotta stop them here!

- This crowd is going absolutely berserk right now!”

Egy bitang jó _keresztény sportfilm_. Egészen elképesztően remek! Ki gondolta volna, hogy ilyen is lehet…?! :amazing:

Oké, én kétszeresen is elfogult vagyok – mert kereszténynek tartom magam; és mert nagy amerikai foci rajongó vagyok. :-) És ez a film telibevert. :respect:

A Flywheel után kerestem rá, hogy Alex Kendrick-nek van-e még ehhez hasonló remek keresztény filmje – és naná, hogy van! És ezt is írta, rendezte, és a főszerepet is játssza – és megint elképesztően jót alakít! :megarespect:

Nincs mit beszélni rajta: underdog film, amiben egyrészt mély hittel – másrészt elképesztő edzésmunkával tör fel a csúcsra a „kiscsapat”.

Amikor Coach Taylor (Alex Kendrick) a csapat szívét, erejét, legbefolyásosabb tagját, a linebacker Brock Kelley-t (Jason McLeod) trenírozza, az valami egészen elképesztő jelenet lett.

Talán a legerősebb amerikai focis edzés-jelenet, amit életembe’ láttam. :respect:

„- You keep going, Brock! Come on! Keep going!

- It burns!

- Then let it burn!

- My arms are burning!

- It's all heart! You keep going, Brock! Come on! Come on! Keep going! You promised me your best! Your best! Don't stop! Keep going!”

Közben nem csak a csapat küzdelme zajlik, hanem az edző családi drámája, és a kicker David (Bailey Cave), és mozgássérült édesapja, Larry (Steve Williams) szívszorító harca is együtt, egymásért. :leborul:

„If you accept defeat, David, then that's what you'll get.”

És ebbe az egészbe gyönyörűen, elképesztően szépen belesimítva a keresztény hit.

Hisz hisznek a focisták, nem?! Ha másban nem, hát a csapatban, a csapatuk erejében, saját magukban, hogy képesek úrrá lenni mindenen, hogy képesek győzelemre jutni.

…és mennyivel gyönyörűbb mindez, ha nem emberbe, hanem Istenbe vetjük a hitünket, mint a régi idők nagy csatáiban a legendás harcosok. :ibelive:

„You tell me, Coach Taylor...tell me what's impossible when God's on your side?”

…

The Fault in Our Stars – Csillagainkban a hiba

Huhhh…

Mit is lehet mondani erről az alkotásról…???

Talán csak annyit, amit a Kedvesemmel beszélgettünk a film közben… végén…

…hogy nem, nem depresszív, nem befordulós, nem halálváró – hanem életigenlő, életet megélő, mese(szerűség) nélküli, valóságszagú, gyönyörű film. :respect:

Amin sokszor nevettünk teli szájjal, és néztük könnyes szemmel – mégis valahogy… folyton jó érzések öntötték el az embert, érted?!

Igen, ott áll minden képkocka egy-egy sötét sarkában a Halál… ott áll, és vár. És tudja, hogy nemhiába vár…

Lehetne őt figyelni végig, megfagyó szívvel… hideg borzongással… gyomorszorító félelemmel…

De nem tesszük, nem tehetjük: mert nem az elmúlásról szól, nem a pusztulásról, nem valaminek a végéről: hanem arról, hogy mégis, csak azért is, hogy tűzön-vízen, vér-verejtéken, kemoterápián és sugárkezelésen túl – mégis gyönyörű ez az Élet.

Bocsánat azoktól, akik szeretik a The Bucket List-et – én utálom. Mert hamis, álságos, ahogy jön egy „mesebeli tündér milliomos”, aki valóra váltja a hihetetlen álmokat, pezsgőzés naplementében a piramis tetején, meg minden… :-PPP

A Fault in Our Stars nem mesevilág, nem édes, mindent megkapó és elérő, tiszavirág-tánc a Semmi peremén. De nem is a haldoklás ünnepe.

A valós élet ott van, nem beszüremkedik valami talmi fátylon át: jelen van, kőkeményen minden egyes jelenetben. Mégis arról szól, hogy… nem szabad megtörni! Nem kell elbukni, a sárba feküdni, és mozdulatlanul várni, amíg bekövetkezik az elkerülhetetlen.

Hanem élni kell, megbecsülni, megjegyezni minden egyes pillanatot, ami adatott – és örülni, amíg élhetünk.

Ez pedig nem csupán elismerésre méltó, hanem egyenesen: gyönyörű. :respect:

Két csodálatos fiatal kelti életre a főszereplőket: Shailene Woodley és Ansel Elgort. :respectagain:

De nagyszerű benne a két szülő Laura Dern (óhh, bakker… mikor volt már a Jurassic Park…!!), és Sam Trammell (True Blood), és a jó barát, Nat Wolff is. :thumbsup:

Elképesztően gyönyörű alkotás.

Mondhatja bárki, hogy „nem nézem meg, mert tudom mi lesz a vége” – én is ezért nem néztem meg a Titanic-ot, „hát úgyis elsüllyed, basszus, nem?! minek ez a nagy hűhó?!” :-P ;-).

De a 300-at mégis megnéztem, pedig abban is a perzsák győzedelmeskednek a spártaiak fölött… ;-)

Szóval, én azt mondom… nézzétek meg a Fault in Our Stars-t, barátaim.

És egy csodálatos élménnyel lesztek gazdagabbak. :leborul:

„Okay, Hazel Grace?”

…