2013. május 14., kedd

Hansel & Gretel: Witch Hunters – Boszorkányvadászok





Nos, igen: tipikus „guilty pleasure”… :-)

De mint ahogy szerettem, amikor a vámpírokat hentelik („Blade – Penge”), szerettem a szörnyekkel harcoló Grimm-testvérek történetét („The Brothers Grimm – Grimm”), szerettem a vámpírokkal harcoló elnök meséjét („Abraham Lincoln: Vampire Hunter – Abraham Lincoln, a vámpírvadász”), szerettem félni a boszorkányoktól („The Witches – Boszorkányok”) – ebből pedig egyenesen következik, hogy nem tudom nem szeretni Hanselt & Gretel-t… :sör: :-)


Pedig Jancsi és Juliska modern, újragondolt feldolgozása nem tartogat merész húzásokat (mint anno a szerintem zseniális „Tin Man – A Bádogember” című minisorozat :respect: ), és egy viszonylag egyenes, könnyen belátható ösvényen halad… mégis tudtam szeretni a coolságát és pozőrségét.

Lehet, hogy másoknak nem jön be ez a magamutogató keménykedés: de én pont élveztem. :-)


A modern ismétlőfegyverekkel, shotgunnal, sorozatlövő és trükkös nyílpuskával, szenteltvizes lőszerrel megtöltött Gatling-géppuskával :-) nyomuló duó szerintem nagyon menő volt. :coool:

…és bármennyire is egyszerű színészi eszköztárral rendelkezik a faarcú Jeremy Renner: bírom a csávót. :-) Valahogy érzek benne valami fenyegető erőt – ami mostanság (sajnos) igen kevés akcióhős sajátja…

Mellette kellemes színfolt volt Gemma Arterton és a főboszorkány szerepét alakító Famke Janssen sem egy csúnya látvány…


…ha nem lenne a film 95%-ában csúnya boszorkánnyá maszkírozva. :-/ :-)

Mondjuk, azt nem nagyon vágom, hogy miért vállalta a rá osztott szürke mellékszerepet a rendkívül karakteres és korábban nagyon emlékezeteseket alakító Peter Stormare…?! :eeekkk:

…de mindegy. :-/

Van ebben a filmben minden, amit gyermeki lelkem (rém)meséktől rettegő, immár revansra vágyó felnőtté (de belül még mindig gyermeki, értitek…?! ;-) vált énem kielégülésének kell, kérem tisztelettel. :-)
(Ez tiszta…?! :-) Én tudom, hogy mit akarok mondani… nadehogy ti…?! :-) )


A boszorkányok undorítóak, visszataszítóak és velejéig gonoszak – a jók kemények és félelem nélküliek (amilyen mi is szerettünk volna lenni, gyerekként, amikor lecsukott szemünk előtt az esti meséből életre kelt boszorkányok táncoltak gonoszul vihogva…) – és kellően feldúltak és bevonódottak vagyunk a gyermekek veszélybe kerülése miatt.

Van itt még ijesztő, és félelmetes erejű, de belül jószívű troll...


És bár a gonosz boszorkányokkal való elbánást az 1973-as, Jankovics Marcell rendezte „János vitéz” rajzfilm óta imádjuk :-), itt azért ez egy magasabb szintre kerül... ;-)



A végére pedig öldöklő hőseinkre is vár a lecke, miszerint: „nem, egyáltalán nem csak a halott boszorkány a jó boszorkány…”.

És tanulságként pedig levonhatjuk a boszorkány édesség-kúrájától cukorbeteggé vált Hansel/Jancsi  dühös mottóját:

„Whatever you do, don't eat the fucking candy.”
:-)

Nem mondom, hogy hajrá, rohanjatok bepótolni ezerrel – de én szívesen elnézegettem. :sör:

2013. május 13., hétfő

Sekai no chûshin de, ai o sakebu – Crying Out Love in the Center of the World & Parker



Sekai no chûshin de, ai o sakebu – Crying Out Love in the Center of the World


Alapvetően és finoman szólva is nem vagyok oda a romantikus drámákért… :-P :-)

…de mégis akad néha olyan, ami meg- és betalál. :thumbsup:

Ilyen volt például a 2004-es „My Life Without Me – Az élet nélkülem”. :respect:

És milyen érdekes, hogy a film, amire most ráakadtam: „Sekai no chûshin de, ai o sakebu – Crying Out Love in the Center of the World”, szintén nagyon hatásos – és szintén 2004-ben készült…

A főszereplő Saku (a felnőttet Takao Osawa, míg a diákkori énjét Mirai Moriyama alakítja) éppen esküvője előtt áll kedvesével, Ritsukó-val (Kô Shibasaki), amikor a lány váratlanul elutazik Takamatsu-ba, ahol tizenhét évvel ezelőtt mindketten az iskolai éveiket töltötték.

Saku is repülőre száll, és odautazik – és megrohanja ezernyi emlék, ami középiskolás szerelméhez, Aki-hoz (Masami Nagasawa) fűzte.


És mivel kettejük közös szokása anno az volt, hogy magnókazettákon rögzített üzenetekkel (is) tartották a kapcsolatot, Saku előveszi ezeket a kazettákat, és azokat újrahallgatva, ifjúkori emlékezetes élményeinek helyszíneit bejárva, felelevenedik előtte a középiskolai nagy szerelmének édes-bús emléke…

Valami gyönyörű ez a film. :respect:

Az egyszeri néző nem nagyon tud mit tenni – csak hagyja, hogy együtt hömpölyögjön vele, miközben egyre inkább beszippantja és maga alá gyűri a fiatalok szerelmének felemelő, keserédes története.

A film olyan képekkel manipulál (a szó jó értelmében véve!), hogy az szinte fáj: az ifjúkori boldogság képei mind aranyban, sárgában, napsütésben pompáznak, a képkockák szinte nevetnek – míg a szerelem végén, valamint jelenkorban minden szürke és kék, az ég pedig vagy „csak” borult, vagy az eső is esik…



A zenéje pedig… talán nem is emlékszem másik olyan japán filmre, ami ilyen remekül választotta meg a zenéit – pedig általában jó a japán filmesek zenei ízlése. Ez az alkotás mégis különleges mind között.

Muszáj kiemelnem a tornatermi, zongorás jelenetet, amit látva-hallva a libabőr futkározott a hátamon… :leborul:
(Mondjuk, ezzel lehet, hogy egy picit elfogult vagyok… egyszer egy barátom „zongorabuzi”-nak is nevezett, amit kikérek magamnak! :-P :-) )

…de a befejezés olyanra sikeredett, hogy még a stáblistát is végignéztük/hallgattuk a Kedvesemmel, annyira a hatása alá kerültünk… :respect:

És a film végére kiderül, hogy Ritsukó-nak is van köze Aki és Saku szerelméhez… nem is kevés…

Érdekesség, hogy Kyouichi Katayama „Koi Suru Sokuratesu – Socrates in Love” című regényéből készült mozi után egy tizenegy részes japán tévésorozatot is forgattak Akiról és Sakuról.  Kyouichi Katayama részt vállalt az egyes epizódok forgatókönyveiben is.

A magamfajta meglett férfiember :-) könnyen hiszi azt, hogy „szerelem”-témában már nem nagyon tudnak neki újat mutatni… és talán a nosztalgikus középiskolás emlékek is rásegítettek egy kicsit… de a „Sekai no chûshin de, ai o sakebu – Crying Out Love in the Center of the World”-nek mégis sikerült ez. :respect:


Magányos, megkeseredett pasasoknak nem annyira :-) de csajoknak és pároknak :-) jó szívvel ajánlom. :sör:


Parker


Hát ez meg mi a francnyavalya volt… ?!?! :eeekkk: :-SSSS :-///////

Italian Job és Transporter keverék – Jennifer Lopezzel(!!!) súlyosbítva… :-PPPPPPPP

… a végeredmény pedig ennek egyenes következménye: valami nagyon-nagy sza… sza… szardella paszta. :-PPPP :thumbsdown:

Mintha Jason Statham még csak nem is lassítana a „steven seagal-i mélységekbe” vezető lejtőn…

Szégyen.
:shameonhim:
:-(

2013. május 7., kedd

Kitsutsuki to Ame – The Woodsman and the Rain & Tower Block



Egy igazán nagyszerű, emlékezetes film és egy határozottan kellemes thriller… :sör: :thumbsup:


Kitsutsuki to Ame – The Woodsman and the Rain


„Ez egy nagyon jó film volt!” – kiáltott fel a végén lelkesen a Kedvesem. :-)

Szóval, ha így nézzük, akkor ez egy „csf”. :-)

De ne nézzük _úgy_. :-) Mert jóval több annál. :respect:

Én rengeteget röhögtem – Kedvesem inkább csak végigmosolyogta… de én mondjuk „vevőbb” vagyok a finom poénokra, a nüansznyi humorcsillámokra. :-D

Ez egy eszméletlenül jó hangulatú, igazán szívderítő film – vérbeli „feelgood”-élmény. :thumbsup:


Komolyan, ilyenkor keseredek el igazán – milyen ökörség már, „elkeseredni”, amikor egy igazán fogamra való alkotást látok… de mindjárt kifejtem, miért.

Elkeseredek, mert újra ráeszmélek: micsoda gyöngyszemek vannak itt elszórva… amik mellett bambán-balgán elsétálunk, mert csak a „nagy amcsi blockbusterek” vonzanak minket, mint a bogarakat a fény… :-/

Mit ne mondjak: 1000%-ig biztos vagyok benne, hogy a „Kitsutsuki to Ame” 100x jobb, mint az „Iron Man 3” – mégis az fog mittoménmennyi bevételt és nézőt hozni, míg ez a japán gyöngyszem szinte észrevétlen marad(t)… :-///

…azt meg ne is ecseteljem, hogy még nekem is, aki konkrétan kerestem, milyen nehéz volt „beszereznem”... :-///

De végül meglett, és ez a fő. :sör:

És eztán lelkesen hirdetni fogom, hogy milyen remek egy alkotás. :respect:

Írta és rendezte: Shûichi Okita. :respect:

A történetről csak pár szó: a favágó Katsuhiko (a nagyszerű Kôji Yakusho formája meg!) három éve özvegyként, egyedül él a fiával, amikor filmesek jelennek meg a falujában, élükön éppen az első moziját író-rendező Koichi-val (Shun Oguri). És milyen film készül éppen? Naná, hogy zombifilm… :-)


A filmesek természetesen és elkerülhetetlenül kapcsolatba kerülnek a falusiakkal, és a csöndes, egyszerű favágó lassan összebarátkozik a zárkózott, zöldfülű rendezővel…
:-) :thumbsup:

Az egyszerű, tiszta lelkű favágót nem lehet nem szeretni – és a fiatal rendező esetlensége és zavarodottsága is szeretetreméltó: kettősük pedig… határozottan jól működik. :-)


Végtelenül kedves-kellemes, nagyszerű karakterszínészeket felvonultató, remek hangulatú, emlékezetes filmélmény. :respect:

Nagyon jó szívvel ajánlom mindenkinek! :sör:


Tower Block


Egy kisköltségvetésű angol thriller – ami szvsz a „The Raid – Redemption” és a „Dredd” főtémájának „követője”, miszerint egy (el)zárt toronyépületből kellene kitörni.

Nekem tetszett: nem vállalt túl sokat, de amit igen, azt korrekten hozta is. :sör:

Remek angol színészek jelennek meg benne: Jack O’Connell (Skins), Ralph Brown (The Boat That Rocked), Russel Tovey (Being Human), Christopher Fulford (Whitechapel). :sör:

És a sztori is kellemesen alakul, ahogy a sarokba szorítottak megpróbálnak kijutni a magára hagyott toronyházból – a kíméletlen, mindent gondosan előre kitervelő orvlövész elől…


Még egyszer mondom: nekem határozottan bejött – de én köztudottan elfogult vagyok az angol filmekkel. (Is.) :-)

Nyugodtan bevállalhatjátok, szvsz.

(Persze, ha választani kell, akkor inkább a „Kitsutsuki to Ame” az, amire biztatnálak Benneteket… :-) )

2013. május 6., hétfő

Broadchurch s01e05-e08 & Franklin & Bash s01e07-e10



Broadchurch s01e05-e08


(Nos, igen, nem bírtam megúszni… :-) )

Kezdem azzal, hogy szerintem a sorozat címe eléggé félrevezető.

Én inkább a „NarrowPurgatory” vagy az „Abusers’Village” elnevezéseket javasoltam volna az ITV-nek… Mindkettő sokkal inkább leképezné a sorozat mondanivalóját. :-/

Ugyanis ebben a faluban mindenkinek mocskos a múltja: a nagyja pedofil, vagy „csak” „_szimplán_” gyerek abuzáló, a maradék pedig megcsaló, hűtlen, hazug, rosszindulatú – de legalábbis sunnyog és félrenéz, amikor valami ocsmányság folyik…

Igazi egymásnak való, egymásnak be- és összetart(oz)ó közösség… :broáfh: Én alaphangon undorodtam tőlük, egytől-egyig – de persze ez egyéni beállítódás kérdése. :-P

A történet egész hosszan csak úgy csordogál, hogy egymás után megismerjük, hogy melyik lakos mekkora görény is… Utána pedig lelkes boszorkányüldözés és egymásra mutogatás zajlik, és békés egyetértésben adják egymásnak a kilincset a gyanúsítottak a kihallgatóban…

Igazán élveztem ezt a már-már napi szappanba illő történetfolyamot. :nooot: :-P

Arra azért kíváncsi lennék: Angliában bevett szokás „összeereszteni” a pedofil gyilkost a gyászoló szülővel?! Merthogy az egész olyan természetes volt… :-PPP

És a rendőr még diszkréten magukra is hagyja őket… gondolom azért, hogy jól átbeszélhessék a „dolgot”. :namenjetekafrancba: :-PPP

Ami pedig különösen tetszett: az a gyilkos személye. :-///

Mint amikor felkiált a Nagy Detektív: „Ezt nem tehette más, csak a Zöld Arnold!” – és nagyképűsége és fölényessége teljes tudatában elégedetten hátradől.
A hokedlin. :-PPP


Nyilván akad olyan, aki kajálja az ilyen előzmény és okozat nélküli, amolyan „nyulat a cilinderből a fülénél fogva” előrángatott megoldásokat – amikor a háttérben sunnyogó huszadrangú mellékszereplőre rámutatnak, hogy „ő az!”…

Csókoltatom, aki ezt kitalálta. A keresztanyját külön is. :kisztihand: :-PPP

Szóval, egy élmény volt, mint ne mondjak… :-///

Ám kénytelen vagyok előjönni a farbával: hét rész szenvedés és utálkozás után… a nyolcadik egészen tetszett. Volt valahogy egy feelingje, na.

És ahogy egy „kispadra” került a két nyomozó… az is bejött, a csudába…

Napersze azért _annyiraaa_ nem… de egész korrekt befejezés volt.

Mindegy, fő, hogy vége. :-P ;-) Nagyon várom a második évadot! :nooooooooooot: :-P


Franklin and Bash s01e07-e10


:-) :-) :-)

Oké, ezen nem nagyon lehet vekengeni: ott volt/van a szeren. :sör: :-D

Buddy comedy – notguilty pleasure. :-) :notguilcup: ;-)

Egy rész volt benne gyengébb, szvsz, a nyolcadik „The Bangover”.

Ám az utolsó, a tizedik epizód meg úgy zúzott és darált, hogy magasan „rendbe hozta” ezt a kis kisiklást.

„Go Tell It on the Mountain” – ebben az epizódban benne volt a sorozat minden kvintesszenciája.
:respect: :sör:

És számomra azért itt megmutatkozott, vagy pontosabban nyilvánvalóvá vált egy dolog: nagyon jól működik a két főszereplő között az összhang, és remekül vannak leosztva a lapok. :sör:

DE! Egy-egy rész akkor él igazán, üt jobban/nagyobbat, ha elég teret kap Malcolm McDowell. :sör:

Nagyon fontos eleme a sorozatnak az általa életre keltett nagyhatalmú, igazi nagy játékos „Big Boss”. :respect:

Akinek ráadásul remek humorérzéke van. :-D (Valamiért úgy gondolom, hogy ő a való életben is ilyen ember lehet… :thumbsup: )

Remek kis sorozat ez, élveztem minden pillanatát: nagyszerű kikapcsolódás volt egy-egy epizód.

Jó szívvel ajánlom. :sör: