2012. június 6., szerda

Ink



Egy igazán remek kis független film! :sör: Se az író-rendezőjéről (Jamin Winans), sem a szereplőiről nem hallottam sose…

Mondjuk, nekem bőven jobban bejött, mint a hasonszőrű Iron Sky…

Leginkább az 1984-es, Dennis Quaid fémjelezte, „Dreamscape – Az álomküzdők” filmhez tudnám hasonlítani.

Egy nagyon kellemes kis misztikus fantasy film, benne minden jóval, amit a fantasy-ban szeretek: a kellően félelmetes és fenyegető gonosz, a szerethető ártatlan, az erőt adó társ és a heroikus védelmezők.

Ráadásul a sztori is érdekes és feszülten pörgő, a vége pedig… hát igen, az utolsó negyedórát megint kétszer néztem meg. :-)

A történetről pár szó…

Éjszakánként, amikor álomba merülünk, megjelennek az utcákon a Storytellerek, beosonnak a házakba, és kezüket az alvó emberek fejére téve boldog álmokkal ajándékozzák meg őket…
…de velük egy időben megjelennek az Incubusok is, akik viszont a rémálmok hozói. :nightmare:

És az egyik éjszakán megjelenik a titokzatos és fenyegető Ink is, aki céltudatosan egy kislányt, Emmát (Quinn Hunchar) keresi meg, és alvó testéből elragadja a lelkét.

Tettét a Storytellerek azonnal észlelik: elsősorban a kislány boldog álmainak hozója, Allel (Jennifer Batter), és azonnal harcba száll Inkkel, de a többiek is hamar csatlakoznak hozzá.
Mindannyian nagyszerű harcosok (az álombéli harc kivitelezéséért tőlem jár egy nagy piros pont! vagy egy :barnasör: :-) ), de Ink ellenállhatatlan vadságának és kitartásának köszönhetően sikerrel jár.


A Storytellerek nem tudják üldözni őket, mert az Álomvilágban miriádnyi helyre juthat az utazó, ezért a segítségükre jön Jacob (Jeremy Make), aki Pathfinder… és nem mellesleg vak: mindkét szeme le van ragasztva.

A Pathfinder sem tudja az álombéli dimenziókon át üldözni Inket, ezért arra a megoldásra jut, hogy a kislány testét kell megtalálni, és fel kell ébreszteni. De ehhez szükség van annak rég nem látott apjára, John-ra (Christopher Soren Kelly), akit rá kell venni arra, hogy elmenjen a kómába esett Emmához.

És a Csapat útra kél… miközben a félelmetes Ink egyre csak hurcolja magával riad áldozatát… és az Incubusok sem nézik tétlenül ezt az egészet…


De Allel és társai, a babaarcú Sarah (Shelby Malone) és a pengeéles Gabe (Eme Ikwuakor) úgy harcolnak, ami méltó az elismerésre.
(Nem egy Serbuan Maut – de benne van minden, ami a történetbe kell.)

Ink fantasztikusan jó figura: én az első megjelenésétől fogva imádtam, és a film végére csak még jobban megszerettem ezt a marha jó karaktert.

Mondjuk, nem így a Kedvesem, aki az első megjelenésekor már eltakarta a szemét, és kifejtette, hogy… hm… „mennyire állok alacsony szinten szellemileg”, hogy ilyen filmet nézetek vele estére… :-)

Őt nem is tudtam sokáig a képernyő előtt tartani – de szerintem nagyot veszített azzal, hogy a katartikus befejezést nem látta. :-(

Amikor a kislány teste felett Ink a leginkább a gurkha kukri-ra emlékeztető, brutális kinézetű késeivel harcba száll a túlerővel… azt aligha fogom valaha is elfelejteni. :respect:

 
Többről szól ez a film, mint egy „álomüldözés”, és ami még benne van… azt magunknak kell felfedezni. Mondjuk, engem szíven ütött… de tudjátok, milyen szentimentális fickó vagyok. :-)

A végén ráadásul elképzeltem, hogy hogyan és miért fogjátok fikázni, és ezen fel is idegesítettem magam („Tudjátok, mit csináljatok a létrátokkal?!?!” :-) ), és első felindulásomban úgy voltam, hogy nem is ajánlom egyikőtöknek sem. :-P
…de aztán rájöttem, hogy István azért talál(hat) majd benne neki tetszőt… sőt, talán az érzéketlen tus… ööö… akarom mondani kődarab :-) Justin is…

Szóval, ha rám hallgattok, akkor… azt csináltok, amit akartok. ;-)

Nekem nagyon tetszett az Ink – kár lett volna, ha kimarad az életemből. :respect:

2012. június 3., vasárnap

Mad Dogs s01


Hoppá-hoppá…! No, nézd csak, mit találtam! :-)

Oké, megtalálhattam volna korábban is… de a lényeg, hogy most igen!

Egy megszokott hosszúságú, négy részes angol minisorozat, amivel ismét sikerült kellemesen meglepniük – mindkettőnket.

Öt régi barát találkozik hosszú idő után újra:

Woody (Max Beesley)



Bax (John Simm)



Rick (Marc Warren)



és Quinn (Philip Glenister)



Angliából Mallorcára utaznak, az ott élő 

Alvo (Ben Chaplin)



meghívására.

A nagy „reunion” remekül indul, bár mindenki feszeng kissé, látván, hogy Alvónak mennyire bejött az élet – valami eszméletlenül gyönyörű úszómedencés villában él (a Kedvesem már ettől dobott egy hátast… az a pillantás viszont, amit utána rám mért… „Mi miért nem egy ilyen helyen élünk?! Mert te egy tutyi-mutyi alak vagy, azért…” :-) ), és egyáltalán nem osztja szűkmarkúan az ajándékait.

A buli szépen csordogál: eltekintve attól, hogy Alvo néha különös „oldalvágásokat” ereszt el a többiek felé… és olykor furcsa telefonhívásokat bonyolít le, és spanyol nyelven, emelt hangon „társalog” a hívó féllel.

Az első rész határozottan lagymatagon csordogál – éppúgy, amikor negyven körüli, megállapodott, családos pasik (mint mi, ugye ;-)…) jönnek össze egy szolid kis bandázásra… és aki egy kicsit is jobban „elereszti” magát, azt mindjárt rosszalló pillantásokkal és megjegyzésekkel illetik a többiek…

Aztán az epizód végén… DURRR!!! Beüt a ménkű, és igazából köpni-nyelni nem tudunk a váratlan fordulaton.

És a kifejezetten visszafogott első rész után olyan második és harmadik részek következtek, hogy után rögtön nyomtuk volna a következőt!

A negyedik rész pedig feltette a koronát az egészre. :thumbsup:

A második és a harmadik rész izgalmas és pörgős – miközben morbid és poénos is. Néha le-leül 5-10 percre, de utána megint olyat „ránt az istrángon”, hogy az ember majdnem leesik a kanapéról…

A negyedik epizód pedig méltó befejezés – egy remek csavarral és ütős csattanóval.


És… mondjuk ki… cliffel is. De én imádom az efféle „cliffes” lezárásokat.

Annál is inkább, mivel már lement és elérhető a második négy részes évad is… :-)

De második évadtól függetlenül: szerintem marha jó első évadot láttunk.

Benne volt minden, amit az angol (mini)sorozatokban szeretek: fordulatok, izgalom, remek angol színészek, jó beszólások – csak itt még „fejel rajta egyet” a csodálatos mallorcai környezet is. És az idillikus (édeni) állapotok között történő sötét események olyan remek kontrasztot képeznek, hogy a néző élvezeti foka ugrásszerűen megnő.

Őszintén szólva, bár mindegyik szereplőt bírtam, igazából Rick (Marc Warren) volt a kedvencem – őt korábban Mr. Teatime szerepében láthattuk a Hogfather-ben.

Egyszerre volt szerethető és idegesítő, kemény és vinnyogó, tenyérbemászóan arcátlan és szánalomra méltó – csíptem, na. :-)

Azt hiszem, hogy a legütősebb mondatok az ő szájából hangzanak el… és van egy-két brutálisan horzsolós ötlete.

„I want to cut his feet off, not butter him!”

„Bit of an argument with a shovel.”

„Is his hand still in his mouth?”

„- Be lucky, eh?
- Yeah. I think I am.”
:-)

Összegezve, szerintem marha jó kis sorozat volt – azt hiszem, hamarosan sort kerítünk a második évadra is. :thumbsup:


2012. június 1., péntek

Iron Sky



Kezdem a feketelevessel: ott vérzik el, ahol a mainstream „hollywood-i” filmek többsége – a sztorin. :-(

Pedig, ahogy Justin teljes joggal szokta volt mondani az efféle „buddy-project”-ek kapcsán: egyrészt „az a legkevesebb!”, mert jó sztori nélkül mi a fenének fogna/jon bele bárki a filmforgatásba?! Másrészt meg egy ilyen, 2006(!!!) óta tartó projektnél – amiből 2008-ban volt az első trailer! de az is alapvetően a pénzadományok/producerek beindítása végett… – legalább kalapáltak volna össze egy _jó, ütős_ forgatókönyvet! Volt rá idő bőven! És még pénzbe sem kerül, mint pl. a spec. effektek…

Úgy elméláztam azon, hogy a 7,5 millió eurós költségvetés mekkora részét fordíthatták a forgatókönyvre? 10 és 50 között? (Nem ám „ezret” értek ezalatt! Szimpla, kétjegyű 10 és 50-et. :-P ) Vagy még annyit se…?!

Johanna Sinisalo és Jarmo Puskala nevét jegyezzük meg, barátaim… egy fél pillanatra. :-P Aztán felejtsük el is őket szépen. :-/

Különösen a vége felé vérzett el a dolog. Addig még úgy el is ment, megcsillant benne olykor egy kis humor, egy kis irónia, egy kis paródia… de a végére elfogyott az addig sem igazán pörgő kraft.
És kaptunk egy eléggé kiüresedett, sótlan lezárást.  :-(
Kár érte. :-(

De akkor térjek rá a pozitívumokra is, mert azért abból is akadt.


Olyan bitang a látvány, hogy nyugodtan a mainstream mellé lehet állítani. :thumbsup:

Igen, a sztoriban negatív előjellel, a látványban pozitív előjellel állhat a hollywood-i szuperprodukciók mellé. Úgy látszik, amennyire szeretett volna a film független és egyedi lenni, úgy lett mégis egy „pompás” leképezése a fősodornak… :-/

Komolyan, elképesztő képi világa van az Iron Sky-nak, hihetetlen, hogy független filmesek-kis stúdiók ilyet képesek… nem egyszerűen „összehozni”, vagy „összekalapálni”, hanem… megalkotni. :respect:

Kár, hogy a legtöbb mainstream alkotás is mindössze erre képes… Így a film sajnos megmaradt egy széles, jól kitaposott ösvényen. :-(

Tagadhatatlan, hogy vannak jó pillanatai, remek villanásai, vicces jelenetei, a hangulata pedig különleges és sajátos – elismerem, és ez nem is esik nehezemre. :sör:

De amikor igazi „geek”-ek és rajongók gyűlnek egy film köré, akkor… ne legyen már elég annyi, amiért a hollywood-i filmek többségét kárhoztatjuk!

Udo Kier kihagyhatatlan a nácis filmekből – hozza is magát, rutinból…

Julia Dietze szerethető és Götz Otto is remekül hozza a ráosztott szerepet.

Stephanie Paul is jó, mint Sarah Palin-paródia – és az ENSZ tanács is remekül ki lett találva, és jópofa poénok csattannak ott el.

Christopher Kirby viszont – bár az irritáló „afro-amerikai” karakter archetípusa/paródiája lenne… azt nem annyira viccesen, mint inkább idegesítően oldja meg.


Volt potenciál az Iron Sky-ban, lehetett volna egy új kultfilm, amit piedesztálra állíthatunk, hogy „Tessék, Mr. Hollywood! Így is lehet!” – de a magunk „alá” ácsolt dobogóról jól pofára estünk… és a film végére leeresztettük a zászlókat, kiesett a kezünkből a pompom… és szótlanul indultunk haza.

Hát ennyi. :-(

De azért egyszer meg kell nézni, úgy gondolom.

2012. május 30., szerda

Serbuan maut – The Raid Redemption


Hónapok óta várom ezt a filmet…!!!



Iko Uwais. :respect:
Gareth Evans. :respect:
Yayan Ruhian. :respect:
Full Cast and Crew. :megarespect:

Elképesztő, fantasztikus, döbbenetes. Briliáns. :leborul:

Amikor orrba-szájba dicsérték (a film első premier vetítése óta!), őszintén szólva, kicsit féltem – hogy eltúlozzák, hogy beleszerettek, és nem látják a nyers valót…

…de nem tévedtek. :respect:

Bitang jó. Egy új szintre helyezi azt a kifejezést, hogy „akciófilm”. :sör:


Az ember csak nézi, egyre elkerekedettebb szemmel, álla leesve… és negyedóránként olyan érzése van, hogy ezt már nem lehet fokozni, ezt már nem lehet überelni… De a Serbuan maut stábja újra és újra megmutatja, hogy lehet – és újra és újra rátesznek egy lapáttal. :hihetetlen:

Nem hittem… nem akartam elhinni egy porcikámmal sem!... hogy a Chan-wook Park – Min-sik Choi fémjelezte, általam zseniálisnak tartott és rajongott, Oldboyos, folyosós harcot túl lehet szárnyalni. Valaha is.
…erre a Serbuan maut megteszi ezt a csodát! :amazing:

2003-ban Tony Jaa mutatta meg, hogy a harcművészeti filmekben lehet még fantasztikus dolgokat alkotni… de aztán valahogy… elkutyálódott… :-(

Iko Uwais engem nem nyert meg 100%-osan a 2009-es Merantau-val… de a Serbuan maut-tal bedarált, mint egy ipari húsdaráló. És a csodálójává tett. :respect:

De nem feledkezhetek meg a többi szenzációs harcosról sem, akik… egyszerre zseniálisan és önpusztító módon vetették magukat a harcjelenetekbe. Nem tudom, hogy hányan sérültek meg a forgatás alatt…

(Nem véletlen a torontói „Midnight Madness Award”... :-) )

Különösen Yayan Ruhiant kell kiemelnem, a közveszélyes Mad Dog szerepében. :respect:
Ilyen az, amikor a Főhős nem „übermensch”, hanem méltó ellenfele van. :sör:


A Serbuan maut egy fantasztikus akció- és erőszakorgia – annak horzsolósan jó értelmében véve. :-)

A meglehetősen kihívásokkal küszködő angol felirat ellenére minden percét élveztem.

Idáig már leírtam néhány másik film kapcsán azt a szót, hogy „adrenalinbomba” – nos, ez a harcművészeti alkotás visszamenőleg annulálta korábbi kijelentéseimet.

A Serbuan maut az „Igazi Adrenalinbomba”! :respect:

Meg kell nézni még egy párszor, nincs mese.

És a végére egy civil kép ezekről a remek fickókról!

Balról-jobbra: Iko Uwais (Rama), Ray Sahetapy* (Tama) és  Yayan Ruhian (Mad Dog). :sör:



*= Ray Sahetapy második keresztneve... Ferenc! :-) Nem vicc! :-)

John Carter & Safe House


Két… ha nem is annyira rossz – de nem is igazán jó filmről, egy füst alatt.


John Carter


Az „Avatar-light” mindenben hozta magát – főleg a „light”-ban… :-/

Én nagyon vártam egy Avatár-hoz hasonló fantasy filmet, és a „vágyam” betöltését a John Carter-től reméltem.

Nos, nem jött be a dolog… Istenigazából, egy karizmatikus főhős nélküli, CGI tobzódásban volt részem – a CGI osztályon felüli, elismerem: ilyen elképesztően jó mesterséges tájat és lényeket még nem láttam. 

Ráadásul anélkül, hogy „műanyag-érzésem” lett volna.

De a hús-vér szereplők… már bocsánatot kérek… :-/

Taylor Kitsch a Friday Night Lights-ban marha jó volt – de nekem nagyon… kisfiús, mint főhős.

A mellette felsorakozó nevek pedig: nem kapnak sem elég teret, sem elég időt…
Dominic West, Ciarán Hinds, James Purefoy… kár értük. :-(

Aki pedig megint… száztizenkettedjére!!!... fő(sablon!)gonosznak castingolta Mark Strongot… azt kasztrálják már a neve napján. Az én személyes kívánságomra. Köszönöm. :sux:

Mark Strongot meg üssék már egy félórát vizes törölközővel, hogy legközelebb ne is fogadjon el ilyen felkérést… és ha mégis elfogadná, akkor legalább ne a szokásos, sablonfigurát hozza, könyörgöm!!!

Valahogy nem állt össze ez az egész _filmmé_ – pedig megvolt benne minden, ami egy jó filmet jó filmmé tesz…

Olyan kis montázsokat kaptunk, innen-onnan… és sikerült az a lehetetlennek tűnő kunszt, hogy _senkivel_ nem tudtunk azonosulni, és _senkiért_ nem tudtunk szorítani… :-/

Feledhető, „egyszermegnézős”, „hamarelfelejtős” alkotás lett belőle… És már az indulásnál dugába dőlt a nagy lelkesedéssel indított franchise. :shameonthem:


Safe House – Védhetetlen



„Denzel Washington még mindig jól néz ki!” – Ezt a Kedvesem állapította meg közben, nem én. :-)

…de ennél több jót én se nagyon tudok mondani róla, így rábólintok erre a lelkes megállapításra. :-/

Igazából, semmivel nem lett jobb a filmipar helyzete azzal, hogy ezt a filmet leforgatták.

Olyan „se hideg, se meleg” – „se kása, se hús” alkotás lett…

Ryan Reynolds, ha fejre áll, akkor sem tud fele annyi érdeklődést sem kelteni a vásznon, mint Denzel Washington…

Brendan Gleeson szerepéről és karakteréről az első pillanattól kezdve _üvöltött_, hogy mit fognak vele kezdeni…  (Tőle nézzük inkább a „The Guard – A guardista” című remeket. :sör: )

…Robert Patrick eljött ágyútölteléknek… Sam Shephard is tiszteletét tette (Őt pedig inkább a „Blakckthorn”-ban csodáljuk! :sör: )

…és Joel Kinnaman is bevillant Seattle-ből, egy aprócska epizódszerep erejéig… (Keresd inkább tovább Rosie Larsen gyilkosát, Holder… :sör: )

A történet pedig… hááát, érdekes, igen.

Annyira nem izgalmas és érdekfeszítő… de legalább egynek elmegy.

A kézi kamera folyamatos rángatásáért pedig külön köszönet a készítőknek! Haszna ugyan nem volt, de legalább idegesített, és jól megfájdult tőle a fejem… :thumbsdown:

Nem értem, hogy miért kell állandóan bővíteni az „Ezt meg minek kellett leforgatni?-filmek” amúgy is népes kategóriáját…

Ha van felesleges két órátok, akkor hajrá. :-/

2012. május 25., péntek

Munkaügyek s01e01-e03


Bakkerság… :-)

Desmond Wallace sorozatjunkie-s ajánlója után :sör: „rárepültem” a sorozatra, mondván, bepróbálom, aztán… majd meglátjuk.

Az első rész nem „győzött meg” igazán… de ahogy megnéztük a másodikat – aztán meg rögtön nyomtam a harmadikat. :-)

Még ma is fel-felröhögtem, amikor eszembe jutott egy-két jobb poén belőle – és minden kollégámnak előadtam a legjobb részeket. :-)

Litkai Gergely, Hadházi László és Kovács András Péter sikeresen vette az akadályt, azt hiszem. :thumbsup:
Kicsit döcögősen indultunk… de szerintem nagyon jó úton indultunk meg. :sör:

Mucsi Zoltán és Elek Feri óriási kedvenceim, akkor szeretném őket, ha „rosszak” lennének… de ők egyszerűen nem tudnak rosszak lenni. Csak eszméletlen jók. :-) :sör:

Molnár Piroska frenetikus a főnöknő szerepében. :-) Tamási Zoltán pedig, mint Imre, a biztonsági őr… egyelőre kiapadhatatlan humorforrásnak látszik. :-)

Kovács Lehel elsőre egy idegesítő p… prick-nek :-) látszott, de a harmadik részre már teljesen csíptem őt is. :sör:

Murányi Tündét meg nem tudtam belőni, hogy szeretem-e… és Fodor Annamária pedig egyelőre inkább idegesít… De talán lesz még ez jobb is.

Nem egy végigröhögős, de minden részben van egy-két nagyon betalált poénja, amin teli szájjal lehet röhögni. :-D A többi meg csak „szimplán” jó… :-)

Ha azt mondom, hogy leginkább a „Parks and Recreation” („Városfejlesztési osztály”) sorozathoz tudnám hasonlítani… akkor egyrészt jól mondom; másrészt félreinformálok.

Arra hasonlít leginkább – de szerintem annál sokkal jobb. :thumbsup:


Én nyomni fogom tovább is: és remélem, hogy tartja a színvonalat! :hajrá:

Lehet, hogy bele kéne néznetek… ;-)


2012. május 24., csütörtök

The Killing s02e08-09 – Off the Reservation & Sayonara, Hiawatha


Nagyon készültem rá, hogy szétszedem és lehordom a Killinget… :-/

A nyolcadik rész _mindenben_ hozta a _minimális_ elvárásaimat, a nyomozás egy tapodtat nem mozdult előre, senkivel és semmivel nem történt érdekes, új, meglepő dolog.

Szürke volt, unalmas és érdektelen. :sux:

Úgy terveztem, hogy az „úgyis ugyanilyen vacak” kilencedik résszel együtt leszedem a keresztvizet az egész sorozatról, aztán a tévémet belevágom a veresi tóba… és utána dobok még vagy három féltéglát is. :-///

Erre a 9. rész „Sayonara, Hiawatha” újra megcsillantotta a _régi_ Killinget… és mégsem kellett egy használt műszaki cikkel szennyeznem a pontyok életterét. :-)

De ettől persze nem felejtek el mindent…

Menjünk szépen sorjában.


„Off the Reservation”

Persze, nem merték meglépni (szerencséjükre!) a Holder-dolgot, csak „futottunk vele egy kört”, mint a kutya a gumicsonttal. Értelme, haszna nem volt – de legalább felidegesített… :-///

Persze, senkivel (mondom: s-e-n-k-i-v-e-l!!!) nem történt semmi (mondom: s-e-m-m-i!!!) értelmes, szóra érdemes, vagy a történet szempontjából hasznos-fontos dolog.

Gyakorlatilag úgy lehetne kivágni a második évad „testéből” a 6-7-8. részeket, mint egy daganatot: a sorozat egésze semmiféle csorbát nem szenvedne tőle – sőt, jobb lenne vele. :-(

Mintha egy lufit fújtak volna fel, jó nagyra, hogy aztán a benne levő _semmit_ a képünkbe eresszék.
Hát, köszönöm szépen… :-/


„Sayonara, Hiawatha”

Nah, itt – legnagyobb döbbenetemre (mondjuk, döbbenet, ha már egy jó részre csodálkozok rá…) – újra egy izgalmas és remek epizóddal lettünk gazdagabbak.


Linden és Holder párosa hozták a hátukon a részt, és szerintünk főleg Holder tette magát oda azért, hogy a történet izgalmas és pörgő maradjon, valamint hogy az interakciók kettejük között újra régi fényükben csillogjanak.

Különösen a kaszinós-résznél ütött újra az, hogy ők ketten külön-külön is jók, de akkor a legjobbak, ha összedolgoznak… :thumbsup:

Nagyon tetszett mindkettőnknek ez a rész. Végre. Újra. :-)

De sajnos a sorozat most már nem egyszerűen „botlott”, hanem „kisiklott”… És csak reménykedek, hogy sikerült biztosan „visszarángatni” a vágányra… nem csak átmenetileg…

Én szorítok. :fingerscrossed: