"Parajd felett, fenn az erdőn"

...ami nektek fáj, nekünk is...

Tegnap az Összetartozás Napján tűzgyújtással emlékeztünk Pusztaberkiben.

Nem vagyok sem nagy, sem jó szavaló - de engedélyt kértem és kaptam arra, hogy az alkalom tiszteletére felolvassak egy verset. Mert úgy éreztem, hogy most nagyon idevaló - és meg kell ismertetnem a falubeliekkel.

 

 

Áprily Lajos

Halálpatak

Parajd felett van egy patak,

a Küküllő-ágba szakad,

vele összeölelkezik,

Halál-patak, így nevezik.

Egyszer hegy lakói voltunk,

vizek mellett kóboroltunk,

megpihentünk öreg fánál,

kicsi Halál-patakánál.

Megpihentünk, málnát ettünk,

fényes volt az ég felettünk.

Azt a völgyet megszerettem,

mellé kunyhót építettem,

városoktól megfutottam,

ott a lelkem gyógyítottam.

Jött a balsors, jött a hadnép,

pusztaság lett tán a telke,

hadak árja elseperte.

Jött a balsors, jött a hadnép,

reszketett a föld alatta.

Párodat is elragadta,

vitte, vitte napkeletre,

napkeleti földbe tette.

Nem vagyunk már hegy lakói,

messze kellett vándorolni.

Én Istenem, mit nem adnék,

ha egy reggel ott virradnék,

s ha még egyszer velem állnál

kicsi Halál-patakánál,

végzetünkből mit se sejtőn,

Parajd felett, fenn az erdőn.

 (1957)

 

Emlékezzünk a Székely Sóbányára: hányan haltak meg érte... és hányan éltek miatta...

...és most vége van. Elmúlt. Eltűnt. Örökre.

De a szívünkben örökké élni fog.