2017. március 5., vasárnap

Fantastic Beasts and Where to Find Them – Legendás állatok és megfigyelésük & Doctor Strange



Gyorsan összeütök egy rivjút: csak gyűlnek-gyűlnek a fejemben a beszámolásra váró filmek, de amikor írni van időm, inkább a novellámon dolgozok, szóval: sry. De most pár szó a legrégebbiekről.


Fantastic Beasts and Where to Find Them – Legendás állatok és megfigyelésük


Nem vagyok valami nagy rajongója a Harry Potter univerzumnak (franchise-nak), és csak amolyan (félreértelmezett) kötelességtudatból néztem egy darabig a filmeket… aztán szépen kikoptam belőlük. :-P

Katicám volt(?) nagy Rowling-rajongó (ódákat mesél azokról a Karácsonyokról, amikor a karácsonyfa alatt teát szürcsölgetve olvasta a legújabb Potter-könyvet: „azok voltak a régi, szép idők! ahh…” ;-) :-) ), ezért neki akartam kedveskedni azzal, hogy leültem mellé a Fantastic Beasts-re.

Erre most én mondom azt, hogy szerintem (szerény, nyomott, egyvágányú véleményem szerint) ez a legjobb Rowling-film. :sör: (Talán pont azért, mert Harrynek nincs nyoma benne...)

Oké, a zárójeles megjegyzésem túlzás, vissza is vonom. :meaculpa:

De nem azért, mert annyira nem akarnám bántani Harryt :-P, hanem azért, mert ezzel a megjegyzéssel éppen Fantastic Beasts-et degradálom le: és azt nem szeretném. :sör:

Megmondom, miért működik-működött nekem ez a film: mert végre volt benne egy _szerethető, emberi, mugli/magnix/hétköznapi ember_ karakter, a saját pékség álmát dédelgető Jacob Kowalski* (Dan Fogler) személyében. :sör:


Valamint volt benne végre egy kedves, tiszta, csillogó szemű, végtelenül szerethető gondolatolvasó lány Queenie Goldstein (Alison Sudol) bájos megszemélyesítésében. :flowers:


Valamint a színes, különleges varázslények/állatok sokasága is rendkívül sokat dobott számomra a film élvezeti értékén. :respect:

Oké, a „kleptomániás kacsacsőrűemlős”, a niffler (furkász) kifejezetten idegesítő volt :-PPP és túl sokat is szerepelt. :-///

De a többiek…! :amazing:

Occamy, Billywigs, Demiguise…
 

Thunderbird


Swooping Evil


Bowtruckles

A történet mondjuk a szokásos volt: egy gyerekembert „dementorrá” nyuvaszt a sötét mágia, és emiatt a rosszak és a jók is el akarják kapni. Szokásos „harrypotteres” félelmetes jelenetek, és Jó-Rossz küzdelem… és sajnos, néha nem lehet megkülönböztetni őket egymástól. :-P

Ám Kowalski és Queenie életet, értelmet, emberséget és fényt visznek a filmbe, ami szerintem egy szinttel feljebb emeli az egészet a szokásos „harrys nyomortól”. :thumbsup:


Még egy pár szó a főszereplő Newt-ról (Eddie Redmayne). Elvileg neki kellene vinnie a filmet, de igazából a végéig sem tudtam rájönni, hogy az elkötelezett tudós, és varázsállat-mentő mágus azért olyan felelőtlen az állataival, mert szórakozott professzor (bakker! akkor ne mászkáljon halálos állatokkal a bőröndjében, mert hirtelen közveszélyes ámokfutó lesz…! :-OOO ), vagy csak szimplán olyan hülye, mint az idióta külföldi (és magyar…) egzotikus (és halálos) állatot tartó, ön- és közveszélyes hobbisták, akik királykobrát, tigrist, aligátor teknőst, kockás pitont tartanak otthon, és amikor „kis kedvencük” felfalja, megöli őket (és a fél szomszédságot…), akkor bambán néznek és azt mondják: „pedig eddig olyan kedves volt, még sosem csinált ilyet!”… :-OOO

Szóval, Newt mindig a baj forrása, nem a megoldása – és állandóan fut valamelyik megszökött és veszélyes kedvence után. :gyagya: :-P Nem nagyon sikerült neki belopnia magát a szívembe…

De a film ettől még működik: és nekem meglepően kellemes élmény lett. :sör:



Doctor Strange


Marha szerencsém van ezzel a rivjúval (ha már a filmmel nem volt… :-((( ), ugyanis rohadt gyorsan le fogom tudni.

Pár hete van már, hogy megnéztem (nem sokkal a „Hacksaw Ridge” előtt), és akkor arra gondoltam, annyit ér a Hacksaw-val összehasonlítva, mintha aranyrögöt néznénk a lócitromhoz. :-PPP

…most meg, amikor kitaláltam, hogy csak írok róla pár sort, határozottan gondolkodóba is estem, hogy „…mi a fenéről is szólt?!”. :-PPPPPPPP

Na, szóval, szerintem pont ennyit is ér ez a film, hogy két héttel később már egy hangra se emlékezz belőle. :-PPP

Benedict Cumberbatch és Mads Mikkelsen pedig… rendesen lefeküdtek a lóvéért a „hálivúdnak”. :-///

Azt hiszem, ezt egyszer már nagyon fogják bánni – mert az érte kapott pénz elfogy: a szégyenfolt meg örökre megmarad…


*Kowalski = azért ez érdekes, hogy mennyire szeretik ezt a nevet a filmesek.  (Csak a „nagy”  – ismertebb – filmeket emelem ki, amiben szerepelt ilyen nevű karakter.)

1951 – A Streetcar Named Desire – A vágy villamosa
1971 – Vanishing Point – Száguldás a semmibe
1982 – Blade Runner – Szárnyas fejvadász
1987 – Roxanne
1991 – Hot Shots! – Nagy durranás
2005 – Madagascar – Madagaszkár
2008 – Gran Torino
2013 – Gravity – Gravitáció
2016 – Fantastic Beasts and Where to Find Them

2017. február 23., csütörtök

Hacksaw Ridge – A fegyvertelen katona


„Lord, please help me get one more!”

…ha csak egy filmet néztél meg tavaly: remélem, ez volt az.

…ha csak egy filmet nézel meg idén: ez legyen az.

Talán önmagában ennyi is elég lenne/lehetne a Hacksaw Ridge-ről… de azért még mondok róla pár szót. :sör:


1998-ban a Saving Private Ryan bemutatójánál a II. világháborús veteránok kijelentették, hogy döbbenetesen adja vissza a film a partraszállás iszonyatát.

Tartok tőle, hogy már nem sok veterán élte meg a Hacksaw Ridge bemutatóját – de bocsássatok meg a feltételezésért: azt gondolom, hogy ugyanezt mondták volna erről a filmről is.

Olyan brutális, zsigeri a harcok bemutatása, olyan iszonyú és halálos benne a csatatér káosza, hogy az ember szinte elfelejt levegőt venni…

…aztán azt veszem észre, hogy folyton-folyvást elhomályosodik a tekintetem… biztosan csak belement valami…

A film első 25 perce – bár már itt-ott megvillan benne a sötétség… – az ifjonti lelkesültségről szól. És gyönyörű.

A második 25 perce a megaláztatásé, a vesszőfutásé, a próbatételé. Ami lélekbe, húsba vág.

A harmadik és a negyedik 25 percek pedig a háború pokláé. Amiben mégis ott az emberség, és a megrendíthetetlen Hit.

Az ember egyszerre nézi iszonyodva… csodálva… és irigykedve. Mert tudod… hogyha fáj is ez, legbelül… hogy te erre soha nem lettél volna képes. Hogy a golyók süvítésében, a bombák robbanásában, a sebesültek fájdalomkiáltásaiban, a halálsikolyok közepette gyorsabban olvadt volna el a „hited”, mint hógolyó a pokolban…

De szerencsére nem te voltál ott, hanem Desmond Doss. :megarespect:


„Have I been prideful? Maybe I am prideful. But I don't know how I'm going to live with myself if I don't stay true to what I believe.”

Én nem sokra tartottam eddig Andrew Garfieldet – de olyan hiteles volt Desmond Doss-ként, hogy köpni-nyelni nem tudtam… (Eredeti hanggal érdemes nézni a filmet, hogy halljuk az ő jellegzetes intonálását.) :respect:


Vince Vaughn a szememben egy közepes… vagy annál rosszabb :-P… komikus szintjén állt. Most meg olyan remek, mint Sergeant Howell, hogy el sem tudnám képzelni a filmet nélküle. :respect:


Hugo Weaving pedig a Gyűrűk Ura óta egyre jobb és jobb filmekben játszik – és egyre jobb és a jobb minden egyes alakítása. :respect:


Mel Gibson meg… hát, én nem is tudom… nagyon jó színésznek tartom – de _eszméletlenül jó rendező_. :leborul:

Egészen elképesztően, döbbenetesen egyben van ez a film. Valami hihetetlenül jó. :megarespect:

…és vastagon ég a pofámon a bőr azért, mert decemberben arra a semmirevaló SW filmre mentem el moziba, nem pedig a Hacksaw Ridge-re… :shameonme: :-(((

Ti ne kövessetek el ilyen fatális baklövést, Testvéreim az Úrban.

Desmond Doss
(1919-2006)


„Please, help me get one more. One more. Help me get one more.
One more.”

2017. február 13., hétfő

Kubo and the Two Strings – Kubo és a varázshúrok




„Ha pislognod kell, most pislogj!”

…napokig nem ment (…megy…) ki a fejemből ez a mondat, ami a film tételmondata. Kubo mindig ezzel kezdi a varázslatos meséjét – és szinte a lelkemből beszél, mert én is arra vágyom (íróként, mesélőként), hogy ilyen teljes önátadásra, ilyen emberfeletti odafigyelésre tudjam késztetni történeteimmel az embereket.

„Ha pislognod kell, most pislogj!”

„A teljes figyelmedre szükségem van, a teljes odaadásodra, teljes szellemedre – én kevesebb leszek, a történetem kevesebb lesz, ha a mesém alatt nem fordulsz felém az egész személyiségeddel… de a legtöbbet mégis lehet, hogy te fogod veszíteni, ha nem így teszel.”

Én valahogy így fordítanám le magamnak ezt a felszólítást: de mennyivel „élesebb” is röviden, nem?!
:respect:

Egyszerűen nem tudom nem a keblemre ölelni azt a rajz- és bábfilm tendenciát, ami mostanában egyre gyakrabban, és egyre szerethetőbben felüti a fejét a filmgyártásban: hogy merjünk mélyebb érzelmeket, megrendítő, elgondolkodtató dolgokat is elmesélni, megpendíteni.

Hogy ne csak a könnyű (oké, azért _annyira_ nem könnyű, tudjuk), gyermeki szórakoztatás felé forduljunk, hanem merjünk mondani a gyerekeknek is örökérvényű, komoly dolgokat, amik… akár… még meg is rendíthetik őket. De ha sikerül őket megindítani… attól lesznek csodálatos felnőttek, valódi Emberek. Szvsz.
:leborul:

Ha jól tévedek, a 2009-es „Up – Fel!” volt az első, aki először próbált, mert emberi drámát vinni a mesébe. :sör: Aztán jött a 2010-es „Toy Story 3.”, amin elakadt a szó. És még ugyanabban az évben a „How to Train Your Dragon”… Aztán 2011-ben a „Kung Fu Panda 2.”… 2012-ben a „ParaNorman”... 2014-ben a „How to Train Your Dragon 2.”… És így jutottunk el a 2016-os Kubo-hoz. Gyönyörű sor ez. Szemet-szívet-lelket gyönyörködtető. :respect: :leborul:

És az ember egyszerre lágyul el, örül tiszta szívből, és lesz marha büszke a Készítőkre, hogy nem nézik egybites fafejnek sem őt, sem a gyerekét – hanem megtisztelik azzal, hogy a könnyed műfaj keretein belül komolyan szólnak hozzá. Nem lehetünk ezért elég hálásak. :respect:

Valami hülye apropóból :gyagya: csak minden második LAIKA filmet néztem meg eddig. A 2009-es „Coraline”-t kihagytam :meaculpa:, a 2012-es „ParaNorman”-t megnéztem és nagyon tetszett, a 2014-es „The Boxtrolls”-t kihagytam :meaculpa:, és a 2016-os „Kubo and the Two Strings”-t megnéztem és nagyon tetszett…

Tiszta gyagya vagyok, nem…?! :eeekkk: :-P :-S

…és még van pofám blogot írni. :-/// Na, mindegy. :-P :-)

Lényeg a lényeg: már a ParaNorman is nem kicsit ment bele emberi erkölcsbe és moralitásba – miközben tudott mellette piszok ijesztő, és marha vicces is lenni. :-D

A „Kubo” nem ad ennyi feloldást, a gegek minimálisak – és a saját nagyapjával szemben(!!!) az életéért futó/harcoló Kubo története olyan feszesen tart minket, mint a megfeszített húr az íjat.


„Előre szólok: ha mással babrálsz, másfelé nézel, ha egy sort is elfelejtesz a meséből, akár egy pillanatra, akkor a hős biztosan odavész.”

A Kubo-nak már a felütése is minimum brutális: a csecsemő Kubót anyja menekíti a nagyapja elől, aki már kitépte/megszerezte a gyermek fél szemét(!!!), és az anya, meg a kicsi csak azért tudtak egyáltalán megszökni, mert a szamuráj apja, és teljes serege harcba szálltak, és feláldozták magukat azért, hogy ők megmenekülhessenek.

Kubót anyja boszorkány nővérei még most is üldözik: anyját meg akarják ölni, Kubót pedig el akarják vinni a nagyapjának, hogy az kiszedhesse a másik szemét is. (!!!) :eeekkk: :-OOO

Nem az az „átlagos, könnyed, gyerekbabusgatós” felütés, igaz…?!

Kubo folyamatos bujkálása során csak abban reménykedhet, hogyha megszerzi a mágikus fegyverzetet: „A Kard, mi törhetetlen. A Mellvért, ami áthatolhatatlan. A Sisak, mi sebezhetetlen.”.

…aztán (anélkül, hogy szerteszanaszéjjel spoilerezném az egészet) a végén kiderül, hogy egyáltalán nem ezekre van szüksége…


…és hogy a főgonosz Holdkirályt sem legyőzni, vagy elpusztítani kell.

„Te vagy a legkedvesebb, legédesebb ember, aki valaha a faluban élt.”

Kubo egyébként egy olyan fantasztikusra sikeredett karakter, hogy egész egyszerűen párját ritkítja. :respect:

Ebben pedig óriási, elévülhetetlen szerepe van a magyar hangjának, Pál Dániel Máténak :respect: aki konkrétan életre kelti a főhőst, és annyira árnyaltan, finoman, érzéssel és átéléssel tudja érzékeltetni egy-egy hangulatát, hogy az én szememben a magyar szinkronszínészek legjobbjai közé írta magát azonnal. :leborul: Köszönet érte. :sör: … izé… :málnaszörp: :-)


„És ez még a legkevesebb.”

És a Zene…!

Amikor Kubo a szamiszenjén (samisenjén, shamisenjén – ahogy tetszik) játszik, képes elandalítani – képes hatalmat sugározni – képes erőt demonstrálni – és képes megindítani. Fantasztikus, ahogy a három húros hangszer zenéje kiegészíti, kerekké, többé teszi a történéseket. :respect:

De nem csak a három húros hangszeré az érdem: a film végét azóta, amióta először láttam… már nem is tudom, hogy hányszor néztem meg újra. És újra. És megint.

Az ott hallható zene minden alkalommal kifacsarja a szívemet…

…

Fantasztikus, feledhetetlen, retinába, dobhártyába, szívbe-lélekbe égő mese lett a Kubo. :leborul:

Köszönet érte, Laika! :megarespect:

„Ha pislognod kell, most pislogj!”


2017. február 12., vasárnap

I Am a Hero & Killers



Bepróbáltam két keménynek (brutálisnak) ígérkező filmet, de nem vagyok maradéktalanul elégedett… sőt. :-/


I Am a Hero


„A japánok válasza a „Train to Busan”-ra” – olvastam róla. Nos, ha ez igaz, akkor már a „Train to Busan”-ra sem vagyok annyira kíváncsi – bár eddig rajta volt a listámon. :-P

Nem mintha tele lenne a hócipőm a zombis filmekkel: mert igen, rengeteg van a palettán, de kénytelen vagyok beismerni, hogy nekem bejönnek („guilty pleasure”), szóval, tőlem mindig jöhet a következő.

De ez megint csak a felszínt karcolgatta abban az értelemben, hogy „próbálok valami új színt vinni a szcénába” – de a vége az lettem, hogy „jöttem is, meg nem is, hoztam is, meg nem is”. :-P

Nem, egyáltalán nem keltem fel előle úgy, hogy „na ugye! ezt is tökre megérte leforgatni zombi-témában!”. :-/

Voltak benne jó ötletek (több fajta zombi típus), de alapjában véve itt is gyorsan „beszorultunk” egy fixa helyszínre (ráadásul a lényeges eseményekkel a föld alá, szóval… jócskán spóroltunk a külső felvételekkel, és akár Nagykáta-alsón is forgathattak volna – ennyit a „Fuji hegyre kell felmenni” alapfelvetésről… :-PPP ).

A „félig zombi” :eeekkk: lány is érdekes lett volna, de a gyors felütés után nagyon hamar átment „cipelt holt teherbe”, és csak biodíszletként funkcionált. :-///


A geek, manga rajzoló-segéd főhős szerencsétlenkedései és személyes tragédiája (rajzoló karrierjének gyors és csúfos megfeneklése…) nem segítettek sokat azon, hogy azonosulni tudjunk vele – szimpatikusnak meg annyira találtuk, hogy max. sajnáltuk a nyomorultat. :-(

A végén a magányos „stand off”-ja pedig bármennyire is heroikus volt a maga nemében, valahogy mégis amolyan suta agyaggalamb lövészet érzetét keltette, ahol a lőszer mennyisége számít leginkább… :-///

Aki szeretne megnézni minden zombi(s) filmet, az bátran ugorjon neki – de a többieknek nem kell feltétlenül időt és energiát szánni rá.


Killers


Úgy került az utamba, hogy láttam a neten az új Iko Uwais film trailerét: Headshot. (Premier: március :sör: )

És ott olvastam, hogy „From the Directors of ’Killers’” – gondoltam, amíg eljön a március, legalább bepótolom ezt a „hivatkozási alap” Killers-t…

Nos, a „The Mo Brothers” – Kimo Stamboel és Timo Tjahjanto – egyelőre nem kápráztatott el, hogy úgy mondjam… pedig valami „oldalágon” (special thanks) volt közük a „The Raid”-hez is.

A Killers-ben adott nekünk egy elmebeteg sorozatgyilkos, aki mindig felpakolja az aktuális undormány tettét a netre, és élvezettel nézi, ahogy nő a kattintás szám. (Kedves mai téma… :-PPP)


Van egy fusztrált újságírónk, aki szintén nézegeti a gyilkosságok videóit, majd egy adott helyzetbe kerülve rájön, hogy ő is videózhatna hasonlókat – de persze ő a „jó” oldalról közelítené meg, azaz olyanokat ölne meg nyilvánosság előtt, akik megérdemlik.

Persze, az elmebeteg azonnal meglátja, felismeri és megtalálja a „copy-cat”-et, és „patronálni” kezdi.

Hááát… legalábbis ebből kellene kisülni valaminek, ami épülésünkre szolgál – de ez rohadtul nem jön össze neki. :-PPP

Az elmebeteg (profi) sorozatgyilkos rohadt ijesztő és undorító – a „_jó_” copy cat pedig akkora balek pancser, hogy a fal adja a másikat. Pont olyan, ahogy ezen a képen kinéz.


Nincs kiért szorítani.

Az áldozatok meg olyanok, mint a vágóhídra terelt birkák – sőt, a „főáldozat-jelölt” még csak nem is teljesen tiszta és ártatlan… Szóval, vele/velük sem lehet nagyon együttérezni.

Én igazából azt vártam végig, hogy legyen végre vége ennek a borzalomnak – nem úgy, hogy annyira rossz a film, hanem annyira borzalmas, annyira undorító és aljas, annyira ocsmány az, amit taglal… nagyon sokszor sokkoló, brutális képekkel. :-OOO

A vége pedig… igazából nem is lehetett más, mint ami lett. :-///

Ha ez a „The Mo Brothers” (eddigi) legjobbja, akkor valahogy… alább szálltak a várakozásaim a „Headshot”-tal kapcsolatosan is. :-///