Trollhunters s01

Kezdem azzal, hogy nem szeretem a 11-13 résznél hosszabb sorozatokat, olyannyira, hogy egy ideje bele sem kezdek ilyenekbe – mert rétestészta, meg „a végtelenbe, és tovább!”, valamint „gittrágás orrvérzésig” érzésem van velük kapcsolatban. :-PPP

A Trollhunters 26 részes – és ezt előre tudtam… :-PPP

Valamint láttam előzetesen, ugye, a trailert és a rajzokat, és ezektől… hogy úgy mondjam: „nem voltam elalélva”. :-PPP

Mégis, mindezek ellenére belevágtam a sorozatba – és marhára nem bántam meg! :thumbsup: :sör:

Sőt, bevallom, nagyon megszerettem ezt a szériát, és most, hogy a végére értem, itt állok, megfürödve, elveszetten, mint akitől elvették a kedvenc játékát, és bánatos kutyaszemekkel bámulok, hogy hozzák/adják vissza, hogy legyen második évad: mert _kell_, hogy legyen. :ihopeso: :fingerscross:

Kezdem azokkal, akiket _igazán_ megszerettem a Trollhunters-ben: és kénytelen vagyok magamnak is beismerni, hogy (szerintem) egészen másokat szerettem meg, mint akiket (elvileg) „kellett volna”. :-S

AAARRRGGHH!!! (igen, ő egy karakter! :-) ) – Fred Tatasciore szólaltatta meg ezt a hatalmas Krubera Trollt, aki régen a Darklans urának, Gunmarnak volt az egyik legfélelmetesebb vezére, ám csatlakozott a jó trollokhoz, és szándékosan kerülve a fizikai konfliktusokat, mára pacifistának nevezi/tartja magát. Imádtam ezt a szűkszavú, kedves behemótot – akiről menet közben kiderül, hogy régebben egyáltalán nem volt „kedves”… –, aki a maga szeretnivaló, bumfordi módján segíti a jó trollokat és az emberi hősöket. És szerencsére akadnak olyan alkalmak a történetben, amikor kénytelen levetkőzni pacifizmusát, és hatalmas erejét hadba állítja a jók érdekében.

Ő volt az egyetlen, aki miatt el is érzékenyültem a sorozatot nézve… „Wingman.”

NotEnrique (igen, ő is egy karakter! :-D ) – Jimmie Wood hangján szólal meg, és fantasztikus, hogy az idő előrehaladtával mennyit változik a karaktere, és hogyan változtak az én érzéseim is az irányába.

Most azt mondom, hogy nekem AAARRRGGHH!!! után ő volt a második kedvenc karakterem: „Keep your hands off my sister!”. :-DDD

Gnome Chompsky – óóó… :-DDD nem is szerepelt talán csak pár epizódban (3-4? max…), de nagyon bírtam ezt a kis gnómot, ha megnézitek a sorit, talán ti is tudni fogjátok, miért… :sör:

Őket bírtam a „Jó” oldalról (igen, _ember_ egy sincs köztük… ez van, Testvéreim az Úrban, de erről majd később), és most elmondom, kik voltak „jók” a „Rossz” oldalról…

Walter Strickler – Jonathan Hyde félelmetesen kimért, jeges, de mégis… valahogy mindig fenyegető hangján szólalt meg. Rohadt jó volt. :respect: Igazából, ha jobban belegondolunk, hiába voltak a sorozatban bitang fenyegető trollok (Bular, Gunmar) mégis Strickler volt a főintrikus, a főkavarnok, az ő húzásai lökték előre mindig a történetet. Bular és Gunmar csak fenyegetően ordítoztak, és csapkodtak, mint a felbőszült hegyi gorilla, addig Strickler olyan volt, mint a csörgőkígyó… ami, ha akarja, simán halálra marja a brutális gorillákat is… Karakterének fejlődése pedig a legszebb, legérdekesebb volt mindenki közül. Esküszöm, várom, hogy a második évadban is felbukkanjon, annyira érdemes/értékes karakter. :respect:

Angor Rot – troll mágus és bérgyilkos: mint aki egy egyiptomi piramisból lépett elő, lángoló szemű, félig rothadó múmiaként. Már a megjelenése durván besza… besza… szóval, elég ijesztő, hogy úgy mondjam :-) , de ráadásul Ike Amadi olyan hangot kelti „életre”, hogy a vér megfagy az ember ereiben.

100x fenyegetőbb ő is, mint Bular és Gunmar együtt, olyan, aki képes lenne a akár a világot is uralni.

Strickler mellett ő volt az igazi ellenfele a trollvadászoknak, aki tétet, súlyt adott a történéseknek.  :sör:

 

…és igen, vannak, akik sok képernyő időt kapnak, fontos kártyák vannak nekik leosztva: mégis sokkal súlytalanabbak, mint a fent felsoroltak. :-/

Bular, Gunmar, Draal, Kanjigar: fafejű, gyakorlatilag egybites, brutál harcosok, akiktől félni kellene – de mivel csak az „üsd, vágd, nem apád!” szinten vegetálnak, így félelmetességük az idő előrehaladtával elillan. Veszélyesek, persze, mint ahogy egy rinocérosz is az – de azért a megvadult rinónál vannak sokkal veszélyesebb gyilkosok is a szavannán, ugye…?! :-P

Én általában nagyon is bírom a kigyúrt, izomagyú (v)erőlegényeket, de ezek inkább idegesítettek. :-/

Jim, Claire és Toby – hááát… igen. :-/

Nekem túl „sablon-iskolás” volt a személyiségük: az entellektüel Főhős, a vicces sidekick, és a menő jócsaj – akik egy osztályba járnak (egymással is akarnak járni), közös színielőadáson vesznek részt, együtt mennek táncmulatságra, és az iskolai „bully” is kipécézi őket.

Nem. Nekem nem voltak a karaktereik túl érdekesek, vagy emlékezetesek – szerencsére, irritálóba sem váltottak át, így maradt nézhető a sorozat.

Valójában, az összes emberi (és nem bőreváltó…) karakter egy-egy sablon, egy-egy klisé volt, akik a „futottak még” kategóriába sorolódtak be nálam. És amikor nem szerepelt troll, gnóm, bőreváltó, pixie, vagy valami mágikus lény, az a rész igazából… érdektelen volt. :-/ Az ilyen jelenetek általában az iskolában, vagy Jim otthonában játszódtak: és bármelyik sablon tinifilmben történhettek volna. :-/

Szerencsére, az idő előrehaladtával egyre gyakrabban és egyre többször „folynak bele” a mágikus lények az ilyen unalmasan hétköznapi helyekbe/helyzetekbe is, és (végre) feldobják, megfejelik azokat. :sör:

És természetesen nem feledkezem meg arról, hogy Jim-et a tragikusan fiatalon eltávozott Anton Yelchin szólaltatta meg, amiről az egész évad alatt nem tud az ember elfeledkezni – aki egy kicsit is szerette Anton Yelchint. :respect: RIP:

…

A 26 epizód között akadtak „filler” és „bottle” részek is, amik ennek ellenére sem csapkodták a biztosítékomat – ellenben voltak olyan döbbenetesen erős epizódok is, hogy az ember csak pislogott. :eeekkk: :respect:

(Érdekességként elmondom, hogy volt, amikor egy napon néztem meg a The Magicians s01e03-at és a Trollhunters s01e23-at – és a trollvadászok úgy mosták le a varázslóiskolásokat a színről, hogy csak úgy nyekkentek… :-/ :-) )

Nagyon jó kis sorozat volt a Trollhunters – igaz, nekem szerintem nem azok adták el, akinek ez a szerep (elvileg) ki volt osztva… –, és mivel remek cliffhangerrel ért véget, én nagyon várnám a folytatást. :sör:

28 панфиловцев – Panfilov’s 28 Men & Arrival – Érkezés

Két megdöbbentő film.

De más-más okokból megdöbbentő…

28 панфиловцев – Panfilov’s 28 Men

Mindig is érdekelt/érdekel az orosz filmgyártás, így rábuktam a fenti filmre, mint tyúk a tak… taktaharkányi búzaszemekre. ;-) :-)

Azt ne nagyon firtassuk, hogy mennyi/mekkora a valóságalapja ennek a II. világháborús filmnek (az interneten lehet olvasni róla ezt-azt…), de az biztos, hogy „poszt-szovjet” területen óriási tisztelet és elismerés övezi ezt a hősies történetet – elég csak pár emlékműre ránézni, ami a „28 панфиловцев” előtt tiszteleg.

Алматы -ban (Alma-Ata)

Дубосе́ково -ban (Dubosekovo) a csata egykori helyszínén

(Úgy nézzétek, hogy a szobrok 12 méter magasak!)

A történet (a „legenda”) lényegében annyi, hogy 1941. november 16-án a Vörös Hadsereg 28 katonája (többségükben újonc kirgizek és kazahok) vette fel a harcot a Moszkva felé törő Wermacht 54 tankból álló 11. Páncélos Hadosztályával, bár fegyverük kevés volt és javarészt alkalmatlan/haszontalan a tankokkal szemben. Végül 18 páncélost tettek harcképtelenné kézigránát kötegekkel és Molotov-koktélokkal – de a csata végére valamennyien életüket vesztették.

Nos, ez a „legenda” már 1947-48 táján „megbicsaklott” azon, amikor egy orosz hadbíró által felügyelt nyomozás során kiderült, hogy a 28 katonából 6 bizony mégis túlélte ezt a bizonyos napot (sőt, akadt olyan is, Ivan Dobrobabin, aki egészen 1996-ig életben volt), de a Красная звезда által még 1941 útjára indított „legendát” a valóság nem tudta felülírni – a hivatalos szervek egészen 1991-ig, a Szovjetunió széthullásáig tartották magukat az újság (és néhány katonai elöljáró) által kreált történethez.

Nah, tényleg ennyit a „háttérről”, és beszéljek végre a filmről.

A film a 60-70 percig meglehetősen langyos mederben csordogál, különösen a dialógusok fájtak, amik hol (értelmetlenül-kényelmetlenül-kínosan) próbáltak viccesek lenni, máskor meg ijesztően átváltottak patetikusba és pátoszba… :gyagya:

Itt hol feszengtem, hol kínosan éreztem magam – és valamiért az a fixa meggyőződésem, hogy nem a nagyon (talán túlzottan is…? :sör: ) lelkes magyar fordítónak „damina” :thx: :sör: köszönhető, mert ő láthatóan/érezhetően nagyon ragaszkodott az alapanyaghoz, tisztelte azt, és (bár mondom, ezt nem állíthatom biztosra minimális orosz nyelvtudásom miatt) ezért biztos vagyok benne, hogy szinte szó szerinti (helyes!) fordításban adta át nekünk a lényeget. :thxagain:

Szóval, meggyőződésem, hogy az eredeti orosz dialógusok sikeredtek „döcögősre”… :-/

És mivel az első 60-70 percben nem volt akció (sajnos, karakterépítés, -bemutatás se nagyon… :-/// ) kicsit aggodalmasan néztem a várva-várt csata elé…

…ami valami döbbenetesen jóra-valóságszagúra sikeredett. :amazing: :respect:

A film befejező 35-40 perce egy fantasztikus és elképesztő bemutatása a páncélosokkal szembeszálló, halálra szánt rongyos, koszos, szinte már-már „fegyvertelen” alakulatnak, egy olyan mély élmény, hogy az ember levegőt se nagyon vesz közben. :respect:

Sajnos, a karakterek soványka bemutatása miatt nem nagyon tudunk egy-egy katona elestén elszomorodni – mert igazából nem is tudjuk, hogy ki-kicsoda…

…de az alig felszerelt, lőszerükből kifogyó, bajtársaikat egymás után elvesztő „Csapattal” már nagyon is tudunk azonosulni, és személyekért, hanem a „Csapatért” szorítunk. Hogy legalább páran, egy maroknyian éljék túl ezt az iszonyú emberdarálót. :leborul:

Nem tudom, mi az igazság ebben a filmben – de az, hogy filmként, még az első óra dacára is, a legjobbak közé nőtte ki magát a szememben, ahhoz kétség sem fér. :respect:

Merem mondani, hogy „must see”. :sör:

Még egy „nüansz”: már a film elején kiderül, hogy az egész közösségi adományozás útján jött létre! 35.000 ember adta össze rá a pénzt: és emiatt van a végén 15 perces(!) „end credit”, mert mindenkit kiírnak a képernyőre, aki csak egy rubelt is adott.

De bátran mondhatom: megérte rá adományozni. :thumbsup:

Arrival – Érkezés

 

Olyan döbbenten állok (ülök) most itt, mint az az athéni bolond, akinek épp megmondták, hogy nem az övé a kikötőbe beálló minden hajó… :eeekkk:

„Az évtized, az évszázad, az évezred legjobb sci-fi-je” – eeez…?!?!

Jesszusmáriaszűzanyám… Mi a franc van itt?! Engem vittek el az ufók, és hoztak vissza egy alternatív valóságba, vagy… rajtam kívül mindenki mást?!?!

Azt mondják az okosok, hogy amiben van idegen lény, meg űrjármű, az sci-fi.

Én meg azt mondom, hogy hiába van az Arrival-ban mindkettő – ez szerintem akkor sem sci-fi. :-P

Legfeljebb valami misztika, vagy ilyesmi. A címe meg alapvető tévedés. A valóságot jobban lefedné az „(Rá)eszmélés”, „(Rá)ébredés”, vagy esetleg „A jövőbelátónak sem könnyű az élete”.

Akkora átverésnek érzem ezt az egészet, hogy… igazából mérges sem vagyok miatta.

Csak szomorú. :-(((

Az se tetszik, hogy a „Rogue One”-t kajálják a népek – de valahol meg tudom érteni.

Erről halványlila dunsztom sincs, hogy miért emelték piedesztálra…

Tökéletes időpazarlásként éltem meg. :-///

Hrútar – Rams – Kosok & Operation Avalanche & Inferno

Na, pár szóban akkor a filmekről is, amikhez idén (bal)szerencsém volt. :-PPP

Esküszöm, a tavalyi Rogue One olyan szaharul zárta filmes fronton az évet, hogy ez az idei indulásra is teljesen rányomta a bélyegét… :-PPP

Egyéként érdekes, hogy míg a „főfronton” mindenki be van alélva a Rogue One-tól (az egyik blogger azt is írta, hogy „az interneten teljes az egyetértés, hogy micsoda remek film is volt” :-S :-/ :gyagya: :-PPP), addig szerény belső ismertségi körömben egy régi SW-fan azt mondta, hogy neki a tavaly előtti „Ébredő erő” csapta ki annyira a biztosítékot, hogy ezt már ő inkább meg se nézi – míg a másiknak elmondása szerint film közben többször az jutott az eszébe, hogy fel kellene állni a székről, és ott kellene hagyni a fenébe az egészet, annyira… „tré”. :-P

Persze, ettől még az „interneten” teljes lehet az egyetértés :eeekkk: , de saját körömben akadnak olyan régivonalas rajongók (velem együtt, ugye), akiknek ehhez a „Disney-szösszenethez” már van egy-két keresetlen szava… :-PPP

De vissza a főtémához, miket is láttam már idén.

Hrútar – Rams – Kosok

Marha régen hallottam már erről a filmről, és nagyon felcsigázott a dolog – talán ez is lett az „élmény veszte”. :-/

Mert ugye, amit nagyon vársz, és nagyon bízol/hiszel benne, hogy mekkora állat is lesz – az könnyen pofáraejtős élmény lehet. :-/

Szóval, csalódtam, na. Valahogy több revelációt, felismerést, pálfordulást, drámai(bb) ráeszmélést vártam volna tőle.

Mert a két, egymással negyven éve nem beszélő, birkatenyésztő, izlandi testvér története azért… nem is tudom… nagyobbat, jobbat, többet érdemelt volna.

Csorgott-csordogált a történet, sok keserűséggel, kevés keserű humorral, rengeteg ki nem mondott – és ki sem derült! :-OOO – sérelemmel, sértettséggel a mélyben, hogy aztán cliffhangeres befejezésben, pontosabban „művészi befejezéstelenségben” :-PPP érjen véget.

Valahol sejtem, hogy mit akart ezzel (üzenni) a rendező – de akkor sem tetszik ez a megoldás(talanság).

Csalódás. :-///

Operation Avalanche

Szeretem a dokurealityket, a mockumentarykat, érdekelnek az összeesküvés elméletek, és nagyon sok hülyeségre kíváncsi és (olykor) vevő vagyok.

De ez amolyan langyos lábvíz volt. :-///

Az, hogy a Holdra szállást a Földön vették fel és játszották el, már régi legenda – aminek azért jó pár cáfolatát is volt szerencsém olvasni, szóval… már nem csillan fel a szemem ilyesmi láttán/hallatán.

Megpróbálták „archív/talált felvételekkel” eladni a showt… de igazából nem mozgatott meg a dolog, semmilyen szinten.

Mintha vegyítették volna a „Blair Witch Project” és a „Spies Like Us” filmeket – úgy, hogy kiveszik belőle azt, amitől mindkettő remek volt anno: az egyikből a hiteles(nek tűnő) ijesztgetést, és a másikból meg a humort. Így valami ízetlen-sótlan valamit kaptunk… amit nem nagyon lehet értékelni.

Pedig én bírom az ilyesmit… de ez nagyon nem jött be. :-///

Inferno

Erről aztán már végképp nincs erőm írni – de igazából nincs is mit. :-PPP

Az eddigi leggyengébb Dan Brown-film, kétség sem fér hozzá. :suxxx:

Láttam még:

Spectral – jaj, anyám… azért, mert Pesten forgatták, még nem lett belőle egy jó film. :-PPP

6 Ways to Sundown – hogy Vinnie Jones milyen szarokért nem képes manapság pénzt kérni, kapni és elfogadni…?! :eeekkk:

Fájdalmasan indul az év, meg kell hagyni. :-(((((

No Offence – Manchester sötét oldalán s01

Komolyan mondom, esténként ágyba ájulok, olyan fáradt vagyok az új házban – és ez nagyrészt a vegyes tüzelésű kazánnak köszönhető: amire ha nem rakok 2-2,5 óránként, akkor szépen kialszik  tűz, hajnalra-reggelre meg lesz (lenne) vagy 18 fok idebent. :-OOO

Visszasírom a cirkogejzíres-termosztátos veresi házunkat, ahol alsó hangon volt _folyamatosan_(!) 21-22 fok… :-///

Mindegy, ez van: mi választottuk, nem kényszerített senki. :-P :-/

Szóval, emiatt a folytonos favágástól és tűzrakási-ügyelettől nem pörgött mostanság az ujjam a klaviatúrán, pedig azért megnéztem pár filmet – de most igyekszem bepótolni az elmaradást. :sör:

Egy marha jó sorival zártam a tavalyi évet – és nyitottam az ideit. Mert még Karácsony táján kezdtünk bele, és szilveszter után végeztünk vele.

Én még ilyen remek(!) _csajos_ sorozatot az életbe’ nem láttam. Pedig kerülöm is az ilyeneket, mint az üveges a jégpályát :-P, de néha a családi béke kedvéért bele kellett néznem párba… és általában általános testi gyengeség lett úrrá rajtam mindegyik után. Vagy egyenesen sugárban hánytam, máskor konkrétan kitört a frász tőlük… :-P

Ám a No Offence csajai kilóra megvettek az első pillanattól kezdve. :thumbsup:

A férfi „lelkemnek” ;-) :-P mindig nagy öröm, amikor gyönyörű csajok vannak a vásznon/képernyőn, szóval, az nem nagy kunszt – ám az, hogy meg is _szeressem_ mindegyiket, és szorítsak értük, az viszont igenis nagyon nagy szó. És ezt tudta hozni a No Offence. :respect:

 Elaine Cassidy, Joanna Scanlan, Alexandra Roach

Itt a férfi _mellékszereplők_ csak asszisztáltak és végszavaztak a csajoknak, de vesszek meg, hogy simán így volt tökéletes az egész. :sör:

De egyébként egyáltalán nem csak egy „eyecandy”-fesztivál a sori, sőt, olyan ocsmány sorozatgyilkos utáni nyomozás van benne a főszálon, hogy csak ijedten/meglepetten pislogtam olykor…

A brutál nyomozásos főszál mellett mindig voltak „napi” ügyek, és emiatt sokáig ingadozott/libikókázott a sorozat a „poénos rendőrös, de azért komoly is”-kategória határán, ám a végén egyértelműen a kemény vonal mellett tette le a névjegyét: és ezzel csak jobb és erősebb lett. :respect:

A befejezés meg… Egy „tanult” filmrajongó-társam szokta volt mondani: „olyan a vége, hogy besza-behu, bonyek!”, én meg sokáig röhögtem ezen a kifejezésen (jobbára befelé… ;-) ), mert azt mondtam: „óóó, haver… azért ez… erős túlzás, valljuk be”.

Erre itt, a No Offence vége: tényleg „besza-behu” volt, Testvéreim az Úrban. :sör:

Döbbenetesen jó kis sorozat volt a No Offence: van második évad is, azt még nem próbáltam be – de Katicám (pedig azóta sorra vettünk/bepróbáltunk pár sorozatot…) mindig azt mondja: „az angol rendőrcsajos sorozat, az volt a legjobb, miért nem azt nézzük tovább?!”.

És vesszek meg, ha nincs igaza. :sör:

  Saira Choudry

Charlie May-Clark

Csak érdekességképpen – sorozatok, amiket kaszáltam: Halfworlds (1 rész után), The OA (2 rész után), Flowers (2 rész után), 3% (4 rész után).

Amiket jelenleg nézek: Trollhunters, Taboo + Lethal Weapon, Bull