2017. február 6., hétfő

Белый тигр – White Tiger & I Am Not a Serial Killer



Hm…

Белый тигр – White Tiger


„I hear tanks. All tanks talk, only no one hears them, but I hear them. And they, when the shells are flying at them, they warn me, and I get out of the way of the shells. That’s how they help me. They want me to live.  And they want me to burn that „White Tiger”. To exact vengeance.”

Ilyen az, amikor ráharap az ember egy témára. :-)

Megint egy orosz, II. világháborús film, igaz, ez még 2012-ből.

Egy szinte(?!) a halálból visszajött tankvezető/tankparancsnok (Aleksey Vertkov) a titokzatos, misztikus, pusztító német tank, a „Белый тигр”, a „White Tiger” nyomába ered.


És hogy miért írtam úgy, hogy „szinte(?!)”? Ez (lenne) a film sava-borsa-(borscsa ;-) ): a misztikum, a fantasy – de sajnos annyira nem bátor a rendező, hogy két lábbal rá merjen állni erre a misztikus/fantasy talajra. Ebben nyilván közrejátszanak régi beidegződések, a hagyománytisztelet, esetleg „felsőbb nyomás” – pedig azt mondom, a misztikum, a fantasy tette/tehette volna igazán unikummá ezt a filmet.

Így is marha érdekesnek találtam – de nem tudott (mert) igazán nagy lenni. :-/ Kár érte. :-(

Mert a német tank brutális tűzerejű, szinte sorozatlövésre képes, olyan ormótlan, több tonnás súlya, és ezer lóerős motorja ellenére majdnem hangtalanul közlekedik az erdőben, mint egy modern gépjármű, és a csata végén képes visszavonulni a mocsárba – ami annyira nonszensz, hogy az orosz katonák nem hisznek az egyértelmű nyomoknak sem.

Az „újjászületett” tankvezető nem emlékszik a nevére, ezért felveszi a Naydenov („megtalált”) nevet, és újra szolgálatra jelentkezik: pont kapóra jön Fedotov őrnagynak (Vitaly Kishchenko), akit éppen ekkor állítanak rá a „Белый тигр” témára, és egy különleges tankkal, elit legénységgel indul a legenda nyomába.


Ahogy halad előre a történet, egyre több derül ki számunkra a titokzatos német tankról: például az, hogy tényleg létezik – hihetetlen harci képességei vannak – és hogy a német hadvezetés sem tud róla semmit…!

Naydenov egy csöndes őrült benyomását kelti mindenkiben: kivéve a tank legénységét, és Fedotov őrnagyot.

A film legnagyobb pillanatai azok, amikor Naydenov „beszél” a tankokkal, vagy amikor a (szent?) küldetéséről beszél a parancsnokának.


„Until I finish him off, the war isn’t finished Comrade Colonel. He’s waiting. He is. He’ll wait twenty years, fifty, maybe a hundred. And then he’ll crawl out. He must be destroyed.”

És ekkor érezzük, érezhetjük, hogy ez a film jóval többről szól(hatna), mint tankvadászat, tankcsata.

De nem mer a rendező teljes mellszélességgel elköteleződni ebbe az irányba… :-/

Aztán jön a német kapituláció hivatalos aláírásának bemutatása: amit döbbenten lestem, annyira nem illett sem a film dramaturgiájába, se a miliőjébe. Mint egy idegen test ékelődik a filmbe. :-///

És utána meg jön az a jelenet, ami felteszi/feltehetné a koronát az i-re, vagy pontot a történetre. ;-)

Hitler monológot folytat egy hatalmas, díszes teremben, ahol egy árnyékba rejtező, mefisztói alak a hallgatósága:

„We’ve know each other too well for too long, too much ties us together.”

És ez újfent megerősít minket, egyszeri nézőket abban, hogy többről volt/van itt szó, mint az oroszok és a németek háborúja… és visszamenőleg is átértékelünk mindent. :sör:

Marha jó misztikus-fantasy világháborús film lehetett volna: de így (főleg a kapituláció részletes bemutatásával…! :-/ ) eléggé csapongó, bizonytalan alkotás lett, ami nem tudja/tudta eldönteni, hogy műfajilag hová is tartozzon.


Ám én, misztika és fantasy rajongó azt mondom: számomra így is megérte ez a bátortalan – mégis valahol bátor műfaji kísérlet. :thumbsup:


I Am Not a Serial Killer


Igazából nem volt ez rossz film – de mégis legszívesebben két (három…) lépést elhátrálnék tőle, és tagadólag a fejemet ráznám: „nem, én ezt a fickót/fikciót/filmet nem is ismerem! soha nem láttam”.
:-S :-/ :-P

Fura olyan alkotást nézni, amiben semmivel és senkivel nem tudok azonosulni, senkiért nem tudok szorítani – de legalább közben elmerülhetek a széttrancsírozott emberi testek látványában :-OOO és megnézhetem, hogy a halottasházban hogyan folyik a munka. A maga elég durva valójában…
:eeekkk:

A szociopata, gyilkossági vággyal/vágyakkal birkózó, különc tinédzser, akinek a családja közben temetkezési vállalkozó, és a saját családi házuk pincéjében készítik elő a temetésre az elhunytakat – amiben a fiú elkerekedett, izgatott (örömöt lelő…?!) szemekkel nézi a holt tetemekkel folyó „munkát” – és ki is veszi a részét belőle.

Félre ne értsétek: nekem anno nagy kedvencem volt a „Six Feet Under” – de ez a film nemhogy kicsapta a biztosítékot, hanem első pillanattól rákönyökölt a villogó fénnyel egybekötött szirénára, és azt a végéig csutkára nyomta. :-PPP

Szóval, a temetkezési vállalkozó (sorozat)gyilkossági hajlamokat dédelgető fura fia felfedezi, hogy a városában tényleg van egy sorozatgyilkos, aki… vagy inkább _ami_... megteszi azt, amiről ő csak álmodni mer.

És naná, hogy rá is jön, ki az – és naná, hogy figyelni kezdi, majd jelzi neki azt, hogy „Tudom, mi vagy”, és izgatottan várja a reakciót. A hülyéje. :-P


Lehetne ebből egy izgalmas macska-egér játék, vagy brutális thriller, vagy pusztán egy lelki válság, hogy „csakazértse legyek olyan, mint te”… vagy éppen „én még jobb leszek ebben, mint te”. :-PPP

Olyan semmilyen lesz az egész – szerintem. :-/

És a végére hiába jutunk el oda, hogy „egy Szörny is lehet szerelmes, ami… valahol… jobbá teheti”, én már addigra régen megcsömörlöttem a trancsírtól és a nyomorult szociopata kölyök hülyeségeitől.

…igazából, csak Christopher Lloyd-ot sajnálom, hogy ilyenekben kell(?!) játszania a megélhetésért 78 évesen. :-///

Nem ajánlom igazából senkinek – pedig a poszter, amit először láttam róla, nagyon tetszett.



2017. február 5., vasárnap

Trollhunters s01




Kezdem azzal, hogy nem szeretem a 11-13 résznél hosszabb sorozatokat, olyannyira, hogy egy ideje bele sem kezdek ilyenekbe – mert rétestészta, meg „a végtelenbe, és tovább!”, valamint „gittrágás orrvérzésig” érzésem van velük kapcsolatban. :-PPP

A Trollhunters 26 részes – és ezt előre tudtam… :-PPP

Valamint láttam előzetesen, ugye, a trailert és a rajzokat, és ezektől… hogy úgy mondjam: „nem voltam elalélva”. :-PPP

Mégis, mindezek ellenére belevágtam a sorozatba – és marhára nem bántam meg! :thumbsup: :sör:

Sőt, bevallom, nagyon megszerettem ezt a szériát, és most, hogy a végére értem, itt állok, megfürödve, elveszetten, mint akitől elvették a kedvenc játékát, és bánatos kutyaszemekkel bámulok, hogy hozzák/adják vissza, hogy legyen második évad: mert _kell_, hogy legyen. :ihopeso: :fingerscross:

Kezdem azokkal, akiket _igazán_ megszerettem a Trollhunters-ben: és kénytelen vagyok magamnak is beismerni, hogy (szerintem) egészen másokat szerettem meg, mint akiket (elvileg) „kellett volna”. :-S

AAARRRGGHH!!! (igen, ő egy karakter! :-) ) – Fred Tatasciore szólaltatta meg ezt a hatalmas Krubera Trollt, aki régen a Darklans urának, Gunmarnak volt az egyik legfélelmetesebb vezére, ám csatlakozott a jó trollokhoz, és szándékosan kerülve a fizikai konfliktusokat, mára pacifistának nevezi/tartja magát. Imádtam ezt a szűkszavú, kedves behemótot – akiről menet közben kiderül, hogy régebben egyáltalán nem volt „kedves”… –, aki a maga szeretnivaló, bumfordi módján segíti a jó trollokat és az emberi hősöket. És szerencsére akadnak olyan alkalmak a történetben, amikor kénytelen levetkőzni pacifizmusát, és hatalmas erejét hadba állítja a jók érdekében.
Ő volt az egyetlen, aki miatt el is érzékenyültem a sorozatot nézve… „Wingman.”


NotEnrique (igen, ő is egy karakter! :-D ) – Jimmie Wood hangján szólal meg, és fantasztikus, hogy az idő előrehaladtával mennyit változik a karaktere, és hogyan változtak az én érzéseim is az irányába.
Most azt mondom, hogy nekem AAARRRGGHH!!! után ő volt a második kedvenc karakterem: „Keep your hands off my sister!”. :-DDD



Gnome Chompsky – óóó… :-DDD nem is szerepelt talán csak pár epizódban (3-4? max…), de nagyon bírtam ezt a kis gnómot, ha megnézitek a sorit, talán ti is tudni fogjátok, miért… :sör:



Őket bírtam a „Jó” oldalról (igen, _ember_ egy sincs köztük… ez van, Testvéreim az Úrban, de erről majd később), és most elmondom, kik voltak „jók” a „Rossz” oldalról…

Walter Strickler – Jonathan Hyde félelmetesen kimért, jeges, de mégis… valahogy mindig fenyegető hangján szólalt meg. Rohadt jó volt. :respect: Igazából, ha jobban belegondolunk, hiába voltak a sorozatban bitang fenyegető trollok (Bular, Gunmar) mégis Strickler volt a főintrikus, a főkavarnok, az ő húzásai lökték előre mindig a történetet. Bular és Gunmar csak fenyegetően ordítoztak, és csapkodtak, mint a felbőszült hegyi gorilla, addig Strickler olyan volt, mint a csörgőkígyó… ami, ha akarja, simán halálra marja a brutális gorillákat is… Karakterének fejlődése pedig a legszebb, legérdekesebb volt mindenki közül. Esküszöm, várom, hogy a második évadban is felbukkanjon, annyira érdemes/értékes karakter. :respect:



Angor Rot – troll mágus és bérgyilkos: mint aki egy egyiptomi piramisból lépett elő, lángoló szemű, félig rothadó múmiaként. Már a megjelenése durván besza… besza… szóval, elég ijesztő, hogy úgy mondjam :-) , de ráadásul Ike Amadi olyan hangot kelti „életre”, hogy a vér megfagy az ember ereiben.
100x fenyegetőbb ő is, mint Bular és Gunmar együtt, olyan, aki képes lenne a akár a világot is uralni.
Strickler mellett ő volt az igazi ellenfele a trollvadászoknak, aki tétet, súlyt adott a történéseknek.  :sör:
 

…és igen, vannak, akik sok képernyő időt kapnak, fontos kártyák vannak nekik leosztva: mégis sokkal súlytalanabbak, mint a fent felsoroltak. :-/

Bular, Gunmar, Draal, Kanjigar: fafejű, gyakorlatilag egybites, brutál harcosok, akiktől félni kellene – de mivel csak az „üsd, vágd, nem apád!” szinten vegetálnak, így félelmetességük az idő előrehaladtával elillan. Veszélyesek, persze, mint ahogy egy rinocérosz is az – de azért a megvadult rinónál vannak sokkal veszélyesebb gyilkosok is a szavannán, ugye…?! :-P
Én általában nagyon is bírom a kigyúrt, izomagyú (v)erőlegényeket, de ezek inkább idegesítettek. :-/

Jim, Claire és Toby – hááát… igen. :-/


Nekem túl „sablon-iskolás” volt a személyiségük: az entellektüel Főhős, a vicces sidekick, és a menő jócsaj – akik egy osztályba járnak (egymással is akarnak járni), közös színielőadáson vesznek részt, együtt mennek táncmulatságra, és az iskolai „bully” is kipécézi őket.

Nem. Nekem nem voltak a karaktereik túl érdekesek, vagy emlékezetesek – szerencsére, irritálóba sem váltottak át, így maradt nézhető a sorozat.

Valójában, az összes emberi (és nem bőreváltó…) karakter egy-egy sablon, egy-egy klisé volt, akik a „futottak még” kategóriába sorolódtak be nálam. És amikor nem szerepelt troll, gnóm, bőreváltó, pixie, vagy valami mágikus lény, az a rész igazából… érdektelen volt. :-/ Az ilyen jelenetek általában az iskolában, vagy Jim otthonában játszódtak: és bármelyik sablon tinifilmben történhettek volna. :-/

Szerencsére, az idő előrehaladtával egyre gyakrabban és egyre többször „folynak bele” a mágikus lények az ilyen unalmasan hétköznapi helyekbe/helyzetekbe is, és (végre) feldobják, megfejelik azokat. :sör:

És természetesen nem feledkezem meg arról, hogy Jim-et a tragikusan fiatalon eltávozott Anton Yelchin szólaltatta meg, amiről az egész évad alatt nem tud az ember elfeledkezni – aki egy kicsit is szerette Anton Yelchint. :respect: RIP:

…

A 26 epizód között akadtak „filler” és „bottle” részek is, amik ennek ellenére sem csapkodták a biztosítékomat – ellenben voltak olyan döbbenetesen erős epizódok is, hogy az ember csak pislogott. :eeekkk: :respect:

(Érdekességként elmondom, hogy volt, amikor egy napon néztem meg a The Magicians s01e03-at és a Trollhunters s01e23-at – és a trollvadászok úgy mosták le a varázslóiskolásokat a színről, hogy csak úgy nyekkentek… :-/ :-) )


Nagyon jó kis sorozat volt a Trollhunters – igaz, nekem szerintem nem azok adták el, akinek ez a szerep (elvileg) ki volt osztva… –, és mivel remek cliffhangerrel ért véget, én nagyon várnám a folytatást. :sör:

2017. január 28., szombat

28 панфиловцев – Panfilov’s 28 Men & Arrival – Érkezés



Két megdöbbentő film.

De más-más okokból megdöbbentő…


28 панфиловцев – Panfilov’s 28 Men


Mindig is érdekelt/érdekel az orosz filmgyártás, így rábuktam a fenti filmre, mint tyúk a tak… taktaharkányi búzaszemekre. ;-) :-)

Azt ne nagyon firtassuk, hogy mennyi/mekkora a valóságalapja ennek a II. világháborús filmnek (az interneten lehet olvasni róla ezt-azt…), de az biztos, hogy „poszt-szovjet” területen óriási tisztelet és elismerés övezi ezt a hősies történetet – elég csak pár emlékműre ránézni, ami a „28 панфиловцев” előtt tiszteleg.



Алматы -ban (Alma-Ata)


Дубосе́ково -ban (Dubosekovo) a csata egykori helyszínén
(Úgy nézzétek, hogy a szobrok 12 méter magasak!)

A történet (a „legenda”) lényegében annyi, hogy 1941. november 16-án a Vörös Hadsereg 28 katonája (többségükben újonc kirgizek és kazahok) vette fel a harcot a Moszkva felé törő Wermacht 54 tankból álló 11. Páncélos Hadosztályával, bár fegyverük kevés volt és javarészt alkalmatlan/haszontalan a tankokkal szemben. Végül 18 páncélost tettek harcképtelenné kézigránát kötegekkel és Molotov-koktélokkal – de a csata végére valamennyien életüket vesztették.


Nos, ez a „legenda” már 1947-48 táján „megbicsaklott” azon, amikor egy orosz hadbíró által felügyelt nyomozás során kiderült, hogy a 28 katonából 6 bizony mégis túlélte ezt a bizonyos napot (sőt, akadt olyan is, Ivan Dobrobabin, aki egészen 1996-ig életben volt), de a Красная звезда által még 1941 útjára indított „legendát” a valóság nem tudta felülírni – a hivatalos szervek egészen 1991-ig, a Szovjetunió széthullásáig tartották magukat az újság (és néhány katonai elöljáró) által kreált történethez.

Nah, tényleg ennyit a „háttérről”, és beszéljek végre a filmről.

A film a 60-70 percig meglehetősen langyos mederben csordogál, különösen a dialógusok fájtak, amik hol (értelmetlenül-kényelmetlenül-kínosan) próbáltak viccesek lenni, máskor meg ijesztően átváltottak patetikusba és pátoszba… :gyagya:

Itt hol feszengtem, hol kínosan éreztem magam – és valamiért az a fixa meggyőződésem, hogy nem a nagyon (talán túlzottan is…? :sör: ) lelkes magyar fordítónak „damina” :thx: :sör: köszönhető, mert ő láthatóan/érezhetően nagyon ragaszkodott az alapanyaghoz, tisztelte azt, és (bár mondom, ezt nem állíthatom biztosra minimális orosz nyelvtudásom miatt) ezért biztos vagyok benne, hogy szinte szó szerinti (helyes!) fordításban adta át nekünk a lényeget. :thxagain:

Szóval, meggyőződésem, hogy az eredeti orosz dialógusok sikeredtek „döcögősre”… :-/

És mivel az első 60-70 percben nem volt akció (sajnos, karakterépítés, -bemutatás se nagyon… :-/// ) kicsit aggodalmasan néztem a várva-várt csata elé…

…ami valami döbbenetesen jóra-valóságszagúra sikeredett. :amazing: :respect:


A film befejező 35-40 perce egy fantasztikus és elképesztő bemutatása a páncélosokkal szembeszálló, halálra szánt rongyos, koszos, szinte már-már „fegyvertelen” alakulatnak, egy olyan mély élmény, hogy az ember levegőt se nagyon vesz közben. :respect:

Sajnos, a karakterek soványka bemutatása miatt nem nagyon tudunk egy-egy katona elestén elszomorodni – mert igazából nem is tudjuk, hogy ki-kicsoda…

…de az alig felszerelt, lőszerükből kifogyó, bajtársaikat egymás után elvesztő „Csapattal” már nagyon is tudunk azonosulni, és személyekért, hanem a „Csapatért” szorítunk. Hogy legalább páran, egy maroknyian éljék túl ezt az iszonyú emberdarálót. :leborul:


Nem tudom, mi az igazság ebben a filmben – de az, hogy filmként, még az első óra dacára is, a legjobbak közé nőtte ki magát a szememben, ahhoz kétség sem fér. :respect:

Merem mondani, hogy „must see”. :sör:

Még egy „nüansz”: már a film elején kiderül, hogy az egész közösségi adományozás útján jött létre! 35.000 ember adta össze rá a pénzt: és emiatt van a végén 15 perces(!) „end credit”, mert mindenkit kiírnak a képernyőre, aki csak egy rubelt is adott.

De bátran mondhatom: megérte rá adományozni. :thumbsup:


Arrival – Érkezés
 

Olyan döbbenten állok (ülök) most itt, mint az az athéni bolond, akinek épp megmondták, hogy nem az övé a kikötőbe beálló minden hajó… :eeekkk:

„Az évtized, az évszázad, az évezred legjobb sci-fi-je” – eeez…?!?!

Jesszusmáriaszűzanyám… Mi a franc van itt?! Engem vittek el az ufók, és hoztak vissza egy alternatív valóságba, vagy… rajtam kívül mindenki mást?!?!

Azt mondják az okosok, hogy amiben van idegen lény, meg űrjármű, az sci-fi.

Én meg azt mondom, hogy hiába van az Arrival-ban mindkettő – ez szerintem akkor sem sci-fi. :-P

Legfeljebb valami misztika, vagy ilyesmi. A címe meg alapvető tévedés. A valóságot jobban lefedné az „(Rá)eszmélés”, „(Rá)ébredés”, vagy esetleg „A jövőbelátónak sem könnyű az élete”.

Akkora átverésnek érzem ezt az egészet, hogy… igazából mérges sem vagyok miatta.

Csak szomorú. :-(((

Az se tetszik, hogy a „Rogue One”-t kajálják a népek – de valahol meg tudom érteni.

Erről halványlila dunsztom sincs, hogy miért emelték piedesztálra…

Tökéletes időpazarlásként éltem meg. :-///

2017. január 25., szerda

Hrútar – Rams – Kosok & Operation Avalanche & Inferno



Na, pár szóban akkor a filmekről is, amikhez idén (bal)szerencsém volt. :-PPP

Esküszöm, a tavalyi Rogue One olyan szaharul zárta filmes fronton az évet, hogy ez az idei indulásra is teljesen rányomta a bélyegét… :-PPP

Egyéként érdekes, hogy míg a „főfronton” mindenki be van alélva a Rogue One-tól (az egyik blogger azt is írta, hogy „az interneten teljes az egyetértés, hogy micsoda remek film is volt” :-S :-/ :gyagya: :-PPP), addig szerény belső ismertségi körömben egy régi SW-fan azt mondta, hogy neki a tavaly előtti „Ébredő erő” csapta ki annyira a biztosítékot, hogy ezt már ő inkább meg se nézi – míg a másiknak elmondása szerint film közben többször az jutott az eszébe, hogy fel kellene állni a székről, és ott kellene hagyni a fenébe az egészet, annyira… „tré”. :-P

Persze, ettől még az „interneten” teljes lehet az egyetértés :eeekkk: , de saját körömben akadnak olyan régivonalas rajongók (velem együtt, ugye), akiknek ehhez a „Disney-szösszenethez” már van egy-két keresetlen szava… :-PPP

De vissza a főtémához, miket is láttam már idén.


Hrútar – Rams – Kosok


Marha régen hallottam már erről a filmről, és nagyon felcsigázott a dolog – talán ez is lett az „élmény veszte”. :-/

Mert ugye, amit nagyon vársz, és nagyon bízol/hiszel benne, hogy mekkora állat is lesz – az könnyen pofáraejtős élmény lehet. :-/

Szóval, csalódtam, na. Valahogy több revelációt, felismerést, pálfordulást, drámai(bb) ráeszmélést vártam volna tőle.

Mert a két, egymással negyven éve nem beszélő, birkatenyésztő, izlandi testvér története azért… nem is tudom… nagyobbat, jobbat, többet érdemelt volna.


Csorgott-csordogált a történet, sok keserűséggel, kevés keserű humorral, rengeteg ki nem mondott – és ki sem derült! :-OOO – sérelemmel, sértettséggel a mélyben, hogy aztán cliffhangeres befejezésben, pontosabban „művészi befejezéstelenségben” :-PPP érjen véget.

Valahol sejtem, hogy mit akart ezzel (üzenni) a rendező – de akkor sem tetszik ez a megoldás(talanság).

Csalódás. :-///


Operation Avalanche


Szeretem a dokurealityket, a mockumentarykat, érdekelnek az összeesküvés elméletek, és nagyon sok hülyeségre kíváncsi és (olykor) vevő vagyok.

De ez amolyan langyos lábvíz volt. :-///

Az, hogy a Holdra szállást a Földön vették fel és játszották el, már régi legenda – aminek azért jó pár cáfolatát is volt szerencsém olvasni, szóval… már nem csillan fel a szemem ilyesmi láttán/hallatán.


Megpróbálták „archív/talált felvételekkel” eladni a showt… de igazából nem mozgatott meg a dolog, semmilyen szinten.

Mintha vegyítették volna a „Blair Witch Project” és a „Spies Like Us” filmeket – úgy, hogy kiveszik belőle azt, amitől mindkettő remek volt anno: az egyikből a hiteles(nek tűnő) ijesztgetést, és a másikból meg a humort. Így valami ízetlen-sótlan valamit kaptunk… amit nem nagyon lehet értékelni.

Pedig én bírom az ilyesmit… de ez nagyon nem jött be. :-///


Inferno


Erről aztán már végképp nincs erőm írni – de igazából nincs is mit. :-PPP

Az eddigi leggyengébb Dan Brown-film, kétség sem fér hozzá. :suxxx:



Láttam még:
Spectral – jaj, anyám… azért, mert Pesten forgatták, még nem lett belőle egy jó film. :-PPP
6 Ways to Sundown – hogy Vinnie Jones milyen szarokért nem képes manapság pénzt kérni, kapni és elfogadni…?! :eeekkk:

Fájdalmasan indul az év, meg kell hagyni. :-(((((