The Magnificent Seven – A hét mesterlövész (2016)

 

 „Felesleges film” – mondta róla egy mértékadó internetes blogger… én meg úgy elgondolkoztam. A Hét Mesterlövész 2016-ban „legfeleslegesebb”?! Biztos…?!

Tegnap este láttam, de még mindig a hatása alatt vagyok: pedig én elég _durva_ rajongója vagyok az 1960-as „klasszikus” western-nek. Azaz nálam aztán rohadt magason volt a léc, amit úgy… jobban belegondolva… igazából nem is nagyon ajánlottam volna senkinek, hogy próbálja megugrani. :-P

Van bennem annyi előítélet és pozitív elfogódottság, hogy _senkit_ és _semmit_ nem hoztam volna ki jól a feledhetetlen és utolérhetetlen Yul Brynner, Steve McQueen, Charles Bronson, James Coburn és társaival való „farokméregetésből”. :thumbsup: és :-P (ha élhetek ezzel a kettős emotikonnal ;-) )

És ezért tisztelem, szeretem és emelem piedesztálra most a 2016-os remake-et, mert Antoine Fuqua nem akar azonos pályán versenyezni a klasszikussal: tiszteli a magányos hegycsúcsot, amire azt az évtizedek emelték. Ő inkább egy másik pályán indul, amiről egy pillanatra sem mondanám azt, hogy kevesebb, vagy érdemtelenebb, mint a Nagy Elődé – pusztán más. :sör:

Persze, nem jut el oda, ahová John Sturges filmje, ami azért alighanem érthető: 56 év telt el, és manapság olyan dömping van filmfronton, hogy valami „brutálisan” nagyot kell dobni ahhoz, hogy itt és most valaki a domb tetejére feljuthasson a nézők szemében. Hegycsúcsokról meg ne is nagyon beszéljünk, ugye…

Antoine Fuqua nem „újra elkészítette a Hét Mesterlövészt”, hanem újragondolta, újraértelmezte, felfrissítette, multikulturálissá* tette és megbolondította. És mondjuk ki őszintén: ez bitang jól sikerült. :respect:

„Felesleges film”… Hm. Akkor vajon mi a 2016-os Ben Hur?! (Az imdb szerint 5,7) És vajon mi az 1959-es Ben Hur?! Ami hiába 8,1 az imdb-n, nyuszik, ha egyszer _csak_ egy remake! Hiszen az 1925-ös Ben Hur (imdb: 8,0) „újragondolás, utángyártása, ismétlése”, WTF :-P. Hja, hogy ennek meg az 1907-es Ben Hur az előzménye… Szerintem tök felesleges ennyi Ben Hur. :-PPP A legeslegfeleslegesebb. Pont elég lett volna az 1907-es (egyébként 15 perces!) „mini” Ben Hur, és kalap. :-PPP Osszátok be. :-PPP

Mondjuk, ha belegondolok, hogy kimaradhatott volna az életemből a Charlton Heston-os, 1959-es Ben Hur… egyszerűen megszakad a szívem. Pedig „csak egy nyamvadt remake”, bakker… :-PPP

Persze, ehhez az kell, hogy valaki merjen hozzányúlni az alaphoz: tisztelje azt, de tudjon és akarjon más lenni. Nem „több” vagy „jobb” – hanem más. Ez pedig nem elég, hogy nagyon nagy szó, de ráadásul szerintem sikerült is. :thumbsup:

Most nyugodtan vekenghetnénk azon is, hogy „nadenemis a Hét Mesterlövész az eredeti, hanem az 1954-es Hét Szamuráj, naazaztán az aztán!”. Én tisztelem mindenki agylövését, és ikonjait: nekem is van egy pár. :sör: Pusztán azt mondanám, hogy én – aki nem mellesleg nem csak western, de szamuráj-film rajongó is vagyok – igazából tiszteletből és tisztességből „tudtam le” a Hét Szamurájt.

Egy valag(!!!), egy rakat(!!!) szamurájfilmet fel tudok sorolni, amit az évek során többször újranéztem!

A Hét Szamurájt csak egyszer. Elismerem filmtörténeti nagyságát: de nekem sokkal jobban bejönnek azok a feldolgozások, ami a nyomdokán, a magjából nőttek ki.

„Felesleges film”… 2016 Tarzan legendája. Hm. Oké, kiskoromban az volt az egyik csúcs, amikor vasárnap délután megnézhettük Johnny Weissmüller 1930-as 40-es évekbeli valamelyik Tarzanját. De középiskolás koromtól (vagy mondjuk úgy, Johnny Weissmüller halálától 1984 RIP) már nem nagyon néztem Tarzan-filmet. Jobban belegondolva, egyáltalán nem. Semmilyet. :-P Pedig 1918-tól kb. 55-56 Tarzan film készült el napjainkig. De mi a francnak ennyi Tarzan film?! Mondjuk, megragadhattunk volna Elmo Lincoln 1918-as némafilmjénél is, hogy ne essünk „felesleges” túlzásokba. De ha nem, akkor is max. 3 film: egy néma, egy beszélő, de fekete-fehér, és egy beszélő, és színes is. Vagy belefér még a 2016-os színes, szagos 3D-s is? Hogy legyen egy olyan? :eeekkk:

Történetvezetésben, a karakterek alapos felépítésében egyértelműen alulmarad a klasszikussal szemben Fuqua remeke (bizony-bizony: r-e-m-e-k-e, nem _remAke_ :-P ;-) ), és Eli Wallach Calverája is klasszisokkal nő Peter Sarsgaard főgonosza fölé.

De a karakterek színességében, és a film pörgésében szerintem Fuqua ver rá a nagy elődre (mert azért valljuk be, a legnagyobb lelkesedésünkben is belátjuk, hogy John Sturges filmjében bizony akadtak… hm… elég lassú időszakok).

Goodnigh Robicheaux karakterét imádtam Ethan Hawke-kal, úgy látszik, az In a Valley of Violence-szel egyidőben ide is kiszúrták, mint menő western karaktert a „sharpshootert”. :sör:

Főleg bírtam különös kapcsolatát Billy Rocks-szal, akit Byung-hun Lee alakít (aki szintén letette már a névjegyét a western szcénában, mint a „The Good, the Bad, the Weird” Bad-je :respect: ).

Jack Horn, az állandóan a Bibliából citáló, de egyébként meg brutálisan kíméletlen nyomkereső valami elképesztően remek volt Vincent D’Onofrio jóvoltából. Imádtam minden egyes pillanatát, és sajnáltam, hogy számomra túl kevés időt kapott. :sör:

Martin Sensmeier pedig, mint a komancs Red Harvest… bakkerság. Maga volt az életre kelt nightmare. Tipikusan az a karakter, akinek láttán arra gondolt az ember végig: milyen jó, hogy velünk van, és nem ellenünk. :thumbsup: Az első pillanattól tudtam és vártam, hogy ő fog megküzdeni a főgonosz komancs gyilkosával, Denalival (Jonathan Ross), és vonyítottam a gyönyörtől, amikor végre megtörtént. :yiyiyiyiyi: :-)

A két főszereplő szerintem tisztességesen és becsülettel tette a dolgát: Denzel Washington és Chris Pratt. Szvsz nem nagyon tettek hozzá a karakterükhöz, de profin hozták, amit kellett.

És igen, volt Vasquez (Manuel Garcia-Rulfo), aki elszürkült a többiek mellett. De ez szerintem teljesen normális: nem lehetett hét egyaránt remek karakter. Elfogadom, és nem rovom fel.

„Felesleges film”… 2016 The Jungle Book… 1937-től 12 db tévés, vagy mozis adaptáció született belőle. Voltam olyan bátor ifjú gyermekkoromban, hogy elolvastam az eredeti novellagyűjteményt is, ezért azt hiszem, mondhatom, hogy egyik adaptációnak sem volt köze soha az eredeti novellákhoz. Legfeljebb csak rendkívül elnagyolt vonalakban… :-PPP Nekem mind közül a kedvencem Korda Zoltán és Sabu 1942-es filmje („Jungle Book”), és imádom a teljesen gyerekeknek… hm… leegyszerűsített és megszépített 1967-es rajzfilmet is, ami aztán végképp csak halványan emlékeztet az eredetire. De remek újra-, és továbbgondolások voltak, önálló, egyedi storyboard-dal, amik méltóak a dicséretre. :respect: De ez a 2016-os… akármi… még a celluloid szalag árát sem érte meg: CGI orgia a semmire. :-PPP

Antoine Fuqua mindig is nagyszerű volt, ha akcióra került a sor: és most is maradandót alkotott. :respect:

Már a „Hetek” beköszönése a kisvárosba is egy brutális massacre volt – de a legvégén a város ostroma… Nem akarok mítoszromboló lenni, de azt kell, hogy mondjam, Sam Peckinpah Vad bandájának legendás leszámolásos lövöldözése most csúszott le a dobogó legfelső fokáról. :respect:

Ráadásul folyamatos szintek voltak benne, egyre jobban elmélyültünk a harc brutalitásában, a személyes áldozatoknak egyre nagyobb tétje lett, és lassan úgy tűnt, minden elveszett, már nincs tovább… :leborul:

Összességében azt mondom, hogy egy igazán remek újragondolással van dolgunk, ami megtartotta a az alapötletet, de új hősökkel, remek új karakterekkel – és brutálisan lenyűgöző akcióorgiával fejelte azt meg.

Nem próbált/akart, de nem is tudott volna arra az oromra felkapaszkodni, ahol az 1960-as „Nagy Előd” trónol. De bátran megmászott egy kisebb hegycsúcsot, nem messze az oromtól, de még nem a felhők felett, ami mostantól csak az övé. És uralhatja azt jogos büszkeséggel.

Szerintem odafentről John Sturgis, Yul Brynner, Steve McQueen, Charles Bronson, James Coburn és Eli Wallach is szeretettel és elégedettséggel néznek le az ifjú utódokra.

Én meg arra gondolok, hogy 56(!!!) évvel a régi, nagy után, amikor már egészen más korosztály(ok) poroszkálnak a világban, talán mégis érdemes volt egy új feldolgozást készíteni a Hét Mesterlövészből.

Sokan vagyunk még (remélem…), akik nagyon (jobban) szeretjük az 1960-as filmet – de tuti, hogy nálunk sokkal többen vannak, akik még csak nem is hallottak róla. Vagy ha hallottak is, hát… sajnos piszokul nem kíváncsiak rá. :-((( Nekik hozta el a feelinget Antoine Fuqua.

És szerintem nagyon jól csinálta. :respect:

„Felesleges film”… 2016 Ghostbusters.

Ehhez nem kell hozzáfűznöm semmit, azt hiszem. :suxxx:

For the Love of Spock & Hell and High Water & The Secret Life of Pets – A kis kedvencek titkos élete

For the Love of Spock

"A'Star Trek' nem működik. Hihetetlen és sivár zavaros összevisszaság elnyújtva egy hosszú órára alig megszakítva az erőszakot, gyilkosságokat, hipnotikus dolgokat, és még egy ízléstelen, ronda szörny is van. William Shatner olyan, mint egy darab fa. Ugyanez vonatkozik Leonard Nimoyra."

(A Variety kritikája 1966. szeptember 14-én.)

Azon azért én is nagyon röhögtem, ahogy Leonard Nimoy ezt hamiskás mosollyal felolvasta egy Star Trek Con-on, a térdét csapkodó közönség előtt. :-DDD

Megindító nosztalgia. :epic: Mondom én, aki igazából sosem voltam a „Régi, Nagy” Star Trek fanja.

 

De Spock-ot mégis mindig szerettem. :respect:

Különös volt, érdekes, döbbenetes, és igen, megindító, ahogy most láttam, hogyan kezdődött el, hogyan ért csúcsra, és hogyan ért véget ez az élet…

 

És az a rengeteg barát, családtag, színész, akik szeretettel meséltek róla: csak egyet emelek ki közülük – Barry Newman (Petrocelli). Nem tudom, én, aki Barry Newmant és Petrocellit is nagyon-nagyon szerettem, valahogy… olyan piszokul szívmelengetően jól esett, hogy ez a két ember jó barátja volt egymásnak.

„Elmentem Kaliforniába, és ő elintézte... Leonard házában laktam. Azt mondja: "Megkaptam ezt az új sorozatot." Ez 1966-ban volt. "Melyiket?" "A címe az, hogy 'Star Trek’. El kell jönnöd a forgatásra." "Persze." - mondtam. Színházban dolgoztam, ez volt az első alkalom, hogy Hollywoodban járok. Ott vagyok, sétálok a díszletben, és meglátom Leonardot. Az öltözőből jött ki éppen, láttam a haját. Láttam a felhúzott szemöldököt. És láttam rajta a füleket. "Jézusom, mi ez?" Megcsinált egy jelenetet, és óriási volt benne. De azt mondtam neki... Félrehúztam, nem tudtam elhinni. "Leonard, Leonard, gyere ide! Beszélnünk kell. Nem számít, mibe kerül, el kell menekülj innen, amilyen gyorsan csak lehet. Felejtős ez az egész!"”

:-DDDDD

Lehet, hogy annak nem sokat jelent ez a film, aki nem szerette Spock-ot, de nekem egy igazi csodálatos, megindító tribute, egy feledhetetlen térdre borulás volt.

Még sokáig fogom a szívemben hordozni ezt az élményt… :leborul:

„A nap, amikor Leonard meghalt... Kómában volt, fölé hajoltam, és azt mondtam: „Meggyőzted a világot, hogy felálljon, és meghallgasson.” És megesküdnék rá, hogy bólintott.”

Hell and High Water

Justin beszélt rá, hogy megnézzem, én ugyanis azt mondtam neki: „Nekem a trailer alapján nagyon olyan, mint a „No Country for Old Men”, ezért nem nagyon érdekel a dolog.”. :-/

Sajnos, a végére azt kell, hogy mondjam, a megérzésem nem csalt. :-///

Tényleg ez a „Nagy Sivár Amerikai Pusztai Nihil”, amiről szó van benne, a kilátástalanság, a jövő nélküliség, és a fegyverek igaza. Hogy annak van igaza, aki hamarabb lő, vagy többet, vagy többen „van”. :-PPP

És aki „fellázad” a nihil ellen, hogy nem akar ártani senkinek, csak a mocsár fölé akarja emelni a fejét, még az se tudja megtenni ezt anélkül, hogy ne öljön meg olyanokat, akik ártatlanok, vétlenek, bűntelenek. Mint ő maga. :-///

És akkor mivel különb ő…?! És kinél…?!?! Vagy ez az erkölcsi tanulság?! Hogyha szembeszállsz a szemét, kizsigerelő/kicsináló rendszerrel – és te is olyan leszel, mint az? Szemét, és kicsinálsz másokat a magad haszna miatt?! Akkor tanulságként vonjuk le: hogy ne legyél gyilkos, hajtsd a fejed az igába, és húzd, barom, húzd, barom, húzd – halálig. Akkor a film a „predesztinációt” hirdeti: mint Szent Ágoston (354–430). 2016-ban. Hááát… azért köszi. :-P

Vagy pont az ellenkezője a tanulság?! Állj ki magadért, szerezd meg magadnak, ami kell, és ha abba mások belehalnak… hááát, így jártak?! Neked lesz egy kis lelkiismeret furdalásod, de a gyerekeid már sínen lesznek, nyugi?!

Nem is tudom.

Többször volt olyan, hogy rágörcsölt az ujjam a pörgetésre, és gyorscsévéléssel (he-he, sokan már azt se tudják, mi a fene az… ;-) :-P) néztem: és sajnos, amikor ezt tettem, _tudtam_, hogy mi fog történni… ami nem egy nagy boldogság. :-/ Ha egy film fordulatai… „fordulatai” a francokat, a cselekményvezetése! :-P... kiszámítható, és klisék mentén alakul, akkor mégis… mit kéne mondani?!

A végén meg, az „én tudom, hogy te tudod, hogy én tudom” sakkozás a seriffel… hááát… nekem inkább kínos volt az egész. :-S

Nem tudom szeretni ezt a filmet. Mint ahogy a No Country-t se tudtam. :-/

The Secret Life of Pets – A kis kedvencek titkos élete

Nem egy áttörés, de nem is egy „futottak még”-kategória.

Mert ahol van 1-2 emlékezetes (már-már feledhetetlen…?!) karakter, az szerintem már megérte, hogy filmvászonra álmodják, és itt számomra volt mindjárt kettő is: Tiberius, a rőtfarkú ölyv, vagy másnéven jamaikai ölyv, aki atomállat volt :-D (a fejek, amiket tudott vágni, arra a legjobb szó, hogy „epic” :-DDD ) – és Csankó Zoltánnak köszönhetően remekül megszólaltatták magyarul. :sör:

A másik pedig Norman, a tengerimalac :-DDD, akit meg Fesztbaum Béla keltett életre. :sör:

Ha már elkezdtem itt a magyar hangokat, akkor még pár szó erről. Miszerint Csőre Gábor is zseniális Hógolyó megszólaltatásában (Csőre Gábor valami piszokul érzi a rajzfilmkaraktereket :sör: ), de maga a szereplő nagyon irritáló… :-/

Elek Feri, Kálid Artúr és Scherer Péter is nagyszerű szinkronhangok, de itt szerintem méltatlanul lettek számukra kiosztva mellékszereplők, így nem jut nekik elég tér. :-///

Ellenben a két főszereplőt megszólaltató Széles Tamás és Szabó Győző sajnos nem elég megnyerőek. :-/// Ez nem „csak” azért fájdalmas, mert ők a főszereplők, de azért is, mert az eredetiben Louis C.K.(!!!) és Eric Stonestreet(!) a karakterek hangjai, szóval, ott azért leosztották keményen a lapokat.

Ami még érdekes, hogy az egyik karaktert eredetiben Dana Carvey (Wayne’s World) szólaltatja meg, magyarul pedig – Benkő Pétert sikerült megnyerni… :eeekkk:

A sztori elmegy, nem túl vészes, de nem is „túl” eredeti :-P, de két király karakter miatt megérte…

…és egye fene, na, kibököm. A végén a szentimentális „minden állatnak kell egy szerető gazdi” befejezést azért csak oda tették. Még akkor is, ha megcsinált, kihegyezett, és előre megfontolt támadás volt a meghatódásra. :-P :sör: :-)

Beterang – Veteran & Louder Than Bombs & Suicide Squad

Két, jobbára feledhető mozi – meg plusz egy, aminek az emlékét is ki kellene égetni az agylebenyemből… :-PPP

Beterang – Veteran

Szeretem, és mindig is szerettem a dél-koreai filmek agyszíjledobós őrületét, de ez azért nem volt az igazi. :–/

Az első 15-20 percet imádtam, és arra gondoltam, hogy ez valami hatalmas lesz: egy rengeteg szöveg és jelenetpoénnal megtűzdelt, szikrázó és sziporkázó akciófilm. :-D :sör:

Ám utána jött egy műfaji/hangulat-váltás, és átmentünk a kiszolgáltatott kisember drámájába, ami bármennyire is hatásos volt, nekem kifejezetten fájt az éles váltás a humoros akcióból, a kegyetlen megaláztatásba… :-(

Aztán a magányos rendőr harcát láthattuk egyszerre a hatalmas befolyással bíró, már-már érinthetetlen „gonosszal”, és korrupt és/vagy gyáva feletteseivel… Amolyan elkeseredett, sziszifuszi szélmalomharccá vált az egész. És ez megint nem esett jól. :-/

A végére pedig a macsó, rámenős zsaru „beletört” a szükség kényszerítette kerékvágásba, ami hiába volt észszerű, és természetesen jogos „önvédelem”, nekem mégis azt jelentette, hogy a karakter megtagadja önmagát/megadja magát, és belesimul a rendszerbe.

Hiába (akarták) érzékeltetni, hogy a földön fekve, megverve is nyert – én mégsem éreztem azt… :-///

Ha az első 15-20 perc vonulatát követik, szerintem simán lehetett volna 10/10-es.

Így jóindulattal teszek rá 6,5/10-et… :-///

Louder Than Bombs

A meg nem értett, lázadó, de mégis „oly’ annyira egyedi és különleges” amerikai tini archetípusától agylobot kapok. Véreset hányok. :-OOOOO

Mégis újra és újra a pofámba tömik ugyanazt a klisé-kölyköt. :-PPP

Ettől persze működhet(ne) a film, és működik is.

Csak borzasztóan fájdalmas a film üzenete, és emiatt a lázadó (köcsög) tini is még jobban az agyamra megy. :-OOO

Mert a film azt üzeni, hogy az önmegvalósító haditudósító, fényképész újságíró anya boldogtalan volt attól a sok borzalomtól, amit a nagyvilágban látott és összefényképezett, meg attól, hogy sokat kimaradt az otthoni család életéből.

Az otthoni család boldogtalan volt az anya hiánya, és amiatt, hogy muszáj volt a rendszeres napi életüket nélküle felépíteni.

A gyerekek boldogtalanok és/vagy depressziósak, apa boldogtalan, szeretőt tart és/vagy depressziós, anya boldogtalan, szeretőt tart és/vagy depressziós. De legalább önmegvalósít. Ám így is rossz neki. Meg mindenkinek.

Ráadásul én is boldogtalan lettem már filmnézés közben is, a végére meg pláne…

Hát ennyi, dióhéjban. :-///

Suicide Squad

– Hol vagy már, Halálos Lövés?

– Lövésem sincs, Csúszó Csomó!

– Tréfa Mester! Te merre vagy?

– Éppen Paprika Jancsit tapogatom, aki lány!

– Akkor inkább Paprika Julcsi, nem?!

– Vigyázat, Gyilkos Kroki mindenkit megharap!

– Ó, hogy vinne el Az Ördög!

– És hozna vissza Bumeráng kapitány!

– Ha ezt káoszt látná Zászló parancsnok!

– Majd Klasszikus Japán Kard elmondja neki!

…

Nem, ez nem humoros: ez kínos. :-PPP Valamiért meg tudom érteni, hogy miért nem fordították le az összes DC-s „beszélő nevet” a filmben: nem akarták, hogy a közönség állandóan felröhögjön, amikor kimondanak egyet. :-PPP

Akartam nézni (agymosásnak) egy igazi agyatlan akciófilmet: de ez még annak se volt jó. :-PPP

Kínos műmájerkedés, üres arcoskodás, lufikarakterek, totál érdektelen minden és mindenki.

Paprikajancsi és Tréfamester kínos röhögései különösen halálra idegesítettek: még akkor is, hogy tudtam, éreztem, hogy szívből fakadnak – mert éppen ennyire érezték magukat kínosan a szereplők. :sux:

Ez egyszerűen, Borz Alom volt. :-PPP

 :thumbsdown: