2015. augusztus 17., hétfő

The Strain – A kór s01




Ezt a sorozatot is Szilárd/Aldyr ajánlotta! :sör:

Bakker, azért előfordult a 13 rész alatt (…párszor… ;-) ), amikor Kedvesemmel együtt néhány, keresetlen szóval megemlékeztünk arról, akinek a hatására ez a szörnyűség a képernyőnkre került (gondolom, csuklottál eleget, Szilárd… ;-) )…

…de összességében mindketten úgy vagyunk vele: megérte. :sör:

Mert szörnyű volt. Nem úgy, hogy „rossz”, hanem úgy, hogy horror: ijesztő, nyomasztó, félelmetes, felkavaró – olyan, ami után az ember órákig nem tud elaludni. Vagy ha mégis, akkor rémálmok gyötrik fél éjszaka…

Mi nem vagyunk egy nagy horror-rajongók, bár az AHS első évadát végignyomtuk, és tetszett is, de a második már kicsapta a biztosítékunkat… :íííííííí:

A Strain is folyamatosan „csapdosta” ezt a bizonyos biztosítékot – de közben meg olyan érdekes és izgalmas volt, hogy nem tudtuk abbahagyni.

Az utolsó két résszel meg már egyenesen úgy voltunk: „csak legyünk már végre túl rajta!”.

És amikor lement az évadzáró végefőcím, Katicám rám nézett, és kimondta azt, amire én is gondoltam: „annyira vártam, hogy vége legyen, és végre befejezzük… de most meg kíváncsi vagyok, hogyan lesz tovább…”. :-)))

Mert ebben nagyon jó a Strain: ha valakit beránt, azt úgy, mint a gépszíj – tanúsíthatjuk. :-)

Sok benne a horrorfilmes klisé: sötét helyeken kutakodnak, bujkálnak hőseink, és hirtelen előugrik egy vámpírzombi – amitől a frász kiveri az embert. Százhuszonnyolcadjára is, amikor már _tudod_, hogy ez lesz, mégis besza… besza… beszakad a teletromfolt gatyád ;-) amikor egy vicsorgó rémpofa az arcodba ordít. Mármint, a képernyőn keresztül, ugye. :-P ;-)

És igen, 128x is megcsinálták ugyanezt a klisét. :-P

A suspension of disbelief-re is nagy szükség volt közben, nem mondom: amikor Abraham Setrakian (David Bradley, a Harry Potter macskás iskolagondnoka, Filch ;-) ) kitalálja, hogy le kell vadászni egyesével a 208 megfertőződött utast, meg a teljes családjukat, szomszédjaikat, rokonságukat – meg úgy általában mindenkit, akikkel találkoztak. Le kell vágni a fejüket, és el kell égetni a testüket. És ezt főhőseink teljesen normális, és vállalható küldetésnek gondolják, miközben folyamatosan hatványozódik a fertőzöttek száma (aki megfertőződik, azon nyomban fertőz is – mindenkit, akivel csak kapcsolatba kerül…), azaz, soha a büdös életbe’ nem fogják utolérni magukat a fejlevágással. Azaz, ez egy teljesen faszányos terv.  Pont ilyen életcél kell az embernek. Mint Sziszifusznak a Pokolban… :-P

De aztán lesz egy még jobb ötlet! Rájönnek, hogy mégsem kell az egész várost lefejezni és elégetni (hála a Jó Istennek…), csak ki kell nyírni (lőni, iktatni, vírussal megfertőzni, lerombolni, elrontani) a Mestert, a Főszörnyet (a főenemyt, a vezérhajót, a központi számítógépet, a droidvezérlőt, az energiaközpontot), és minden helyreáll.

Nem, még ilyen ötlet sem volt a világ-, de legalábbis a filmtörténetben. :-P ;-)

Amikor meg mindenki elment szörnyre vadászni, és a kissrácot ott hagyták a szellemileg nem százas nénivel, hogy „vigyázzanak egymásra” – és a kissrác tíz perc múlva már a vámpírzombiktól hemzsegő utcán ment, hogy cigit szerezzen az elmeroggyant öregasszonynak… Akkor azért beleharaptam a kézfejembe, hogy magamhoz térjek. :-PPP :-)

Igen, mert ilyenekkel is operál ám a Strain, de szépen… :-/

Node!

Tudnám még sorolni a hajamat égnek állító blődségeket, kliséket és trivialitásokat – node!

A sorozat 25-30%-a viszont olyan arcletépős-agyeldobós-gyomorszorítóan-hátborzongatóan jó dolgokat dob, hogy az ember – ha megvan ugye a suspension of disbelief!!! :-) – akkor egyszerűen nem lehet abbahagyni, olyan magával rántóan, bedarálóan, vérfagyasztóan izgalmas. :sör:

Például, amikor először megszólalt a Mester:

„You brought me all the way here. Aren't you going to look at me?”

…vagy amikor először láthattuk face-to-face a Mestert…

Vagy, amikor megjelent a SWAT cuccba öltözött vámpírkommandó; a benzinkút ostroma, meg ahogy összeáll a Csapat…

És a karakterek?

Senkivel nincs gond, szvsz – de az én kedvencem a magának való patkányirtó, Vasiliy Fet (Kevin Durand) volt.
:sör:
 

Oké, ez is oltári sablon, hogy „naná, hogy egy magányos, egyedülálló ruszki csak kártevőirtó lehet az USÁ-ban, és annak is mekkora tuskó – bezzeg az amcsi jófiú diplomás járványügyi professzor, családos, komoly és fontos ember!” – mégis, a sablonnak szánt Mr. Fet legalább 100x lopta el a show-t a többiek elől. :sör: :-DDD
 

És hogy ne csak a „jó oldalt” dicsérjem: „kettes számú” főgonosz, Thomas Eichorst, akit Richard Sammel formált meg: iszonytatóan jó volt. Szó szerint – és átvitt értelemben is. :respect:
Döbbenetesen hatásos alakítás, az ember háta libabőrös lett, minden egyes megjelenésénél. :sör:

Egyedül a mexikói balhés gyerekkel, Gus-szal (Miguel Gomez) nem voltam sokáig kibékülve (szvsz, nem véletlenül…), de belátom és végül elismerem, hogy a karakterének története/fejlődése teljesen oké volt ahhoz, ahová az utolsó epizódban kifuttatták – és piszokul kíváncsi vagyok rá, hogy mit fog mutatni _így_ a második évadban… :thumbsup:
 

A neten sokan panaszkodnak, hogy hát „ez nem is Guillermo del Toro film, ő ennél ezerszer jobbakat csinál!” – de én nem panaszkodom. Egyáltalán: én nem is kerestem benne „deltorósat”, csak egy izgalmas, sőt, érdekfeszítő sorozatra vágytam, ami – végre! – beránt és bedarál, nem úgy, mint az összes többi, amikre manapság rábuktam… És ezt (del Toro ide, vagy oda) maximálisan teljesítette is, szóval – :idontcare: :sör:

Amit meg még mindenképpen meg akarok említeni, az egy „reunion”, amire a sorozat első részében felfigyeltem.

Mert mindig is büszke voltam magamra, hogy mennyi mindenféle felesleges és haszontalan filmes dologra emlékszek vissza – és marhára büszke is vagyok rá! :-) –, ahelyett, hogy tanultam volna, és a kapcsiból vágnám a másodfokú egyenlet megoldóképletét, vagy a deriválást, amit „Kis Deter és Nagy Deter” anno belém vertek (tapostak, tiportak… ehh… :-PPP ).

De nem, ehelyett egy olyan filmes reuniont észleltem, amit szerintem rajtam kívül senki: és én mégis piszokul büszke vagyok, hogy kiszúrtam, szóval :-D most megosztom veletek is.

Az első részben szerepelt a repülőtér főnökeként a filmben Andrew Divoff, és volt is egy közös jelenete Sean Astinnal – nos, valaki?! ;-) Mert mikor is találkoztak ők?
 

1991-ben, a Toy Soldiers – A terror iskolája című filmben játszottak együtt. Királyság. :cool: :-)
 


Összegezve, nekünk nagyon bejött a The Strain első évada… és azt hiszem, hogy a másodikba is bele fogunk vágni. :fearthestrain: :sör: :-))))

Köszi, Szilárd – ha Te nem mesélsz róla, sosem vágok bele.
:sör:

2015. augusztus 13., csütörtök

Coherence & I Origins



Amikor az ember azt hiszi, ennél rosszabb már nem lehet, akkor mindig beüt valami olyasmi, ami bebizonyítja: de bizony, hogy lehet! :-P

Életem legrosszabbul sikerült (hazai) nyaralása, szinte a teljes elektronikus gépparkunk sorozatos meghibásodása, valamint a devizahitelem lezárása miatt eszméletlen mélyponton vagyok lelkileg (és anyagilag…)  – de persze azt már futólag sem gondolom, hogy „ennél rosszabb már nem lehet”: mert eddig még mindig jött egy tromf… :-///

Csak a Jó Istenbe vetett hitem, a Jó Barátaim – és a jó filmek/sorozatok tartják bennem a lelket.

Meg is emlékezek gyorsan két jó filmről, amiket mostanság láttam.


Coherence


Szilárd/Aldyr ajánlotta! :sör:

Bakker, mindig is szerettem az agyalós kavarásokat, a jófajta elmés thrillereket, a csavaros sci-fi-ket.

Nos, a Coherence minden téren remekül teljesít. :sör:

Egy üstökös halad el közvetlen közelben a Föld mellett, miközben odalent egy házban összejön egy baráti társaság.

Amikor az egész városra kiterjedő teljes áramszünet lesz, a dolgok elkezdenek érdekessé, izgalmassá… majd ijesztővé, és fojtogatóvá válni: mert kiderül, hogy multiverzumok, párhuzamos valóságok kerültek egymás közelébe, egymással átfedésbe, és a nyolc barát (akik között eleve megvan a személyes konfliktus) elkezd kételkedni egymás… hm… „valódiságában”, míg végül saját identitásukat is megkérdőjelezik.

Agyalós, meghökkentő kis mese – szerintem a vége, a befejezés, talán nem éppen a legötletesebb: annál inkább… hm… „zsigeribb”, ösztönös, ami olyan szempontból kibicsaklik a filmből, hogy egészen addig az agytornáé, a meglepő csavaroké volt a főszerep – ami számomra jóval szimpatikusabb, mint a… hm… „nyers” _megoldások_.

És ha már a Schrödinger macskája a film főmotívuma, azt mondanám, a befejezés olyan, mintha valaki egy üllőt ejtene a macskát rejtő dobozra, és elégedetten hátradőlne: „na, nincs többé talány, meg kettős valóság! most már tuti, hogy megdöglött”. :-PPP

Oké, hogy a gordiuszi-csomót is karddal „oldották meg” – nade kérem szépen… ezt a szép kis csavaros észjátékot nem biztos, hogy porcelán, vécétartály-fedővel kellett volna… hm… „megoldani”. :-/

Szerencsé(m)re, csak a film megnézése után kerestem rá a neten a rivjúkra, így csak utólag olvastam el azt a számomra visszataszító és nagyképű nyilatkozatot, amit a film írója és rendezője, James Ward Byrkit tett, miszerint öt nap alatt forgatták le az egészet, nem volt forgatókönyv, csak vázlatpontok, a színészek végig rögtönöztek és improvizáltak. Sőt, sokszor azt sem tudták, hogy mikor megy el az áram, vagy mikor kopog valaki – hogy teljesen hiteles reakciót mutassanak. :-/

Még jó, hogy nem tűzoltós filmet forgatott a fickó, mert simán a színészeire gyújtotta volna a házat, hogy „hitelesen” meneküljenek az életükért… :-P

Takhesi Kitano-nak volt egy olyan „reality vetélkedője”, amikor egy japán folyóba belevágtak egy utasokkal teli autóbuszt, és filmezték, hogy ki-hogyan (próbál…?) megmenekülni belőle.

Mondjuk, remélem, hogy nem ez lesz a követendő példa: mert ugye a Boyhood is azzal dicsekszik, hogy forgatókönyv nélkül, csak rögtönözve, minden évben csak 3-4 napot együtt töltve „hozták össze”, ezt a „nagyon epic” :-P alkotást.

Ne legyen már ez annyira trendi és menő, kérem szépen… :-/

De, mint mondtam, szerencsére csak _utólag_ olvastam össze ezeket a filmről, ami a szvsz vége kivételével egészen kellemesen működik.

(És egyébként nagyon sok filmes blog fejezi ki erős kételkedését az _állítólagos_ „forgatókönyv nélküliséggel” és a „rögtönzéses-improvizálós jelenetekkel” kapcsolatban, megemlítve, hogy nem biztos, hogy ebben lehet adni James Ward Byrkit szavára… :-S :-P )


I Origins


Néha maga az imdb is felhívja az ember figyelmét egy-egy jó alkotásra: miszerint „akik erre a mozira rákerestek, azok még ennek, és ennek a filmnek az adatlapjára is ráklikkeltek”.

Így találtam rá a Coherence után olvasgatva az I Origins -re. :sör:

Bakker…

Néha úgy furcsállva böngészem a filmes rivjúkat, és akkor húzom fel legjobban a szemöldökömet, amikor olyanokat olvasok (bevallottan nem hívő, nem vallásos) filmes bloggerek tollából, hogy „na, ezt a filmet látva tényleg eltűnődtem, hogy tényleg lehet-e Isten”.

Azon gondolkozom el ilyenkor, hogy tényleg? Tényleg egy film kell ehhez? Tényleg egy film indíthat meg valakit? Tényleg egy film vesz rá, hogy valaki megfontolja ezt? És legfőképpen (ha már magam is láttam az adott alkotást), tényleg _pont ez a film_?!

Érdekes módon, az I Origins kapcsán (még) nem olvastam ilyesmit – és nem is állít ilyesmit magáról.

Nem vallásos, nem keresztény, nem ezotérikus, nem „hittérítő” film.

És mégis. :respect:

Valahol ott van benne, nem tudja az ember nem észrevenni, hogy ott van benne – hogy több van a Földön és Égen annál, amit mi, egyszeri halandók, felfogni képesek vagyunk.

Felfogni, megmérni, kiszámítani, adatsorral leírni, mikroszkóp alá tenni, szétboncolni, összerakni, ledarálni és megrágni – megérteni.

És nekem, egyszeri hívő embernek, ez az üzenet több, mint elég. :sör:

A filmbéli főhős, Ian (Michael Pitt) tudós. Nem hisz semmiben, csak amit lát, amit megmér, amit kiszámol, amit felboncol… etc.

Ám a sors (de még milyen sors: „A Sors!”) összehozza a nyitott, életvidám, az anyagi világon túl látó, csodaszép szemű lánnyal, Sofival (Àstrid Bergès-Frisbey), aki egészen más utakon jár. Ő sem „hívő”, vagy „vallásos”, csak hisz egy embernél nagyobb, bölcsebb, vezérlő hatalomban.

És ahogy kettejük élete összefonódik, Ian képletei és számításai valahogy… fontosságukat vesztik.

Ez egy szerelmes film. Ez egy életút film. Ez egy megváltás film.
:respect:

Az üzenete pedig… több, mint szerethető.

Merném „asszonnyal nézősnek” is mondani. :thumbsup:

2015. július 29., szerda

Emberek az embertelenségben…



Soha nem csináltam még ilyet, és talán soha többé nem is fogok – de most muszáj.

Miután elolvastam ezt a bejegyzést a Kettős Mércén:



…majd mikor utána (közben…) percekig zokogtam, arra gondoltam: ezt muszáj reblogolnom.
:megarespect:

És arra gondoltam: ugye lesz?!

Ugye lesz majd olyan _Ember_, egy messzi, másik országban, aki ugyanígy fogja majd fogadni a gyerekeimet, amikor menekülnünk kell innen?

Ugye lesz valaki, ott, a messzi távoli országban, aki az én gyerekemnek is hoz egy pohár – vagy akár egy kiskádnyi vizet?

Ugye lesz majd valaki, aki lemossa az ő arcáról is a fájdalmas út porát, a gyűlölködők mocskát, a közömbösség sarát, a zsigeri félelmet, és beleivódott rettegést?

Ugye lesz ott is még _Ember_ az embertelenségben…?!

Adja a Jó Isten, hogy legyen.

2015. július 23., csütörtök

Wicked Tuna – Tonhal-csaták s04




Oké, akkor (megint… ;-) ) outcomingolok: igen, még mindig nézek reality/documentary show-kat.
:sör:

És igen, bár „letettem” (kaszáltam) párat, vettem fel újakat, amiket – ha nem is részről-részre, bár törekszem rá – figyelemmel kísérek.

Ilyen a Wicked Tuna is. :sör: …izé… :tuna: :-)

Mivel magam is szeretek horgászni, sőt, halat is fogni – ad abszurdum: még meg is enni, amit fogtam! :-) –, ezért már az első évad óta figyelem a gloucesteri tunahorgászok életét.

És nagyon bírom ezt a showt. :thumbsup:

Egyrészt ez horgász mivoltomból is fakad – remegve vagyok képes várni a kapást, és kiszáradó szájjal figyelem a fárasztást: és elkeseredek, amikor lemarad a hal – a horgászokkal együtt örülök, amikor a fedélzetre kerül. :sör:

Másrészt meg marha jó karakterek kerültek itt össze. :thumbsup:

Kezdem mindjárt a nagy kedvencemmel, akire emberként és horgászként is felnézek: Mr. Dave Marciano, a Hard Merchandise kapitánya. :respect:


És első matrózát is nagyon bírom: Jason Muenzner. :sör:


A Hard Merch-ért már nagyon sokat, és nagyon sokszor szorítottam (pl. amikor lerohadt a hajó a tengeren, és a Tuna.com vontatta be őket a kikötőbe), épp ezért hatalmas most az örömöm, hogy a negyedik évadot ők nyerték meg! :respect: :thumbsup:

Kijárt ez a győzelem ennek a kitartó, és kemény csapatnak. :sör:

Nem vagyok már egy mai csirke – de a Hard Merch-ön szívesen lennék utolsó matróz egy szezonra.

Akit második legjobban bírok a show-ból, az engem is meglep: Tyler Mclaughlin, a Pin Wheel fiatal, pimasz, nagyképű kapitánya – aki igazi megszállott, és nagyon jó horgász.



Vannak dolgai, amiket nem szeretek – sőt, amik a „való életben” kifejezetten ellenszenvessé tennék.

De így, a képernyőn keresztül, a jót és a rosszat egyformán látva: egyszerűen nem tud a mérlegem nem pozitív irányba billenni vele kapcsolatban. :sör:

A harmadik kedvencem pedig a fura, néha mogorva és magának való, máskor harsány és kitörően nevető: Paul Hebert. :sör:


Paul megjárta már száz tű hosszát: dolgozott Dave Carrero-nak a Tuna.com-on, Tylernek a Pin Wheel-en, a Bounty Hunter-en, a Lisa and Jake-en, és a MISS SAMBVCA kapitányaként láthattuk, de az ő igazi hajója a Wicked Pissah. :sör:

Paulnak – bár a képességei meglennének – nincs egyelőre olyan szerencséje kapitányként, mint amire a tudása predesztinálná. De szeretem az embert, és szorítok neki. :sör:

Kedvencem az volt, amikor a spin off-ban, a Wicked Tuna: North vs. South-ban Tylerrel együtt, közös kapitányság alatt nyomatták a Pin Wheel-en – konkrétan vonyítottam az örömtől, amikor kettejüket egy hajón láttam. :sör:


Végül pedig egy nem túl szimpatikus horgászról, kapitányról kell megemlékeznem, akit nem nagyon bírok, de be kell vallanom, nélküle sokkal szürkébb lenne a show.

Ő pedig nem más, mint a Tuna.com kapitánya, Dave Carrero.


Kőkemény, örökké győzni akaró, a győzelemért senkit és semmit nem kímélő, a halként csusszanó, „trükkös Dave”.

Nagyon jól horgászik, fanatikus, és nem érdekli semmi más, csak a győzelem – és ezért olykor… hm… nem habozik letérni az egyenes útról.

Ő a Wicked Tuna sorozat Jockey Ewing-ja. :cool: :-)

Aki mindenkit le akar győzni – akit mindenki le akar győzni.

Marha jó sorozat a Wicked Tuna (és a spin off-ja): nekem, mint horgásznak, egyenesen kötelező.
:cool:
:-D
 

Mr. Marciano! Ha lesz matrózfelvétel a Hard Mechandise-ra, én tisztelettel jelentkeznék!

Igaz a tengeri horgászathoz nem értek (csak annyi, amennyi a show-ból rám ragadt… :-) ), de halat darabolni, csalit fogni, jeget lapátolni, és fedélzetet mosni jól tudnék!
:thumbsup:
:-)