2012. április 20., péntek

The Killing s02e04 – Ogi Jun



„Yeah, all right. Least we're back to normal.”

Továbbra is remek – talán már mondanom sem kell. :sör:

Újra együtt a Nagy Páros, ami kifejezetten jót tesz a filmnek: ha már minden és mindenki ellene van az igazság kiderülésének, akkor legalább ők ketten tartsanak össze. :thumbsup:

Joel Kinnaman olyan szinten jó Holder szerepében, hogy minden rezdülését imádom. :-)

Amikor bementek a szervezett bűnözés elleni osztályra, és ott a háttérben „csinálta a műsort” nagyon röhögtem :-) – a Kedvesem észre sem vette, hogy mi volt, vissza kellett tekerni, hogy ő is észrevegye, mi tetszett nekem annyira. :-)

A beszólásai pedig… minden sora aranyat ér, én mondom. :-) :thumbsup:

És nem pusztán azért, mert cinikus humora van – néha a maga faragatlan módján olyan igazságokat mond ki, hogy csak pislogunk. De nem csak mi vagyunk ezzel így, hanem Lindennek is elakad a szava néha, úgy telibetalál…

„Picking up Jack's dinner?”

Lindennel sem cserélnék mostanában, mit ne mondjak. Általában irritálni szokott a magánéleti szál – mert általában sablonos, mondjuk, ez alól ez sem kivétel… –, de Linden van annyira szimpatikus, hogy fontosnak tartom a sorsát és aggódok érte. Szóval, nincs egy irigylésre méltó helyzetben.

Darren Richmond és Jamie páros között növő feszültség is törésponthoz érkezett – de megint ott vagyok, mint Lindennél: egyszerűen annyira szimpatikus mindkét karakter, hogy nem pusztán érdekel a sorsuk, hanem egyenesen a szívemen viselem azt.


Stan Larsen is egyre jobban belebonyolódik a dolgokba, ami már most konfrontációhoz vezetett… de olyan nagy a feszültség, hogy ezt ennyivel nem lehet „megúszni”. A múltja is keményen visszaköszön…

„You got what you deserved.”

…és ez a múlt hozza magával a múltbéli beidegződéseket is, amik elég sötét helyekre vezethetik az embert…

„I want you to hit him. Hit him hard.”
(És ez még csak fokozódni fog: mert mi lesz az ötödik rész címe? „Ghost of the Past”...)

De nem csak a magánéletek bonyolódtak, hanem a nyomozás is szépen haladt előre – amolyan „killingesen”, ami ugye egyértelműen pozitív minőségi jelző. :sör:

Viszont érdekes: sem Mitch-szála, sem Mitch karaktere nem hiányzik… Ennek azonban az az oka, mert ő volt az egyetlen, akit az első évadban sem bírtam. :-/

Lényeg az, hogy továbbra is nagyon jó a Killing. Mehetünk tovább. :-) :thumbsup:

2012. április 16., hétfő

Take Shelter & The Courier

…mert nincs mindig vasárnap, ugye. :-(



A Take Shelter volt az, amit háromszori nekirugaszkodásra néztünk végig… :-/

Pedig én szeretem az effajta filmeket: az apának (Michael Shannon) apokaliptikus rémálmai vannak egy soha nem látott tornádóról, és a veszettséghez hasonló fertőzést terjesztő savas esőről, amiben a jövőt látja felsejleni – és a maga csöndes (…őrült…) módján elhatározza, hogy kis családját (feleségét és süketnéma kislányát) megmenti a közelgő végpusztulástól, és épít a kert végében egy menedéket.

Iszonyatosan lassan építkező film, belebetegszik az ember az önmarcangolásba, az önmagába belefeledkező és beletemetkező képsorokba…

A főhősünk épelméjűségét nem csak környezete, de ő maga is megkérdőjelezi, és vívódásokkal, vitákkal, fusztrációval telt napok során sodródunk előre… csak azt nem tudjuk, hogy a teljes őrület, vagy a beteljesülés felé.

Igazán fájdalmas pszichodráma – de sajnos nem azért, mert olyan jó… :-( Legalábbis számunkra olyan volt. Szerintem, ti ne terheljétek vele magatokat.



Gondoltuk, valami jó kis akciófilmmel feledtetjük az „élményt” – és így döntöttem a The Courier mellett.
Én marha… :-(

Erre csak azt tudom mondani, hogy… jézusmáriaszűzanyám…
Ez mennyire… (próbálok egy megfelelő szót találni rá… megvan!) egy _ótvar_ film!

De én vagyok az, aki megérdemlem, mert még az imdb-re se klikkeltem rá előtte: „Rating: 4,4/10” – és ez már szerintem erősen „fel van pontozva”…

Jeffrey Dean Morgan alakítja benne a főhős Courier-t, aki egy halvány Transporter-klón próbálna lenni… de nem túl sok sikerrel. :-/

Til Schweiger és Miguel Ferrer égeti magát még ebben a filmben, és Mickey Rourke csak azért nem, mert vagy 2 percet van képernyőn úgy, amikor valószínűleg nem dublőr jelenik meg helyette.

Istenem, ez a film minden téren bitangul alulmúlta a legminimálisabb várakozásaimat – egyszerűen fájt nézni. :-/

A 47. percben fel is adtuk a Kedvesemmel… de nekem még úgy (vérben) forgott a (szemem) gyomrom az egésztől, hogy egy fél óra pihenés után mégis végigtoltam a második 47 percet is: ha fáj, akkor legalább fájjon rendesen. :-///

A vége… barátaim az Úrban… a vége pedig előre megfontolt, különösen aljas indokból elkövetett, hánytató katyvasz lett.

A stáblista alatt elmerengve pedig azon filóztam, hogy ilyen érzés lehet, amikor az embert váratlanul elüti egy tornyosra rakott trágyaszállító kocsi… amit egy kehes gebe húz.

Pete Driss-t és Brannon Combs-ot remélem minimum kiherélték ezért a forgatókönyvért – Hany Abu-Hassad-ra pedig a rendezésért bizonnyal rámondták a fatvát… Jeffrey Dean Morgan azóta valószínűleg azért lobbizik, hogy a filmográfiájából hagyják ki ezt az… elszúrt „fejezetet”.

Nem hiszem el, hogy ilyen szemetet filmre lehetett vinni…:thumbsdown:

2012. április 13., péntek

Man on a Ledge – Borotvaélen



Két nap óta küzdünk egy meglehetősen „lassan építkező” drámával (majd ha valamikor a végére érünk, referálok róla… ha érdemes… :-/ ), és tegnap este már nem volt hozzá hangulatunk, ezért megint kerestem valami „lazítós mainstream-et” :-) – így esett a választásom a Man on a Ledge – Borotvaélen-re.

„Ez egy nagyon jó film volt! Tényleg!” – mondta a végén elégedetten a Kedvesem. :-)
És én csak csatlakozni tudok hozzá ebben. :thumbsup:

Kezdem azzal, hogy… nekem már egy kicsit sok Sam Worthington-ból (Terminátor, Avatár, Titánok)… de úgy látszik, most az ő évei vannak, szóval, ne sajnáljam tőle.

Mondjuk, szerencsére a Borotvaélen messze jobb,  mint az előbb felsorolt három (pontosabban négy :-) ) film… És nálam tetszésben megelőzte a bejövős-pörgős M:I4-et is - ami azért már jelent valamit. :eeekkk: :respect:

Nick Cassidy (Sam Worthington) bejelentkezik egy manhattani szállodába, elkölti bőséges és költséges reggelijét, majd kilép a 21. emeleten a párkányra…


Utána flashback-elünk és megtudjuk, hogy mi is juttatta idáig: hogy gyémántrablásért elítélt ex-rendőrként, immár üldözött bűnözőként el akarja dobni az életét. Illetve… vajon, tényleg el akarja?!

Ugyanis konkrétan megnevez egy „negotiatort” Lydia Mercert (Elizabeth Banks), hogy csak vele hajlandó beszélni.

És innen kár lenne egy büdös szót is mondanom a filmről, mert nem ronthatom el az örömötöket, a rácsodálkozásotokat és az izgalmatokat. :-) :sör:

Marha jól sikerült kis film lett, nem nagy pénzből készült (42 millió), de a csavarjai, a pörgése, az adrenalin lökete az nem pusztán rendben volt, hanem csúcsra járt. :thumbsup:

Pár szó a szereposztásról: , Ed Harris, Jamie Bell, Genesis Rodriguez (róla később kicsit bővebben… :-) ), Anthony Mackie, Titus Welliver, William Sadler, Kyra Sedgwick még, akik feltűnnek a filmben, és mind-mind remekül hozzák a rájuk bízott szerepet.

És akkor: Genesis Rodriguez… :-)



Lehet, hogy a filmkészítők Elizabeth Banks-nek szánták a női főszerepet – de Genesis Rodriguez mind nőként, mind női karakterként úgy lemossa a színről, hogy csak pislogunk... Férfi nézőként ráadásul kifejezetten elégedetten. :-)

Más téma.
Ilyesmivel meg nem szoktam foglalkozni, de most a sok közeli miatt nagyon az arcomba mászott, és kénytelen vagyok felhánytorgatni: ki volt az az elvetemült stylist, aki kitalálta Sam Worthington-nak ezt a remek, anno un. „bundesliga-frizurát”?! Mert borzalmas, csak megjegyzem… :-P


Utoljára ilyen frizurát 1979-ben láttam*, amikor az NSZK-ban 29 hétig állt a slágerlista első helyén a „Dschinghis Khan” című popsláger… :-)

Oké, hogy a retro-nosztalgia vonal mára menő… de ez azért mégis csak túlzás. :-P :-)

De ezen ne vekengjek olyan sokat – lényeg, hogy egy igazán remek krimit/akció-thrillert láthattunk. .thumbsup:

Jó szívvel ajánlom mindenkinek. :sör:



*= nem, nem a tükörben. :-P Rosszindulatúak. :-)

2012. április 12., csütörtök

The Killing s02e03 – Numb



Nagyon jó. :thumbsup:

Ez egy csöndesebb rész volt, inkább a személyes drámákra építő: mégis minden ízében remekre sikeredett.

Igen, az összes szereplő küzd a helyzetével, a démonaival, és képesek ezt a készítők úgy interpretálni, hogy az ember figyelmét teljesen lekötik, hogy a feszültség nem enyhül – hogy az egész érdekes és izgalmas. :respect:

És azért egyáltalán nem mondhatnánk, hogy az ügy közben nem haladt előre, vagy, hogy egy helyben topogott. Szépen szedegettük fel az új információkat, felrázódott a nyomozás, és a végére megtörtént az, amit már egy ideje várunk – nem mondom meg, hogy mi… :-) –, aminek nagyon örültünk.
Legalábbis a Kedvesem és én. :-)

Nagyon kíváncsi vagyok arra is, hogy Richmond szála hová fog fejlődni, hiszen ebben a részben eszmélt rá először, úgy istenigazából a helyzetére… és ez a legrosszabbat is kihozhatja egy jó emberből. Ami annál veszélyesebb lehet, minél nagyobb befolyással bíró személyiségről van szó – és Darren Richmond befolyásos személyiség.

Jamie-t már az első évadban csíptem, és a második évad első három része csak elmélyítette a szimpátiámat iránta. :sör:

Mitch szála egyelőre… hm… legalábbis érdektelen. De bízom benne, hogy az is valami jó kis fordulathoz/történéshez vezet.

Stan és Janek pedig durva dolgokra lesznek képesek…

Ahogy jobban belegondolok – a gyilkos lassan elkezdheti félteni az életét.

Talán két kis apróságot jegyeznék meg, ami szerintem… kissé gyorsan megoldódott.

1.) a táska – Linden simán visszaszerezte a volt főnökétől (azért itt vártam volna legalábbis egy kis ködösítést, vagy terelést…), és rögtön levette azt is, hogy hamis, és ki cserélte ki.

2.) Linden és Holder – rendben, ezt vártuk, és nagyon vártuk. De ez is olyan „könnyen ment”.

Ezeket nem hibának rovom fel. Csak kissé „könnyű” megoldásnak tűnt, a Killing-től megszokott megoldásokhoz képest főleg, és ez meglepett.

Összességében nagyon örülök a Killing-nek: újra (végre!) egy hétről-hétre várós sorozat. :sör:

2012. április 10., kedd

Meeting Evil


Samuel L. Jackson végre egy igazi „ördögös” filmben, ami már talán a másik véglet a csalódást keltő „The Sunset Limited” után. Nem csak azért, mert a Sunset-ben ő képviselte a „Jót”, itt meg ő a „Gonosz”, hanem azért is, mert míg a Sunset-ben csak a szájtépés ment, itt meg néha már sok is az… hm… „akció”.

A film főhőse John (Luke Wilson) igazi átlagpolgár, a korábban jól menő ingatlanos állásából éppen kitették, bankszámlái lenullázva, hitelkeretei a végsőkig kimerítve. A háza mögött lévő, medencének ásott, sáros gödör tökéletesen leképezi az élethelyzetét.

Az városbéliek is úgy jellemzik, mint aki „mindig lehajtott fejjel jár”, és már-már a szervilizmusig alázatos és beletörődő.

Ezen a napon kopogtat az ajtaján a különös Richie (Samuel L. Jackson), hogy segítséget kérjen lerobbant autójához. John fejét lehajtva, engedelmesen megy segíteni – és ezzel egy nagyon sötét, ijesztő útra indul.

Istenigazából nem tudjuk, nem értjük, hogy mit akar Richie, de kifacsart gondolkodása, szemének félelmetes villanásai, fenyegető hallgatásai és könyörtelen, gyilkos kíméletlensége lassan nem csak Johnban, de bennünk is megfagyasztja a vért...



Mintha maga az Ördög ragadná karon az embert és vinné félelmetesen szédítő, pörgő-forgó táncba.
Aminek a végén lehet, hogy a halál vár… vagy ami még rosszabb, a Pokol.

Nagyon jó volt a vén róka nyomozó szerepében Muse Watson, és a film egyik legjobb dialógusa Latisha, a nyomozócsaj (Tracie Thoms), és John felesége, Joanie (Leslie Bibb) között zajlott le.

Tetszett, hogy kellőképpen (sötét) hangulatú lett a film, Samuel L. Jackson nagyon jól hozza a „gonosz” Richie-t, Luke Wilson pedig kellőképpen jól alakítja a megszeppent átlagpolgárt.

Tetszett, hogy a végén nem volt valami egyértelmű tanulság, vagy valami jól szájba rágott „nagy igazság”, valami, ami miatt minden nézőnek át kell gondolnia az életét. (Mondjuk, az azért elég egyértelmű üzenet benne, hogy még felnőttként se szálljunk be idegenek autójába… :-) )

A film végére sem enyhült a nyomasztó feeling, és az embernek… nekem legalábbis :-)… levezetésként kellett egy kicsit ide-oda szörfölgetni a tévéadók között.

Szerintem egy különleges, ritka jó film volt – mondjuk, én mindig is bírtam az angyalos-ördögös cuccokat. :sör:

2012. április 8., vasárnap

The Killing s02e01-e02 – Reflections & My Lucky Day


Linden: „Holder lied to me.”

Holder: „Hey, Linden's back. She lied about why.”

…and The Killing is back, my friends. :thumbsup:
:atlast:

És mi a lényeg?! Hogy nem engedték lazábbra a gyeplőt – és rögtön a lovak közé csaptak! :sör:

A tavalyi év egyik legnagyobb sorozatdobása újra köztünk van, barátaim.

Ott vettük fel a szálat, abban a minutumban, ahol az első évadot abbahagytuk. Nem vesztettünk sem időt, sem történést.

Linden marha nagy bajban van: nem elég, hogy a magánélete romokban, tinédzser fiával folyamatosan konfrontálódni kényszerül*, de rájön, hogy saját lehetőségein jóval túlmutató összeesküvéssel áll szemben…

…Holder pedig ráébred, hogy mit is tett valójában, és hogy akik kihasználták, mennyire lenézik és megvetik. És ettől a felismeréstől nincs túlságosan elragadtatva…

Talán már említettem párszor (és talán még említeni is fogom… párszor… :-) ), hogy mennyire idegesítenek a sorozatokban menőző és műmájerkedő rendőrt és egyéb hivatalos személyt játszó főhősnők… :-/

Nos, Mireille Enos egyáltalán nem találkozik ebbe a bandába: alig vártam, hogy újra képernyőn legyen – és újra élettel töltse meg Linden nyomozó karakterét. És ezt tökéletesen teljesítette is. :thumbsup:

De Joel Kinnaman is szükséges ahhoz, hogy 100%-on zakatolhasson show. :sör:

Eszméletlen jól lett castingolva ez a két nagyszerű színész. :respect:

Újra benne vagyunk a Rosie Larsen-ügy egyre nyomasztóbbá és mocskosabbá váló szövevényében, a hangulat olyan sötét, úgy gyomorszájon vágja az embert, hogy levegő után kapkodunk.


Szerencsénk van a dupla nyitóepizóddal, mert az első rész (Reflections) szinte „csak” bemutatja a bűzös, mindent és mindenkit lehúzó mocsarat, ami után… hááát… legalábbis nem lelkesedünk fel a folytatásra kellőképpen.

Ám a második rész (My Lucky Day) nagyon szépen odateszi magát a régi sínre, amikor az epizódok végén döbbent WTF…!!! –felkiáltásokat hallattunk.

Bevallom, korábban aggódtam. Aggódtam, hogy az első évad által marha magasra tett minőségi lécet feléri-e a második évad…? Megijednek-e a készítők a tavalyi évadzárót követő siránkozó/átkozódó visszajelzésektől…?

De ki merem jelenteni, hogy a színvonal egy jottányit sem engedett.

Respect, Veena Sud.

Nagyon kemény évad elé nézünk, azt hiszem… :sör:

„Rosie's killer... came to my house. He's still out there. Janek, I want you to find him... and kill him.”





*= mintha korábban már említettem volna, hogy mennyire irritál ez a mostanában minden filmben rendre visszatérő sablon…?! :-(

2012. április 7., szombat

Hesher


„- T.J., who is this?
- My name's Hesher.”

 Alapvetően csípem Joseph Gordon-Levitt-et… így amikor belebotlottam a Hesher-be, rögtön a bepótlása mellett döntöttem.

És nem rosszul. :thumbsup:

Jópár film foglalkozik a veszteség feldolgozásának hogyanjával és mikéntjével, mondhatnám, hogy a Hesher is egy a sorban – de szerencsére több annál, és a témához egy egészen érdekes, meghökkentő szemszögből közelít.

Ráadásul a szereposztás sem utolsó, sőt, a színészek kellő alázattal, visszafogottsággal és hozzáértéssel hozzák a karaktereiket, ami egyrészt meglepő volt számomra (különösen Rainn Wilson és Natalie Portman esetében…) – másrészt elismerésre késztetett. :respect:

T.J. (Devin Brochu) édesanyja két hónappal ezelőtt egy autóbalesetben életét vesztette, emiatt a fiú kellőképpen meg van zuhanva lelkileg, de még mindig nem annyira, mint apja, Paul (Rainn Wilson), aki egész nap felváltva alszik és a tévét bámulja, miközben antidepresszánsokat szed marokszámra. A fiúban és apjában a nagymama (Piper Laurie) tartja a lelket, illetve ő az, akinek a házában laknak, és aki főz rájuk.

T.J. egyik nap összefut az öntörvényű, rocker Hesher-rel (Joseph Gordon-Levitt), aki hirtelen felindulásból/felindultságból :-) beköltözik hozzájuk.

„- What are you doing? Why are you here?
- You're going to start acting like I belong here, or I'll kill you.”


A fiú a megfélemlítés hatására, az apa a depressziója miatt, míg a tyúkanyóként gondoskodó nagymama jószívűségből befogadja Heshert, akinek megjelenése és az élethez való kaotikus hozzáállása, sokszor ön- és közveszélyes tettei felforgatják és felrázzák az apátiába és önsajnálatba forduló családot.

„I got to get the fuck out of here before I hurt somebody.”

T.J. közben összeismerkedik Nicole-lal (Natalie Portman) a boltos lánnyal, aki érzelmileg felkavarja a fiatal fiút, amit Hesher is észrevesz… és a maga suttyó :-) módján próbál is segíteni.


„- Hey, you want to poke her?
- Shut up.
- Dude, there's nothing wrong with wanting to poke her.
- Stop saying that.
- Dude, if you want to poke her, there's nothing wrong with that. Don't be ashamed. Human beings have been poking vagina for hundreds of years. Longer, probably.”
:-)

Az idő előrehaladtával szépen alakul és formálódik a film, és mint már mondtam volt, Rainn Wilson és Natalie Portman nagyon szépen, harsányság vagy ripacskodás nélkül hozzák a karakterüket, ami nekem (és a filmnek is) nagyon jól esett. :thumbsup:

Joseph Gordon-Levitt pedig minimum lubickol a szerepben. :sör:


Tetszett, hogy nagyon sok dolgot nem toltak durván, huszonnyolcszor megrágva és kiköpve a képünkbe. Sokszor csak Hesher, első hallásra se füle-se farka történetei közvetítenek valamiféle tanulságot… amit senki se magyaráz túl. Néha még csak senki nem is ért… :-)
 
Bár azért nekünk néhányszor megfordult a fejünkben, hogy Hesher amolyan „más szemében a szálkát, magáéban a gerendát se”-típusú karakter, aki azért „söpörhetne a saját portája előtt” is… de ha úgy nézem, mint egy jótevő, ördögbőrbe bújt angyalt :-) akkor máris megspórolunk magunknak egy adag ítélkezést.

Számomra a film befejezése tette fel az élményre a koronát. Az utolsó Hesher-es „tanmese” minden szinten érhető volt, és kristálytiszta üzenetet hordozott, az utcai séta pedig… :respect:

„You told Grandma you were gonna go on a walk with her. This is your last chance.”

A Brick (Beépülve) óta nem láttam olyan filmet, amiben Joseph Gordon-Levitt igazán nagyot alakított volna.
De a Hesher pályájának újabb fontos és figyelemre érdemes mérföldköve. :respect: