Mondtam már, hogy azok a legjobb filmek, sorozatok, amiket regényből készítenek? Azt hiszem, említettem már. Párszor… ;-)
Ebbe a körbe, „A Nagyszerű Regényekből Készült Remek Sorozatok Körébe” tartozik a Reina Roja. :thumbsup:
Juan Gómez-Jurado írta meg ezt a művet a Reina Roja-, vagy másnéven Antonia Scott-trilógia első részeként.
…és vakon merem mondani, hogy biztos vagyok abban: a második és a harmadik regény is bitang jó. Mert az első résszel megvett kilóra Juan Gómez-Jurado, és hiszem, hogy nem fog botlani – csak egyre jobb lesz. :respect:
…
Tudjátok, azon gondolkoztam, hogyha most leírom, miről is szól a sorozat, mi az alapfelállás – akkor vállat vontok (mint elsőre én is… :meaculpa: :meamaximaculpa: ), és azt mondjátok: „hja, igen… láttunk már ilyet… egynehányszor… minek kéne megnéznem még ezt is?! :-PPP”.
Ezért nem az alapfelállással és a történet rövid leírásával kezdem: hanem bemutatom nektek a két főszereplőt – és egy végtelenül kedves, imádnivaló mellékszereplőt. :sör:
Jon Gutiérrez
nyomozó – akit a nagyon szimpatikus Hovik
Keuchkerian alakít. :respect:
Jon számomra olyan, mint aki Piedone és Andri keresztgyereke :sör: De egyáltalán nem pont ugyanolyan: mindenben más, mindenben egyedi – de mégis hozzájuk hasonlítom, melléjük léptetem fel a képzeletbeli dobogóra. :respect:
Csípős, beszólogatós, vagány, vicces – de néha olyan egyszerű, tiszta szívű, őszinte bölcs, hogy nem lehet nem szeretni.
Jon az, akire biztosan támaszkodhatsz, akinek harcban neki vetheted a hátad, és tudod, biztosan tudhatod, hogy harcolni fog érted, veled utolsó szívdobbanásáig.
Pedig csak egy nagyszívű, meleg rendőrnyomozó, aki nem adta és nem adja el a becsületét – aki tisztán látja, mi a nagyobb jó, amitől szebb és jobb lesz a világ, amiért élni, küzdeni érdemes.
…és aki a pokolban is öltöny hordana… :-)
És talán már az idézetekből lejött nektek: a végtelenül kedves, imádnivaló mellékszereplő nem más, mint Jon édesanyja, Maritxu, akit Karmele Larrinaga alakít.
Eszméletlenül aranyos, amikor éppen gyógyszereket tör össze és őröl porrá egy porcelán tálkában – spoiler lenne, hogy éppen kinek és mit készít… ;-)
Igazából, onnan kezd szívhez szólni a történet, amikor Jon meghívja Tonit magukhoz, és Toni megismerkedik Maritxu-val.
És ettől a pillanattól nyilvánvalóvá válik, hogy Jon-nak nincs titka az édesanyja előtt, és hogy Maritxu mindenben a fia és Toni mellett áll: és hogy van remény, mert ettől kezdve nem csak ketten, hanem hárman vannak a harcban – a világ ellen. Mégis a Világért.
A végére hagytam Antoniát, azaz Tonit, akit Victoria Luengo személyesít meg.
Toni – a Vörös Királynő. Toni egy korszakos zseni, akiből egy titokzatos kormányszerv, különleges kemikáliákkal kifacsarta a zsenialitás felsőfokát…
…aztán eldobta.
Ám most újra szükség lenne a zsenialitására: mert egy nem hétköznapi elméjű eszelős kezd sorozatgyilkolni – üzenetei pedig csak egy zseni számára felfoghatóak…
Toni nem szimpatikus. Toni mindent megtesz, hogy ne legyen szerethető. Toni jeges, kimért és kíméletlen mindenkivel – mert az igazságot a felebarátaink arcába mondani… nem egy kíméletes eljárás.
Toni nem barátkozik. Toni nem szereti, ha megérintik. Toni egy idegesítő különc, aki az agyadra megy azzal, hogy mindent tud. És mindent jobban tud. És olyan dolgokat is észrevesz és megért, amik egy hétköznapi ember számára észrevehetetlenek.
És ez irritáló: valljuk be, nem szeretjük, ha valaki nyilvánvalóan (és tolakodóan! kihívóan! kivagyian!) sokkal okosabb nálunk – és ezt újra és újra a képünkbe mondja. Illetve: mondani sem kell – rohadtul érezzük abból is, ha csak lesajnálóan vet ránk egy pillantást…
Toni drámáját lassan ismerjük meg, lassan foszlik le róla a jeges távolságtartás – de ahogy Jon és Maritxu befogadják a családba… egyre jobban megnyílik, és lehullik róla a páncél.
…és ahogy a drámája egyre tisztábban látszik: visszamenőleg megértünk mindent – és megszeretjük őt is. :thumbsup:
A s01e04 „Una tortilla” epizód megtöri a jeget, áttöri a falat – összeáll a Csapat. Ez egy borzalmas gyilkosról szóló sorozat… de az „Una tortilla”-ban van egy olyan rész, amit hangosan végignevettem. Mert végtelenül szerethető – feelgood.
Nagyon sok jót, emberit, szerethetőt, szívmelengetőt emeltem ki – bocsánat, ezzel megtévesztelek titeket.
Mert ebben a sorozatban olyan aljasság, olyan szadizmus, olyan felfoghatatlan és kimondhatatlan kegyetlenség is van, hogy… az vérfagyasztó… lélekromboló… és amikor gyerek is kerül a képbe – az azért megemeli az iszony fokát.
Éppen ezért éreztem olyan brutálisan katartikusnak a befejező részt, s01e07 – „A Mirror”, amikor végre szemtől-szembe álltunk, amikor végre vége volt a bújócskának, és nem a gyengék és ártatlanok álltak a gyilkosok kése előtt: hanem az acélpengévé feszült Jon és Toni, fegyverrel a kézben, ölni és meghalni egyaránt készen.
Istenem: micsoda epikus jelenetek voltak ebben a részben! 10/10
És képesek voltak úgy befejezni, hogy nem vágtak pofán valami brutális cliffhanger-rel: hanem szépen lezártak – és gyönyörűen… felvezettek. :respect:
Csak legyen is folytatás, a manóba is! Látni akarom a Fekete Farkast! És a Fehér Királyt!
Az évadra lazán jár a 9/10. :sör:
*ramé = "balinese in origin, ramé is used to describe something that is simultaneously chaotic and joyful." :-)))
