One Piece s01

„Mihawk: Monkey D. Luffy, what's your goal?

 Luffy: I'm going to become the King of the Pirates.

Mihawk: King of the Pirates, hey? That's a much more treacherous path than even defeating me.

Luffy: I don't care. It's what I'm going to do.

Mihawk: Maybe you will at that. This world could use a few more wild cards.”

Ez egy olyan végtelenül szerethető, folyamatosan konstans mosolyra késztető, szívmelengető sorozat, amilyen még nem volt a világon. :respect: :leborul:

És közben néha meg úgy tép az ember szívébe, hogy az nem tudja visszafojtani a könnyeit… :megarespect:

„Luffy: Shanks, your arm! It's my fault. It's all my fault!

Shanks: It's only an arm. I'm just glad that you're okay.”

Utálom és idegesít, ha valaki egy film, vagy egy sorozat kapcsán végletes kijelentéseket tesz (pölö: januárban azt mondani, hogy megvan az év legjobb sorozata – mert láttál egy(!) újat :-PPP). Most mégis erre fogom ragadtatni magam: Iñaki Godoy nélkül nem működne, nem működhetne ez a sorozat. :respect. :leborul:

Én nem tudom, hogy honnan szedték elő ezt a srácot – de az biztos, hogy nála jobban senki nem kelthetné életre Monkey D. Luffy-t. :sör:

A többiek is jól alakítanak, szó se róla – de Iñaki Godoy szvsz pótolhatatlan és lecserélhetetlen: ő a Szíve és a Lelke a sorozatnak. :respect:

A megtörhetetlen optimizmusa, a folytonos derűje, a végtelen, lerombolhatatlan, megrogyaszthatatlan hite, annyira, de annyira szerethetővé – és irigylendővé… – teszi, hogy igazából az Arlong Park-ban bekövetkező tombolásával úgy vagyok… hogy még most sem döntöttem el, hogy azzal még kúlabbá vált – vagy ami történt az „out of character”…

Szerettem Mackenyu-t, Emily Rudd-ot, Jacob Romeró-t, és Taz Skylar-t is, és szorítottam értük :sör: – de az ő karaktereiket el tudom képzelni másik színésszel. Monkey D. Luffy-t nem játszhatja más, mint csakis és kizárólag Iñaki Godoy. :repectagain:

De nagyon megszerettem a fiatal Főhősöket, na… :respect: :thumbsup:

 …ám vannak itt Nagy Öregek is, akik erővel és élettel teli figurákat hoztak: mint például Vincent Regan (300, Trója), aki folyamatosan tette egyre árnyaltabbá, egyre mélyebbé és érdekesebbé Vice Admiral Garp karakterét. :respect:

Vagy Craig Fairbrass, aki Chef Zeffet alakította – öregem… az a rész, amikor megismerjük hogyan találkozott Sanji és a rettegett Red-Leg Zeff… a legdöbbenetesebb reveláció volt az egész sorozatban. :megarespect:

„Chef Zeff: Hey, Sanji! You keep your feet dry.

Sanji: Goodbye, Zeff. You know, all these years, living under your shitty roof, cooking at your shitty restaurant… I owe you my life! Thank you for putting up with my shit all these years, old man. I'll never forget you, Zeff!”

De nagyon ott volt a szeren Dracule Mihawk, One of the Seven Warlords of the Seas (Steven John Ward), Buggy, the Star Clown (Jeff Ward), és Red-Haired Shanks (Peter Gadiot), akik mind-mind nagyszerű, remek színeket hoztak a sorozatba. :respect:

…oké… bevallom: Luffy mellett a szótlan, magának való, csöndes Roronoa „Pirate Hunter” Zoro lett a kedvencem, egyrészt mert imádom a kardvívását – másrészt meg tud olyanokat mondani, hogy vagy nagyon röhögök… vagy nagyon elcsendesedek.

„Zoro: Gum Gum Whip?

Luffy: Yeah! All the great fighters call out their finishing moves.

Zoro: No, they don't.”

„Cabaji: As soon as Captain Buggy's finished with you, you're mine.

Zoro: Uh, tempting as that sounds, I'm not sticking around.

Cabaji: Really? Got somewhere else to be?

Zoro: Didn't used to think so. But Luffy changed that.

 Cabaji: That simpleton in a straw hat. Don't tell me you actually believe in him?

Zoro: I don't need to. He believes in himself.”

„Mihawk: You're defeated. Why do you persist?

Zoro: Wounds on the back are a swordsman's greatest shame.

Mihawk: Magnificent.”

…

Hm… Akad azért olyan, olyasmi is ebben a sorozatban, ami _nekem_ nem tetszett: Kuro, Captain of the Black Cat Pirates (Alexander Maniatis) két része… hááát… az nekem eléggé… hm… filler volt. :-/ :-P

Illetve, bárki-bármit is csinál a Koby (Morgan Davies) és Helmeppo (Aidan Scott) sztorivonal… hm… nekem túl „lineáris”, és… hm… „kevéssé érdekfeszítő”, hogy úgy mondjam. :-PPP

Vannak, akik a neten már dörzsölik a tenyerüket és előre kárörvendenek: „hajaj, nem olyan jó a nézettsége a One Piece-nek, veszélyben a második évad! he-he…”.

Nekik csak annyit üzennék innen, a Költő után, szabadon: szakadjon szét a fejetek, szarházi trógerek. :-PPPPPP

A One Piece a legjobb, ami mostanság sorozatfronton történhetett: hibái mellett is simán kijár neki a 8,5/10 (mint az imdb-n) – de én csakazértis _9/10_-re teszem a pontozásomat. :sör: :thumbsup:

Must see. :respect:

Hail to Straw Hat Pirates! Gum, Gum! Gum!

:-D

 

Kemencei Kisvasút...

 ...illetve pontosabban: Kemencei Erdei Múzeumvasút. :-)

Tegnap ide kirándultunk Mátéval, és amikor megkaptuk a nosztalgikus kéregjegyeket, azonnal beugrott: valamikor Dáviddal jöttünk ide kisvasutazni - és én _pontosan tudom_, hogy hol vannak a régi menetjegyeink, amik pont ugyanilyenek voltak.

És este elő is vettem azokat... és mondjuk, hogy 13 év alatti infláció tökéletesen lekövethető rajtuk.

Aztán előkotortam a fényképeimet, és most megmutatom, milyen volt a két kirándulás.

 

2010. július 17. - kisvasutazás az akkor 6 éves Dáviddal...

Emlékszem, akkoriban éppen sok eső esett, ezért nem ment fel a vonat Feketevölgy-kitérőig, hanem valamelyik kis híd előtt megálltunk (mert az meggyengült a sok esőtől és a lezúduló víztől), és onnan visszafordultunk.

2023. szeptember 2. - kisvasutazás a most 9 éves Mátéval...

Gyönyörű, napsütéses időnk volt, és most eljutottunk Feketevölgy-kitérőig... :-)

(Oké, mi is ebben az országban élünk, meg minden - de azért egy "mennyiii?!?!" elhagyta a szánkat, amikor a jegypénztárban megvettük a jegyeket...)

Nimona & Zerocalcare: Dimentica il mio nome – Forget My Name (képregény)

Nimona

„Nimona: I don't know what's scarier. The fact that everyone in this kingdom wants to run a sword through my heart… or that… sometimes I just wanna let 'em.”

Ez nem egy gyerekeknek szóló rajzfilm – ez felnőtteknek szól. Ám ott horzsol, de durván.

Ha mostanában csak egy rajzfilmet tudsz/akarsz megnézni: az a Nimona legyen.

Ha mostanában van olyan film, aminek a tetves nerkurzus nekimehetne, akkor az a Nimona.

Mert minden, ami benne van, az a jelenlegi antiliberális, fasisztoid, agymosásra épülő diktatúra álláspon… a francokat „állás”!... támadáspontjával szembe megy.

És közben egy olyan tükröt tart elé, amiben még egy csökött agymosott is megláthatja a rendszer torz, beteges, folytonosan ellenségkereső és -gyártó képét.

„The Director: Fire the cannons. Kill it.

 (Nobody moves.)

The Director: I said fire the…

Ambrosius: No! It's over.

The Director: It's fooling you. Fooling all of you! Can't you see this is what it wants? For us to let our guard down! I see what it really is, and so did Gloreth! That monster is a threat to our very way of life!

Ambrosius: And what if we're wrong? ... What if we've always been wrong?”

…

Mert a diktátorok – oh, pardon! a „direktorok”… csak ezt az egyet nem akarják: hogy egy pillanatra elgondolkozz. Hogy egy pillanatra megállj. Hogy egy pillanatra képzeld el: _nem biztos_, hogy minden, amit mondanak neked… az igaz.

„Gyerünk! Hajrá! Üsd! Vágd! Nem apád! Hegyibe’! Egy sem maradhat életben! Minden áldozatot meg kell hoznunk magunkért! Még az emberáldozatot is magunk közül, mert aki nem áll be a sorunkba, azt mi magunk vágjuk le! Az ellenségeink pedig nem is emberek. Gyilkos félállat mind.” (Részlet egy random magyar kormánypolitikus bármelyik beszédéből. 2023)

…aztán a katonák csak döbbenten állnak és néznek, amikor meglátják, hogy a lerombolt várfal mögött (előtt) nem tombol a gyilkos szörnyrémek ármádiája – ahogy mindig is hitték. Ahogy elhitették velük.

…

Ha jobban belegondolok: marha nehéz film a Nimona. Ahogy a tréfásan fecsegő felszín alatt befelé sírva hallgat a mély… Amikor látod a manipulációt, a zsigeri aljasságot, hogy jó emberek is képesek rosszat tenni/rosszá válni az agymosás nyomása alatt – és hogy mennyire fáj a kitaszítottaknak, mennyire szívet tépően… hogy néha már nem akarnak mást, csak visszaadni valamennyit az átélt fájdalomból. Vagy visszaadni mindet…

És az idióta hatalom nem fogja (majd) fel a lényeget: hogy nem azért kell félnie a Nimonától, mert azonos neműek szeretik benne egymást – hanem azért, mert azt üzeni: „ne higgy vakon, elvakultan senkinek!”. És ha ezt az emberek, az egyszeri nézők lassan, de biztosan elhiszik és hitvallásukká teszik: akkor az ő napjaik meg vannak számlálva.

Egy mesében lehet „happy end” – de vajon az életben lehet-e… Szerintem nem. De én egy vén, megkeseredett ember vagyok. Ti viszont higgyétek, hogy lehet. :sör:

„Ballister: Some of us don't get the happily ever after we were looking for. Maybe it's not that kind of kingdom… or maybe it's not the end of the story.”

  

Zerocalcare: Dimentica il mio nome – Forget My Name (képregény)

Ez az egy könyv volt, amit legalább angolul be tudtam szerezni – mivel olaszul sajnos nem tudok… :-/ –, hogy a Zerocalcare-éhségemet kielégítsem. (Oké, a Netflixen már nézhető „A világ ellen” című új rajzfilmsorozata – majd rivjúzok arról is –, de olvasni is szeretem és szeretném a remek Zerocalcare képregényeket! :sör: )

…

Gondolkoztam azon, hogyan is rivjúzzak a „Forget My Name”-ről, és arra jutottam, hogy talán azt mesélem el, hogy nekem mit adott, üzent. :respect:

…hogy Secco, a legjobb barát sokszor egy érzéketlen tuskó – aki… mégis… olykor tud olyat mondani, amivel visszarántja Zerót a fájdalom és az önsajnálat mocsarából: aki nem rendül meg, aki nem érzékenyül el, aki mindig látja a dolgok fonákját (mégha a színét sokszor egyáltalán nem is :-) ) – ám, ha baj van, ha harc van, ott lesz melletted vállvetve. :gelato:

…hogy körülöttünk ólálkodnak a képzelt és valóságos szörnyek, akik/amik elnyeléssel és/vagy széttépéssel fenyegetnek, és jó, hogyha képes vagy páncéllal felvértezni magad ellenük. De vigyázz, mert a védelmező páncélod/sziklád könnyen börtönöddé is válhat…

…hogy anyád az (a szerencsésebbeknek talán apjuk is – Zerónak nem), aki megvéd, mint egy sziklaóriás: és harcol érted félelmet nem ismerően, minden rád támadó szörnnyel szemben.

…hogy rohadt sok fájdalmat és terhet hordozunk magunkkal az életünk során, és a teher az évek múlásával egyre nő, és néha már úgy lehetünk vele, nem bírjuk tovább: miért nem veszik észre mások, a szeretteink, hogy milyen teher alatt görnyedünk?! És közben nem vesszük észre, hogy a másik, az „érzéketlen(nek vélt)” terhe, fájdalma, „rakománya” sokkal nagyobb a mienknél…

…talán elszalad(t) a pillanat melletted, amikor találkozhattál volna a saját „designer/fashion goat”-oddal… de a róka nem csak a Kis Hercegnek, hanem neked is megjelenhet – és ha kell, akkor a nemtörődöm Secco is harcolni fog érte.

...és lehet, hogy lesz olyan, amikor már senki nem tud segíteni, és az ellenség legyőzhetetlennek tűnik: akkor neked kell harcolnod mindenkiért - és nem fogsz azzal törődni, hogy az életed is elvesztheted a küzdelemben.

…és talán, ha kihozod magadból a legjobbat, és sikerrel jársz, egyszer talán te is az a sziklaóriás lehetsz, mint neked az édesanyád, és te leszel az, aki rendíthetetlenül és rettenthetetlenül fogod védelmezni Valaki virágzó völgyét. Ő pedig bízni és hinni fog benned – mint most te a szülődben.

…legalábbis, nekem valami ilyesmit mesélt el Zerocalcare a „Forget My Name”-ben… :respect: :leborul:

Köszönet érte. :gelato:

Kávészünet... Zenekar

 Kávészünet Zenekar és Nagy Bogi

Lehetetlen bakancslista

Andrássy Réka verse

 

Kávészünet Zenekar és a Parno Graszt

Ez a világ amilyen nagy

Petőfi Sándor verse

 

Szépek és bolondok (1976)

 

„Fedák: Ebben a bámulatosan kicsi országban ennek az Ivicznek két élete volt: a sajátja, meg egy jobb. Nem hiszi?”

Hegyi Iván 24.hu-n megjelent rivjúja, ismertetője nélkül a mai napig nem tudnék erről a filmről: köszönet érte neki, nekik, hogy most mégis megismerhettem és bepótolhattam. :sör:

…

Sokkal több ez a film annál, amit most rövid tartalomként összefoglalok róla: Ivicz István (Kállai Ferenc), főállású pék és kenyérgyári kiszállító, hétvégente NB III.-as futballbíró. Ilyenkor ő a szigorú, és megvesztegethetetlen Ivicz sporttárs, a futballpálya ura – egy fontos ember. Állandó partjelzőjével, a nőcsábász Gadácsival (Andor Tamás), és a beugró, másik partjelzővel, Fedákkal (Bodrogi Gyula) utaznak le valahová vidékre, hogy vasárnap levezessék az őszi forduló utolsó meccsét.

 

„Fedák: Ön szereti, ha fürkészik?

 Ivicz: Nem kedvelem kimondottan, de az intéző fürkéssze, hogy milyen arca van a bírónak.”

A film első fele, kétharmada azt mutatja be nekünk, hogy a kétkezi munkás Ivicz István hogyan lényegül át hétvégére a kemény és kérlelhetetlen Ivicz sporttárssá, egészen hétfő reggelig, amikor a Népsportban elolvassa/elolvassák, milyen értékelést kaptak a játékvezetői teljesítményükre.

És ezenközben a gúnyos és cinikus, tekintélyt nem tisztelő Fedák folyamatosan cukkolja, csúfolja Ivicz István – akiről lepereg Fedák minden támadása, mert fölötte áll a hierarchiában, mint játékvezető a partjelzőnek, és ezt mindig érzékelteti is vele. Kivétel egy pillanat, a film egyik legutolsó pillanata, amikor Iviczet véletlenül ott találja el Fedák, ahol annak a legjobban fáj… De erről később.

De mégsem ennyi a film: hogy kisemberek eljátsszák hétvégén a „fontos, a nagy embert”. Hanem arról, hogy kik vagyunk mi, kik ők valójában, ki is Ivicz István? Aki este a szállodai szobájában „Marsbéli krónikákat” olvas – holott nála földhözragadtabb embert nem látunk a filmben.

Gondoltam, jókat mulatok majd, elvidulok a kisstílűségen, a kivagyiságon, a senkik valakinek látszani akarásán.

Ám telt-múlt az idő… Iviczék ülnek egy olyan lepusztult, elhanyagolt épületben, mint bírói öltözőben, ahová disznókat se zárnék… futnak egy olyan pályán, ami olyan, mint a láp… és tűrik és hagyják, ahogy az oldalvonalról és a pályán belülről is mocskolják, gyalázzák őket.

Alkalmanként húsz forintért? Vagy tízért? Harmincért? Ki tudja… de hogy én, mi, a legtöbbünk akkor sem csinálná, ha 100x ennyit adnának érte, az biztos.

…ám megjelenik a filmben a szép, magányos cukrásznő, Ida (Meszléry Judit), aki mint egy megmentő angyal a kezét nyújtja Ivicz István felé…

És Ivicz István a nő, és a helyzet előtt megnyílik, és mesélni kezd – és amit mesél, attól megáll az ember szíve egy múló pillanatra…

„Ivicz: Mire emlékszel, Ászika, mire emlékszel? – kérdem tőle. Repülünk, feleli, szállunk a levegőben! Én tudom, hogy miért ez az, amire emlékszik, de ő soha nem fogja megtudni.”

Igazából, semmi nem utalt arra, hogy ilyen gyomor- és szívszorító fordulatot/múltat tartogat számunkra a film, igazi mélyütésként érkezik a semmiből: miközben Ivicz István vidáman mosolyogva meséli az átélt borzalmakat…

Akkor és ott átértékelünk mindent, amit korábban Ivicz Istvánról gondoltunk, hittünk, véltünk.

…és így jutunk el hétfő reggelig, amikor megérkezik az első postavonattal a Népsport, és mohón ráugranak, hogy mit írt, írt-e valamit róluk az újság.

Ekkor sikerül Fedáknak egy olyan gúnyos átverést elsütnie, amitől Ivicz István szeme könnybe lábad… és megtudjuk, hogy mi a gyenge pontja.

„Fedák: Itt az ideje, hogy Ivicz István nevét egyszer s mindenkorra megjegyezzük magunknak. Bravó, Ivicz sporttárs, bravó!”

…

Mert úgy gondolom, mindannyian vágyunk arra az egy perc hírnévre, amikor a Világ (vagy csak ez a kis ország…) egy pillanatra észrevesz bennünket, és azt mondja: „bravó”…

Döbbenetes, nagyszerű egy filmalkotás, érdemtelenül és méltatlanul volt elfeledve (talán nem csak általam…): de szerencsére Hegyi Iván és a 24.hu rámutattak, és azt mondták – „ezt a filmet nem szabad(ott volna eddig sem) kihagynotok”. Köszönet érte nekik ezért. :respect: