2020. március 8., vasárnap

Isten most kinyitott egy ablakot nekünk

"A balassagyarmati fegyencek által írt, hangszerelt és előadott dal, mely a Szent Adorján életéről ugyancsak általuk szerkesztett és előadott musical végén hangzott fel először, az előadó termet megtöltő rokonok, vendégek előtt nem csak engem, hanem úgy gondolom, hogy mindannyiunkat meggyőzött arról, hogy van remény, az emberiség nem sárkányfog vetemény, pusztulásra váró szégyene a földnek, hanem Krisztus által megváltott, Isten halhatatlan nagy családja!"

Böjte Csaba testvér
ferences szerzetes






Én pedig csak annyit mondanék ehhez:

"Jézus kiment az Olajfák hegyére, majd kora reggel újra megjelent a templomban. A nép köré sereglett, s ő leült és tanította őket. Az írástudók és a farizeusok egy házasságtörésen ért asszonyt vittek eléje. Odaállították középre, és így szóltak hozzá: „Mester, ezt az asszonyt röviddel ezelőtt házasságtörésen érték. Mózes azt parancsolta a törvényben, hogy az ilyet meg kell kövezni. Hát te mit mondasz?” Ezt azért kérdezték, hogy próbára tegyék, s vádolhassák. Jézus lehajolt, és az ujjával írni kezdett a földön. De tovább faggatták, azért fölegyenesedett, és azt mondta nekik: „Az vesse rá az első követ, aki bűntelen közületek!” Aztán újra lehajolt, s tovább írt a földön, ők meg ennek hallatára eloldalogtak, egyikük a másik után, kezdve a véneken, s csak Jézus maradt ott a középütt álló asszonnyal. Jézus fölegyenesedett és megszólította: „Asszony, hova lettek? Senki sem ítélt el?” „Senki, Uram” – felelte az asszony. Erre Jézus azt mondta neki: „Én sem ítéllek el. Menj, de többé ne vétkezzél!”"

(János evangéliuma - 8. fejezet, 1-11)
 

2020. március 2., hétfő

Zone Blanche – Black Spot – Szólít az erdő s01-02 & Unbelievable – Hihetetlen s01


Megint két eszméletlen remek Netflix-sorozat. :respect:


Zone Blanche – Black Spot – Szólít az erdő s01-02



Ezt a sorozatot direkt nekem készítették. :thumbsup: Misztikus krimi, a kedvencem. :sör:

El is lehet cseszni az ilyeneket – de ez remek lett. :respect:

A világtól majdnem teljesen elzárt francia faluba, Villefranche-ba, amit 50.000 holdas, szinte feltérképezetlen erdő vesz körül, új ügyész, Franc Siriani (Laurent Capelluto) érkezik azzal a céllal, hogy rájöjjön arra, miért történik a városban hatszor több gyilkosság, mint az országos átlag.
 

A város rendőrfőnökének, Lauréne-nek (Suliane Brahim) pedig van egy, a misztikus, kiismerhetetlen, fenyegető hatalommal bíró erdővel kapcsolatos gyermekkori traumája: húsz évvel korábban ő is „elveszett” az erdőben, és csak három nap múlva került elő – úgy, hogy hiányzott két ujja…
 

Ezt az alapfelütést csak fokozza a város „erős embereinek”, a Steinereknek (apa: Olivier Bonjour, és fia: Samuel Jouy) a kavarása – akik semmi mást nem akarnak, csak pénzt és hatalmat.

Bitang jó sorozat nőtte ki magát ebből, gyakorlatilag letehetetlen volt: minden este ezt néztük – és olyan nyomasztó, olyan fullasztó az egész, hogy legtöbbször csak egy részt bírtunk belőle letudni…

De másnap este újra körömrágva lestük a következő epizódot. :respect:

Lauréne és Siriani nagyon jó karakterek: de a többiek is mind-mind nagyszerűen vannak castingolva.
 

A mi kedvencünk Nounours volt (angolban Baloo, magyarban Mackó), a nagydarab, szakállás, meleg, rendőrőrmester, akit Hubert Delattre formált meg. :sör:

SPOILER ON, muszáj. :-) Volt olyan pillanat, amikor Mackó megsérült, és úgy nézett ki, hogy talán túl sem éli – Katicámmal összenéztünk, és egyöntetűen kijelentettük: ha megölik Mackót, nem nézzük tovább a sorozatot! :-OOO De tovább néztük… ;-) SPOILER OFF

Ám Hermann (Renaud Rutten), Leila (Naidra Ayadi), és Camille (Tiphaine Daviot) is nagyszerűek voltak, akiket szerettünk, akikért izgultunk. :thumbsup:

(Személyes érintettség: megdöbbentő volt számomra, hogy Tiphaine Daviot mennyire hasonlít a régi, gimis barátnőmre… :eeekkk: )
 

Az Erdő Ura meg… hááát… nem mondom, hogy nem volt paráztatós… :-OOOOO
 

Eszméletlen mázli, hogy most szakadtunk rá erre a szériára, ugyanis 2017-ben készült az első évada – olyan cliffel a végén, hogy tökön szúrtam volna magam, ha nem nézhetem nyomban a következő évadot…! :-OOO Ami csak 2019-ben készült el… :-P

De a mi élményünk így töretlen és teljes volt. :thumbsup:

Bitang jó misztikus (horroros…) krimi a Zone Blanche – szerintem vétek kihagyni. :sör:


Unbelievable – Hihetetlen s01



Húúú… ez meg a másik fele. :respect:

Megtörtént eseményeket feldolgozó krimi – „true crime” hangulattal. :thumbsup:

Egy sorozat-erőszakoló utáni nyomozást mutat be, két szálon: az egyik szál az első áldozaté, a fiatal, 16 éves Marie Adler-é (Kaitlyn Dever); a másik szál két nyomozónőjét Rasmussen (Toni Collette) és Duvall (Merritt Wever).

Azt hinné az ember, hogy a misztikus horrort volt a rosszabb/nehezebb nézni – de ez nem így van.

Annyira félelmetesen realisztikus volt (a valójában, a valós életben is megtörtént!) események bemutatása, hogy az embernek felfordult a gyomra… és elszorult a torka…

Megvan, vagy megvolt nektek is az az érzés valaha, hogy néztek egy sorozatot, és úgy vagytok vele: nem akartok, nem bírtok belőle több epizódot megnézni – elég volt!

Aztán másnap este megint leültök a tévé elé, mégis indítjátok a következő részt – mert tudni akarjátok, hogy mi lesz…

Ilyen sorozat az Unbelievable.

…

Mafla férfi vagyok, igazából a legutolsó rész end creditét bámulva (nem bírtunk felállni a kanapéról Katicámmal, csak néztük a stáblistát…) eszméltem rá arra, hogy ez egy nagyon komoly női sorozat volt. És egy fikarcnyit sem éreztem benne feminizmust, „feminista csatakiáltást”…

Nőket bántalmazott benne egy férfi – férfi nyomozók pattintották el/le az ügyet – igazából csak három-négy olyan férfi mellékszereplő volt benne, akik szimpatikusak voltak a nézőnek: a többi konkrétan aljadék, ocsmány szemétláda, vagy „csak” nemtörődöm, közömbös bunkó.

Mégis: annyira éreztem, hogy… igen, ilyen a valóság, cseszd meg! így bánnak a női áldozatokkal, ilyen a világ!... hogy egy másodpercre sem fordult meg a fejemben, hogy elfogult, vagy feminista lenne.

A nyers valót nyomta a képembe… és nem tetszett az, amit láttam.

…



És a legvégére két idézet:

„Golden Police Detective Stacy Galbraith, one of the lead detectives in the case that inspired 'Unbelivable' told Women’s Health: "The investigation is well-represented. The chronology is slightly different, and they added some dramatic flair, but as far as the victims, and the investigation, they did a great job. It’s a good portrayal of us."”


„Marc O'Leary the real life rapist was sentenced to 327 1/2 years in prison”

…

2020. február 28., péntek

Csukás István feledhetetlen emlékére...


Csukás István
(1936–2020)


Csukás István: A kovács

Mázsás kalapácsod még mindig emelgeted,
dalolsz közben, mint régen, s az üllő dalol veled,
hallgatom, míg serceg, pöröl a láng,
fehérre izzik a vas s szerteröppen a csillagvilág.

Szemem elé teszem kezem, alóla figyelek –
Segítettem volna, de nem akartad, hogy kovács legyek,
mindig mondtad, azért ütöd, formálod a vasat,
hogyha felnő, több legyen a fiad…

Gyenge is voltam, mindig csodáltam izmos karod,
tudtam, nem mondhatok ellent, ha te így akarod.
Most könyvek mellett ülök, bent egy álom sajog:
formálnék vasat, izzó tűzön lelket – a fiad vagyok!


Csukás István minden életrajza azzal kezdődik, hogy „egy nehéz sorsú kovácsmester fia”, ezért úgy gondoltam, érdemes a visszaemlékezést ezzel a versével kezdeni.

Még csak négy napja hagytál itt bennünket... figyeltem, már most szürkébb, szomorúbb, ridegebb a világ Nélküled...

Egy utazásra indultál szempilláid mögött, hogy megtaláld gyermekkori álmaid üveggolyóját... és Neked mostantól örökké tart az a feledhetetlen nyár a szigeten…

Meséiden derülve, ámulva, nevetve nőttek fel generációk – Süsü, Mirr-Murr, a Kiscsacsi, a legkisebb Ugrifüles, Pom-Pom és Picur, Pintyőke és a cirkusza, a nagy Ho-ho-ho-horgász és a Főkukac, Süni és barátai… Kece, Tuka, Cseppcsányi, Bádogos, Szinyák és Palánk, Bagaméri, az elátkozott fagylaltos, Kisrece, Süle és maga Lópici Gáspár, az utca hírmondója.

És hogy kicsoda Pom-Pom? Ismerjük. Igazából mindenki ismeri.

Úgy hiszem, én soha nem is fogom elfelejteni...


Csukás István: Hogyan is felejthetném el

Hogyan is felejthetném el,
milyen ősszel a vérkék rét?
Csákós szamártövis illeg,
s lapulnak szeder venyigék.

Kanális partján vakond-domb
talpam rajzát árulkodja,
ugrál s rekeg, mint rossz kolomp,
a pojáca kecskebéka.

Vállamon mogyorófabot
s kóc-horgászfelszerelés ült,
madzagon törpehal lógott,
pirultam a dicsőségtől.

Elszorul a szívem, ha látom:
mezítlábas, eltűnt kölyök
csavarog a rétre omló
szelíd látomások között.

...
 

2020. február 24., hétfő

Bullfighters...

Már ezer éve tervezem ezt a posztot, de eddig állandóan skippeltem - ám most! :sör: :-)

Szeretem a rodeót nézni - piszokul ott lennék élőben is, de hát... ez van. :-/

Bírom a bullridereket, különösen a két kedvencemet:


A zseniális és utolérhetetlen J. B. Mauney - A Bajnok.
:respect:



És a hiperagresszív, szimpatikus őrült Ben Jones - A Táncoló Ausztrál.
:thumbsup:



De még náluk is jobban kedvelem (:meaculpa:) a bullfightereket:

Jesse Byrne, Frank Newsom, Shorty Gorham 
respect:



Közülük pedig leges legjobban Jesse Byrne-t szeretem, aki egyszerűen elképesztő, lenyűgözően vakmerő - félelmet nem ismerő. :leborul:



Szeretném nektek is megmutatni, hogy miért is olyan különleges, fantasztikus - elképesztően bátor fiatalember Jesse Byrne. :respect:






2020. február 9., vasárnap

Jojo Rabbit - Jojo Nyuszi


Jojo Rabbit – Jojo Nyuszi


Nekem azt mondták, hogy ne írjak ilyen történetet: hogy egyszerre vicces, drámai és tragikus.

Azt mondták, döntsem el: vagy viccelődök és komolytalan leszek – vagy komolyra fordítom a szót, de akkor semmi tréfálkozás.

Nos, Taika Waititi-nek és Christine Leunens-nek egész más elképzelésük van a történetmesélésről: és elképesztően jól csinálják. :respect:

Nézi az ember a Jojo Nyuszit, és olyanokat röhög, hogy leesik a székről – majd elhallgat, a mosoly eltűnik az arcáról… és lassan elkomorul – végül sírva fakad (már a szentimentálisabbja, mint én…), miközben majd’ meghasad a szíve…


Hogy lehet ezt keverni-kevergetni-váltogatni?! Ki az, aki így mer játszani az egyszeri néző érzelmeivel…?!

Taika Waititi (rendező, főszereplő, forgatókönyvíró) – Christine Leunens (regényíró)
:respect:

Meggyőződésem volt, hogy a Jojo Nyuszi egy fergetes vígjáték – egy kisfiú képzeletbeli barátja maga a führer…! mekkora ötlet már…! :-DDD –, de már belátom, nagyon beszorítottam egyetlen egy fakkba ezt az összetett művet.

Sokan mondták, mondják és fogják is majd még mondani, hogy semmi tréfás, vagy vicces nem volt a második világháborúban, főleg a nácizmusban. De én meg azt mondom, hogy az is egyfajta „szembenállás” az egésszel, ha gúnyt űzünk belőle és kiröhögjük.

És a Jojo nem marad meg, nem ragad le a gúny és a kiröhögés szintjén – hanem néha olyan jeges simasággal szúrja az egyszeri nézőbe a nácizmus zsigeri valóját, hogy az ember vére megfagy…



De számomra a legnagyobb hatású jelenet mégis az volt, amikor a város ostroma során Jojo egy robbanástól átmenetileg elveszti a hallását, és külső zajok helyett „Michael Giacchino – The Kids All Are Reich” című dalát halljuk, és közben látjuk a rengeteg értelmetlen halált…
 


Ahogy nők, gyerekek, csonkolt katonák, parasztemberek fognak fegyvert, és mennek a pusztulásba… ahogy fanatikus nácik kötöznek gyerekekre kibiztosított kézigránátot, és küldik őket az oroszokra…

...hogy mekkora kib*szott mocskos aljasság is ez...

És közben látni a száz és száz arcot, amik vagy fanatizmust… vagy teljes zavart és értetlenséget tükröznek, ahogy belehullanak a hiábavaló, értelmetlen halálba…
 



Az ostrom végén pedig az oroszok által elfogott katonák között ott látjuk a veterán Klenzendorf kapitányt (Sam Rockwell – egyszerűen nem tud hibázni… :respect: ), aki utolsó cselekedetével megmenti Jojo-t a biztos haláltól…




A „sok nevetés” után a film végére szinte kiürül az ember: mert olyan érzelmi hullámvasúton ment keresztül, annyi érzést megélt, hogy már nem is tud reagálni.

Én végignéztem az end creditet is… csak bámultam a képernyőre, és mozdulni sem bírtam.

Jó filmet vártam a Jojo Rabbit-től – de tökéleteset kaptam.

10/10 – Már januárban. :respect: