Felesleges, érdektelen, hasztalan…

…és megint összegyűlt az epe a számban. :-P

Ideje kiköpni. :-O

It’s a Mad, Mad, Mad, Mad World – Bolond, bolond világ: Istenkém… Nem szeretek régi filmekről írni, mert úgy vagyok vele, hogy azokról írtak a régi „rivjúzók”, elegen. Én meg örülök, hogyha a mai filmekkel bírom a tempót. (De nem bírom… :-P ) Ám, amikor belefutottam ebbe a filmbe, az valahogy… nagyon rosszul esett. :-///

Eleve nem egy kihívás megnézni ezt a futóbolondok és lúzerek töketlen futamát a pénzért, de az utolsó negyedóra-húsz perc annyira rossz volt, hogy leesett állal bámultam. Pedig én szeretem Benny Hillt, és mindig szerettem a show végén a „zenére kergetőzést” :-) . De amikor Spencer Tracy(!!!) csinálja ezt (63 évesen), és Mickey Rooney, és utána mindenki a kórházban köt ki, tökig begipszelve, mint Bodrogi Gyula és Szacsvay László a Szálka hal nélkül epizódok végén (amit pedig szintén szerettem! :-D )… hááát… legalábbis merem azt mondani: tehetség, idő, és pénzpazarlás. :sux:

És ráadásul majdnem ez lett Spencer Tracy utolsó filmje… :eeekkk: De szerencsére utána még el tudta játszani a Guess Who’s Coming to Dinner főszerepét. Így emlékezetesen záródott le egy emlékezetes karrier. :respect:

Save the Tiger – Mentsd meg a tigrist!: Ez is egy régi film. Jack Lemmon örök kedvencem volt, lesz, és marad. :respect: De ebben a nyomott, nyomasztó, elhúzott, idegesítő drámázásba, a két nap lelki nyomorába beletört a bicskám. :-/// Nem véletlen, hogy eddig nem találkoztam vele. Most se kellett volna… :-(((

Big Game – A nagyvad: Ez meg kinek, vagy minek kellett?! Az USA elnökét még hányszor és hány helyről kell megmenteni?! Már csak a gombaszedő öregasszonyok, az illegális csigagyűjtők, és az algafarmon moszatot maszatolók nem mentették még meg! Remélem, ezeket is gyorsan letudjuk, és utána meg kezdhetnénk a first lady-k, a vice president-ek, és a szenátusi írnokok megmentését megfilmesíteni. :-PPP

The Cobbler – A cipőbűvölő: Én nagyon akartam ebben is szeretni Adam Sandlert… de nem ment. :-/// Igazából, nem nagyon hiányzott ez a mozi filmművészet, és a szórakoztató mozgóképek palettájáról… :-P

Tomorrowland – Holnapolisz: Oké, ezt nem bírtam végignézni. :-/// Talán az első 20 perc van meg belőle. Irritált, idegesített, untatott. :-PPP

Allez, Eddy! – Hajrá, Eddy!: Aha. Pont az ilyen filmekre vagyok rákattanva. :-PPP Amikor a bélproblémákkal küzdő-küszködő (konkrétan: székletvisszatartási problémákkal…) kissrác megalázó vesszőfutását („vesszőbiciklizését”) kell néznem. Amikor az anyján kívül ez egész családja(!!!) lenézi és megveti (az apja, a bátyja, és a két nővére…), de persze (a folyamatos bekakálás mellett…) mégiscsak sikerül profi versenykerékpárosnak lennie. Aha. Ez már csak így szokott lenni. :-PPP

About Time – Időről időre: Nahát! Milyen jó! Megint egy lúzer, akinek szuperképessége van! Persze, azzal is szétlúzerkedi az agyát, és mindent elcsesz a szuperképességével: de ezen olyan jó nevetni… Már úgy értem, valakinek biztosan. Nekem nem. :-///
A végén meg a közhelyhalmaz: „Addig nyújtózkodj, amíg...”, „Ki a kicsit nem becsüli...”, „Az élet úgy szép, ahogy...”, „Aki másnak vermet ás...”. Aha, meg boldogok a lelki szegények, mi?! :-PPP Ilyen az, amikor a szerethető Notting Hill alkotója túltolja a biciklit. És beleesik a giccsárokba. :-///

Quantico s01e01 – Látom már, hogy a végtelenbe és tovább terveztétek ezt a sorozatot, mint a Travelert. Hé! Hó! Nem emlékeztek, hogy a Traveler csak egy évadot élt (…szenvedett…) végig?! Mi...?! Hogyan...?! Hogy nektek is pont ez a cél?! Akkor minden rendben. :kopaszraparókát: :-PPP

Documentary Now! s01e01-e02: Bakkerság… Rohadt nagyot csalódtam. :-/// Annyira vártam, hogy ez mekkora poénos marhaság lesz: és a szám sarka se rezdült meg alatta. Annyi lehetőség volt benne…! De akkora luftot rúgtak, hogy a lendülettel saját magukat rúgták tökön. Rüszttel. :-PPP

You, Me and the Apocalypse s01e01: Óhhh… Cseszd meg. :-((( Annyira szerettem volna szeretni Matthew Baynton és a The Wrong Mans miatt, hogy szinte fájt. De ezen is csak az erőlködést éreztem: „ebből a másfél órás filmnek való anyagból 10 részes évadokkal operáló sorozat lesz akkor is, ha visszanő a vakbelem az orromra, cseszed meg!”. :-PPP Tudod ki fogja ezt nézni…?! Én tuti, hogy nem. :-PPP

The Muppets s01e01-e02: Ezt személyes sértésként éltem meg. :-OOO Én anno _i-m-á-d-t-a-m!!!_ a Muppet Showt! Néztem volna orrvérzésig, ezerrel! És most, hogy visszatért, madarat (vagy békát… ;-) ) lehetett volna fogatni velem! …de nem tért vissza. :-PPP Kezdem azzal, hogy Miss Röfi volt már a Show-ban is a legkevésbé szeretett bábkarakterem :-PPP, de szerencsére nem kapott annyi időt, hogy túl sok(k) lett volna, és a többiek remekül ellensúlyozták, sőt, jócskán túl is ütötték a poénjaikkal a Piggy miatt felmerülő negatív érzést. Itt viszont Piggy a főkarakter, az ő idióta egocentrizmusa körül forog az egész társulat – és nem kapnak a többiek olyan jó lehetőségeket, poénokat, hogy ellensúlyozzák az „elpiggysedést”. Különösen Statler és Waldorf (a „Két Öreg”) fájtak nekem, akik sekélyesek voltak és üresek: a maró, elmés gúnynak nyoma sem volt bennük. :-(((

Scootert meg „magyarul” Lótifuti-nak hívták, de hagyjuk. Tőlem _ezt_ a Scootert magyaríthatjátok Roller Rezsőnek, Pedálgépnek, Libakergetőnek, vagy Komár Mopednek is. (Ha egyáltalán tudja valaki – rajtam kívül… –, hogy mi az a Komár moped. :-PPP)

Ezért kár volt előszedni azokat a régi, feledhetetlen bábokat, ha nem tudtátok őket életre kelteni. :sux:

Fresh of the Boat s01e01-e05 – Jaj, cseszd meg… Erről is írnom kell?! Nem. Nem kell. :-PPP Megnéztem öt részt, mert akartam érteni, hogy min kell itt nevetni. De nem találtam benne ilyet, mert a kínos, nyögvenyelős humor nem az én világom. :-PPP

Ash vs. Evil Dead s01e01 – A feketeleves. :-PPP Nagy Burce Campbell-fan vagyok :sör:, és ezt az epizódot is úgy éltem meg, hogy _minden egyes fucking scene _, amiben Bruce Campbell jelen van, az úgy, ahogy van: zseniális, atomállat. :thumbsup: Ám amiben meg nincs jelen: az egy ótvar „C”-horror, amin nincs kedvem „átkínódni” magamat… :-PPP És kábé az epizód felében nincs a képernyőn Bruce Campbell… :-/// Aki szereti a fapados retróhorrorokat, és bírja Bruce-t is, annak bejövős lehet, de nekem inkább a mínusz oldalra pakolt, mint a pluszra. :-///

Hunter Prey & A Field in England – Valahol Angliában

Egy felemás poszt, aminek egyik felében egészen más érzelmek dominálnak, mint a másikban…

…talán pont jó is ez így, a felemás októbert búcsúztatva.

Hunter Prey

 

A Cinematrixon :sör: fedeztem fel egy cikket Olcsó sci-fik-témában, és mivel a listáról csak három filmmel vagyok lemaradva, így a Hunter Prey-jel kezdtem a hiányosságom bepótlását.

És hogy ezt milyen jól tettem! :thumbsup:

Bakker – ez egy remek kisköltségvetésű sci-fi, amiben szinte köpni-nyelni nem lehet néha, és óhatatlanul felbuggyan az emberben: „na ne mondd már, hogy ezt tényleg csak 425e dollárból, ráadásul mindössze 18 nap alatt forgatták… !” :eeekkk:

Ami pedig a döbbenet (mondom: döb-be-net!), hogy 100x több _történet_, eredetiség, és izgalom van benne, mint az agyonhypolt 7,5 millió EUR-ból(!!!), 4 év(!!!) alatt készült Iron Sky-ban. Ami egyrészt :-P – másrészt meg :sör:

Mi is a Hunter Prey?! Talán azt mondhatnám, hogy az Enemy Mine, és a Halo: Nightfall „szerelemgyereke”. :sör:

Egy ismeretlen bolygóra egy űrhajó zuhan le, amiből megszökik egy különösen értékes fogoly, aki fajának utolsó tagja. A fogvatartói a nyomába erednek, de gyorsan kiderül, hogy nem egészen tiszta a felállás, hogy ki igazából a vadász, és ki a préda…

 

Ráadásul, mind az üldözők, mind az üldözött védősisakot/páncélmaszkot viselnek, így sokáig azt sem tudjuk, hogy ki-milyen fajhoz is tartozhat – és hogy kinek is kéne „szurkolni”.

És ez marha jó! :-) :sör:

Én élveztem az üldözés fordulatait, a csavarjait, az életre-halálra szóló „bújócskát” – de nem kevésbé a fantasztikus maszkokat, és a brutál jó páncélokat. :sör:

Döbbenet, hogy milyen jó lehet egy ilyen kevés pénzből forgatott sci-fi! :respect:

Ijesztő a gondolat, hogy kimaradhatott volna az életemből…

:sör:

A Field in England – Valahol Angliában

 

Olyan hype-ot olvastam róla, hogy eldobtam az agyamat: „ezt látnom KELL!” – süvöltött minden idegszálamban!

…most meg, így, az élmény (…élmééény?! :-P ) után arra gondolok, hogy milyen régi mese is „A császár új ruhája”.

Hm-hm…

Bizony, régi. Tudjátok, amikor a furfangos szabólegények azt mondják, hogy ők olyan csodakelmét szőnek, amit csak az okos, becsületes, igaz emberek láthatnak. Aztán erre mindenki bizonygatni kezdi, hogy bizony-bizony, gyönyörű a ruha, ők nagyon is jól látják.

Valahogy arra gondolok, hogy amikor „A Field in England” először vetítésre került, volt a közönség soraiban egy neves ítész (mittudomén… pl. Scorsese, vagy ilyesvalaki), aki aznap vagy nagyon jó kedvében volt (esetleg a gombavacsorától szétfo… szétfo… akarom mondani, szétesett atomjaira), és elkezdte ajnározni ez a filmet.

Utána, akik megnézték, mind úgy tették ezt, hogy „Scorsese (vagy más „Fontos Ember”!) nagyon dicsérte, szóval…”.

És amikor a vetítés végén magukba roskadva ültek a széken, és arra eszméltek, hogy a takarítónő szeretné körülöttük összeseperni a szétszórt… pontosabban: a döbbenettől kiöntött!... pattogatott kukoricát, arra gondoltak, hogy erről a filmről megírni a frankót: az kábé egyenlő az öngyilkossággal.

Hiszen Scorsese (vagy más „Fontos Ember”!) dicsérte! Ha én pedig megírom, hogy egy értelmetlen szar, akkor azt fogják mondani, hogy nem értek hozzá! Hiszen Scorsese (vagy más „Fontos Ember”!) dicsérte! Ellenben, ha én is dicsérem (remélve, hogy nem szakad rám a plafon, és nem nyílik meg alattam a föld…), akkor azt fogják mondani, hogy én is olyan hozzáértő, filmes mérföldkő vagyok, mint Scorsese (vagy más „Fontos Ember”!).

És azóta szájról-szájra, kritikáról-rivjúra száll a szó, hogy mekkora atomállat film is „A Field in England” – mert senki nem meri kimondani, hogy egész egyszerűen: „meztelen”. :-PPP

Ez egy értelmetlen zagyvaság. Nagy valószínűséggel azért zabálták a filmben is a szereplők két pofára a hallucinogén gombákat, mert az író és az egész stáb szétgombázta az agyát – és gondolták, milyen jó poén lesz, ha ezt beleírják a filmbe is. :-PPP

A fekete-fehér miliő, a szélfújta fű filmezése percekig, meg a bamba, szétgombázott fejek mutogatása, egy idegesítő dalocska folytonos énekeltetése, meg a tükörrel osztott vászon/képernyő már egyenlő azzal, hogy „filmes zsenialitás”?! Hja, bocs, nem tudtam… Persze, én olyan butácska vagyok. Meg nem is valami nagy „filmes guru”, amolyan frankómegmondó, tudod…

 

Uramisten: most úgy végiggondoltam az egészet, újra. Esküszöm, fizikailag fáj. :-(((

Ezt az elcseszett üres lótúrót… :eeekkk:

Követelem vissza az életemből aljas indokból, előre megfontolt szándékkal ellopott 90 percet! :-OOO

Bone Tomahawk

Manapság elég sok vacak filmet láttam (konkrétan: _csak_ olyanokat… :-((( már megint gyűjtöm őket egy posztba, aminek az lesz a címe, hogy: „Felesleges, érdektelen, hasztalan…” :-PPP ), így talán már nem is annyira meglepő számomra (meg talán nektek se…), hogy az első szembejövő, értékelhető film elnyeri a tetszésemet.

Ami azért lenne még úgy általában meglepő, mert nem vagyok nagy rajongója a horrornak – vagy inkább mondom úgy, aligha kelnék fel (még egy igazán belevaló horror elől sem) úgy a székből, hogy „te, ez milyen _jó_ film volt már! hogy kibelezték már egymást, mi?! csak úgy fröcskölt a vér! atom!” :-PPP. :-)

Most meg mégis ezt teszem a Bone Tomahawk-kal. :sör:

A „western-horror” műfajmegjelölés stimmel, szóval, senki ne számítson valami „old school, pisztolyozósra”.

Egyébként meg, a film első percében kiderül majd számotokra, hogy miféle műfajjal álltok szemben, valamint az is, hogy bírni fogja-e a gyomrotok…

És azért a horror-témában sem váltja meg a világot „überújszerű” ötletekkel – de mégis: az ismerőssége ellenére, szvsz, végig körömrágóan izgalmas, marha jó karakterekkel, igazi, amolyan „ősi gonosz” ellenséggel megspékelve. :sör:

Kurt Russell (64 évesen!) eszméletlen markáns, szinte egyenesen a múltból szakasztott fizimiskájával, tökéletes választás volt a seriff szerepére, aki a hátán vitte a filmet. :respect:

De Patrick Wilson, Matthew Fox, Richard Jenkins, és David Arquette is nagyon ott voltak szeren, és méltó partnerei voltak a seriffnek a filmben. :respect:

A sztori felütése: a városból, a seriff hivatalából eltűnik a seriff egyik helyettese, egy lábon lőtt rab a cellából, és a dokinő, aki ápolta. Nem marad semmi más utánuk, csak egy kőhegyű nyílvessző, amiről az egyik helyi indiánt kérdezik meg, hogy melyik törzsé lehet.

„- Only one group that hunts with these.

-Who?

-They don't have a name.

- What kind of tribe doesn't have a name?

- One that doesn't have a language. Cave dwellers.

- You know where they are?

- I have a general idea.

-You'll take us to them?

-I won't.

- 'Cause you're an Indian?

- Because I don't want to get killed.

- You're afraid of your own kind?

- They're not my kind. They are a spoiled bloodline of inbred animals who rape and eat their own mothers.

- Well, what are they?

- Troglodytes.”

Szóval, erről a „rescue party”-ról szól a film.

Szerintem kellően besza… izé… szóval, kellően ijesztő, na. ;-) És eléggé bitang horror-jelenetekkel van megtűzdelve. :eeekkk:

De valami abergált… abregált… aboriginált ;-) :-P vadállat azt mondja a lelkemben: hogy marha jó film volt. :sör:

Nekem meg főleg, aki két hete csak szahar filmekkel, és vacak sorozatok bepróbálásával múlatom az időmet… :-PPP

Aki bírja az ilyet, annak must see – már csak Kurt Russell miatt is. :respect:

Danny Collins & Stille hjerte – Csendes szív

…és akkor most jöjjön a „tejszínhab és torta”-combó. :-)

Danny Collins

Erről (is) jókat olvastam, de hittem is, meg nem is…

Pedig ez tényleg remek. :sör:

Egyrészt Al Pacino jutalomjátéka :sör: egy édes, szeretnivaló Anette Benninggel, egy szimpatikus, szeretnivaló Bobby Cannavaléval, és egy laza Christopher Plummerrel megfejelve.

Plusz remek zenékkel. Beatles. Lennon.

És így egy igazán kedves-kellemes… egye fene, leírom harmadszor is!... szerethető :-) filmet kapunk.

Ami jól esik a szemnek és a fülnek, a szívnek és a léleknek. :respect:

A negyven évvel később célba ért levél, és az abból kikerekedő történet szívmelengető, de nem megy el giccses-nyálas, „hálivúdi hepiend” felé.

És egyszerre szereti (valamint várja!) benne az ember Pacino és Benning, valamint a Pacino és Cannavale kettősök minden egyes jelenetét. :sör: :respect:

A hiperaktív kislányt meg/lenyugtató közös mondóka  a maga szépségével és egyszerűségével pedig személyes kedvencemmé vált. :thumbsup:

Ami pedig külön fáj benne nekem az, hogy ez a film John Lennon-nak Steve Tilston-hoz írt, valóban évtizedekig „kallódó” levelén alapul…

…és nem tud nem fájni a szívem, amikor Steve Tilston dalát, a The Road When I Was Young-ot hallgatom:

Szerintem, kár lenne több szóért: must see.

:respect:

Stille hjerte – Csendes szív

Az ember azért néha meglepődik: hogy… nagyon néhanapján… micsoda váratlan gyöngyszemekbe tenyerel bele.

Az élettől búcsúzó anya/nagymama kedvéért összegyűlő család közös hétvégéje, hihetnénk, hogy nem egy túl mozivászonért/képernyőért kiáltó alapanyag…

…talán lassan is lendül bele… Ám a végére azt mondom (legalábbis én), hogy minden másodperce megérte. :respect:

Persze, ez nyilván emberfüggő: van, akinek a Whiplash jön be, vagy a John Wick, vagy a Vasember 8 – nekem meg a Stille hjerte.

Ha van még értelme elmerengeni életről és halálról, a búcsúzás mikéntjéről, a visszanézésről és a számvetésről, a magunkba mélyedésről, akkor érdemes felvenni ezt az alkotást a megnézendők listájára.

Minden remek dán színészt szerettem benne (mondjuk Lisbeth (Vigga Bro) eléggé háttérbe szorult, és emiatt halvány is volt…), de két embert muszáj külön kiemelnem, akikről korábban egyszer-egyszer már megemlékeztem ezen a blogon.

Az egyikük az apát/nagyapát alakító… Morten Grunwald. Akit a feledhetetlen Olsen-banda Benny-jeként ismertünk-ismerhettünk meg! :respect:

A másikuk pedig a még mindig gyönyörű Paprika Steen, akit pedig láttunk-láthattunk a SuperClásico – Bor, tangó, kapufa című remek vígjátékban. :flower:

Úgy gondolom, hogy a Stille hjerte egy igazán emlékezetes, elgondolkodtató, remek film. :respect: