The Dead Lands & Relatos Salvajes – Wild Tales – Eszeveszett mesék

The Dead Lands

Megint Rusznyák Csaba (geekz.444.hu) ajánlója :sör: alapján mozdultam rá erre a filmre.

…és a végén meglehetősen komoran arra gondoltam, hogy a tököm tele van már a bosszúfilmekkel. :-(((

Hogy mindig-minden út erre vezet: a bosszú, a bosszú, a bosszú – és ebből csakis egy dolgot lehet kihozni: vérengzést. :-/// És vizuálisan térdig gázolunk a kionott vérben, levágott végtagok, és kiontott belek között, ordítások, sikolyok, és hörgések kakofóniájában.

…és a végén elégedetten dőlünk hátra: „Megint egy fasza filmet láttunk! Mekkora királyság volt már! Láttad, hogy elvágta a torkát!? Csak így, bazmeg…! Sutty! Óóó…”. :-PPP

…aztán meglehetős feldúltan aludni tértem. :-OOO

Ma pedig… nem is tudom… talán mentséget keresek ezeknek a nagyszerű maori színészeknek… vagy talán rájöttem, hogy a nyers, brutális öldöklés mögött mi húzódott meg valójában… de már nem vagyok olyan elítélő, mint tegnap este.

Talán nem is bosszúfilmet láttam… hanem… megváltás-filmet.

Legalábbis a befejezés nagyon ebbe az irányba mutat – és arra, mintha a film készítői (író: Glenn Standring, rendező: Toa Fraser) is azt akarnák üzenni: a bosszú sehová sem vezet.

Csak újabb bosszút szül – és a bosszúk örök körforgása csak egy végeláthatatlan, értelmetlen, pusztító mókuskerék.

A karizmatikus, szinte megszállott tekintettel felvértezett, döbbenetesen nagyot alakító Lawrence Makoare viszi a hátán a filmet, rettentő bűne alatt láthatóan meg nem tört – de lélekben örökre megsebződött… –, már-már misztikus-mítikus harcos szerepében. :respect:

 

Valahogy elhiszi róla az ember, hogy tényleg egy szörny, egy életre kelt, pusztító harci szellem lakozik benne – és hogy tucatnyi ellenséggel szemben is egyenrangúként veszi fel a harcot… sőt. :sör:

Talán csak az zavar még (valahol…), hogy csupa-csupa tökéletes testű, kigyúrt, hibátlan atléta van a harcosok között – pont csak Lawrence Makoare lóg ki közülük, és így lett ő számomra a leghitelesebb. :thumbsup:

Gondoljunk csak a feledhetetlen, zseniális Tomisaburo Wakayamára (Kozure Ókami – Lone Wolf and Cub), aki sosem volt egy „leszálkásított, acéltestű atléta” – mégis 1000x hihetőbb bármelyik másik szamurájnál, akit valaha mozivásznon láttam. :respect:

Valamint az is elkerülhetetlen, hogy megemlítsem: azért láttunk már olyan alkotást, amivel határozott párhuzamot mutat a The Dead Lands – ez pedig a Mel Gibson-féle Apocalypto.

…és én itt megint nem látok olyan éles minőség- és/vagy mondanivalóbeli különbséget a két film között, mint Rusznyák Csaba. Ugyanaz a nyers, kíméletlen, mellbevágó kegyetlenség uralja mindkettőt, de valójában mindkettő több annál, mint valami „hard core blood and fight porn”. (Mint pl. szerintem a Serbuan Maut 2. … :-PPP )

Ha kíváncsiak vagytok egy autentikus maori filmre, akkor látnotok kell a „The Dead Lands”-et.

De ha nincs gyomrotok a kíméletlenséghez, és a nyers pusztításhoz (és nem voltatok oda az Apocalyptó-ért)… akkor inkább ne.

Relatos Salvajes – Wild Tales – Eszeveszett mesék

 

Ez az, amiről nem lehet igazán mesélni.

Valójában ez egy antológia, hat önálló, rövid történettel – amiket igazán nem köt össze semmi.

1.) „Pasternak” –  a repülőn utazó utasok ráébrednek, hogy valami összeköti valamennyiüket

2.) „Las Ratas” (Rats) – útszéli gyorsétteremben a pincérnő felismer egy vendéget

3.) „El más fuerte” (The Strongest) – két gépkocsivezető harca a pusztában (a’la „Duel”)

4.) „Bombita” (Little Bomb) – ne packázz egy hivatásos robbantómesterrel

5.) „La Propuesta” (The Proposal) – egy család megpróbál eltussolni egy halálos balesetet

6.) „Hasta que la muerte nos separe” (Until Death Do Us Apart) – egy esküvő, tele meglepetésekkel

A végén a Kedvesem csípősen megjegyezte: „csupa dráma volt, meg baj, meg halál, köszönöm!” – én pedig kénytelen voltam rámutatni, hogy ez így, ebben a formában nem igaz: mert valóban ilyen volt a többség, de két epizód nem futott ki… hm… „sötét” végkifejletbe.

Ezen elgondolkozott – majd beismerte, hogy tényleg így van. :-)

De ettől függetlenül az összkép valóban elég nyomasztó – és írhatják azt, hogy „black comedy” – alapvetően én nem éreztem annak. Volt benne 1-2 fekete humor, de erős túlzás az egész antológiát ezzel felcímkézni.

Azon merengtem el a végén, hogy vajon ez az antológia valóban futott-futhatott moziban is? Filmként? Mégis… mennyien válthattak rá jegyet…?!

(Oké, utánanéztem: Argentínában a legnézettebb film volt 2014-ben, összességében 3,3 milliós büdzsére, 26,4 milliót hozott – és Cannes-ban 10 perces álló ovációt kapott… Márha ez jelent valakinek valamit…)

Node ez mégis csak az 1979 és 1988 között futott „Meghökkentő mesék”… „frissített, felturbózott változata”. Amit tévén szépen elnézeget az ember… nade, hogy mozijegyet váltson rá… :eeekkk:

Mindenesetre, érdekes, szokatlan élmény volt – még meglepő is, pedig tudtam előre, hogy mit fogok látni.

Aki vevő az ilyesmire (aki esetleg ismerte és szerette anno a „Meghökkentő meséket”), annak érdemes végignéznie ezt a hat különös, jobbára sötét történetet – amik az emberi természet sötét oldaláról mesélnek. :sör:

Jupiter Ascending – Jupiter felemelkedése & Du levande – You, the Living – Te, aki élsz

Gyorsan még egy poszt, aztán ki tudja mikor megint…

Jupiter Ascending – Jupiter felemelkedése

Hát igen… Az eszméletlenül jó Felhőatlasz után… ami orbitális bukás volt a mozipénztáraknál :-(… a The Wachowskis próbáltak a populárisabb, lájtosabb, emészthetőbb mainstream felé mozdulni.

És sajnos, nem mondhatni, hogy ennek sok értelme lett volna… :-///

Ennek a filmnek minden eleme ismerős innen-onnan, mintha… ehhh… nem sorolom, hogy mit-honnan… :-PPP

Próbáltak összeszedni mindenhonnan „bevált” kliséket, megoldásokat, aztán felturbózták-felspécizték-feldíszítették, mint egy giccses karácsonyfát…

…és a végeredmény… Szánandó. :-///

Ilyen az, amikor egy mindeddig saját útján járó művészpáros megpróbál nagyobb célközönséget elérő kommerszet készíteni. :-P

Kár érte. Kár értük.

:-///

Du levande – You, the Living – Te, aki élsz

Általában én nagyon élvezem, amikor valami különc, különös, a közízlésre nagy ívben… tevő, önálló, kis stúdió által jegyzett filmet találok.

Nos, a Du levande esetében az öröm elmaradt. :-/

Egyszerűen nem értettem az egészet – gegparádénak karcsú volt… elvontnak nem elég elvont…

…olyan „nesze semmi, fogd meg jól!”-felkiáltásúnak tűnt az egész. :-PPP

Nem is nagyon tudok rajta mit beszélni: nekem nagyon nem jött be. :thumbsdown:

Vivir es fácil con los ojos cerrados – Könnyű csukott szemmel élni & Zulu

Hát igen, ez van…

És most is csak távirati stílben.

Vivir es fácil con los ojos cerrados – Könnyű csukott szemmel élni

Javier Cámara egyre jobban kinövi magát „Torrente” árnyékából – és egyre jobban szeretem a filmjeit.

Sőt, azt mondom, a neve lassan garancia arra, hogy remek filmhez lesz szerencsém. :sör:

Itt is remek az alakítása, mint a Beatles rajongó különc angoltanár, aki útnak indul, hogy találkozhasson az éppen Spanyolországban filmező John Lennonnal – aki útközben felvesz két stoppos fiatalt: az állapotos Belén-t (Natalia de Molina), és az apai szigor elől menekülő Juanjo-t (Francesc Colomer).

Egy kedves, szerethető road movie a Franco diktatúra idején: Javier Cámara nagyon jó, és a két fiatal is határozottan kellemes-kedves karakter.

Nem egy „világmegváltó”, de kellemes családi filmélmény. :sör:

Zulu

Nem a sztori olyan különleges, nem is az alakítások viszik el: inkább csak a brutalitás.

Az, hogy Dél-Afrikában még mindig nagyon súlyos sebek, és ellentétek húzódnak meg… nem is annyira a mélyben.

Szeretném Forest Whitaker alakítását dicsérni, mert Orlando Bloom világ életében egy ellenszenves, nyálas ficsúr volt nekem :-P – de nem megy.

Ugyanis Orlando Bloom eszméletlenül jó  ebben a filmben. :eeekkk:

Nem elég, hogy levetkőzte a „megszokott” nyálas ficsúr karaktert – és tetovált, kigyúrt rosszfiú vált belőle –, de még bitang jól is hozza a részeges, kurvázós, szabályokkal nem törődő zsarut.

 

És rohadt jól is áll neki, bonyek! :thumbsup:

 

Soha nem gondoltam volna, hogy valaha ezt mondom – nem egy orbitális alkotás ez sem, de Bloom miatt érdemes megnézni. :sör:

Myeong-ryang – The Admiral: Roaring Currents – Myeong-ryang csatája

Jesszusatyaúristen…

Mondtam már többször is, hogy alapvetően egy lyukas, moslékos vödörben élek, ami ki van dobva a szemétdombra :-P… ezért bukkanok _kiba…ltázottan orbitális filmekre a bemutatójukhoz képest évekkel később_ :-PPP :shameonme:

…és azt is mintha említettem volna, hogy a dél-koreai filmek rulezolnak. :respect:

És most megint beba…ltázott a mennykő Dél-Koreából. :roaringcurrents:

Uramisten…

Majd, ha egyszer lesz egy kis időtök, olvassatok már utána egy döbbenetes koreai hadvezérnek, akit úgy hívnak, hogy Yi Sun-sin (1545-1598).

Aztán, ha esetleg elképedtetek, hogy miket művelt ez az ember, érdemes leülni a Myeong-ryang elé, ahol a legendás Yi Sun-sin-t nem más, mint a nagyszerű Min-sik Choi (Oldboy, Crying Fist, Sympathy for Lady Vengeance, I Saw the Devil) formálja meg.

És itt azért egy pillanatra megragadnám az alkalmat arra, hogy Min-sik Choi nem _csak_ az Oldboy-ban játszott :-P ;-). A magam egyvágányú véleménye az, hogy amíg a Crying Fist-et nem láttátok tőle, addig dunsztotok sincs, hogy mekkora nagy színész is ez a nagyszerű úriember. :respect:

Visszatérve a főtémához: Myeong-ryang. :respect:

 

Ez a csata a koreaiak Thermopülá-ja, a Szalamisza – Nándorfehérvára. :respect:

Amikor 12 (más források szerint volt az 13 is… :-P ;-) ) koreai hadihajó állt szemben… a japán inváziós flotta 330(!!!) hajójával.

A dél-koreai történetírás szerint ez nem mese, és ahogy a film interpretálja, az valami egészen hihető.

:respectagain:

A korábban flottaparancsnok Yi Sun-sin szinte a semmiből hozta létre a koreai hadiflottát 166 hajóval – ám koholt vádak alapján börtönbe vetették, és majdnem halálra kínozták…

…ám az utolsó pillanatban kegyelmet kapott, és újra visszahelyezték a flotta élére: amiből addigra (a „remek” parancsnoklásnak köszönhetően… :-P ) csak 13(!!!) hadihajó maradt. (Igen, a csata kezdetére még ez a szám is módosul… :-/ )

Iszonyú esélytelenséggel – és végtelen félelemmel várják az emberek a japánokat, és Yi Sun-sin parancsait…

…és egészen döbbenetes az a stratégia, ahogy az admirális felépíti a csatatervét.

Innen pedig minden szó elcseszett spoiler lenne, ezért nem is mesélek róla tovább. :sör:

Számomra a legnagyobb ázsiai kosztümös csatafilm John Woo feledhetetlen Red Cliff-je (nem a megnyomorított-megrövidített, hazánkban is kapható csonka dvd verzióról beszélek! :-P hanem az _eredeti_, két részes, összesen 288 perc játékidejű filmről!), amit 80 millió dollárból forgattak.

A Myeong-ryang büdzséje 18,6 millió dollár – de azt mondom, „kistestvérként” is nyújt majdnem akkora élményt, mint a Red Cliff. :sör: :thumbsup:

Komolyan, már azon agyalok, hogy mikor nézem meg újra (és semmiképpen nem angol szinkronnal – ahogy elsőre… :-/ – mert rohadtul idegesített, hogy nem _eredeti_ nyelven hallom a színészeket).

Elképesztően nagy alkotás. :respect:

A további szócséplésért pedig kár lenne.

Must see movie, my friends.

:leborul: