Snowpiercer

…amikor az ember csak néz, néz maga elé, és csak annyit nyög: „aztakurta…”.

…aztán lassan, alig észrevehetően összeráncolja a homlokát, és nem érti.

Mert egyrészről lezúzták. Széttépték, összerakták, ledarálták, megrágták, és kiköpték. :sör:

 

Úgy, ahogy az csak a legnagyobbak sajátja. :respect:

Másrészről meg, valahogy olyan hiányérzete van… mintha valami kimaradt volna… mintha valami hiányozna... Mint, amikor várjuk az állomáson a vonatot, az jön is, időben, robogva, sípolva – de aztán meg megállás nélkül elszáguld, mi meg ott állunk leesett állal a peronon, és nem értjük.

Valaminek meg kellett volna történnie. De elmaradt.

És emiatt nem is tudom feltenni a filmre a koronát. :-/

De ettől még döbbenetesen jó mozi volt: hatásos, gyomorkitépő, szívszorító, heroikus, dekadens, és végtelenül aljas. :leborul:

Kapásból négy olyan pillanatot tudok mondani, amit évek múlva(!!!) is életem legnagyobb élményei között fogok felemlegetni.

1. A kitörés az utolsó kocsiból. Uram, adj erőt! A biztos halállal szembeni torokszorító, és felemelő elszántság. A kitaszított páriák szívszorító, heroikus rohama. Amikor már mindenki elszámolt az életével, és úgy dönt, nem féli a halált. :respect:

2. A tébolyodott baltás harc. Uram, irgalmazz! Centiken, millimétereken múlt, hogy nem taszította le a trónról az Oldboy szöghúzó kalapácsos folyosói őrületét. Megveszekedett volt. Eszelős. Egy hagymázas rémálom. Egy aljas, zsigeri vérfürdő. Mégis feledhetetlenül hősies. :respect:

 

3. Curtis vallomása. Bocsáss meg neki, Uram! Olyan érzés volt, mint amikor valakinek a torkán keresztül tépik ki a beleit. Egyszerre iszonyodtam, undorodtam, gyűlölködtem, átkozódtam… és ahogy mesélte a történetet, egyszer csak… elfelejtettem levegőt venni. :megarespect:

4. A robbanás előtti pillanat. Uram, engedd őket Szent Színed látására! Amikor két ember egymástól függetlenül úgy dönt, hogy a saját életénél van értékesebb: a gyermeke élete. És habozás nélkül, a pillanat tört része alatt, összehangoltan cselekszik. :leborul:

Igen, ilyen pillanatok tették naggyá ezt a filmet. :respect:

…valahogy mégis maradt bennem hiányérzet. Valamiért nem került a fejére a korona.

Az biztos, hogy Tilda Swinton-tól már konkrétan félek – ahogy egy-egy szerep kedvéért átváltozik, az a frászt hozza rám…

Másik oldalról meg nem nagyon tudnék kiemelni senkit a filmből, nem mondanám senkire, hogy valami nagyszerűt alakított.

De a Történet, az valami brutálisan jó.

Nem tudom, hogy az eredeti képregény, Le Transperceneige ilyen zúzósan jó, amit Jacques Lob, Benjamin Legrand, és Jean-Marc Rochette készítettek :thumbsup: vagy a zseniális dél-koreai rendező, Joon-ho Bong gondolta újra, és rendezte meg úgy, hogy eldobtam tőle az agyamat. :respect:

 

Legyen bármelyik: köszönet érte. :sör:

Vannak, akik az Elysium-mal hasonlítgatják össze, azzal, hogy „ez is pont olyan”… :-PPP

Mert itt is, és abban is, a pária kasztból egy felemelkedik a leggazdagabbak közé.

Jé! Tényleg.

Meg amikor egy majom csupasz tenyérrel szétpacsálja a festéket a vásznon, az is pont olyan festmény, mint Michelangelo-é.

Pont, mi?! :-PPP

Hagyjatok már lógva! Kb. ilyen szintű a különbség a két film között! :-PPP

…

Nagyon emlékezetes alkotás volt! :sör:

 

…de valami mintha hiányozna belőle.

Majd, ha rájövök, mi az, bekommentelem a poszt alá. ;-)

Crisis s01e01 & Brooklyn Nine-Nine – Nemszázas körzet s01e01 & From Dusk Till Dawn s01e01

Azért nem olyan egyszerű az élet, amikor egy kisbaba érkezik a családba – ezt egészen elfelejtettem az elmúlt tíz év alatt. :-S :-)

Ilyenkor már az is nagy élmény, ha az ember néhanapján alszik egy-két-hár’ órát, nemhogy filmeket nézzen. :-P

Ráadásul végre itt a tavasz, és a horgász vére ilyenkor megpezsdül, és nem tud és nem is akar ellenállni a vízpart hívásának – sz’al, inkább pecázik, minthogy a tévé és/vagy a számítógép előtt üljön. :hohohohóóó: :-)

De tegnap este azért már összeszedtem az erőmet – meg egy rahedli elmaradást…

Végül, a könnyebb emészthetőség, és a gyorsabb haladás okán, nem egész estés film, hanem sorozatok mellett tettem le a voksomat.

Lássuk hát, hogy mire jutottam. :gyiszellő!:

Crisis s01e01

Először azt hittem, hogy valamiféle jó kis „24”-pótlék lesz/lehet, de kezdeti izgatott lelkesedésem gyorsan lehűlt. :-/

Ez inkább a „The Following” és a „The Blacklist” hullámot akarja meglovagolni, ergo, a „high concept” helyett kapunk egy nagyon „erőtlen” átívelő szálat, és inkább az „egy epizód – egy eset” felállás fog dominálni.

Elraboltak egy rahedli nagyon befolyásos ember (elnök, diplomata, pénzember, etc.) tinédzser korú gyerekét, és egyesével olyan dolgokra veszik rá őket, amiket természetesen nem tennének meg, ha nem a gyermekük életével lennének megzsarolva.

Ezt a koncepciót a végtelenbe és tovább lehet húzni. Egészen orrvérzésig. :-///

Oké, nekem (eleinte…) a Blacklist-nél mégis eladta ezt a fajta „sorozatcsinálást” James Spader eszméletlen jó alakítása. :sör: (De aztán abba is beleuntam…)

Ám sajnálatos módon, ilyen Spader-féle erőteljes alakítással, karakterizálással nyomokban sem találkozunk. :-PPP

Bocsi, nem sorolom fel egyenként, hogy kiktől _nem_ kapunk ebben a filmben hatásos alakítást, ki _nem_ tud hozni egy-egy érdemes, emlékezetes karaktert – mert annyit egyikük sem ér. :-PPP

Senki nem mutatott a nyitóepizódban olyat, amitől bevonódtam volna a sorozatba. :thumbsdown:

A történet semmilyen szegmense nem tudta felkelteni az érdeklődésemet. :boring:

Részemről ennyi volt. :kasza:

Brooklyn Nine-Nine – Nemszázas körzet s01e01

Ez egy egész jópofa kis sorozatnak tűnik. :-)

Nem röhögtem rajta a térdemet csapkodva, teli szájjal, de majdnem végig vigyorogtam, és olykor fel-felnevettem. :-))))

Ez nekem már (szinte) több is, mint amit mostanság várni mertem/merek egy-egy újvonalas sitcomtól – tehát, ez kellemes meglepetés. :sör:

Amit a „Crisis” kapcsán nehezményeztem és hiányoltam, miszerint nincsenek karakterek – hát itt meg annyi csupa egyedi, különleges, érdekes, szerethető karakter van egymás hegyén-hátán, hogy az valami elképesztő. :thumbsup:

A „Crisis” „_kreatív_” :-PPP készítői nyugodtan elkocoghatnának egy kis továbbképzésre a Brooklyn Nine-Nine alkotóihoz. Mert lenne mit tanulniuk.

Oké, ez csak a felütés volt, a felvezetés, és ki tudja, mi lesz majd a 22. rész végére (ha egyáltalán eljutok odáig…), de az biztos, hogy most nagyon várom a következő részt. :sör:

From Dusk Till Dawn s01e01

 

Nagy rajongója voltam/vagyok Robert Rodriguez 1996-os eredeti filmjének, ezért kissé (…nem is kissé…) szájhúzva figyeltem, hogy „mi a francnak akarnak ebből tévésorozatot csinálni…?!”. :-PPP

Ráadásul, George Clooney és Quentin Tarantino annyira erőteljesen, és emlékezetesen hozták a Gecko-fivéreket, hogy biztos voltam benne: _kizárt_, hogy kettejüket minimálisan megközelítő két másik színészt tudjanak találni.

Akkor meg miről beszélünk..?! :-PPP

Aztán csak nem bírtam megállni, hogy bele ne nézzek… ;-)

És… bakker(man  ;-) )… nagyon meglepődtem.

Ugyanis igencsak bejött a nyitóepizód! :thumbsup:

:sör:

D.J. Cotrona (Seth) és Zane Holtz (Richie) nem akarják másolni, vagy utánozni a majd’ 20 évvel ezelőtti ikonikus elődöket: mégis olyan kellemes, szerethető hommage-tribute feelinget árasztanak, hogy az egyszeri „old school fan” (mint én) egyszerre nyugszik meg, és derül fel, ahogy lassan eltöltik a régi, vigyorgós, kellemes érzések. :thumbsup:

A szinte egyhelyszínes epizód olyan jól meg volt töltve érdekes karakterekkel, remek dialógusokkal, pompás kis fordulatokkal, annyira hozta a „From Dusk Till Dawn” feelinget, hogy a magam részéről – minden egyes percét imádtam. :respect:

Nagyon jó kis felütés volt – és (bár már éjfélre járt az idő…) mivel rögtön belenéztem a második részbe is, tudom, hogy pont ilyen jól folytatódik (kezdődik) a második epizód is. :sör:

Örömmel és lelkesedéssel fogok a folytatás elé ülni. :thumbsup:

 

47 Ronin

Óriási rajongója vagyok a japán szamurájfilmeknek, és ezért valami megmagyarázhatatlan, buta módon, valahogy kötelességemnek érzem, hogy megnézzem azokat a mozikat is, amiket Hollywood követ el a témában.

Erre pedig rendszeresen rácseszek. :-/

Mindegy. Megszoktam már. De míg élek, remélek, vagy mi a szösz. :-P ;-) (Bár a lottóötöst sem én nyertem meg, pedig azt is „remélem” már vagy negyven éve. :-P ;-) )

Szóval, megnéztem a 47 Ronint is.

Kezdem azzal, hogy véreset hányok a Tom Cruise-os „The Last Samurai”-tól, és attól meg főleg, hogy sokan még dicsérik is, hogy „milyen jó szamurájfilm!”. :-PPP :-///

Ha valaki látta a „Kozure Okami” („Lone Wolf and Cub”) filmek valamelyikét (összesen hat ilyen mozi van) a legendás Tomisaburo Wakayama főszereplésével, az tudja, hogy milyen az „_igazi_” és _tényleg „JÓ”_ japán szamurájfilm.

A hollywood-i „szamurájos” filmek csak giccs- és kliséparádék mellette. :-PPP

Nos, ugye, ennek a tudatában ültem le a 47 Ronin elé.

Előérzeteim javarészt be is váltak – de meg is lepődtem, mert akadtak benne jó momentumok.

Kezdem azzal, hogy ez nem egy szamurájfilm: az én meggyőződésem szerint legalábbis nem az.

Ez egy fantasy: aminek egészen elmegy. ;-)

Ha úgy nézném, hogy szamurájfilm – akkor piszok pipa lennék. :-OOO

Mert akkor azt mondanám, hogy kiirtottak belőle mindent, ami ezt a megtörtént, és a japán emberek által végtelenül tisztelt és szeretett, legendás eseményt, azzá teszi, _ami_.

Ám (szerencsére) én inkább fantasy filmként néztem (misztikus szörnybestia, alakváltó, boszorkány, démon(i) kardforgatók), így egészen elment egynek.

Mondjuk, Keanu Reeves nem egy fontos, érdemes, vagy figyelemre méltó pontja a filmnek, szvsz, az utolsó, leghátsó sorban álldigáló japán szamuráj is lemossa a színről.

De küldetés teljesítve: volt a filmben egy hollywood-i húzónév. (Igaz, húzni nem húzott – de volt.) Pipa. :-PPP

Mondjuk, ha nem erre a legendás 1703-as eseményre „húzzák rá” a fantasy „nagykabátot”, sokkal jobb lehetett volna.

Mert nézhettünk volna még esetleg pár menő szörnybestiát, alakváltókat, meg franyec kis csatákat menő démoni kardforgatókkal…

…de éppen a ráerőszakolás miatt, a japán roninok hősiessége, tettük miértjei és hogyanjai, végső, fejet hajtó, hagyománytisztelő, mégis felemelő önfeláldozásuk nagyszerűsége – elsikkad. :-///

A japánok a 47 ronin legendájából 1971-ben egy 52(!!!) részes tévésorozatot forgattak (Toshiro Mifunével a főszerepben!), és 1941-ben, 1957-ben, 1962-ben, és 1994-ben is(!!!) egy-egy mozifilmet.

Azt hiszem, az előbb említett négy film bármelyikét(!) jobban megéri megnézni, ha a 47 ronin legendájára kíváncsi az ember.

Zárszóul még két nüansz: a két filmplakát, amiket beillesztettem – a rajtuk lévő tetkós kap vagy 2 percet, és a fullpáncélos meg vagy 5-öt. :-PPP

Nevetséges – és ezekkel a karakterekkel reklámozták a filmet. :-///

Másik, Merras írt róla, amikor statisztált a 47 roninban, hogy egész napjuk ráment a forgatásra, milyen nehéz volt cipekedni, meg mennyit sminkelték – ehhez képest volt róluk egy nagyon távoli kb. 20 mp-es gyors vágókép… :-PPP

300: Rise of an Empire – 300: A birodalom hajnala

„Better we show them, we chose to die on our feet, rather than live on our knees!”

Nos, igen, egy ideje nem volt kedvem se filmeket nézni, se rivjúkat írni – persze, ha nem nézek semmit, akkor nincs is miről írnom, nem igaz…?! :-P

De már jó ideje vártam, hogy elügethessek a moziba, és megnézzem az általam oly nagyra tartott 2006-os 300 folytatását – vagy kistestvérét. ;-)

…és tegnap végre elügettem a gödöllői moziba. :cool:

Szerintem, tényleg ez a legjobb szó a filmre: kistestvér. :-)

Aki nem olyan erős, és okos, mint a báty – de nagyon hasonlít rá, és emiatt rendkívül szeretnivaló. :sör:

Olvastam pár fikatúrát a neten a filmről, de nem hagytam, hogy ezek befolyásoljanak.

Nyitottan, és érdeklődve – sőt, nagy várakozással! – ültem be a moziba, és szabadon vártam, hogy a film fellelkesítsen… vagy lelombozzon.

És fellelkesített! :thumbsup:

 

Talán marhaság ezt mondani, de aki lubickolva élvezte (mint én…!!! :-) ) a 300-at, a zabolátlan hentelést, a lassítva fröccsenő vért, a full macsizmót ;-), és a heroizmust – az nem csalódik a Rise of an Empire-ben sem. :thumbsup:

Sőt, pofátlanul merészen tovább megyek ;-) – nekem külön élmény volt, ahogy a zöld háttér előtt most olyan tengeri csaták elevenedtek meg, amiket a 2006-os filmben nem láttunk.

És ezek a tengeri csaták… egész egyszerűen bitang jók! :respect:

Persze, hogy akadtak benne képregényes túlzások – de ettől még egytől-egyig zseniális volt valamennyi összecsapás! :sör: :sör: :sör:

Engem meggyőzött, bevont, és ledarált ez a mozi. Látnom kell majd még újra és újra, hogy minden jelenetét újra és újra kiélvezzem!

De persze óhatatlan, és én sem kívánom elkerülni az összehasonlítást a nagy előddel.

Kezdeném azzal a nevetséges… nem, inkább röhejes kiszólással, amit a neten olvastam, hogy a Themistoclest alakító Sullivan Stapleton olyan alakítást nyújt, hogy azt a rivjú író is el tudná játszani.

Bírom az ilyen kiszólásokat, amikor a Magdi anyus eszköztárával felszerelt gizda mindenhez jobban ért. :-PPP

„Ilyet én írok! Ilyet én is festek! Így én is tudok focizni! Így én is tudok eljátszani egy szerepet!”

:-DDD

El hát, persze, kisfiam! Most meg töröld meg szépen a szádat, mert kifolyt a spenót… :-PPP

Sullivan Stapleton-nak két nagyon nagy hátránya van Gerard Butler-rel szemben: egyrészt, ő volt az első, és igen mély nyomott hagyott mindenkiben, aligha lehet ehhez a nimbuszhoz felnőni – a másik meg az, hogy Leonidas karakterét a 300-ban igen komolyan megismerhettük, ifjúkora kiképzésétől, feleségével való kapcsolatán keresztül, Themistoclest pedig készen kapjuk, erejének teljében, előzmények nélkül.

 

Nem tudunk olyan kötődést kialakítani vele, mint tudtunk a spártai vezérrel.

Viszont szerintem az meg kétségtelen, hogy karizmatikus, és marha erős vezér, akiről csont nélkül el lehet hinni, hogy harcba viszi az embereket.

És vannak baromi jó mondatai. :respect:

(Nem tudom egészen pontosan idézni, de: )

„- Azt akarod, hogy mind meghaljanak?
- Azt hiszed, látni akarom az asszonyok fájdalmát, ahogy sírnak meghalt férjük, fiuk, apjuk holtteste felett? Azt hiszed, látni akarom, ahogy a gyermekek siratják a tengerbe veszett apjukat? Azt hiszed, hogy a halálukat akarom…?! Holnap mégis harcba viszem őket megint!!!”

Valamint kapott egy olyan finom beszólást is, amit a spártaiak rovására sütött el, amin – én, a 300 nagy rajongója! :-) – teli szájjal vigyorogtam. :-D

Nem, Sullivan Stapletont lehet, de egyáltalán nem jogos bántani. :sör:

Itt is van az athéni seregben apa és fiú páros. Akik a 300-ban Vincent Regan és Tom Wisdom voltak, azok a Rise of an Empire-ben  Callan Mulvey és Jack O’Connell. :sör:

 

Nem mondom, eleinte zavart engem is ez a párhuzam – de negatív érzéseimet már a film felénél elfeledtem, és a szívembe zártam az „új” apát és fiát. :respect:

Sőt… talán még jobban is. :thumbsup:

És a végére hagytam két negatívumot, amit meg kell említenem.

A tengeri csaták eszméletlenül jók, lélegzetelállítóak, hatásosak. :respect:

De. Nyilván a CGI miatt, de nagyon sötét a film tónusa – gondolom, a sötét tónussal próbálják elrejteni, nehogy „kilógjon a CGI ló lába” :-P, ám ez egy kicsit zavaró, azt hiszem.

 

A másik meg: véreset hánytam a két női karaktertől – Eva Green és Lena Headey. :-PPP

Eva Green olyan sablongonoszt hozott, hogy a fal adta a másikat – és fizikálisan fájt. :-///

És ahogy mindkét egyszálbél, vasággyal együtt 40 kilós csaj vadul kardot forgat, és seregeket vezet – az számomra egész egyszerűen totál hiteltelen volt. :-///

Ám mindezek nem vetik vissza annyira az értékelésemet, hogy bántsam a filmet. :sör:

A Rise of an Empire méltó utódja a nagy elődnek, és nagyszerűen hozza az általam imádott 300 feelinget. :thumbsup:

El tudnám viselni ezt az élményt gyakrabban is, mint 8 (nyolc!!! bakker!!! :-/// ) évente.