Hellbound – Út a pokol felé

 

Dél-Korea újra ránk rúgta az ajtót. :respect:

És ismét megmutatták, hogy tudnak olyan sorozatot készíteni, ami horzsol – de durván. :sör:

A világban jelenések történnek: egy földöntúli fej elrendeléseket közöl bizonyos emberekkel – hogy percre pontosan mikor fognak meghalni, és hogy ezzel a pokolra kerülnek.

És ezekbe a „próféciákba kapaszkodva” felemelkedik egy új vallás: az Új Igazság Egyháza.

 

Egyszerre borzasztó horror, és egyszerre ijesztő szektafilm a Hellbound, és a feléig nem tudta az egyszeri néző megmondani, hogy mi is lesz a „végső üzenet”, hová fog kifutni ez az egész?!

„Téríteni” akar?! Hogy éljünk bűntelenül?! A pokol és az elkárhozás iszonyatával rémisztgetve akar jobb útra terelni?! Vagy egy vallási szekta felemelkedésének története lesz, egy alternatív, posztteokratikus világ megjelenése – aminek kialakulását maga az Isten(?!) is segíti…

 …de aztán felmerül az emberben: biztos, hogy az Isten keze van a dologban… és nem a sátán patája…?!

Ám a sorozat második fele egy egészen más megvilágításba helyezi a történteket, és az utolsó (6.) rész végső 15 perce… egyszerre képes olyan zsigeri fájdalmat okozni, hogy az ember szíve belészakad...

...és olyan reményt, erőt, és hitet adni, hogy az ember (az egyszeri, mafla, vén szentimentális… :-P ;-) ) sírva fakad a boldogságtól és az örömtől. :megarespect:

 És EZ AZ, ami 100x és 1000x többet ér, és 100x és 1000x magasabbra emeli a horrorisztikus Hellbound-ot :thumbsup:, mint az echte fasiszta, tőrőlmetszett náci Squid Game-et :thumbsdown:.

Hogy itt nem _csak_ a mocsok van, az emberi aljasság legmélyebb bugyra, és hazugságokból szőtt, ocsmány manipuláció – hanem ott az emberség, a humanizmus, a rendíthetetlen Hit, hogy nem szabad feladni, nem szabad beletörődni: akkor sem, ha nincs esély, ha úgy tűnik, hogy nincs remény.

Igen, jól látható/érezhető párhuzamot vélek itt felfedezni a Hellbound és Midnight Mass között.

Mindkettő horror, mindkettő a vallási fanatizmus ijesztő elharapózását mutatja meg: mindkettőben látszólag Istent hisznek – mégis minden ízükben sátánt szolgálnak…

Ha ilyen lélekemelő, rendíthetetlen, legyőzhetetlen humanizmust sugárzó horror-sorozatok vannak… akkor ezeket nézném rogyásig. :respect:

Nekem a pokoli Hellbound lemosta a fasiszta Squid Game mocskát – és ezért végtelenül hálás vagyok.

Yeon Sang-ho (rendező), Choi Kyu-sok (író) – köszönet az élményért. :thumbsup:

 

The Harder They Fall – A Vadnyugat törvényei szerint

„One! 

Get that horse and his wagon! 

Two! 

Get that man and his rifle! 

Three! 

Get that priest and his Bible! 

Four! 

For them that’s dead on arrival! 

Five! 

Them that pray see Heaven!”

 Ha valaki tett és tesz az asztalra a western műfaj megmaradásáért, akkor az a Netflix – ami a 2017-es  fantasztikus Godless sorozat után elhozta most nekünk a durván horzsoló The Harder They Fall-t. :respect:

Ha van „blaxpoitation”, mint zsáner – akkor ez a film egy „blackstern”: és szögezzük le, hogy bitang jó. :thumbsup:

Kegyetlen, könyörtelen és kíméletlen – de nem „feketék a fehérek ellen”, vagy valami hasonló, hanem csak afroamerikai színészek a főszereplői, akik egymás között háborúznak.

Oké, kétszer vannak benne fehérek: a vonatos jelenetnél – itt feltűnik és kap egy rövid jelenetet kedvenc állandóan meghaló rosszfiú, zsoldosom, kaszkadőröm: Tait Fletcher (aki véleményem szerint lassan kaphatna már egy hosszabb szerepet is, megérdemelné :-) )...

 

...és amikor Maysville-be ugrunk egy rövid pillanatra, ami szerintem az egyik legklasszabb látványvilágot hozza. :-)

 Felütésében, néhány jelenetében éreztem tribute-ot régi western klasszikus iránt (Once Upon a Time in West, A Fistful of Dollars), illetve az egyik főhősben éppen pont az általam fentebb említett Godless sorozat egyik szereplőjét véltem viszontlátni. (Jim Beckwourth – Whitey Win)

De ezek nem bántó, vagy rosszízű tribute-ok voltak, hanem szeretetre méltóak, hangulatosak. :sör:

És a film járt a saját útján – amit _döbbenetesen remek zenékkel_ tettek feledhetetlenné. :amazing:

 

„Six! 

Them that don’t see the devil! 

Seven! 

Separate but equal! 

Eight! 

Say them that slaved my people! 

Nine! 

So break them chains and shackles! 

Ten!”

Amikor megláttam a film játékidejét: 139 perc :eeekkk: azt hittem, hogy túlhúzott és unalmas lesz – nem is tévedhettem volna nagyobbat. :respect:

A felépítése, cselekményvezetése közel tökéletesnek mondható – a karakterek egyediek, karcosak, markánsan felépítettek – a hangulat semmihez sem fogható. :leborul:

Minden színészt imádtam benne – de a kedvencem Cuffee lett (Danielle Deadwyler), azt le nem tagadhatom. :-)))

 

…és a végére tartogattak egy olyan drámát… hogy a fal adta a másikat…

…

:megarespect:

 

Máskor nem szoktam, de most végignéztem az egész end credit-et, mert bíztam benne, hátha lesz még ott valami jó zene. És így is történt! Aki rögtön elkapcsol(t) három nagyon jó számról marad(t) le.

Itt jött a („The louder they roar”) „The Harder They Fall”. A „We Go Harder”. És a „No Turning Around”.

„Here I go, no mercy for the sinner!”

A filmből nagyon sok hős a valós életből ihletődött: Nathaniel Love egy létező személy volt (1857-1921), akit „Deadwood Dick” becenéven ismertek a Vadnyugaton.

 

Egy dolgot írok az alkotás rovására – arról sem „ő” tehet. Én mindig felirattal nézek filmet, mert az eredeti hangot akarom hallani: ám néhány magyarítás nagyon nem tetszett. :-/// Viszont a „Counting Bar-Song” veszettül bejött (hiszen fentebb be is idéztem a dalszöveget), ezért azt másnap (ma) meg akartam mutatni Katicámnak is, és gondoltam, nézzük meg magyar szinkronnal, biztosan jobb lesz, mint a felirat :-P. És ezzel jól pofára estem. :-(((

A magyar szinkron gyakorlatilag _agyonvágja_ a dal lényegét, mivel teljesen eltünteti-lehalkítja a tömeg hangos és ütemes számolását: ami a dal szíve-lelke. Akik szinkronnal nézik, mind egy lebutított verziót látnak, és nem is tudják, hogy miről maradnak le. Ez nagyon el lett cseszve. :-PPP

 Ám ettől a film még piszok jó – úgy látszik, hogyha a Netflixen múlik, a western műfaj nem fog elveszni. :respect:

Dune: Part One - Dűne & Bűnös város

Dűne

 1987 óta vártam egy _jó_ filmfeldolgozásra.

Igaz, hogy valamikor 1989-1990 körül láttam az 1984-es Lynch-féle videófilmet (hja, azt :-P) – de konkrétan viszolyogtam tőle…

De most végre (tavaly december helyett…) megnézhettem „A” Dűne filmet – színes, szélesvászon, mittoménhányponthanyas hangrendszer, 3D… !

…mégis.

Úgy jöttem ki a moziból, hogy láttam egy tisztes, alapos, iparosmunkát. Könyvhűség? Pipa. Látványvilág? Pipa. Kitűnő színészek? Pipa. Zene? Pipa.

Mégis.

Nekem a lélek hiányzott belőle. A szívvel-lélek.

Hogy beszippantson, magával ragadjon, elandalítson, elkápráztasson – hogy beleszerethessek.

És ez nem történt meg.

Már kilenc napja, hogy láttam, de még nem tudtam írni róla… mert mit is mondhatnék?

Emlékezetes jelenet? Az egész film nagyszerű volt, csillagos ötös. De nem tudnék egy olyan jelenetet mondani, ami amolyan „soha nem felejtem el”, vagy „döbbenetesen emlékezetes” lett volna.

Lement. Nagyon szépen, egyenletesen, végig a sárga (homokos) úton. Ötös, leülhetsz. Na, ki felel következőnek?

Talán túl sokáig vártam rá. Talán túl sokat vártam tőle. Talán azt hittem, még mindig csillogó szemű ifjú vagyok, és nem egy vén, megkeseredett… mittoménmi.

Nem tudott meglepni. Nem horzsolt, de durván. Lesz második rész? Hurrá. Most dőlt csak el? Ez aztán az elköteleződés. Legkorábban 2023-ban? Ha nem lesz akkor épp 12. hullám, gondolom, és jó a széljárás.

Talán jó is ez nekem így – lehet, hogy 2023-ra megszépülnek az emlékeim az első részről…

Bárcsak ’87 lenne, amikor először fogtam izgatottan kezembe a könyvet…

Bűnös város

 „A Klein Tibi bácsit is kitaláltuk?”

Herendi Gábor megcsinálta. :thumbsup:

Megérte kivárni – de keserű, hogy ezt az elmúlt 11 év „hozta össze”.

Jókat röhögtem. :-D (Jobban megérte az online mozijegy, mint a belépő a 3D-s Dűnére. :-P)

Röhögtem: a saját kínomon. Hogy igen, ilyenek ezek – hogy igen, mindezt tűrjük, mint a barmok az igát – igen, nem görbe a tükör: pont ilyenek.

Röhögtem… pedig az utcán kellene harcolni, és kiverni ezeket az országból, mint a nyilasokat, az ávósokat, meg az összes nemzetáruló tömeggyilkost.

Röhögtem – pedig sírni kéne. Vagy befeküdni a sírgödörbe, mert ha ezt tűrtük-tűrjük, akkor ott a helyünk. És hordják szét a kutyák a csontjainkat…

Köszönöm a tükröt, Herendi Gábor – sokat röhögtem. De nem tetszett, ami visszanézett rám.

 De ez nem az Ön hibája. :respect: Hanem az enyém.