Mit tanított meg nekem 2020, ez a szemétre, tűzre való év?

 …hogy simán lehet Magyarországon embert ölni, teljesen legálisan, a törvény nem bünteti, és még azt is elvárják, hogy kezet csókoljon érte az ember. Így ölték meg 2020-ban apámat orvosok, nővérek és asszisztensek – miközben úgy bántak vele, ahogy egy tisztességes ember egy döglődő állattal sem teszi. Ez nem egészségügy, ami itt van – ez halálügy. Isten irgalmazzon mindenkinek, aki orvosi, kórházi kezelésre szorul, mert ők nem fognak.

…hogy simán lehet bármilyen halált kovid-halálnak behazudni: apám mellett egy másik személyt is tudok (közvetlen környezetemben), akit hazug, aljas, ocsmány módon kovidos halottnak vettek, hogy rettegésben tartsanak minket.

…hogy nem Szondi György, nem Jurisics Miklós, nem Dobó István, nem Hunyadi János, nem Bulcsú horka, nem Kinizsi Pál, nem Toldi Miklós, nem Dózsa György, nem Zrínyi Miklós, nem Esze Tamás, nem Bottyán János, nem Béri Balog Ádám, nem Színi Sebő Alajos, nem Földváry Károly a „HŐS”, hanem mindenki, aki otthon marad. Meg, aki dolgozik.

…hogy mennyire undorodom a „maradjotthon”-hastagtől, és hogy hányok minden egyes „maradjotthon”-nótától. Remélem, gyorsan eljön az idő, amikor ezek az „énekesek/együttesek” rinyálva a falat kaparják, és megpróbálják a szánalmas, szekunder szégyent gerjesztő szaraikat eltüntetni a világhálóról.

…hogy mennyire sikerült bekussoltatni a diktátornak az egész országot, mennyi mindent sikerült még mindig ellopnia ettől a néptől, ettől az országtól, hogy azt dédunokáink és ükunokáink is nyögni fogják, megvetéssel és gyűlölettel felemlegetve valamennyiünk nevét, hogy miért tűrtük mindezt, mint a vágnivaló, oktalan állatok.

…hogy a „pofabefogás” olyan jól sikerüljön, hogy emberek hagyják magukra apjukat, anyjukat, nagyszüleiket, öreg, vagy csak egyszerűen segítségre szoruló szomszédaikat, rokonaikat, embertársaikat, és bebújnak a „maradjotthon”-hastag „ígyvigyázokrád” mögé.

…hogy mennyi ember változott meg a vírustól, vagy „csak úgy”… és mennyi barátomról derült ki, hogy már nem a barátaim. Szarul esett, és nem, nem dolgoztam még fel teljesen – de előbb-utóbb túlteszem magam rajta és megyek tovább az úton. Amíg még mehetek.

Köszi mindezekért, 2020. Rohadj meg a pokolban.