Két kosztümös, harcos-csatás film – de egyik határozottan
jobb, mint a másik…
Outlaw King
„Végre lesz egy
film, ami helyreteszi a Mel Gibson-féle
Rettenthetetlen téves történelmi
interpretálását, és megmutatja, hogy _igazából_ ki is volt, Robert, the Bruce
– és hogy sokkal inkább ő „A rettenthetetlen”, mint William Wallace…”
Valami effélét olvastam róla előzetesen, és felcsillant a
szemem: nah, micsoda jó kis történelmi film van itt kialakulóban…!
Aztán végignéztem… és arra gondoltam: ez valami nagyon
unalmasra sikeredett.
És hogy mennyivel izgalmasabb, fordulatosabb a Mel Gibson-féle Rettenthetetlen – és hogy Mel
Gibson mennyivel karizmatikusabban és szerethetőbben formálta meg William Wallace figuráját, és mennyire „se
leves, se hús” a Chris Pine által megformált
Robert, the Bruce. :-P
Mert mit is csinál Robert? 1302 – innen indul a történet,
amikor fejet hajt Edward, az angol király előtt.
Stirlingi csata (1297, amikor Wallace fényes győzelmet
aratott, és megkapta Robert, the Bruce-tól a „Skót királyság védelmezője címet”),
Falkirki csata (1298, amikor az angolok nagyon megverik a skótokat, Wallace épp
csak el tud menekülni) – amolyan említés szinten jelenik csak meg.
1302-ben, amikor Robert,
the Bruce behódol – Wallace
durván küldi el a sunyiba Edward
kegyét.
1305-ben William
Wallace-t kivégzik és felnégyelik: a filmben megjelenik ez a pillanat, és
Robert (éppen menekülő) emberei annyit mondanak Robert füle hallatára, aki erre
egy szót sem szól (hallgatás, beleegyezés, szokták volt mondani…): „azt kapta, amit megérdemelt”.
Mondják skótok – fellow skót honfitársukról…!
Akit az _angolok_
fel-né-gyel-tek.
EEEEEKKKKK
Mondtam közben én magamnak, azt hiszem, elég hangosan…
Mert mit is csinált közben Robert, the „Fényestekintetű” Bruce? Hűséget esküdött az angol
királynak – aztán gyorsan ellene is fordult. Az egyik skót vetélytársával egy
szent helyen (templomban, oltár előtt) találkozott, hogy az ne ölhesse meg
orvul – erre „Folttalan” Bruce öli meg orvul a másikat az oltár
előtt!
Utána gyorsan a papokhoz szalad, hogy ne kárhozzon el, és
ne taszítsák ki az egyházból – a papok pedig gyorsan és érdekből skót királlyá
koronázzák.
Persze, Edward nem örül az esküszegésnek, és lerohanja a
lelkes, a friss királyt ünneplő skótokat, és Robert, the Bruce menti az irháját.
Hát igen… ez lenne az a bizonyos rózsaszín, folttalan
történet – legalábbis egy jellemző szegmense –, amivel Robert, the Bruce erkölcsileg fölé emelkedik a „törvényen kívüli” William Wallace-nak.
Vagy nem is annyira…?! :-PPPPP
Szóval, nem irigylem Chris
Pine-t: ezt a fickót marha nehéz lett volna szerethető hősként eladni: ez
úgy tett hűségesküket, hobbiból, szabadidejében, hogy tíz perccel később már
hátba szúrta (volna) a friss hűbérurát – és úgy ment „szent helyre”
találkozóra, ahol nemzedékek óta, kiátkozás és elkárhozás terhe mellett
tilos(!!!!) vért ontani, hogy két percen belül már le is szúrta riválisát…
aztán meg futott a papokhoz megbocsátásért könyörögni…
Esküszöm, ez akkoriban leszúrt (volna) mindenkit, aki
kartávolságban volt neki. :-PPP Mert van, amikor beakad az embernek a lemez,
nem igaz? Szerintem, ebédelni sem mert vele senki, évekig… mert a desszertig
már nem jutott volna el a mellette étkező. :-PPP
És úgy elgondolkoztam… ha William Wallace, a _Skót
királyság védelmezője_, „azt kapta,
amit megérdemelt”, akkor vajon mit érdemelt volna Robert, the Bruce…?! Tíz forintos kérdés, nem kell rá válaszolni.
:-PPP
…
Azt hinné az ember, ha már a Rettenthetetlen olyan remek kis középkori csatafilm volt, akkor
minimumus, hogy az Outlaw King-ben
is lesz pár remek összecsapás.
Nos, mit ne mondjak… :-///
Egyik átverésből esünk a másik esküszegésbe, egyik
ígéretmegszegésből a másik hazugságba, és menekülünk. Sokat, sokáig.
Nem, csata az nincsen. :-PPP
„Persze, mert
szegény Netflixnek nem volt elég pénze!” – aha, ja. :-PPP De a kb. három
percig látható 200 fős lakoma-tivornyákra, meg 500-1000 fős statisztériával
felvonultatott királlyá koronázási ünnepségre futotta, mi?! Csatára meg már
elfogyott a lóvé… :-PPP
A végén ugyan van egy csata (1314, Bannockburn) – de az meg… hát… valahogy nem sikerült sem túl monumentálisra, sem túl epikusra.
Az angolok már-már nyernének, amikor valaki elkezdi
kiabálni: „vissza, vissza, itt nem terem
nekünk ma győzelem!” – és visszavonulnak. Mind a skótok, mind a néző(k)
legnagyobb döbbenetére…
…de persze azért a csatában összemérte a fegyverét, Robert, the Bruce, Skócia királya – II. Edwarddal, Anglia királyával…
nyilván a történelmi hűség kedvéért… mert ez az új feldolgozás annyira büszke
arra, hogy mennyire a tények és a rögvalóság talaján áll.
Persze. Naná. Hát hogyne. Hja.
:-PPP
Én jó nagyot csalódtam ebben az egészben.
De nektek ettől még bejöhet, persze.
:-S
The Great
Battle
Az első nyolc(!!!) perce többet ér, mint az egész 121
perces Outlaw King, szőröstül-bőröstül, Netflixestül-Pineostul.
:leborul:
…úgy érzem, hogy az első óráját szerintem lélegzetvétel
nélkül néztem végig – aztán megállítottam a filmet, és egy óráig kerestem az
államat a földön… :-OOOOO :amazing:
Akkor egyszerűen arra gondoltam, hogy ezt képtelenség
überelni, hogy ennél már nincs feljebb, hogy erre már nem lehet rátenni
semennyi lapáttal: ez olyan atomállat, amilyet csak álmodni lehet – egy
magamfajta, harcos (történelmi, fantasy, harcművészeti – szóval, macsó,
férfiállatos, tesztoszteron bomba :groáááá: :-)))) ) filmrajongónak.
Megmondom, nem is sikerült – de (bár a második óra nem
volt olyan „erős”) az utolsó 30 percre nem lehet mást mondani, csak hogy epic. :amazingagain:
:leborulújra:
Csak a Red Cliff-hez, és a Gyűrűk
Urából Kürtvár ostromához mérhető.
És a karakterek… testvéreim az Úrban… azok nem
horzsolnak, hanem tépnek és szaggatnak.
Legnagyobb problémának az ázsiai filmek körül sokan azt
szokták felvetni, hogy nem tudják megkülönböztetni egymástól a szereplőket.
Nos, aki itt összetéveszt akár _egy_ szereplőt is a másikkal… az kábé, vagy félvak – vagy
félvállról veszi az egészet, és alig figyel oda. :-PPP (Akkor meg minek
nézi/nézné, kérdem én… :-PPP )
Ők azok: nézzétek és lássátok.
Nekem persze – gondolom, nem volt kérdés előttetek :-) – Hwal-bo (Oh Dae-hwan), a fejszések vezére volt a legnagyobb kedvencem.
:respect:
De az kétségtelen, hogy a karizmatikus parancsnok, Yang Man-chun (Jo In-sung) egész egyszerűen tökéletes volt a szerepre.
:megarespect:
Bitang jó film a The
Great Battle. Elképesztően remek. Igazi Masterpiece.
Must See.
:leborul:
(Hogy többet írtam egy általam „rossznak” ítélt filmről,
mint a „jóról”?! Mert a _jó_ önmagáért
beszél. Nem szorul rá csekély szavaimra. :respect: )