1945 & Bright

1945

Te hol voltál, amikor a zsidókat elvitték?

…

Még dolgozok rajta… még emésztem… az emészthetetlent… de talán… talán ez lesz a legjobb film, amit idén láttam. :leborul:

Döbbenet.

Fáj benne-tőle minden: a testem, a lelkem.

És olyan kérdésekre sarkall, amikre… nem _akarok_ válaszolni. Nem merek.

Pedig nem szorít sarokba, nem vádaskodik, nem mutogat rám ujjal, mégis… „vétkesek közt cinkos, aki néma.”

Csöndesen hömpölyög ez a mestermű, egyszer sem „ordít” vagy „gyorsul fel” – de az én gyomrom remegve összeszűkült közben… aztán görcsbe rántott az ismeretlen kín… halkan, félve, fájdalmasan nyüszítettem, mint egy megvert kutya… és a végén lélekben felsikoltottam.

És a kérdést magam köpöm a saját arcomba: te hol lettél volna, amikor a zsidókat elvitték?

Két zsidó érkezik a faluba: a karizmatikus Angelus Iván, és szikár fia, Nagy Marcell.

Két ládát tesznek fel az ezer titkot tudó, az élet barázdáit viselő Székely B. Miklós lovasszekerére...

 

...és némán ballagnak mögötte. Eltökélten – de nem agresszívan, fáradhatatlanul – de nem dühtől, vagy bosszútól hajtva.

Menetelésük egyszerre felemelő… és félelmetes. Mert látszik rajtuk, hogy ők már nem félnek senkitől és semmitől.

Túl fiatal vagy? Nem voltál, nem lehettél ott? És ha mégis? Ha már éltél volna akkor: mit tettél volna?

És a falu felbolydul, megriad, a leghatalmasabb embertől a legkisebbig, mindenki összerezzen… és régi sebek, régi bűnök kerülnek napvilágra… és mindenki másként próbál úrrá lenni a benne feltörekvő… „lelkiismereten”? Talán…

A Rákosi Mátyásra hasonlító Rudolf Péter élete legjobb alakítását nyújtja, mint a falu „mindenható-mindentudó jegyzője”:respect: egyszerre iszonyodik, féli, gyűlöli és undorodik tőle az ember – ő pedig ismeri mindenki múltját és bűnét. A sajátját is, persze. És mozgatja a szálakat: ha kell, ígér, adakozik, ha kell, fenyeget, ha kell, odaüt.

De a lelkiismeret cudar dolog: mindenkit másra indíttat… „Atyjafiáért számot ad a testvér”.

Te hol voltál, amikor a zsidókat elvitték? A kapuban álltál, csípőre tett kézzel, kihívóan-pökhendien, és amikor előtted meneteltek, a lábuk elé köptél azt mormolva: „ideje volt”?

Vagy az ablakodban állva, a függöny mögül lestél, hogy meg ne lássanak? Nehogy összetalálkozzon a tekintetetek… Vagy már az elhagyott, lezárt házuk ajtajában vártál, hogy te vihesd el elsőként, ami ott maradt? Vagy a náciknál álltál, és tartottad a markodat…? Vagy csak félrenéztél, félve-remegve, hogy holnap nehogy te kerülj sorra…

Könnyű lehetne vállat vonni: nem én voltam ott. Én nem voltam ott. Történt, ami történt. Tették az emberek, amit tettek. Nem az én dolgom, nem az én saram… nem az én bűnöm.

Mégis… én felteszem magamnak a kérdéseket. De nem merek rá válaszokat adni…

Hány ilyen falu lehetett még a hazánkban? Hány ilyen közösség zárt össze, eltaszítva egy kisebbséget – majd egymás között osztva el a hátramaradt javakat.

…

Számomra a legfélelmetesebb pillanat az volt, amikor a zsidó temető kapujánál kapára-villára kapva összegyűlt a falusi nép: hogyha kell, erővel, gyilkolással „védjék meg a zsidók vagyonából nekik jutott koncot”… Többen ki is mondják a filmben: „ez már az enyém!” – és karvalysikoltással, tíz körömmel ragadják meg a vértől és gyalázattól mocskos, idegen javakat.

Iszonyú volt ezt látni.

…

Volt, olyan kritikus a neten, aki kikelt a film vélt/valós üzenete ellen.

Én meg azt mondom, ha rosszul esik, amit látsz, akkor egyrészt még ember vagy… másrészt meg nem a filmben van a „hiba” a kép miatt, amit mutat.

„Oly korban éltem én e földön,

mikor az ember úgy elaljasult,

hogy önként, kéjjel ölt, nemcsak parancsra,

s míg balhitekben hitt s tajtékzott téveteg,

befonták életét vad kényszerképzetek.

Oly korban éltem én e földön,

mikor besúgni érdem volt s a gyilkos,

az áruló, a rabló volt a hős, –

s ki néma volt netán s csak lelkesedni rest,

már azt is gyűlölték, akár a pestisest.

Oly korban éltem én e földön,

mikor ki szót emelt, az bujhatott,

s rághatta szégyenében ökleit, –

az ország megvadult s egy rémes végzeten

vigyorgott vértől és mocsoktól részegen.”

Radnóti Miklós (1944)

Bright

Nagyon vártam… de piszok nagy csalódás… :-///

Szerintem simán olyan, mint bármi más „buddy cop”-os film, vagy bármelyik, amiben „atombombát, vegyi fegyvert, indítókódot, titkos kulcsot” kell megszerezni, és ezért megy egy „éjszakai rohanás”, amikor a gengszterek és a rendőrök is a hősöket üldözik.

Láttam már ilyet párat… és a Bright nem adott a témához olyan pluszt, ami egyedivé tehette volna.

Pedig szvsz baromi jó háttérvilág állt rendelkezésre, és az elejtett infók alapján (pl. „az én őseim 2000 évig harcoltak ezekkel az orosz pusztában”, meg „az orkok a Sötét Úr oldalára álltak”, meg „a Kilencek Csatája”) itt lehetett volna egy egészen jól felépített, misztikus világban kalandozni – ehelyett sima „többet tudó zsaruk menekülnek mindenki elől, hogy mentsék a menthetőt” lett a főtéma, ami mögött csak elnagyoltan felskiccelve tűnt fel a lényeg: a fantasy Világ. :-PPP

…

A film utolsó 5-7 perce meg különösen fájt: szerintem, az már átlépte a gagyi határát, a városházi lépcsősor tetején a polgármesteri kitüntetéssel. :-PPP

1988-ban (idehaza 1991-ben bemutatva) készült az „Alien Nation – Földönkívüli zsaru” című film James Caan főszereplésével: úgy vélem, kb. 100x jobb a témában, mint a Bright.

Nagy év végi durranásnak vártam a Netflix filmjét – de csak egy halk pukkanás lett belőle… :-///