2017. augusztus 31., csütörtök

The Siege of Jadotville & The Wall



Két háborús filmet néztem meg mostanság… Mindkettő nagyon jó a maga nemében. :sör: :respect:


The Siege of Jadotville


'God, my men were fine... Ireland never reared better sons. (...) They never wavered... No man ever got the loyalty I did from those boys. When things were darkest they were always smiling.'

Commandant Patrick Quinlan
October 1961

Mik kerülnek elő még mindig a sötétből? Milyen titkok, milyen hazugságok? Hány kerékbetört élet, hány megalázott ember, hány elhazudott hőstett, hány meghurcolt hős van még elrejtve előlünk…?! És hány politikusról fog még kiderülni, hogy mennyire undorító féreg…?!
 
1961. Kongo, Jadotville – a 35th Infantry Battalion, ’A’ Company 150-160 főt számláló, harctéri tapasztalattal nem rendelkező ír katonáját ostromolta 5 napon keresztül egy kb. 3000 és 6000 fő közé tehető ellenséges haderő, akik között belga és francia zsoldosok is harcoltak.
 

A csata végén a támadóknál 300 halott és kb. 1000 sebesült volt – az írek hat fő sebesültet számoltak, és senkit nem vesztettek el.


Csata közben ezt rádiózták a főparancsnokságnak:

„We will hold out until our last bullet is spent. Could do with some whiskey.”

Aztán pedig…

„We’ve used every bullet twice. What do we do now?”


Nem volt vizük, nem volt lőszerük, nem kaptak sem szárazföldi, sem légi támogatást – gyakorlatilag kilökték őket a töküknél fogva a pusztába… hogy dögöljenek meg, és akkor majd a politika :pföjjj:  jól fel tudja _”használni”_ a halálukat.

Hányni tudnék tőle…

A ír kormány csak 2016-ban(!!!!!) volt hajlandó elismerni a csata hősiességét, és kitüntetni az ’A’ Company katonáit (sokukat már posztumusz)...


...és Pat Quinlan stratégiáját azóta katonai akadémiákon tanítják.

Ezekről az emberekről szól a film.

És egy rettenthetetlen, csodálatos emberről, az emberséges parancsnokukról. :respect:
 

I was not to prepared to let my brave men die for nothing.



The Wall



Ez fikció és kamaradráma: nagyon jó – de a Jadotville félelmetes-fájdalmas rögvalósága elsápasztja az értékét…

Olyan, mint „Phone Booth”, vagy az „Buried”: nyomasztó, feszült, körömrágós… és persze csattanót is tartogat a végére.

Határozottan tetszett, de a Jadotville után most nem nagyon tudok róla áradozni. :meaculpa:

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése