The Great Wall – A Nagy Fal & Assassin’s Creed

Blockbusters! …blockbusters?! :öööö: :izé:

Próbáltam egy kicsit közelebb araszolni a mainstream-hez – de véres orral pattantam vissza róla, mint a törökök Eger várának faláról… :-P ;-)

The Great Wall – A Nagy Fal

Budget: 150 millió – Boxoffice: 329 millió

Ezek nem egy blockbuster számai… Oké, még csak egy hónap telt el a bemutató óta, de Kína önmagában 170 millióval állt csatasorba a kasszáknál, szóval, már nem igazán van tartalék a bevételi fronton… és ez már nem nagyon fog emelkedni. :-/

A boxoffice tényei után nézzük a filmet.

Az első 30 perc engem megvett kilóra. :amazing:

Egy adrenalinpumpa, látványorgia, Ramin Djawadi zenéje, harci dobok… Bakker, én lehidaltam tőle. :sör:

…node aztán. :-///

Sajnos, a bitang jó kezdéstől csak lefelé vitt az út. :-(((

Igazából, mintha nem is lett volna igazi forgatókönyv, csak egy alapötlet: „mi lenne, ha azzal kezdenénk, hogy a Kínai Nagy Falat szörnyek ellen építették volna? fú, mekkora király felütés, nem?!” – aztán a továbbiakról senkinek nem lett volna haloványlagos dunsztja sem: de legalább cserébe előkaptak a fiókból pár jól bevált sablonfordulatot. :-PPP

Különösen a fájdalmasan elhasznált „lődd ki a főszörnyet/vezéranyahajót/a legerősebbet/vagy az öregasszonyt, aki hergeli őket” motívum esett igencsak rosszul a gégornyámnak, amikor letuszkolták rajta. :-PPP

Meg ugye az se nagyon jött be, hogy a második órára valahogy eltűnt a süllyesztőben a Nagy Fal, és egészen máshová helyezték a cselekményt… bonyek. :-PPP

Hja, és könyörgöm, arra adjon már valaki értelmes magyarázatot, hogy ki az a Pedro Pascal és hogyan került ide Matt Damon mellé…?! :-PPP Oké, persze, hogy kínomban rákerestem: sorozatsztár (Red Widow, Game of Thrones, Graceland, The Mentalist, Narcos), de én sosem láttam sehol, szóval, kissé zavart a jelenléte – mert az alakítása nem volt… hogy is mondjam… „átütő”. :-///

Willem Dafoe meg elment a filmbe a markát tartani… Kár, hogy megélhetési színésszé adta le magát, az ő tehetségével. :-((((( (De majd az Assassin’s Creed-ről írt rivjúmban lesz valaki, aki még nálánál is sokkal jobban megdöbbentett… :-OOO )

A nagyon jó kezdés – és az utána szép lassan kimúló film/elsüllyedő hajó igazán csak egy dologra volt jó szerintem: újra eszembe jutott, hogy mekkora elcseszettül hatalmas, feledhetetlen, döbbenetes, fantasztikusan epikus film volt a Red Cliff (2008-2009, természetesen, csakis a vágatlan, 288 perces full verzióról beszélek! az összevissza megcsonkítottat meg ne is emlegessük…).

Lehetett volna jó, igazán film film a Nagy Fal – de nem volt benne annyi… :-///

Assassin’s Creed

Budget: 125 millió – Boxoffice: 241 millió

Ezek meg aztán főleg nem egy blockbuster számai…! :-OOO A bemutató pedig már három hónapja volt, szóval… asszem ennyi. :-/

Nem vagyok egy nagy gémer (kicsi se…), de az Assassin’s Creed játék trailerei mindig is nagyon tetszettek. :sör:

Ezért gondoltam, hogy teszek vele egy próbát.

Noshátugye… :-///

A jelenkorban/modernkorban játszódó részek egy árva ruppót sem értek: de legalább cserébe a film háromnegyede ott játszódott, és rohadtul idegesített. :-OOOOOOO

Marion Cotillard… én nagyon szeret(t)em sok filmjében. De itt legszívesebben kikapartam volna a szemgolyómat _minden egyes_(!) megjelenésénél, annyira irritált. :-OOO

Michael Fassbender pedig régmúlt Assassinnak remek volt – jelenbélinek meg… hát ugye… nem annyira. :-PPP

Jeremy Irons és Michael K. Williams meg elmentek, hogy megkeressék a meleg vízre valót… :-PPP

…de Brendan Gleeson?!?!?!

Emberek! Brendan Gleeson ebben a szaharban…?!?!?! Aprópénzért lement kutyába…?!?! Az ő renoméjával, az ő tehetségével, azzal a rengeteg mindennel, amit már az asztalra tett….?!?!?! El kellett neki mennie ebben a híg… trágyába?!?!?! Pénzért…?!?!?!?!

Ez már a vég, esküszöm…

Végigkínlódtam magam rajta, nem égett ki teljesen a retinám (az agysejtjeim azok pusztultak azért szép számmal… :-PPP), szóval, élből nem taposnám 5/10-nél lejjebb – de Brendan Gleesonért akkor is kiállok, ha ő már nem áll ki magáért, és a megalázásáért jár a büntetőpont, szóval a verdiktem: 2/10.

:suxxx:

„Blockbuster”, „kasszasiker”… ?! A francokat, azt… :-PPP

Silence – Némaság & Under Sandet – Land of Mine – A homok alatt

Két emlékezetes, nagyon kemény film…

…de az egyik azért… egy magasabb ligában játszik.

Silence – Némaság

 Butaság, tudom, de ma azon járt az agyam, hogy mit is érezhet egy ateista, amikor ezt a filmet nézi…

Én nem vagyok ateista, szóval, egyenesen marhaság egy ilyen gondolatmenetbe belekezdeni… de valahogy csak ezen morfondíroztam.

Az első, ami eszembe jutott, hogy unná az egészet – 160 perces játékidő, és alapvetően egy ember őrlődése és kínszenvedései. Szerintem, ezt egy ateista az első óra után már biztosan nem nézné tovább.

A második, ami felötlött bennem – telve keserűséggel és fájdalommal –, hogy ha végignézi, elégedetten állna fel előle: „na ugye, megmondtam, kábé ennyit érhet a vallásos hülyék „nagy hite” ”.

Persze, botorság ezen agyalni: nem látok senki fejébe, szívébe, saját prekoncepcióimat pedig inkább tartsam meg magamnak. :meaculpa:

Mondom azt, amit tudok: hogy mit jelentett nekem, egy átlagos, magát hívő embernek valló nézőnek.

 

Fájt. A zsigereimben fájt. Mintha kővel dobálták volna tele a gyomromat, a torkom úgy kiszáradt, hogy attól féltem, felreped… és órákkal később is álmatlanul hánykolódtam, mert úgy éreztem, mintha kést forgatnának a szívemben.

…aztán blaszfémikus gondolataim támadtak…

Hogy azt, amin Rodrigues atya (Andrew Garfield) keresztül ment… abba egy szent hite is beleroppant volna. :meamaximaculpa:

Persze, ez megint csak ítélkezés, belemagyarázás… talán mentség keresés.

De egyszerűen borzalmas volt látni, átérezni a stációkat, ahogy Rodrigues atya (akit egy létező személyről, Giuseppe Chiara atyáról mintáztak) megtöretése zajlik a végtelenül ravasz és intelligens japán inkvizítor, Inoue Masashige (Issey Ogata) által.

A körmöntfont aljasságnak, a módszeres embertelenségnek ilyen brutálisan alapos bemutatásához még nem volt „szerencsém”… ahol minden ember szenvedése és halála annak az egy célnak van alávetve, hogy egyetlen egy valakit megtörjenek.

 

És a támadás, az „ostrom” nem csak testi, lelki, de szellemi téren is érkezik, a folyamatos „duruzsolással”, megkérdőjelezéssel, amiben az inkvizítor és a tolmácsa (Tadanobu Asano) is kifacsart intellektussal élenjárnak.

„Ez csak egy kép, nem az Isten. Taposd meg nyugodtan. Ez csak formalitás. Utána szabad vagy.”

…

A néző látja, hogy hogyan mennek kínhalálba emberek, akik nem tudnak és nem akarnak egy szent képet megtaposni, vagy egy feszületet leköpni.

…és hogy mit élnek át azok, akik megteszik, és életben maradnak.

De Rodrigues atya kálváriáját látva nem tudsz nem arra gondolni, hogy jobb lett volna inkább neki is élve elégni…

…ám neki nem ilyen _”könnyű”_ sorsot szánt az Úr… Őt nem pusztán megölni akarják, hanem megtörni: kipurgálni a lelkét, megtörni a gerincét, elvenni a hitét.

…

Azon is gondolkoztam, hogy az én hitem meddig tartott volna az ő helyében… és… nem mondom meg, mire jutottam… :-((((((

És amikor már azt hiszed, ennél nincs tovább: megjelenik egy pap, aki megtagadta Krisztust, és buddhistává lett – az ő suttogása, megkérdőjelezése, duruzsolása a legfájóbb pont, igazi izzó vas Rodrigues atya szívében, lelkében.

 

Olyan volt ez a film, mintha a mocsár alá nyomták volna a fejemet: a szám tele lett iszappal, a tüdőm pedig mérges mocsárgázzal… a légszomj a felszínre hozott, de legszívesebben sárral takartam volna el az arcomat…

Giuseppe Chiara atya 83 éves koráig élt. Senki nem tudja, hogy mi volt a szívében. Mert senki nem láthatott a látszat mögé, a lelke legmélyére.

Eszméletlenül fájt nekem ez a film. És még fájni is fog egy jó darabig…

Andrew Garfield pedig a Hacksaw Ridge után egy újabb filmben bizonyítja, hogy milyen jó színész.

A plakátokon szereplő Liam Neeson pedig egy átverés: a 160 perces filmben talán 20-25 percet van színen – Andrew Garfield a főszereplő. De biztosan nyugszik a vállán a felelősség. :respect:

Under Sandet – Land of Mine – A homok alatt

Kemény film ez is – de valahogy azért elég gyorsan látszik rajta, hogy hova fog kifutni a németgyűlölő dán őrmester (Roland Møller), és a keze alá beosztott, tengerparti aknaszedésre utasított német kölyökkatonák története.

Én megértettem mindenkit (azt hiszem…): megértettem a dánokat, hogy a megszállás alatt micsoda harag gyűlt össze a lelkükben minden némettel szemben, megértettem, hogy bosszút akarnak állni minden egyes németen – megértettem a német kölyökkatonákat, hogy miért kellett uniformisba bújniuk, és azt is, hogy azt mondják, megértik a dánok haragját – de valójában nem értik meg… –, és igyekeznek minden elvárásnak megfelelni, mert haza akarnak jutni: „Újjá kell építeni az országot.”.

Megértettem mindent, de megszólalt bennem az érző ember – mint ahogyan a dán őrmesterben is –, hogy… végtére is ezek a német kölyökkatonák: gyerekek.

 

És embernek nem szabad felnőttek bűneit gyerekeken megtorolni. Nem szabad.

Akkor sem.

…

Fájdalmas, nyomorult film ez is: fájdalmas a hadifogoly, megalázott (szinte halálra ítélt) németnek, és úgyszintén fájdalmas a bosszúra vágyó dánnak.

Mert nincs igazság: sem a háborúban, sem a megtorlásban.

És csak azért érdemes élnünk, mert a gyilkolni, bosszút állni kész lincselő tömegben, egy valakiben maradt egy csöppnyi emberség.

Szívszorító.

Sing – Énekelj! & Mindenki – Sing

Szóval, Sing-Sing… Lássuk-halljuk, hogy mi jött ki ebből: számomra.

Sing – Énekelj!

„Singing for ourselves? Unbelievable. What-what-what is...? Who's he...?
This is crazy. I'm out of here.”

…zene… fantasztikus melódiák… végtelenül szerethető karakterek… dalok… zene… és még zene…

Nem megy ki a fejemből a dallam, napok óta, újra és újra meg kell néznem az utolsó 20-25 percet, és a lábammal dobolom a ritmust, éneklem-dúdolom a dalokat – és egyszerűen nem tűnik el a vigyor a képemről. :-DDD

Feelgood. Csak így. Ennyi. :megarespect:

Rosita (Reese Whiterspoon)

Meena (Tori Kelly)

Mike (Seth MacFarlane)

…és a legnagyobb kedvencem: Johnny (Taron Egerton) és a faterja, Big Daddy (Peter Serafinowicz)…

A történet is jópofa, kellemes, szerethető – nem túl csavaros, de jobbára kiszámítható… –, ám a remekül kiválasztott, és a történetbe szőtt dalok annyira ott vannak, hogy az emberben… bennszakad a levegő. :leborul:

Szerintem, nem itt (ott) akarták a dalok csúcspontját, ahol én megtaláltam, de… úgy vélem, hogy egyértelműen az önző, egoista, beképzelt, ám zseniális zenész, Mike dala a „legnagyobb” – Frank Sinatra: My Way.

„And now, the end is near
And so I face the final curtain
My friend, I'll say it clear
I'll state my case, of which I'm certain

I've lived a life that's full
I've traveled each and every highway
But more, much more than this
I did it my way!”

Rositát és Meenát is imádom, ahogy küzdenek saját életük-énjük problémáival, és közben odaéneklik a lelküket nekünk. :respect:

Ám… nem tudok ezzel mit tenni, ne haragudjatok: az apa-fiú kapcsolatok mindig is a gyengém voltak… Johnny dala, Elton John: I’m Still Standing – és közben ahogy (Spoiler!) a hatalmas, senkit és semmit maga fölött el nem ismerő, a fiát nem sokra tartó, gengsztervezér faterja ellenállhatatlan erővel kitör a börtönből, hogy tűzön-vízen keresztül, átharcolva magát a fél városon odaérjen hozzá… az számomra feledhetetlen. :amazing:

 

„You could never know what it's like
Your blood like winter freezes just like ice
And there's a cold lonely light that shines from you
You'll wind up like the wreck you hide behind that mask you use”

„It’s Johnny! That’s my son!!!

My son…”

„Don't you know I'm still standing better than I ever did
Looking like a true survivor, feeling like a little kid
And I'm still standing after all this time
Picking up the pieces of my life without you on my mind

I'm still standing. Yeah, yeah, yeah
I'm still standing. Yeah, yeah, yeah”

…

És közben milyen dalok szólalnak még meg?

Gimme Some Lovin’ – The Spencer Davis Group; Under Pressure – Queen featuring Dawid Bowie; Hallelujah – Leonard Cohen; Golden Slumbers/Carry That Weight – John Lennon-Paul McCartney; Fireworks – Katy Perry; Faith – Stevie Wonder featuring Ariana Grande…

Igen, ilyen lelkes ajánlás (...ajnározás…) után nyugodtan mondhatnátok, hogy tegyen fel a fülhallgatót, és hallgassam meg ezeket a zenéket – rajzfilm nélkül.

Meg is teszem :-P de azt mondom, hogy a rajzfilm olyan fantasztikus keretet ad nekik, olyan értelmezésbe helyezi azokat, ahogy egy-egy karakter énekel, vagy ahogy csak „szimplán” történnek a dolgok a dal(ok) alatt… hogy az egy szinttel mindent feljebb emel. :respect:

…és meggyőződésem, hogy az eredeti előadók is szeretettel mosolyogva nézik-hallgatják (van, aki már odaföntről…) valamennyit.

Azt mondom: simán kihagyhatod az életedből a Sing megnézését – de nem tudod, hogy mit veszítesz vele. :sör:

„I’m so proud of you!”

Mindenki – Sing

…

Igazából, zavartan bámultam a képernyőre a film végén. Hogy végül is… mi lett volna ez?

Mert tanmesének túl szájbarágós – csattanós történetnek meg túl kiszámítható…

A gyerekeket erős sablonból vágták ki, ollóval – a tanár néniről annyit tudunk (meg a végére), hogy egy gonosz boszorkány (hogy? miért? hogyan…?) – az énekkarról meg annyit, hogy a fele/harmada csak tátog… (és azt így hogy? díjnyertes, de mégis minden kappanhangút beveszünk…?).

Hogyan merült fel ez az egész…? A gyerekekről mit is tudunk meg…? A tanárnő meg miért…? És így, tátikákkal kitömve, hogy működhet az egész…? A végén meg kik énekelnek? Mindenki?! A tátikákról is kiderül (váratlanul), hogy (nekik is) frenetikus hangjuk van…? Vagy csak megint tátognak…?! Vagy mindenki hallgat és magnóról megy az egész – na, az lett volna csattanó. :-P

Olyan sokat, olyan nagyot akar mondani a film, hogy nagy nekidurálásból valahogy mégis nagyon kicsi és kevés jön át… az is kínosan, nyögvenyelősen, fals hangokkal, zavart szünetekkel, „mit kezdjek veletek”-kínkeservvel… „húzzuk már el 25 percig a legfeljebb három perces ötletet”-nekibuzdulással.

25 perc egyébként kevés, nem mondom, de volt egy Örkény Istvánunk, akinek egy perc is elég volt ahhoz, hogy valami ütőset hozzon össze.

Ha ennyi elég az Oscarhoz… hát, akkor oké. Bodzavirágból, bodzavirágból…

…én meg csak zavartan-zavarodottan, csalódottan, nem kicsit értetlenül húzom itthon a számat, és arra gondolok, hogy Gryllus Vilmos milyen fantasztikusan adja elő Nemes-Nagy Ágnes: Tavaszi felhők című megzenésített versét… Nem tátog, nem díjnyertes, nem is akar többnek látszani – egyszerűen csak… énekel nekünk egy dalt.

És még mennyit. :respect:

Közben megint van egy Oscar-díjas filmünk. Örülünk, Vincent.

...és zavarban is vagyunk. De nem a meghatottságtól.