Gondolkoztam, hogy milyen sorrendben kellene megemlékeznem
a fenti filmekről, de végül is arra jutottam, hogy annyira eltérőek műfajilag,
hogy maradok inkább a megnézési sorrendnél.
Fin – A vég
Marha különleges film: leginkább azt mondanám, hogy nem
szól semmiről – de mégis, mennyi mindenről szól! :respect:
A végére pedig csak néztem-néztem a képernyőt, és… annyi
érzés tört rám, hogy beleborzongtam.
Baromság ilyen brutálisan lepontozni az imdb-n,
egyszerűen primkó ostobaság. :-P
Még csak nem olyan halovány, vagy „ködbe vesző” a
szimbolikája, hogy ne lehessen érteni – legfeljebb akkor, ha valaki nem is
akarja. És amit a legjobban szerettem benne, hogy nem rágtak/vágtak mindent _egyértelműen_ szénné csócsálva a
pofámba, hanem megengedték, hogy én szedjem össze az elhullajtott morzsákat, és
abból összerakjam a képet. Nagyszerű érzés, amikor nem nézik az embert totál
hülyének. :-P :sör: :-)
Egy régi baráti társaság gyűlik össze 20 év után újra a
hegyekben, és a „nagy összeborulás” gyors véget ér, majd valaki ki is mondja a
frankót (amit én magam is gondolok az ilyen „reunionokról”):
„Legalább világosan látjuk, hogy miért is
nem találkoztunk húsz éven át.”
Ám ennél több az, hogy valami üstökös/meteor/égi tünemény
zúg át felettük, ami „kiüt” minden kommunikációs, elektromos, és benzinmotoros
ketyerét, és a volt osztálytársak, jelenleg már nem barátok hamar rájönnek,
hogy ha segítséget akarnak, maguknak kell megmenteniük magukat.
És szépen, gyalogosan elindulnak a hegyről lefelé, amiről
ők maguk is tudják, hogy napokig fog tartani.
Közben az egész összejövetelt és utat átszövi egy jelen
nem lévő társuk Ángel, a Próféta (Eugenio
Mira) személye, akivel kapcsolatban rossz érzéseik vannak, és akinek
látomásai/rajzai valahogy olyan… önbeteljesítő, világvége jóslattá válnak.
Előre szólok, hogy én végig vártam, hogy mikor ugrik elő
valahonnan egy szörny, vagy zombi, vagy valami földönkívüli ufo-rém az egyik
bokor mögül, de a nyomasztó, fenyegető miliő ellenére a film sosem megy át ilyen
ócska horrorfilmes klisébe: a „mi a fene történik itt?”-kérdés, és az arra
kapott, vagy nem kapott válaszok a legfélelmetesebbek benne.
Szerintem fantasztikusan jól építi fel magát a film, és a
végét egészen katarzisként éli meg az ember.
Legalábbis én így voltam vele. :sör:
„– Mi nem is tűntünk el.
– Honnan tudod?”
Clara Lago meg
egyszerűen gyönyörű benne… :-)
Nem annyira jó, mint a nagyszerű „Los últimos días”… nem,
nem ez a helyes kifejezés: _másként_
jó, mint a „Los últimos días”. :sör:
Scouts Guide to
the Zombie Apocalypse – Cserkészkézikönyv zombiapokalipszis esetére
Mindig mondom, hogy lehet, már elég a zombis filmekből,
de mindig jön egy újabb, amit megnézek, és… tetszik! :-)))
Azt hiszem, könnyen lehet, hogy be kellene vallanom
magamnak (meg nektek is), hogy _szeretem_ a zombis filmeket. :-) (Mint ahogy ezt
korábban be kellett ismernem a képregényfilmek kapcsán is… :gyagya: :-P :-) )
Mert lecsaptam a Scouts
Guide-ra, megnéztem, hatalmasakat röhögtem közben (és elviseltem Kedvesem
megrovó pillantásait és megjegyzéseit: „ez neked _tényleg_ tetszik?!” – mire én:
„mint az állat!!!” :-DDD ), és újra be kellett ismernem: igen, még mindig van kiaknázatlan
potenciál a témában. :sör:
A három srác, Tye
Sheridan, Logan Miller, Joey Morgan, marha jól hozták a három cserkészt, akik
teljesen más karakterek, de nagyon jó haverok – és mindegyikük más miatt
humorforrás. :-DDD
Sarah Dumont
gyönyörű :-))) és szerepel a filmben Patrick
Schwarzenegger is, ami engem nem hatott meg, de nyilván a hölgy (lelkű…;-)
) nézőket igen… :-P ;-)
…ám számomra „A Csúcs”, a „Film a filmben” nem más
volt, mint Ron, the Janitor – Blake Anderson.
:sör: :-DDDD
Meg is alakítottam menten a „Spin-off-ot Ron, the Janitornak!”
akcióbrigádot, amihez remélhetőleg minél többen fogtok csatlakozni! :-))))
Jó kis felüdítő marhaság volt a Scouts Guide ebben a dögmelegben – csapjatok le rá ti is! :gyöngyözőhidegsör:
;-)
L’homme de
chevet – Cartagena
Hm… Kellemes, szerethető film volt, de végig nem ment ki
a fejemből, hogy ezt már láttam valahol…
…csak akkor még „Intouchables” volt a címe. :-P
Persze, csak dobálózik ezzel, aki – mint én :-P – a 2011-es
„Intouchables”-t
látta először, és csak (évekkel később) utána a 2009-es Cartagená-t… :-P
Marha nehéz ám így, mert az eszemmel _tudom_, hogy a Cartagená volt előbb, mégis úgy érzem…
hogy _az_ a halvány másolata az „Intouchables”-nek.
:-/
Kellemes, feelinges volt így is, elnézegethető, érzelmes – de
a katarzis-élmény elmaradt. :-/
A bunyós csaj meg szerintem teljesen mellékvágányra vitte
az egészet, és nem előre. Szvsz. .-/
A végét meg Katicámmal kétféleképpen is értelmeztük,
amire azt hiszem… igazán nem lett volna szükség. :-///
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése