Ultimate Braai Master s01-s04

Most, hogy ezen a héten véget ért a Travel Channel-en a dél-afrikai „Ultimate Braai Master” negyedik, 2015-ös évada, azt hiszem, meg kell emlékeznem erről a reality show-ról, amit a kezdetek óta nézek. :thumbsup:

És azt hiszem, az lesz a legjobb, ha mind a négy évadról írok pár sort. :sör:

Ultimate Braai Master s01 – 2012

Még formálódóban volt a verseny, de nagyszerű felütés.

Amit hibának véltem, az „Amazing Race”-szerű versenyfutás, valamint versenyhelyszín és hozzávaló keresés egy-egy fordulóhoz. Semmi értelme nem volt 55-60 körüli idősebb résztvevőket – akik egyébként nem mellesleg pompás szakácsok! – „körbefuttatni a fél városon”, hogy utána főzzenek. :-P

Mégis, mi a fenének már?! A szakács sem úgy kezdi a főzést, hogy először körbelohol a városon egy-egy hozzávalóért – utána meg elkezdi keresni az éttermét! :eeekkk: :-P

Plusz feszültséget akartak bele vinni, holott alapból volt benne elég, hiszen remek emberek, nagyszerű sütő-főző/sütni-főzni szerető és tudó(!) versengtek: az ízeikkel versenyeztek, nem pedig a lábukkal, bonyek! :-P

De szerencsére a második évadra ezt a fajtát „kinőtte” a széria – és ami külön vicces, hogy a „versenyfutós” kihívást pont az a „Who Dares Wins” csapat nyerte, amiben az 55 éves Tubby volt a „braai master” és az 57 éves Elaine a „braai buddy”, és fél óra késéssel(!!!) értek a két órás(!!!) kihívás helyszínére, ahol a többiek akkor már javában főztek – és igen, Tubby-nak és Elaine-nek így csak másfél órájuk volt, hogy elkészüljenek. És mégis ők nyerték meg a kihívást! :respect:

…nem mellékesen egyébként az egész évadot is. :-P :-))) :thumbsup:

Hja, és egy kis „szómagyarázat”, ha már bedobtam a „braai mester” és „braai buddy” kifejezéseket: minden csapat két főből áll: egyikük a „mester”, és másikuk a „segéd”. Sok csapatnál két egyenrangúan remek szakács (a „szakács” nem jó kifejezés, de nem tudok rá jobb szót :-/ ) alkotja a csapatot, míg másoknál tényleg „igazából” csak az egyikük az „igazi szakács”, és a másikuk tényleg „csak” segéd.

Az viszont, hogy melyiküket jelölték a nevezéskor „master”-nek és melyiküket „buddy”-nak többször is számít a kihívások során.

(A rivjú során én is igyekszem mindig a hivatalos sorrendben megnevezni a versenyzőket, azaz elsőként a „braai master” nevét, másodikként a „braai buddy”-ét fogom írni.)

A sütés-főzésen kívül még két dolog dobott nagyot a szérián, az egyik: az eszméletlenül remek karakterek. :sör:

Nekem nagy kedvencem volt a „Coal Shoulder”, Roger és Lee párosa. :sör:

Roger a maga nagy pofájával :-D, de mégis… valahol nagyon emberien hozta a showt, és a tünemény Lee meg nagyon jól viselte el ezt a remek (páratlan) konyhaművészt, aki piszokul nehéz (már-már elviselhetetlen…) ember, amikor (lázban égve) főz. :-)))

Roger-nek ráadásul találtak egy remek szinkronhangot (bocsánat, de nem tudom a nevét, mea culpa!), aki eszméletlenül jól adta át Roger whiskey-karcos orgánumát. :sör:

Akiket még szintén csíptem, a „Rust & Dust”, Greg és Karl párosa, akik eleinte nagyon szívóágon voltak, egyfolytában kiesési kihívásokat kellett túlélniük – míg végül egészen a döntőig meneteltek. :respect:

Mindketten nagyon jó fejek, elkötelezetten remek szakácsok, végtelenül szimpatikus két fickó. :sör:

A másik dolog, ami még nagyot dobott a szérián, pedig az, ami minden versenyzős realitynél eszméletlenül fontos: a zsűri.

Justin Bonello házigazda mellett két nagyon jó arc, két remek séf bírálta el a versenyzőket: Bertus Basson, és Marthinus Ferreira. :respect:

Nagyon bírtam őket: nem „keménykedtek”, nem nagyképűsködtek, nem voltak lekezelőek – és nagy szeretettel, empátiával fordultak a versenyzők felé. Véleményüket pedig egyszer sem kérdőjeleztem meg, annyira tisztának, és korrektnek éreztem mindig. :respect:

Előre szólok: az egész négy évadon végigvonult ez a remek zsűrizés – a féltávnál a zsűri egyik felének lecserélése ellenére is, amire később külön ki fogok térni.

Nagyszerű, felemelő, feldobó, feelgood évad volt, amit Tubby és Elaine megérdemelten nyert meg.

:thumbsup:

Itt viszont megint felmerül egy „kezdő hiba”, ugyanis a döntő három párosának „csak” a főnyeremény volt feldobva – azaz, a készítők baklövésének/melléfogásának köszönhetően a második és a harmadik helyezett totál üres kézzel távozhatott volna, holott minden korábban kieső páros kapott valami vigaszdíjat. Nem tudom, és nem is értem, hogy ezt hogyan gondolták… :-///

Szerencsére – ezt a marhaságot nyilván előre észlelve – az utolsó megmérettetés előtt a három döntős előre megegyezett, hogy bármelyikük is nyerne, a nyeremény 20 vagy 25%-át (bocs, már nem emlékszem pontosan… :-/ ) megosztva odaadja a másik kettőnek.

Így a „Who Dares Wins”-nek köszönhetően a „Rust & Dust” és a „Coal Shoulder” sem távozott üres kézzel. :respect:

Ultimate Braai Master s02 – 2013

Technikai problémáknak köszönhetően (konkrétan: egy időre kikerült az előfizetési csomagunkból a Travel Channel… :-PPP) a harmadik évadot láttam közvetlenül az első után, és a második évadot csak később, egy ismétlésnél tudtam bepótolni.

Azóta is merengek azon, hogy vajon emiatt-e… de be kell vallanom, a második évadot nem szerettem igazán. :-///

A zsűri nem változott, továbbra is a szerethető és vérprofi Bertus és Marthinus bíráltak el mindent, és továbbra is végtelenül szimpatikusan – és Justin sem változott hátrányára. :sör:

Én valójában a versenyzők… hm… karakterességének hiányában láttam azt a hibát, ami miatt nem tudtam megszeretni közülük igazán senkit. :-/

Ráadásul, tenyérbemászó volt, amilyen nagyképűen indítottak, hogy ők már mekkora szakácsok, séfek, meg tudjakik :-P a kisujjukból kirázzák az egészet, tulajdonképpen, felesleges az egész hajcihő, úgyis ők fognak nyerni és kész :-PPP – szerencsére, egy idő után lefagyott a képükről az öntelt vigyor, és izzadva remegve görnyedtek a tűz fölött… :-PPP

Valamint az is hozzátett egy nagy adaggal az antipátiámhoz, hogy a készítők bár letettek az „amazing race”-féle futóversenyekkel, de csináltak egy olyan brutális 24+12 órás kihívást, ami szerintem egész egyszerűen embertelen volt. :thumbsdown:

Hogy jól értsétek: a versenyzők felkeltek reggel, tettek-vettek, majd mittomén, estefelé kezdetét vette a 24 órás kihívás – a két „leggyengébb” csapatnak a végén meg a nyakába vágtak _azonnal_ egy 12 órás kiesési versenyt, azaz testvérek között is amolyan 48-50 órát sütöttek-főztek zsinórban. :eeekkk:

Teljesen meg tudtam érteni őket, amikor a 30-32 óra tájékán mindkét csapat kijelentette, hogy legszívesebben itt hagynák az egészet a büdös francba… :-PPP

Ennek a fizikális és mentális kiégetésnek mi a nyavalya értelme volt…?!?! :-PPP

De nem lehetett egy olyan szériát végignézni, amiben mindenkit utálok :-P, így csak lett két olyan… hááát… nem is kedvencem, de… mittomén… némileg szimpatikus csapat, akikért azért szorítottam.

Egyikük a „Boerie Brothers”, Collin és Matt.

A másikuk pedig a „West Coast Bro’s”, Etienne és Hein.

A „Boerie Brothers” kiesési kihívásról kiesési kihívásra zuhantak, amiből sokáig újra és újra győztesen kerültek ki, és ezért a „pária” szerepért szorítottam nekik – míg a „West Coast Bro’s” egyszer kivillantotta, hogy tudnak érző emberek is lenni, akkor nyerték el szimpátiámat. :sör:

Ebben az évadban esett meg az is, hogy a kiesési kihívásba mindhárom odajutott csapat „belebukott”, de lehetőségük nyílt egy „megváltási kihívásra”, ahol végül ketten megmenekültek.

Mondjuk, ez a „húzás” sem nyerte el a szimpátiámat. :-/ Mert tudtam, hogy a készítők csak „hangemberek”, és úgyse merik felborítani a jó előre eltervezett ütemtervüket a kiesések menetéről – mert akkor két résszel rövidebb lesz az évad. :-P

Pedig Bertus és Marthinus párszor azt mondták egy-egy kiesési kihíváson, hogy „legszívesebben mindegyiket hazaküldeném” – de nyilvánvaló volt, hogy ez sem történhet meg, mert csak „szépen, egyesével lehet haladni”. :-PPP

Kár, merész húzás lehetett volna… :-///

Az évadot végül a „Good Better Braai”, Jacques és Nadia nyerték – akikről nem nagyon tudok mit elmondani, annyira „beleszürkeeminenciáskodtak” a mezőnybe. :-///

Ultimate Braai Master s03 – 2014

A remek első szezont az szvsz „halovány” második évad követte, de a harmadik etap ismét nagyszerűre sikeredett… talán… még azt is megkockáztatom, hogy (legalábbis nekem) ez volt a legjobb mind közül. :sör:

Ebben az évadban a zsűri megváltozott: Marthinus Ferreira helyét Petrus Madutlela vette át Bertus Basson mellett.

Eleinte kicsit féltem, hogy elvész emiatt a zsűriből a… „harmónia”, az „egyfelé mozgás”, a közös hang – de szerencsére szinte azonnal kiderült, hogy Bertus és Petrus remekül össze vannak szinkronizálva, és láthatóan jól kijönnek mind egymással, mind a versenyzőkkel. :sör: :respect:

Szóval, a remek zsűri feeling maradt, ami nekem nagyon fontos. (Nem nagyon szeretem a „Masterchef”-féle durva, (meg)alázós zsűrizéseket… :-/// )

Az indulók közül a kedvenceim a „Kaiings and Afval” – Tippie és Santie... 

 

...és a „Sugar and Spice” – Celeste és Chantel voltak, akik nagyon szerethető, közvetlen, emberi, remek személyiségek voltak. Nagyon szerettem őket. :-)

 

 

Chantel Geerdes-t pedig konkrétan imádtam. :-D Gyönyörű, álomkedves, ízig-vérig nő, aki remekül tudott főzni nagy nyomás alatt is. :respect:

 

Tippie Enslin-t pedig a végtelen nyugalmáért, a rendíthetetlen türelméért, a mosolygós, kiegyensúlyozott karakteréért szerettem – és nem mellékesen, teljesen átjött, hogy milyen nagyszerű ételeket tesz az asztalra. :respect:

 

De bírtam a „Mix Masala” csapatot – Sujith és Prishen párosát. Olyan indiai konyhát hoztak dél-afrikába, hogy végig ettem volna az összes menüjüket. :sör: Ráadásul kedves, mosolygós, szerény páros voltak, akiket mindig jó volt látni a színen. :respect:

Ebben az évben tűnt fel a „Santa Anna’s” csapat – Piet és Frik párosa, valamint a „Weskus Braaiers” team – John és Julian: ők igazából a negyedik évad miatt lesznek érdekesek, rám nem gyakoroltak különösebb nagy, vagy emlékezetes hatást a harmadik évadban.

Az évadot egyébként a „Tikka Boys” – Yusuf és Stephen nyerték, akik szintén, mint a „Good Better Braai” egy évvel korábban, amolyan „szürke eminenciásokként” vitték az évadot. Igazából, meg nem tudom mondani, hogy miért… de valahogy nem voltak szimpatikusak. :-/ Tökre örültem, amikor egyetlen egyszer kiesési rangadón kellett részt venniük – látszott az arcukon, hogy meg is döbbentek rajta rendesen… akkora mellényük volt. Meg séf ruházatuk, ugyanis profi szakácsok voltak mindketten. :-P

Ezt a részt nem is nagyon értettem. Vagyis, hogy értem: kellett mindegyik évadba egy-két profi, de még nem (túl) befutott, szakmabeli szakács és/vagy séf is, hogy emeljék a tétet a lelkes amatőr konyhaművészeknek.

Nade, akkor is: eresszék őket akkor össze _csak_ szakmabeli (elegáns séfruhás… :-PP) szakácsokkal, ott „tündököljenek” – ne olyanok között, ahol a legtöbb csapatban „csak” két barát/testvér/life partner állt össze, azaz, csupa „otthoni szakács”.

Mindenesetre, mindegyik évadban voltak profik – és igaz, hogy csak két „séfruhás” brigád… hm… nagyképűsködött és játszotta az agyát: az egyik a harmadik évados „Tikka Boys”, a másik a negyedik évados „Skoot” volt – utóbbiak annyira túlzásba is vitték az arcoskodást, hogy sikerült nálam elérniük, hogy konkrétan ellenük szurkoljak. :-P De erről később.

A harmadik évad remekül teljesített: csupán egy alkalmat tudnék amolyan „baklövésként” felhozni.

A versenyben nem csak kiesési kihívások, hanem időről-időre jutalom kihívások is felbukkannak: azaz, ha azt megnyeri valaki, kaphatnak valami ajándékot: ami lehet pénz, első osztályú szállás, vagy „ugrás előre”, azaz az esedékes kiesési kihívást kihagyva, automatikusan kerülhettek a következő körbe.

Nos, az egyik ilyen kihívásnál történt meg az a szerintem abszurd helyzet, hogy a három legjobb a tengerparton, a tűző napon sütött-főzött a díjért: míg a „vesztesek” egy tengeri hajókázáson vettek részt, ahol pezsgőzve múlatták az időt, és emelgették a poharaikat a parton „szívó” győztesekre…

…olyan hülyén jött ki ez az egész: és ezt a véleményt a „vesztesek” és a „győztesek” csapatában is megfogalmazták páran. :-PPP

De mint mondtam, ez az évad… igen, azt hiszem, ez a kedvencem. :sör: :braai: :-)

Ultimate Braai Master s04 – 2014

 

Eljött a negyedik évad, amit már megszokott és várt régi barátként üdvözöltem a képernyőn. :sör:

Bertus és Petrus maradtak, és a zsűrizés a szokásos remek, baráti hangnemben, de kimagasló minőségben zajlott. :respect:

Itt rögtön változott a szokásos felütés: a csapatokat azonnal csoportokba szervezték: így lett Piros, Sárga és Zöld egység – 4-4 két fős csapatból, és eleinte folyamatosan ezek az egységek versenyeztek egymás ellen.

 

Amelyik egység alulmaradt, az ment a kiesési kihívásra.

A „Yolo Roadies” csapata, Rosa és Shani köré szerveződött a Piros egység.

A „Weskus ANNA’s” csapata, Piet és John köré a Sárga, és a „Skoot” csapat, Sven és Rohan köré a Zöld.

Itt már mindjárt feltűnhet két dolog: igen, a „Weskus ANNA’s” az előző évad két kiesett csapatából, a „Santa Anna’s” feléből (Piet), valamint a „Weskus Braaiers” feléből (John) alakult.

 

Tanulva a harmadik évad hibáiból újraszerveződtek, és ismét indultak a versenyen. :sör:

Itt már bírtam őket, bár Piet… khm… „törvénytelen” nevetési stílusa elég idegesítő volt. :-S :-)))

De az messziről lesírt róluk, hogy rengeteget fejlődtek a harmadik évad óta – és alighanem tudnak is valamit, mert talán egy kivételével az összes(!) „Fűszermester” címet (és a hozzájuk járó 10-10.000 randot) ők nyerték meg. :respect:

Egy-egy fordulóban mindig a legjobb, legízletesebb étel készítője kapta meg a „Fűszermester” címet. Nagyon fontos és értékes „részverseny”/„részhajrá” volt ez a csapatoknak – volt is miatta fújás rendesen a „Weskus ANNA’s”-ra… :-PPP ;-)

Hja, és a versenyformátum: mint mondtam, szinte azonnal 3 egységbe lettek szervezve a csapatok, és minden egységben 4-4 két fős csapat volt. Azaz 3x4= 12. ;-) Node, 13 csapat indult a versenyen: azaz azonnal lett egy „pária” – számkivetett csapat, a „Warriors”, Lesego és Mbali.

…és az már csak hab a tortán, hogy pont ők, a legnagyképűbb brigád, kerültek menten a kiesési kihívásra/ba – mint az egyébként szerencsére jellemzően így volt az összes évadban. :-P ;-)

Ám, ami nem tetszett igazán: hogy ez a „pária”, számkivetett vonal szinte végig ment az egész évadon – legalábbis addig, amíg el nem jutottunk az  egységek „feloszlatásához” és az „egyéni” (azaz a két fős csapatok) önálló versenyéhez. :-(

Annál is inkább, mivel eszméletlenül szimpatizáltam azzal a „pária”, „kitaszított” csapattal, akik szinte állandó résztvevői voltak a kiesési kihívásoknak, és „magányos kettesben” küzdöttek a csapatokkal szemben: de óriási dicséretükre legyen mondva – hat alkalommal(!), igazi terminátorokként győztesen kerültek ki a kiesési versenyekből. :thumbsup:

Ők pedig nem mások, mint a „Rustenburgers”, Ignatius (Iggy) és Neo. :respect:

A „Weskus ANNA’s”-t mérhetetlen profizmusa, és elszántsága miatt csíptem, a „Yolo Roadies” -t aranyossága és lelkessége miatt bírtam – de Iggyt és Neó-t azonnal szívből megszerettem. :leborul:

Neo ráadásul 6 vagy 7 hónapos állapotosan indult a versenyen, ami „egymagában” elég fárasztó az embernek, nemhogy „kettesben”…

…és az a pszichikai megterhelés, ami a sorozatos kiesési rangadók miatt érte Neó-t és Iggy-t, szerintem… az brutális volt, na. :-///

 

Ez a „pária”-vonal volt az, ami nem tetszett… _nagyon_ nem tetszett… a negyedik évadban. :-(

De ettől eltekintve nagyon jó volt ez is. :sör:

Végig féltem, hogy a „Skoot”, Sven és Rohan, vagy a „Flying Boar”, Wynand és Kirby (valamennyien profi(!) séfek és szakácsok :-P ) a végén beelőzik az „amatőr”, de döbbenetesen jó „Weskus ANNA’s”-t, de szerencsére nem így történt: Piet és John lettek a 2015-ös bajnokok! :thumbsup: :sör:

 

Ám az évad vége, illetve az évad vége után történtek még tartogattak egy olyan drámát, amitől megszakadt a szívem…

Ugyanis a műsor felvétele után (de még adásba kerülése előtt) az állapotos Neo, a „Rustenburgers”-ből halálos autóbalesetet szenvedett.

…

Csodálatos embert ismertem meg a személyedben, Neo Melody Chochoe – Isten nyugosztaljon békében, gyönyörű, meg nem születhetett gyermekeddel együtt. RIP

Neked pedig mély részvétem, Ignatius „Iggy” Mosoane.

…

De ez a blogbejegyzés az Ultimate Braai Master-ről szól(na), ezért azzal is szeretném befejezni.

Remek szórakozás, érdekes, izgalmas kikapcsolódás volt ez a sorozat, kisebb-nagyobb hibái ellenére nagyon szerettem. :thumbsup:

Gyönyörű tájakon játszódik, remek emberek készítenek benne nyílt tűzön nagyszerű ételeket, profi és barátságos a zsűri – és olyan sültek készültek az ember szeme előtt, hogy csorgott a nyálam… :-)))

Ha lesz ötödik szezon is, én ott leszek a képernyő előtt. :sör:

„Come rain or shine: we braai.”

Carlo Pedersoli – Bud Spencer (1929-2016)

…azt hittem, örökké fogsz élni…

De még Te sem tudtál.

Te voltál az Egyik, ha nem a Legnagyobb, aki elindítottál a filmrajongás útján, aki megszerettetted velem a mozit – aki mindig felvidítottál.

Ha halálhíred hallatán szótlan maradnék, az olyan lenne, mintha megtagadnám a gyermekkoromat, mintha megtagadnám önmagamat.

Azon ritka emberek közé tartozol (igen, tartozol!!!), aki nem csak a filmvásznon, hanem a valós életben is emberi, szerethető. Imádtalak, imádlak, és mindig imádni foglak, Te Hatalmas, Csupa Szív, Csupa Lélek Ember.

Magához szólított a Jó Atya, hogy most már az Ő oldalán vidámítsd fel az angyalok karát.

…valami meghalt bennem is ma… valami gyermeki öröm örökre elveszett… már semmi nem lesz ugyanolyan Nélküled.

Én, amíg élek, így fogok emlékezni Rád:

…és a szívemben, lelkemben mindig ezt a két dalt fogod énekelni.

Legkedvesebb filmem Tőled az „Aranyeső Yuccában – Occio alla penna – Buddy Goes West”.

Ebben az alkotásban hangzik el a „L'estasi del miracolo - The Extasy of the Miracle” szám… ami már gyerekkoromtól kezdve mindig szíven ütött, valahányszor (újra) megnéztem a mozit, és felcsendült. (És megnéztem számtalanszor, elhiheted…)

…azt hittem, örökké fogsz élni…

És biztos vagyok benne, hogy emléked, filmjeid, dalaid túl fognak élni valamennyiünket.

Hogy is szólt az életfilozófiád?!

 

Futtetenne – Oda se neki, fütyülj rá!

Búcsúzom Tőled, Drága, Öreg Barátom – Kedves, Mosolygós Nagyapó. Remélem, Odafönt találkozhatok még Veled.

 

Isten nyugosztaljon békében.

Fin – A vég & Scouts Guide to the Zombie Apocalypse – Cserkészkézikönyv zombiapokalipszis esetére & L’homme de chevet – Cartagena

Gondolkoztam, hogy milyen sorrendben kellene megemlékeznem a fenti filmekről, de végül is arra jutottam, hogy annyira eltérőek műfajilag, hogy maradok inkább a megnézési sorrendnél.

Fin – A vég

Marha különleges film: leginkább azt mondanám, hogy nem szól semmiről – de mégis, mennyi mindenről szól! :respect:

A végére pedig csak néztem-néztem a képernyőt, és… annyi érzés tört rám, hogy beleborzongtam.

Baromság ilyen brutálisan lepontozni az imdb-n, egyszerűen primkó ostobaság. :-P

Még csak nem olyan halovány, vagy „ködbe vesző” a szimbolikája, hogy ne lehessen érteni – legfeljebb akkor, ha valaki nem is akarja. És amit a legjobban szerettem benne, hogy nem rágtak/vágtak mindent _egyértelműen_ szénné csócsálva a pofámba, hanem megengedték, hogy én szedjem össze az elhullajtott morzsákat, és abból összerakjam a képet. Nagyszerű érzés, amikor nem nézik az embert totál hülyének. :-P :sör: :-)

Egy régi baráti társaság gyűlik össze 20 év után újra a hegyekben, és a „nagy összeborulás” gyors véget ér, majd valaki ki is mondja a frankót (amit én magam is gondolok az ilyen „reunionokról”):

„Legalább világosan látjuk, hogy miért is nem találkoztunk húsz éven át.”

Ám ennél több az, hogy valami üstökös/meteor/égi tünemény zúg át felettük, ami „kiüt” minden kommunikációs, elektromos, és benzinmotoros ketyerét, és a volt osztálytársak, jelenleg már nem barátok hamar rájönnek, hogy ha segítséget akarnak, maguknak kell megmenteniük magukat.

És szépen, gyalogosan elindulnak a hegyről lefelé, amiről ők maguk is tudják, hogy napokig fog tartani.

Közben az egész összejövetelt és utat átszövi egy jelen nem lévő társuk Ángel, a Próféta (Eugenio Mira) személye, akivel kapcsolatban rossz érzéseik vannak, és akinek látomásai/rajzai valahogy olyan… önbeteljesítő, világvége jóslattá válnak.

Előre szólok, hogy én végig vártam, hogy mikor ugrik elő valahonnan egy szörny, vagy zombi, vagy valami földönkívüli ufo-rém az egyik bokor mögül, de a nyomasztó, fenyegető miliő ellenére a film sosem megy át ilyen ócska horrorfilmes klisébe: a „mi a fene történik itt?”-kérdés, és az arra kapott, vagy nem kapott válaszok a legfélelmetesebbek benne.

Szerintem fantasztikusan jól építi fel magát a film, és a végét egészen katarzisként éli meg az ember.

Legalábbis én így voltam vele. :sör:

„– Mi nem is tűntünk el.

– Honnan tudod?”

Clara Lago meg egyszerűen gyönyörű benne… :-)

 

Nem annyira jó, mint a nagyszerű „Los últimos días”… nem, nem ez a helyes kifejezés: _másként_ jó, mint a „Los últimos días”. :sör:

Scouts Guide to the Zombie Apocalypse – Cserkészkézikönyv zombiapokalipszis esetére

 

Mindig mondom, hogy lehet, már elég a zombis filmekből, de mindig jön egy újabb, amit megnézek, és… tetszik! :-)))

Azt hiszem, könnyen lehet, hogy be kellene vallanom magamnak (meg nektek is), hogy _szeretem_ a zombis filmeket. :-) (Mint ahogy ezt korábban be kellett ismernem a képregényfilmek kapcsán is… :gyagya: :-P :-) )

Mert lecsaptam a Scouts Guide-ra, megnéztem, hatalmasakat röhögtem közben (és elviseltem Kedvesem megrovó pillantásait és megjegyzéseit: „ez neked _tényleg_ tetszik?!” – mire én: „mint az állat!!!” :-DDD ), és újra be kellett ismernem: igen, még mindig van kiaknázatlan potenciál a témában. :sör:

A három srác, Tye Sheridan, Logan Miller, Joey Morgan, marha jól hozták a három cserkészt, akik teljesen más karakterek, de nagyon jó haverok – és mindegyikük más miatt humorforrás. :-DDD

 

Sarah Dumont gyönyörű :-))) és szerepel a filmben Patrick Schwarzenegger is, ami engem nem hatott meg, de nyilván a hölgy (lelkű…;-) ) nézőket igen… :-P ;-)

…ám számomra „A Csúcs”, a „Film a filmben” nem más volt, mint Ron, the Janitor – Blake Anderson.

:sör: :-DDDD

 

Meg is alakítottam menten a „Spin-off-ot Ron, the Janitornak!” akcióbrigádot, amihez remélhetőleg minél többen fogtok csatlakozni! :-))))

 

Jó kis felüdítő marhaság volt a Scouts Guide ebben a dögmelegben – csapjatok le rá ti is! :gyöngyözőhidegsör: ;-)

L’homme de chevet – Cartagena

Hm… Kellemes, szerethető film volt, de végig nem ment ki a fejemből, hogy ezt már láttam valahol…

…csak akkor még „Intouchables” volt a címe. :-P

Persze, csak dobálózik ezzel, aki – mint én :-P – a 2011-es „Intouchables”-t látta először, és csak (évekkel később) utána a 2009-es Cartagená-t… :-P

Marha nehéz ám így, mert az eszemmel _tudom_, hogy a Cartagená volt előbb, mégis úgy érzem… hogy _az_ a halvány másolata az „Intouchables”-nek. :-/

 

Kellemes, feelinges volt így is, elnézegethető, érzelmes – de a katarzis-élmény elmaradt. :-/

A bunyós csaj meg szerintem teljesen mellékvágányra vitte az egészet, és nem előre. Szvsz. .-/

A végét meg Katicámmal kétféleképpen is értelmeztük, amire azt hiszem… igazán nem lett volna szükség. :-///