Fury – Harag
A magam részéről több tévedésbe is estem, amikor először
hallottam erről a filmről…
Ugyanis azt gondoltam, hogy 50 évesen Brad Pitt már… nem nagyon való egy
ilyen film főhősének. :iwaswrong:
…Shia Labeouf szerepeltetése
kapcsán meg azt gondoltam, hogy „na, ez a transzformátoros-sikoltozós
hülyegyerek majd pont jól szét fogja cseszni az egészet – mégha esetleg lett
volna/lenne benne valami jó is :-P”.
:tévedtem:
Valamint az is eszembe jutott, hogy basszus… annyi „hős
amerikai katonát” megfilmesítettek már a II. világháború kapcsán, hogy azokkal
Dunát lehetne rekeszteni… vagy még inkább a Mississippit a Missourival együtt.
:-P Annyira kell egy _új_ „II. világháborús hős amerikaiak”
film a világnak, mint púp a hátamra.
:iwaswrong: :meaculpa:
Mert ez egy jó kis háborús film lett, bonyek. :sör:
Nem vállal túl sokat, de amit igen, azt nagyon korrekten –
sőt, magas színvonalon hozza. :thumbsup:
Igaz, a karaktereknek nem nagyon sikerül igazi mélységet
adni… hiába a szerintem inkább kínos és nyögvenyelős kísérlet, amikor a két
német nőnél ebédelnek. Az valahogy… nagyon műmájer lett. :-P
Ám amikor a keresztúton beszélgetnek a tankban, az
ellenségre várva… az meg valami miatt marha jól sikerült. :sör:
Hát igen, ez lett volna az egész „finomsága”, hogy öt
perces laza beszélgetéssel nagyobb mélységet lehet adni a filmnek, mint egy 20
perces… „húdenagyonmegfogjukmostmondaniafrankót” kínkeserves nekidurálással –
ez különbség két olyan rendező között, mint David Ayer és Quentin Tarantino.
Szó se róla: David
Ayer nagyon odatette magát az „End of Watch”-csal – de az se a
remek dialógusokról szólt. Míg az Inglourious Basterds képes volt mind
cselekményben, mind akcióban, mind remek párbeszédekben odatenni magát a
csúcsra. :respect:
Nem is beszélve a zenéről: a Basterds zenéjét sosem
fogom elfelejteni – míg a Fury
zenéje meg… inkább azt mondom: mintha nem is lett volna (egyébként volt… de
szvsz nagyon tré… :-PPP ).
Szóval, ebből talán le is jött: szerintem nem közelíti
meg a Basterds minőségét, színvonalát a Fury – de azért egyáltalán nem rossz film. :sör:
The Skeleton
Twins
Egy nagyon kellemes, szerethető családi dráma két
testvérről Kristen Wiig (Maggie) és Bill Hader (Milo) – miközben két
hozzájuk hasonlóan remek színész alakít a mellékszerepekben is: Luke Wilson és Ty Burrell.
Maggie és Milo 10 éve nem beszélnek egymással –
egyszerűen ők sem tudják, miért… egyszerűen, így alakult. Ám egy adott pillanatban, egymás tudtán kívül,
éppen egyszerre akarnak öngyilkosságot elkövetni (Maggie New York-ban, Milo
pedig Kaliforniában). Szerencsére egyiküknek sem sikerül a terve, ám ez az
esemény újra összehozza őket, és mindketten szembe tudnak nézni ki/félresiklott
életükkel, és talán helyre tudják még hozni a dolgaikat…
Kár sokat beszélni rajta, egy nagyon kedves, szerethető tragikomédia…
Valahogy kíváncsi lettem tőle az író-rendező Craig Johnson korábbi munkásságára is.
…és nem bírom megállni, hogy ne mutassam meg a filmből
legjobb részt. Pedig tudom, hogy ez genyaság… :-D
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése