Centochiodi – One Hundred Nails – Száz szög & La jaula de oro – The Golden Dream – Az ígéret földje & Кругови – Circles – Templom a dombon

Régen jártam már erre… mostanában, kissé… még jobban összegyűltek felettem a fekete felhők…

…de bízva a Jó Istenben, remélem, hogy egyszer csak kisüt a nap.

Három film, amiről szót kell ejtenem: mindhárom nagyon komoly, igazi dráma, ami néha fizikálisan fáj… de mégis, mindegyik gyönyörű, emberi. :respect:

Nem tudok, és nem is akarom őket „értéksorrendbe” állítani, ezért a bemutató dátuma alapján, időrendben szólok róluk.

Centochiodi – One Hundred Nails – Száz szög

„- Feltehetek egy kérdést, őrmester úr?

- Tessék.

- Hány könyvet olvasott el mostanában?

- Mostanában nagyon elfoglalt vagyok... Itt nincs idő a könyvekre.

- Elolvasott egy tucatot?

- De mikor lenne rá időm?

- Egész életében elolvasott egy tucatot?

- Egész életemben... azt hiszem igen.

- Ennyi elég, vagy úgy érzi, valami még hiányzik?

- Soha sem éreztem úgy.

- Ez azt jelenti, hogy teljes az élete. Biztosan jó visszaemlékezni rá.

- Jó. Mindemellett, nem panaszkodhatom.

- Én viszont, ha visszanézek, csak a könyvek lapjait látom. Egy életet tele papírral.

- De ön... sokkal több dolgot ismer, mint én.

- A világ összes könyve nem ér annyit, mint egy kávé egy baráttal.”

Szeretek írni, imádom a könyveket – éppen ezért volt számomra nagyon gyomorba rúgó a film felütése.

 

De ahogy peregnek a filmkockák, és egyre jobban mögé látunk a szörnyű tett okainak, én a magam részéről egyre jobban megértettem az indítékokat, és egyszerűen nem tudok nem szimpatizálni az eszméletlenül karizmatikus főhőssel, akit az emberek csak „Jézus Krisztusnak” neveznek… és a film előrehaladtával az a megmagyarázhatatlan érzés uralkodik el az emberen, hogy nem is véletlenül, vagy érdemtelenül… Raz Degan formálja meg. :respect:

A főhős mond ki olyan dolgokat, amitől például a Kedvesem haja égnek állt, és azt mondta, hogy ez „istentagadás”, „istenkáromlás” – de én ezt teljesen másként látom.

Hiszek abban, hogy amikor Jézus másodszor is el fog jönni a Földre, már nem a „bibliai”Jézusként fogja önmagát „ismételni” – hanem teljesen másként fog hozzánk szólni.

Ha ez nem is „lángpallosos igazságosztás” lesz, de biztosan fog olyat mondani, amitől… már bocsánat… köpni-nyelni nem fogunk tudni.

És ezért számomra egyáltalán nem hiteltelen (főleg nem „istenkáromló”) ez a film.

Nagy hatású, elgondolkodtató, fel- és megrázó, mégis szívmelengető film.

Ermanno Olmi írta és rendezte. :leorul:

Must see. :respect:

„- Isten volt jelen azokon az oldalakon, az örök élet szavai, minden gyermekének üdvösségére!

- Isten... Isten a világ mészárosa! Még a fiát sem mentette meg a kereszten!

- Ne káromold! Megsérted a te intelligenciádat is, amit Isten bőségesen adományozott neked! Az Ítélet napján számot kell majd adnod róla.

- Az Ítélet napján Neki kell majd felelnie a világ minden szenvedéséért!”

La jaula de oro – The Golden Dream – Az ígéret földje

Jaj, ne… A három film közül talán ez volt a legnehezebben feldolgozható. Az egyetlen olyan, ami kőkeményen, hideg, jeges kézzel a földön tartotta az embert…

…és nem adott feloldozást. Nem adott reményt.

Mint ahogy a világ sem adott semmit a három főhősnek.

Diego Quemada-Díez filmje három guatemalai fiatalról, akik az USÁ-ba tartanak, a „golden dream”-et hajszolva, benne reménykedve.

Az internet szerint egy „road movie” – szerintem meg inkább „passio”. Nem káromolva, vagy bántva ezzel senkit és semmit. :respect:

Nem, igazából nem tudok mit írni róla: egy szenvedésekkel, nélkülözésekkel, aljassággal, mocsokkal szegélyezett út, amin hőseink vérrel-verejtékkel, foggal-körömmel, főleg sírva, néha alig láthatóan mosolyogva, küzdik magukat az áhított „ígéret földje” felé…

Brandon López, Karen Martínez és Rodolfo Dominguez mintha nem is színészek lennének, hanem tényleg három olyan egyszerű fiatal, akik valóban nekivágnak a világnak: minden tettük, minden gesztusuk hiteles és életszagú. :respect:

Fájt ez a film.

Mégis látni kellett. :respect:

Кругови – Circles – Templom a dombon

Ha valaki mondja, nem hiszem el – hogy egy szerb film lesz az, ami a legnagyobb katarzist hozza.

Döbbenet mekkora ez az alkotás. :leborul:

Megtörtént esetet dolgoz fel, amikor egy jugoszláv háború alatt egy szolgálaton kívüli szerb katonát Srđan Aleksić -et (1966-1993) Trebinje városának főterén, mindenki szeme láttára megölnek saját katonatársai, amikor a szomszédja, egy ártatlan civil muszlim védelmére kel.

Félszavakkal, szinte némán, pillantásokkal, arckifejezésekkel operál: de mindent megértesz benne, kimondatlanul is.

És húsba vág. Feszít, inat metsz… csontot tör, az egyszeri nézőben.

„- Mindig történik valami, ha egy követ dobsz a vízbe... Körök jelennek meg... és gyűrűznek... És mégis... amikor egy férfi jó dolgot cselekszik... a többi embernek ez nem jelent semmit.”

Háborúról, halálról, gyűlölködésről, embertelenségről, aljasságról, igazságtalanságról szól ez a film…

…de az emberségről, a tisztességről, a fel és meg nem adásról, és a megbocsátásról is. :respect:

Mivel nem tudok mindenkit, így csak három embert sorolok fel a film alkotói, szereplői közül.

Srdan Golubović – rendező, valamint az idős Aleksandar Berček és a fiatal Nikola Rakočevič. :respect:

Szerény véleményem szerint mindhárom film érdemes a rájuk szánt időre…

…de talán a Кругови legjobban. :respect: