2014. augusztus 25., hétfő

The Killing s04 & Dominion s01



Próbáltam húzni ezt a rivjút, minél később, minél távolabb, minél higgadtabban, eltávolodottabban megírni, hátha akkor már nem… De hiába. :-/// A véleményem jottányit sem változott. :-PPP

Szóval, kár tovább kotlanom a dolgon, előjövök a farbával.


The Killing s04


Amikor olvastam, hogy a Netflix „megmentette” a sorozatot, és kap egy negyedik évados lezárást, ujjongtam örömömben. :-D

…most meg úgy vagyok vele, hogy inkább maradt volna „csonkán”, három évadosan, félig-meddig befejezetlenül. :-///

Mert akkor három bitang jó, feledhetetlen, übef@sz@ ;-) nyomozós sorozat, amit azok a „szemetek” nem engedtek meg méltóan befejezni.

Most pedig, hogy megkapta a lehetőséget a méltóságteljes távozásra – azt csinálta, mint Lucius Cornelius Sulla, amikor távozott a római közéletből: női ruhába öltözött, szamárhátra ült, és hetérákkal, kurtizánokkal, melegekkel, artistákkal és a mutatványosokkal körülvéve, síppal-dobbal, nádi hegedűvel kísérve, látványos, már-már cirkuszi menetben hagyta el a szent várost, hülyét csinálva, gúnyt űzve mindenből és mindenkiből. Önmagát sem kímélve, természetesen.

Talán erősnek lehet érezni ezt a hasonlatot – de szerintem valahogy ilyen dicstelenül „múlt ki” a világból a Killing is.

Sőt, tovább megyek: az utolsó 4-5 perccel pedig egyenesen szembeköpte saját magát. :-OOO

Ezt a giccses, szappanoperákba illő, geil lezárást azt hiszem, évek múlva fel fogom emlegetni.

Mint önmagunk tökönrúgásának speciális esete. Nekifutásból. :-PPP

De nem „csak” a befejezést ostorozom, az egész évad fizikai fájdalom volt. Mármint nézni, úgy értem. :-///


Nem, nem érdekelt a katona kisfiú; nem, nem érdekelt a katonaiskola; nem, nem érdekeltek a katona iskolás szívatások;  nagy ívben tettem a ezredesnőre; nem, nem érdekelt a család brutális lemészárlása, ami csak a vérben és az iszonyban való tobzódásra volt jó; és nem, nem érdekelt Reddick hogyan nyomul Lindenék sarkában – közömbös volt az egész. :-///

Csak a végét vártuk az egésznek. Hogy legyen már végre vége. :-///

Linden már a harmadik évadban is feszegette a tűrőképességem határát, de ott még sikerült lenyelnem a békát – de a negyedik évadban már nem tudtam (tovább) tolerálni a viselkedését.

Vannak rá ízes, magyar „szakkifejezések”, hogy kinek is láttam… de inkább nem írnám le egyiket sem. :-PPP

Azt hittem, hogy a Killing négy év alatt egy rendíthetetlen piedesztált ácsol magának – de a negyedik évadra láttam meg: ez nem piedesztál, cseszd meg, hanem vérpad! :-PPP És lelkesen, (ál)naivan, (ál)bambán be is dugta a fejét a saját maga alkotta nyaktiló alá…

Úgy érthetetlen nekem az egész, ahogy van: hogy minek kellett ez, hogy mi értelme volt ennek, hogy mit akartak ezzel megmutatni…?!?! :eeekkk:


A legeslegvégére pedig egyszerűen nem találok szavakat…

Ezt tényleg ugyanaz a Veena Sud írta, aki az előző három évadot…?! Nem mondod!!! :eeekkk:

Vagy történt vele valami a negyedik évad előtt/alatt?! Fejére esett a virágállvány, vagy mi?! Vagy felkérték brazil-argentín-venezuelai-kolumbiai sorozatok írására, és itt, a Killing negyedik évadában akarta megmutatni, hogy méltó a felkérésre…?!?! Vagy mi a francnyavalya…?!?!

Hagyjuk. Vége.

Dicstelenül múlt ki, kiherélve önmagát – pedig „eleshetett” volna feledhetetlen Hősként is.

Kár érte. Kár.
(Hess, madár! :-PPP)


Dominion s01

Itt is elmaradt a katarzis: úgy ért véget az évad, ahogy csordogált eddig – néha mutatva valamit, de jobbára érdektelenül.


Én voltam olyan naiv, hogy azt vártam, majd a végére dob valami keményet. Emlékezeteset. Maradandót. Valamit, ami miatt azt fogom mondani: „na ugye! ugye, hogy megérte végignézni! tudtam, tudtam! végig bíztam benne, és igen! megmutatta!”.

De nem így történt… :-///

Ennél érdektelenebben, ennél kiábrándítóbban aligha lehetett volna lezárni.

És nem, nem érdekel a folytatás. :-PPP

Már így is túl sok értékes időmet rabolta el. :sux:


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése