The Holdovers – Téli szünet & The Lost Bus

Két jó film – nem szenzációs, vagy feledhetetlen, _csak_ „szimplán” jó. Ám sokszor az is elég. :sör:

The Holdovers – Téli szünet 

Már majdnem két éve fent van a listámon, hogy megnézem, de csak most kerítettem sort rá, amikor a Netflix felvette a kínálatba. :shameonme: 

Paul Giamatti nagy kedvencem a „The Lady in the Water” óta (rohadjatok meg, hater-ek… :-PPP ), és nagyon vártam az újabb főszerepét. 

Nem lett akkora élmény, mint a „Lady” (ott a fantasy nekem/nálam nagyon sokat dobott az élvezeti értékén – és szeretetre méltó, feledhetetlen Józsa Imre szinkronhangja… :RIP: ), de határozottan kedves/kellemes, szívderítő filmet sikerült összehozni. 

Persze, az egyszeri néző tudja, érzi, hogy a három főkarakter a film végére össze fog csiszolódni… de így is szép az út, amin végigmegyünk. :thumbsup: 

Talán lehetett volna még szebb is a befejezés… én örültem volna, ha az… de talán túlzás azt kérni, hogy tökéletes happy end legyen egy film vége, ami igyekszik két lábbal állni a valóság talaján. 

Így is szép lett, és kerek egész. :sör: 

Ha valami csendes, jól érzést akartok magatoknak – akár Karácsony idején… – én jó szívvel ajánlom a „Téli szünet”-et. :sör:

 

The Lost Bus 

Két dolog, ami miatt elfogult vagyok – és ezeket számítsátok be. 

1.) Paul Greengrass szerintem zseniális a dokumentarista drámákban: Bloody Sunday (2002), United 93 (2006) – és a The Lost Bus illik ebbe a sorba.

2.) Imádom a tűzoltókról szóló filmeket – alsó hangon Hősöknek tartom őket :respect: Ez 1991-ben kezdődött a „Backdraft – Lánglovagok” filmmel, ami új erőre kapott 2018-ban az „Only the Brave”-vel. :leborul: 

A Lost Bus igazából nem „tűzoltós”, nem ők a főszereplők – de ott vannak mindig a képeken… 

…amikor pedig nincs egy tűzoltó sem: akkor csak a tűz iszonyata van. A magára hagyatott, tehetetlen emberrel szemben… Ez olyan borzalom, amit soha, senkinek nem lenne szabad átélnie. 

És ott van 22 (huszonkettő!) rettegő gyermek, akiknek te vagy a felelős az életéért – akiknek benned van az utolsó reményük. És csak te állsz köztük, és az eleven tűzhalál között… Soha ne kerüljön ekkora felelősség senki emberfiára… 

Előzetesen tudtam, miről fog szólni – mégis: kiszáradt szájjal, torkomban dobogó szívvel néztem végig… és potyogtak a könnyeim… 

Nem Matthew McConaughey és nem America Ferrera „adták el” a filmet – hanem a brutális, szívszorító történet. 

Mondhatni: egy „egyszerű” film. Rám mégis nagy hatással volt. :respect: 

Álljon itt most annak a három nagyszerű felnőttnek a neve, akik megmentettek huszonkét ifjú életet. :megarespect: 

Abbie Davis (kindergarten teacher), Mary Ludwig (2nd grade teacher)

Kevin McKay (bus driver)

 

One Battle Atfer Another – Egyik csata a másik után

 

„My name is Perfidia Beverly Hills, and this is a declaration of war. We're here to right your wrongs, motherfucker. You've got an army growing in your fucking guts, and you put it there.”

Általában, ha alszok egyet a filmélményre, akkor másnap már józanabbul, letisztulva, kicsit eltávolodva – vagy még jobban bevonódva – tudok róla véleményt alkotni.

Már „kettőt aludtam” a One Battle After Another-re, de… még mindig… kicsit homályos… kicsit zavaros… kicsit… bizonytalan a kép.

Mert, hogy:

- tetszett? Határozottan.

- különleges volt? Egyértelmű.

- kellőképpen bevonódtam? Az nem kifejezés.

- akkor…?! …hát… ez az…

Rohadt kíváncsi leszek, hogy 2026 januárjában, amikor a 2025-ös filmélményeimről fogok beszámolni, beveszem-e a toplistámba – és itt azért látszik, hogy nem vagyok teljesen meggyőzve.

Paul Thomas Anderson-tól az „Inherent Vice – Beépített hiba” is hasonló élmény volt: éreztem, hogy különleges, igazi unikum, lubickoltam az újszerűségében, az egyedi látásmódjában.

Ezt írtam róla: „Érdekes, jópofa egy marhaság – talán még feature is benne a zavarosság-ködösség-kábulat, és nem bug. ;-) :sör: ”

…de az év végi összegzésemben már nem éreztem annak „kényszerét”, hogy a címét feltüntessem…

Itt nem a fenti problémával („zavarosság-ködösség-kábulat”) szembesültem, hanem multilayer összetettségével: mert annyi mindenről és mindenkiről akar egyszerre mesélni, hogy a szálak szövevényében valahol elveszhet az egyszeri néző.

Ez most társadalomkritika? Forradalmárkritika? Amerikai erőszakszervezet kritika? Az USA (pontosabban: Trump) bevándorláspolitikájának kritikája és/vagy csődjének bemutatása? Családtörténet? Bosszúfilm? Groteszk humoreszk egy szétdzsangázott apáról, aki félig üres, drogtól és alkoholtól legyalult aggyal kénytelen a lánya megmentésére indulni? A fajtatiszta, white power csoportok ijesztő világának bemutatása és kigúnyolása? Egy hatalmas tabló az USÁ-ba bevándorókról, és a mellettük, valamint az ellenük harcolókról?

…

Én úgy döntöttem: családfilmként nézem. Apa vagyok: az, hogy együttérzek-lélegzek egy apával, aki a lánya megmentésére… nem annyira rohan, mint inkább botladozik, ügyetlenül, kétségbeesve – de egy kibaszott másodpercre fel nem adva!!! –, az nálam alapbeállítás.

(Istenem, ne engedd, hogy egyszer a kezem közé kapjak egy gyermekbántalmazót… mert ki fog jönni belőlem a vadállat…)

De a film sokszor vált fókuszt, viewpoint karaktert – sőt, főszereplőt –, de „Rakétás Bob” (Leonardo DiCaprio, akinek a rakétáit lehet így is, és úgy is érteni… ;-) ) története marad a biztos, átívelő szál a történetek kusza (de izgalmas, érdekes) halmazában.

Ám eleinte Perfidia (Teyana Taylor) a főhős, aztán Lockjaw ezredes (Sean Penn) veszi át ezt a szerepet...

...majd két marha érdekes viewpoint kerül elő: és mindkettő újra ellopja a showt Rakétás Bob elől: Willa (Chase Infiniti) és Sensei Sergio St. Carlos (Benicio Del Toro).

Mondjuk: a Szenszei-hez nagyon sok remek pillanat köthető – és pár remek mondat is tőle, vagy vele kapcsolatban. :-)

Rakétás Bob: „I need a weapon, man. All you've got are goddamn nunchuks here.” 

Sensei: You know what freedom is?

Rakétás Bob: What?

Sensei: No fear. Just like Tom „fucking” Cruise.

Szóval… jönnek-mennek a szereplők, adják kézről-kézre a figyelmet, ami a történet szempontjából érdekes és különleges… de azért nem mondom, hogy néha nem zavaró.

Mondanám, hogy lubickolunk a filmben, de ez nem igaz – a film olyan, mint az a hegyi patak, amibe Butch Cassidy és a Sundance Kölyök beleesnek: „Segíts! Nem tudok úszni!” – „Akkor legalább engem hagynál!”. (RIP – Robert Redford…)

Nincs más dolgunk, nem tehetünk mást, minthogy a fejünket próbáljuk a víz felett tartani, és úgy terelgetni a kezünkkel magunkat, hogy el ne süllyedjünk, de a sziklafalnak se vágjon minket a sodrás… 

…a film végén meg jön a hármas üldözés: rohadt erős, bőgő „muscle car”-okkal – azt már csak a szék elején ülve, szinte félig guggolva, a torkomban dobogó szívvel tudtam nézni… (de a film végén más nézőkkel beszélgetve, úgy tűnik, hogy ezzel nem voltam egyedül… :-) )

Nem szabad megfeledkeznem még két fontos és érdekes karakterről: akiket nekem, mint nagy filmrajongónak, régi, emlékezetes filmekből ismerős színészek formáltak meg.

Virgil Throckmorton szerepében Tony Goldwyn (Ghost (1990)– Carl Bruner), és Avanti szerepében Eric Schweig (The Last of the Mohicans (1992) – Uncas).

Basszus… de jó volt őket újra látni… ennyi év után. :respect: :sör:

 ...és igen: _hiszem_, hogy minden vadászban van szív és lélek – és amikor az megszólal, akkor elengedik a prédát. Vagy akár harcba is szállnak érte... :megarespect:

Összegezve ezt a szerte-szanaágazó élményt: nagyon érdekes volt, különleges – a 161 perces játékidő egy pillanatát sem untam és nem tartom feleslegesnek! és nagyon jó volt moziban megnézni! :leborul: –, de… nem tudom, hogy egyelőre hová tegyem a képzeletbeli rangsorban…

Majd az év végi toplistámig eldöntöm. ;-) :sör: 

Rakétás Bob: Be careful.

Willa: I won’t.

(last lines)

Szendrei Tibi... és a Kerubigyós Csapat :-)

A hétvégi találkozónkra - ahol sajnos nem tudta tiszteletét tenni mindenki: István, Justin, Lali, Pooka... :-( - az általam igen tisztelt és szeretett Szendrei Tibi, festőművész barátom meglepetés ajándékkal érkezett. :sör:

Gondoltam, akkor már "összefényképezem" a régi ajándékát az újjal - és közzéteszem. :-) 

Itt pedig... a Nagy Csapat:

Az ork lovagrend... az ÉN szeretett orkjaim... :-)

Hááát... ez a nap is eljött. Megérte kivárni, jó most megélni. :sör: :thumbsup:

Köszönöm szépen Mindenkinek, Akik segítettek és egyengették az utam... hogy eljuthassak idáig. :leborul:

1997.06.10-én küldtem el az első novellámat Nemes Istvánnak, a Cherubion Könyvkiadó vezetőjének, főszerkesztőjének, első számú írójának... :sör:

...és hipp-hopp... egyszer csak eljött 2025.09.29. :-)

Amikoris a könyvesbolt(ok)ba került eredetileg negyedévszázados jubileuminak szánt - de mára 28. évfordulósra érett gyűjteményes kötetem. :-)

Novellista vagyok: nem szégyellem :-P ;-) de mindig is szerettem volna egyszer "egyben", egymás után látni-olvasni a megjelent novelláimat. Igaz, én magam még nem, de Mazák "Elegos" Karcsi barátom, a Cherubion és a Káosz Világának legnagyobb tudora, már a kezében tartja ma a kötetet - aminek megjelenésében maga Karcsi is oroszlánrészű munkát vállalt. :respect:

Nézzétek...

Remélem, lesz köztetek olyan, aki kedvet kap hozzá - és hagyja, hogy meséljek neki az ÉN szeretett orkjaimról... Bízzatok bennem, hagyjátok, hogy vezesselek Benneteket a világomban... és meglátjátok: a szívemből mesélek. :sör:

 

...és annak a piszok Manfréd... vagy pimasz Alfréd... Bihon Tibinek köszönhetően, a hétvégi Cherubionos találkozón beígértem egy új novellát - pedig most már aztán _tényleg_ le akartam tenni a lantot... izé... a tollat... vagy inkább a billentyűzetet.

Őt okoljátok, hogy még mindig nem szabadultok meg tőlem... ;-) :sör: :ölelés:

 

Alien: Earth s01

 

„Wendy: All this time, we've been afraid of them.

But I think... they should be afraid of us.”

Döntenem kellett – így hát döntöttem. Tetszett ez a sorozat. Várom a folytatást.

Hater1.: Mert egy igénytelen idióta vagy. Szereted, ha szarral etetnek. Az ilyen barmok miatt engednek meg maguknak ilyen fosokat a stúdiók.

Ha pontozni akarnám, azt mondanám: 3-4/10-es jelenetek váltakoztak 8-9/10-es pillanatokkal. És ebből nem következik számomra az, hogy „akkor találkozzunk félúton, azaz a sorozat „értéke” 5-6/10”…

Hater1.: „Értéke”?! „Értéke”, baszd meg?! Neked elment az eszed…

…hanem az jön le belőle, hogy néha nagyon jó – néha meg el van cseszve.

De mint mondtam, döntenem kellett: és úgy döntöttem, hogy a sorozat jó oldalát nézem – és végeredményben tetszett.

Hater1.: @§£©# ROTFL

Elsősorban a „hater”-ek miatt döntöttem így. Úgy özönlenek csordákban, mint barmok hazafelé este az istállóba, és versenyeznek, hogy melyikük mond nagyobb prosztóságot a sorozatról. Célba köpködnek, és ujjonganak, amikor csattan a turhájuk… 

Nem, nem idézek több „Hater1.:” beszólást: nem értek ennyit, seggfejek. 

Én _rengeteg_ sorozatot utálok. Nem nézek szarba se. Annyira nem illetném azokat, mint bottal megpiszkálni a… valami nagyon gusztustalant. De egyik sorozat kibeszélőjébe sem megyek soha köpködni. 

Ahogy az Alien: Earth haterek elöntöttek minden fórumot – az billentette át nekem végleg a mérleget: hogy akkor csak azért is pozitívan fogok írni róla. 

Nem vagyok az Alien-frencsájz rajongója – talán ez is nyomott a mérleg pozitív oldalán. Mert ez tulajdonképpen nem egy „echte Alien-sorozat” – ez inkább a szinti gyerekek, főleg Wendy, illetve a „Wendy” nevű AI vagy MI fejlődéstörténete, ami rohadtul tetszett.

Látványosan nem tudott mit kezdeni a sorozat az öt (5 – ugye… ?! ;-) ) új aliennel, és nem, a Gülüszemmel sem, mert lófüttyöt sem hoztak ki belőle (pedig nagyon ígéretes volt…). 

A másik hárommal (mert a Xeno azért csak jött-ment) pedig még annyira se, háttérdísznél nem voltak többek – és ez vétkes mulasztás. 

Nem mertek a végére csavarokat tenni: hogy Gülüszem átveszi az uralmat Hermit tesó fölött – mit szólt volna ehhez Wendy? Még nagyobb lett volna a testvériség érzete…?! 

És Kirsh meg Morrow – hááát… a semminél kevesebb, ami kettejük között történt. Bennem korábban még az is felmerült: ismerik egymást, és a barikád két oldalán állva mégis egy közös ügyért harcolnak. Amit ehelyett kaptunk… az egy nagy nulla. 

Boy Genius pedig… hogy lett ebből a srácból multimilliárdos, bonyek?! Mert az esze az nem predesztinálja rá… 

Gülüszem pedig megszáll egy holttestet… és elindul véres zombiként. Hurrá. 

Igen, igen tudom: nem a sorozat előnyeit ecseteltem és nem is a dicséretét zengtem. 

De Wendy a szinti srácok miatt… még akkor is megérte: mert az ő történetük nálam vitte a prímet. 

Nézzétek meg. Vagy ne nézzétek meg, nem érdekel. Nekem tetszett. És bírnám, ha lenne folytatás – minden hibája és hiányossága ellenére.

„Slightly: The plant monster and the eye thing got away.But they… can't hurt us.

Curly: What do we do now?

Wendy: Now… we rule.

Boy Kavalier: (smiling)”

 Ez azért… rendesen rock ’n’ roll volt a végére, bakker… :thumbsup: