Horizon: An American Saga – Chapter 1. – Horizont: Egy amerikai eposz – 1. rész

 

„All who have died are equal”

Comanche People

Már júniusban meg akartam nézni… de a három órás terjedelem elriasztott: öreg vagyok már ahhoz, hogy három órát feszengjek idegenek között egy egyre kényelmetlenebbé váló széken… :-P :-/

Utána pedig rengeteg lehúzó kritikát olvastam róla, és ahogy a második rész bemutatóját törölték is… arra gondoltam: hááát… ha ekkora bukás… akkor nyilván szar a film is. :-(

Pedig de szerettem volna egy remek western-t látni…

Ám most, év végén, annyira szeretnék valami NAGY FILMRŐL rivjúzni (a mozikban meg egy se megy… :-PPP), hogy eszembe jutott a kihagyott, az elfeledett, a megbukott Costner-western saga… és ráizzítottam magam…

Ez egy kurva jó film, bassza meg… 8,5/10 :respect:

Én konkrétan köpni-nyelni nem tudtam közben… és rohadt sokszor szaladt tele a szemem könnyel…

„– You ready, son?

 – I think so, Daddy.”

Ennél a kérdés-feleletnél nem sok szívszaggatóbb mondatot hallottam egész életemben… és igen, természetesen azok a körülmények tették olyan fájdalmassá, ahol és amikor elhangzottak…

Egy régivágású western-rajongó, mint én, aki A Nagy Indiánkönyv-ön, a Winnettou-n, Tokei-Ihto-n és A Nagy Medve fiain, Az Ezüst-tó kincsén és A sivatag szellemén nőttem fel – nekem mindig misztikus és gyönyörű lesz „A Vadnyugat” meghódítása, és a nemes és büszke Indiánok romantikája…

Mi a Legnagyobb Alkotás ebben a témában?! Semmi más nem lehet, csakis a „How the West Was Won – A Vadnyugat hőskora” – 1961… a maga 2 óra 44 percével… és töménytelen sok régi, Nagy Bölénnyel, akik szerepeltek benne: James Stewart, John Wayne, Gregory Peck, Henry Fonda, Karl Malden, Richard Widmark, Eli Wallach, George Peppard – és egy nyúlfarknyi mellékszerepben feltűnik: Lee Van Cliff is. :leborul:

És most Jon Baird, Mark Kasdan és Kevin Costner próbát tettek azzal, hogy túlnőjenek az 1961-es Nagy Elődön – ami, ezt minden rajongásom és elfogódottságom ellenére ki kell mondani: csak és kizárólag a fehér telepesekre, a pionírokra fókuszált, teljesen figyelmen kívül hagyva az őslakosokat.

Kevin Costner 1990-ben letette nekünk az asztalra a feledhetetlen „Dances With Wolves – A Farkasokkal Táncoló”-t, ami nagy hangsúlyt helyezett a „Vadnyugat meghódítását” elszenvedő őslakos indiánokra. (Nem véletlen, hogy 1990-ben a natív amerikaiak két hollywood-i filmről ismerték el, hogy valóban róluk szól: a Dances With Wolves (1990) és a Little Big Man (1970). :respect: )

Costnerék most sem akartak megelégedni kevesebbel: és a Horizon-ban is komoly szerepet kaptak az indián őslakosok.

…néha… különösen a film első órájában… arra gondoltam: talán „túl erősen” is fókuszáltak rájuk…

Mert akkor marha távolinak éreztem őket a „nemes vadember”-imágótól…

Persze, nyilvánvaló, hogy a telepesek első találkozásai az indiánokkal nem a „kölcsönös érdeklődés, nyitottság és elfogadás” jegyében zajlottak…

…de a film első órája bitang keményre sikerült, azt meg kell hagyni. Az ott 10/10-es. :respect:

Egy óra elteltével feltűnik (végre… végre?!) Kevin Costner karaktere… és ott rohadt gyorsan veszít a film a varázsából: a középső óra Costnerrel – szerintem max. 6/10-es lett.  Sajnos…

Kellett volna egy jó vágó, egy erős dramaturg, akik képesek lettek volna hatni Costnerre – hogy felesleges és időrabló az ő történetszála: az első rész fényében azt mondom: ha kivágták volna Costner minden jelenetét… még jobb, pörgősebb, erősebb lett volna az egész film. Sajnálom, hogy ezt kell mondanom… de így érzem.

Ám az utolsó etapra újfent hozza a top kategóriát, és ismét egy 10/10-es órát kapunk lezárásnak. :thumbsup:

…és a végére egy olyan a „következő részek tartalmából” ajánlót rittyentettek… hogy tátott szájjal és könnyező szemekkel bámultam… és arra gondoltam… „…Atya… Úr… Isten… ez még mind lesz?!... vajon… meg tudom nézni valamikor?!... vagy sosem fog kijönni a harmadik rész… és soha nem fogom látni…”

Mit is mondhatnék, Barátaim az Úrban…?!

Csodálatos indián színészek, akik fantasztikusan alakítottak – és mind-mind… egy-egy gyöngyszeme voltak a filmnek: Tatanka Means, Owen Crow Shoe, Wasé Chief – és Gregory Cruz, az öreg apacs főnök, Tuayeseh megformálója volt még az, aki számomra feledhetetlenné vált. :respect: 

„The men are gone. I see that. But where they've been their sons will follow. And when they are able the sons will hunt after you. And they will hunt after all the People, not knowing which of us you are.”

Azt mindenképpen le kell szögeznem: számomra Russell (Etienne Kellici) történetszála volt a legerősebb. :respect:

De minden percében imádtam a gyönyörű Sienna Miller, a nagyon szimpatikus Sam Worthington, és az eszméletlen karcos Michael Rooker minden egyes jelenetét. :leborul:

„That bit of cloth, to them... that's your daughter's blessing. And you'll see, more than one will die holding it.”

Összegzésként: Kevin Costner „életével”, szívével-lelkével és teljes vagyonával benne van ebben a filmben – aminek minden pillanatában érződik, hogy ez egy szerelem-projekt, amivel szeretné megkoronázni (mind rendezői, mind színészi) pályafutását. És feledhetetlen és megkerülhetetlen emléket állítani a natív amerikaiaknak és a velük konfrontálódó első telepeseknek. :respect:

Csak néha kicsit eltéveszti a fókuszt – hogy az emlékállítás vagy a megkoronázás a fontosabb…

De ettől eltekintve: ez egy eszméletlen remek film – igazi szívből zengő, szerelmes óda azokhoz, akik rajonganak az őslakos indiánokért, a cowboyokért, és a Vadnyugatért. :leborul:

Köszönöm Kevin Costnernek, hogy belevágott ebbe a (szinte) lehetetlen küldetésbe – én látni akarom az összes filmet, amit megálmodott. Kettőt szerencsére már biztosan megnézhetek. :sör:

 

Még annyit, utóiratnak: számomra a legikonikusabb, a legvadnyugatosabb pillanatkép… ez. 

Amikor egy fogat teljes erejével vágtázik, menekítve a rajta ülőket – a kocsis szinte transzban, üvöltve űzi-hajtja a lovakat, a többiek pedig minden fegyverből tüzelnek az őket üldöző ellenségre…

Élet és… vagy… halál: a végtelen idő egyetlen pillanatba sűrűsödve.

Vadnyugat.

„It is better to have less thunder in the mouth and more lightning in the hand”

Apache Tribe

Ima azokért, Akiket nem vesz észre senki...

 ...és azokért, Akiket semmibe vesz, eldobott és a földön hagyott az állam...

Ennyi csillogóan értelmes, bölcs, szeretetre méltó embert már régen láttam ebben a hazában...

Tisztelet és elismerés a Budapest Bike Maffiának. :respect:

Szállóige

Dani...

A történeted hallva azt érzem, hogy nincs Isten...

...de ahogy Téged hallgatlak, nézlek - biztos leszek abban, hogy van. És mától eggyel több ember imádkozik Hozzá - Érted.

Nagy László

Adjon az Isten

Adjon az Isten
szerencsét,
szerelmet, forró
kemencét,
üres vékámba
gabonát,
árva kezembe
parolát,
lámpámba lángot,
ne kelljen
korán az ágyra hevernem,
kérdésre választ
ő küldjön,
hogy hitem széjjel
ne dűljön,
adjon az Isten
fényeket,
temetők helyett
életet -
nekem a kérés
nagy szégyen,
adjon úgyis, ha
nem kérem.

Secret Level s01

Végre valami határozottan kellemes stuff, ami így, év végére pozitív „évzáró” élményt hozott. :sör:

Emlékeztek: régebben (még… valamikor… az Idők Hajnalán… vagy inkább egészen pontosan: 2012-13-14: Hobbit, 2015-16-17: SW, 2018: Mortal Engines) minden decemberre tartogattak egy-egy kiemelkedő (vagy annak szánt…) blockbustert. De 2019-től 2024-ig már csak egy ilyen „karácsonyi csemege” volt: 2022 – Avatar 2.

Oké, covid, meg minden, a streaming előretört – de úgy tűnik, hogy a karácsonyi szünetre szánt, ütős „Nagy Film” korszaka lezárult. Azóta amilyen (férc)műveket ide, ebbe az intervallumba szánnak, azok méltán érdemlik meg, hogy egy szót se ejtsek róluk… :thumbsdown:

Viszont mindenképpen szót kell emelni a Love, Death & Robots szériákért, amik üde, értékes és érdemes tartalomként tűntek fel a Netflixen: 2019, 2021, 2022. Ennek a három évadnak a kreátora nem más, mint Tim Miller volt. :respect:

Ugyanaz a Tim Miller, aki most a konkurrens streamingszolgálatónál, az Amazon Prime-nál tető alá hozta a Secret Level-t – ami a Love, Death & Robots nyomdokán jár. :sör:

Csak éppen nem önálló sci-fi, fantasy és horror történetekkel operál, hanem egy-egy számítógépes játék világán belül mesél el egy-egy történetet: mint egy-egy in game movie.

Nem vagyok egy nagy játékos, sosem voltam. Mindig sajnáltam rá az időt. (De ettől függetlenül szívesen írtam számítógépes játékot, és imádtam minden percét – „World of Chaos” (ami egyébként „Word of Chaos”-nak indult, csak később „kanászodott el” produceri nyomásra – akik valamivel később ott hagyták az egész projektet a faxba… :-PPP ). Mondjuk, a kiherélt végeredmény látva… mondjuk úgy, hogy eléggé elkeseredtem.

Mindegy, ami volt, elmúlt.

Szóval, a magam részéről alig-alig ismertem fel vagy rá egy-egy játékra (Dungeons & Dragons; Warhammer 40,000; PAC-MAN… és ennyi… :-P), de így, a kívülálló rácsodálkozásával és élvezetével: nekem nagyon tetszett az egész. Merem mondani: egységesebbnek, egységesen JOBBNAK(!) látom a Secret Level epizódjainak minőségét, mint azt korábban bármelyik Love, Death & Robots évadban tapasztaltam. :respect:

De hadd mutassam be nektek azokat az epizódokat, amik legjobban tetszettek. :sör:

 

s01e01 – Dungeons & Dragons: The Queen’s Cradle

Nagyszerű, remek felütés! Megadja mindenben a sorozat alaphangját: a rajzok minőségében, a történet klasszikus (játék)szépségében. Imádtam, és lenyűgözve néztem végig. 9/10

„Solon: Egész életemben harcoltam vele. Egyedül is fel tudom tartóztatni. 

Mora: Meglehet. De már nem vagy egyedül.”

 

s01e05 – Warhammer 40,000: „And They Shall Know No Fear”

A Warhammer univerzum a szívem csücske: a bazi, túlméretezett páncélokban félistenek harcolnak a világ démonaival és szörnyeivel. Ide nekem mindet: a youtube-on újra és újra ott ragadok egy-egy 10-15 perces filmje mellett – de nézném ezt, élőszereplősen is, istenem! (Henry Cavill, hallasz engem?! Én kiáltok! ;-) :sör: )

Szóval, elfogódott vagyok – fogadjátok ezt el. ;-) És ennek fényében értékeljétek azt, hogy 10/10-re értékelem ezt az epizódot. :sör: :-D

„Évszázadokkal ezelőtt kiválasztottam egy fájdalommal és haraggal teli gyermeket. Egy olyan gyermeket, aki sosem ismert félelmet. Mire lehet képes egy ilyen lélek?”

Óóó… bakker… :leborul:

 

s01e06 – PAC-MAN: Circle

Basszus, amit tudok erről a játékról az arra inspirált – hogy ugorjam át ezt az epizódot. :-P :-/ De nem tettem. És milyen jól tettem, hogy nem tettem! ;-) :-)  9/10 Ki volt az az elvetemült (tudom, hogy ki: J. T. Petty :sör: ), aki ebből a zabáló golyóból… EZT hozta ki?! Bakker, bakker és megabakker… :sör:

„Egy végtelen labirintus, tele éhező kísértetekkel.”

 

s01e09 – The Outer Worlds: The Company We Keep

Hogy miféle agyabeteg játék ez, azt nem tudom – de kiba… kicseszettül remek, mélyértelmű epizód lett, amit minden ízében imádtam. 9/10

„Mindig is te voltál a kedvenc tesztalanyom, Amos.”

…és innen beindult a széria. :sör:

 

s01e10 – Mega Man: Start

Nem volt egy túl bonyolult történet, de valahogy… a szívembe zártam. Oké, a „kisfiú” és a „nagyapó” kettőse a gyengém, és valahogy… szerettem ezt az egészet. 8/10

„Tévedtem. Nem számít, miért alkottalak meg. Ez az, amire születtél.”

 

s01e11 – Exodus: Odyssey

Ez volt/lett aztán az összetett, több rétegű stuff, a bonyekbe! 10/10

Így lehet és kell 10, vagy tizenpár percben elmesélni egy fantasztikus történetet. Egyszerűen: irigylem azt, aki megírta – ki lenne más: Tim Miller. Naná. :megarespect:

„A lánya életét kalandok és csodák szőtték át. Egy utazó életét élte.”

 

s01e12 – Spelunky: Tally

A fenébe is: ez egy „tanmese”! …de annak rohadt szeretnivaló… 9/10 :thumbsup:

Másként jó, mint a többi 9/10-es – de ugyanolyan jó. :sör:

„Minden alkalommal egy új kaland vár, ami csak a tiéd.”

Lehet, hogy ezért a mondatért éri meg gémernek lenni… ki tudja… :sör:

 

s01e13 – Concord: Tale of the Implacable

A „Tigis! Tigris!” visszhangzott a fejemben a végén… de ettől eltekintve egy nagyon kellemes sztori, egy legenda kerekedett ki belőle, ami… amit bírtam, na. 8/10 :sör:

„Nem az a lényeg, hogy sikerült-e nekik. A lényeg az, hogy soha nem kapták el őket.”

 

s01e14 – Honor of Kings: The Way of All Things

Basszus… ez jött be a legjobban.

Ha fentebb elsütöttem már azt, hogy „összetett”, akkor mi a fenét mondjak erre?! Ez volt aztán a többrétegű, mélységgel bíró sztori. Nagyon ott volt a szeren. 11/10 (Tudom, „nem ér” – de ez van. ;-) :sör: )

„Ez egy… szórakoztató játék volt.”

 

s01e15 – Playtime: Fullfilment

Nagyon lehúzzák ezt a részt az imdb-n, ami előtt értetlenül állok. 8/10

De a sztorit szerintem én értettem – és szerettem az üzenetét. :sör:

„Oké. Most már értem. Emlékszem. Ilyen volt régen a világ, minden egyes nap.”

Ha ezt az üzenetet nem érted vagy nem szereted… elmúlt már belőled minden, ami fiatal volt, zabolátlan, szabad és őszinte… Sajnállak érte.

 

Félre ne értsetek, a többi, általam most nem „osztályzott” epizód is klassz volt: a Crossfire, amiről végig az volt az érzésem, hogy valódi utcai felvételeket látok. Vagy a Keanu Reeves fémjelezte Armored Core, ami nagyon „éles” rész lett. De az Unreal Tournament is bejövősre sikerült.

Ám ezeket valamiért mégsem akartam külön-külön megemlíteni… tehát annyira mégsem vettek meg kilóra.

Tim Miller: köszönöm ezt az élményt – bearanyoztad a karácsonyomat. :thumbsup:

 

Interior Chinatown s01e01-e04 & Light Shop s01e01-e04

Két remek sorozatot nézek párhuzamosan, ázsiai karakterekről: egy Hulu-s, a Los Angelesben lévő kínai negyedről – és egy dél-koreai. Basszus, mindkettő nagyon jó. :sör:

Interior Chinatown s01e01-e04

Willis Wu (Jimmy O. Yang) a kínai negyedben lévő Golden Palace étteremben pincér, jó barátjával és lakótársával Fatty Choi-jal (Ronny Chieng). Willis családját megismerve kiderül, hogy a családja szétszakadt, amióta kung fu bajnok(?), de legalábbis nagymenő kung fus bátyja, Jonathan (Chris Pang) 12 évvel korábban nyomtalanul, de gyanús körülmények között eltűnt.

Willis mindig csak a „második” volt a bátyja mögött, emiatt bőven tele van kisebbségi komplexussal – és fájdalommal, hogy inkább neki veszett volna nyoma, és a kedvenc bátyó maradt volna meg a szüleinek…

Ám a Sors egyszer csak úgy hozza, hogy kölcsönösen segítségére lehetnek egymásnak Lana Lee detektívvel, akit (a nagyon szép :-) ) Chloe Bennet alakít – és nyomozásba kezdenek az eltűnt testvér után.

Ez a sori tele van vicces és nagyon szerethető jelenetekkel: a viccest természetesen Ronny Chieng hozza főleg, aki egy-egy részben majdnem el is lopja a showt – a nagyon szerethetőt meg Willis, aki őszinte, jóindulatú, és elfogadta, hogy ő egy olyan „szürke” (átlagos kínai) ember, akit sokszor észre sem vesznek: és már ezért, a túlzott szerénységéért és visszahúzódásáért is nagyon a szívünkbe zárunk – főleg, amikor látjuk, milyen bulldog elszántsággal veti magát az istenített bátyja utáni keresésbe.

Charles Yu írta az azonos című regényt – és a sorozat forgatókönyvét is: ami szerintem eléggé predesztinálja, hogy önazonosan sikerült a művét a tévére interpretálni. És ki más lenne a „tettestársa” ebben, mint Taika Waititi, aki szintén benne van a maró gúnyban, iróniában, és társadalmi ferde tükrök megmutatásában. :sör:

Nagyon vicces – és egy-egy epizód úgy ér véget, hogy mindig arra gondolunk: WTF?!?! És már tolnánk-toljuk a következő epizódot.

Tíz részes az évad: nagy tétben teszek arra, hogy nem fogják elrontani később sem. :thumbsup:

Uncle Wong: Fatty, nem akarom, hogy úgy végezd, mint Öreg Fong.

Fatty Choi: Miért beszéltek róla úgy, mintha az olyan rossz lenne? Egyedül halt meg, kötelezettségek nélkül, és senki sem dirigált neki. Fong bácsi igazi hős volt!

:-D

Willis: Hát, azt hittem, hogy végre minden megváltozik, de asszem, sosem fog megváltozni semmi.

Fatty Choi: Ez az! Ez rohadt jó! Csak mi ketten. Ugye? Élhetjük tovább a kis életünket. Szívunk, iszunk, eszünk, karaokézunk, aztán meghalunk. Ennyi. Ne legyenek nagy elvárásaink! Olyanok leszünk, mint Öreg Fong!

Willis: Rohadt jól hangzik…

:-DDD

 

 

Light Shop s01e01-e04

Lámpaboltos: Sokféle ember jön be a boltba éjszaka. A többségük hétköznapi ember.

Hyun-joo: És vannak nem hétköznapi emberek?

Lámpaboltos: Vannak olyanok, akik egy kicsit furcsák. Elvegyülnek a többi emberrel.

Hyun-joo: Elvegyülnek velük? Miben furcsák?

Lámpaboltos: Jól meg kell nézned őket, hogy tudd. Néha még én is összezavarodom, úgyhogy nagyon kell figyelnem. Van bennük valami, ami más. De ezt nehéz észrevenni. Igazán… alaposan meg kell nézned őket. Össze is zavarhatnak. Úgyhogy vigyázz ezekkel az idegenekkel!

Hyun-joo: Mit csináljak, ha találkozom az egyikkel?

Lámpaboltos: Tégy úgy, mintha nem látnád!

 

Fúúú… ez azért nem olyan „lájtos”, hogy úgy mondjam. Műfaji megjelölése: „mystery horror”.

És mégis: azt mondom, olyan emberi, annyira szívbemarkoló egy-egy pillanatban… hogy teleszaladt a szemem könnyel…

…amikor felcsendül Kim Kwak Seong dala: „Where the Wind Blows”…

…de közben meg néha úgy beszaraszt, hogy alig merek a képernyőre nézni… :eeeeekkkkk:

A s01e02 a „The Door” című epizód annyira ott volt a „szeren”, hogy elgondolkodtam, nézzem-e egyáltalán tovább – mert az már kissé túlütötte a horrortűrő-szintemet… :-/ :gyagya:

Ám nagy szerencsémre a folytatás mellett döntöttem: nem kis szerepe volt ebben a „Lámpaboltosnak” (Ju Ji-hoon), akitől elég annyi, hogy kilép a bolt elé, és leveszi állandóan viselt napszemüvegét: és még a démonok is meghátrálnak. :cool: 

Tényleg nagy mázlim lett, hogy folytattam: a s01e03 „The Detective” és a s01e04 „Outsiders” a két (eddigi) legjobb epizódok voltak – 9/10 és 10/10. :respect:

Pont jó együtt nézni a Light Shop-ot az Interior Chinatown-nal: a Shop félelmét, démonait és sötétségét felüdíti a Chinatown könnyedsége és életigenlése.

Pedig… minden szörnyűsége ellenére… a Shop is ad egy csomó pozitív jelet: hogy mennyire fontos az élet. Hogy mennyire fontosak vagyunk egymásnak – mi, még élők, és már eltávozott szeretteink…

Lámpaboltos: Hogy került erre a helyre?

Nyomozó: Egyedül innen jött fény ilyen későn.

Lámpaboltos: Nem a boltra értettem. Hogy került erre a helyre?

…

Nincs mit mondani: must see.