Szaladok, hogy átmenjek a szivárvány alatt...

Pusztaberki, tegnap... :-)

 

The Irregulars – A Baker Street-i vagányok s01

(Majd máskor ekézem megint a Netflix-et. Most dicsérnem kell. :-P :sör: )

Jeremy Brett – „A Legnagyobb”

Benedict Cumberbatch – „A Legmenőbb”

Henry Lloyd-Hughes – „A Legesendőbb”

Három fantasztikus színész, akik megformálták szenzációsan és egyedien életre keltették Sherlock Holmes figuráját. :respect:

(Igen – nekem csak ők, hárman. Nem tévesztettem el. :-P)

Azt hittem, hogy Jeremy Brett és Benedict Cumberbatch után már nem jöhet senki, aki új ízt, színt tud(na) hozni a karakterbe. Mekkorát tévedtem… :meaculpa:

Köszönet érte Önnek, Mr. Lloyd-Hughes. :leborul:

De ne álljak meg itt: Martin Freeman kedves, esetlen, esendő Dr. Watsonja mellé most határozott léptekkel állt fel a dobogóra Royce Pierreson genya, szemét, lekezelő Dr. Watsonja.

Talán ő az, aki a legszebb ívű karakterfejlődésen megy keresztül az „Irregulars” nyolc része alatt… oly annyira, hogy az utolsó mondata fantasztikus és felemelő pontot tett a történet végére:

„I’m here. I’m not going anywhere.”

A fiatalok kedves, karakteresek, és szeretetre méltók – de (nekem) csakis akkor működtek remekül, amikor együtt voltak mindannyian. Valahogy külön-külön kiütött, hogy… nem is tudom… hogy talán nem annyira érdekes a személyiségük, egyéni sorsuk. :-/ :-S

De amikor együtt nyomultak, akkor remekül kiegészítették egymást, és már-már tökéletes (de nem legyőzhetetlen, hanem nagyon is emberi) csapattá váltak. :respect:

A széria NEM Sherlock-sorozat, hanem Sherlock spin-off. Nagy különbség, ne feledjük.

Részről-részre élveztem a sorozat misztikáját, és minden este várva-vártam a következő részt.

És a nyolcadik epizód (az első évad) végén hangosan felkiáltottam: „Ej, de nézném tovább!”. :sör:

Az imdb-s pontozását kifejezetten rosszindulatú, aljas lejáratásnak tartom. Számomra simán 8-9/10-es élmény volt. :thumbsup:

...

Hogy csak ennyi…? Igen: nézzétek meg. Kár egy hangot is előre lelőni belőle. :sör:

The Climb – Felfelé a lejtőn & Oldboys – Öregfiúk

Komolyan mondom: nem gondoltam volna, de már olykor-olykor belém villan, hogy… a franc essen a Netflixbe: nem akarom nézni, elegem van belőle. :-///

Hiába az iszonyatos nagy kínálat, hiába a folyamatos megújulás – akkor is torkig vagyok már vele.

Moziba. Akarok. Menni.

És a Netflixen nincsenek mozifilmek: tévéfilmek vannak rajta. Többnyire rosszabbak. Kevésbé jobbak.

90%-ban régi filmek – 10%-ban újak. Tudod, 1984 körül, amikor jött a moziba (újra és újra) a Csillagok háborúja, mindig megnéztem. Mert a szocializmusban nem engedték be az új filmeket: ezért a régieket újráztam.

Ezeknek az időknek (elvileg…) vége: és már nem „újrázni” akarok, hanem _újat_ nézni. Szóval, ez így nekem elég karcsú… :-///

Mindenesetre – kínomban – már átnyálaztam egy csomó olyan régi filmet, ami eddig kimaradt (okkal…), és próbaképpen egyet-egyet elindítok. Aztán általában 10-20-30 perc elteltével ki is kapcsolom, hogy ennyi. :-PPP És ez rohadt idegesítő…

Ám néha nekem is lehet jó napom. :-)

Két olyan filmről, amik felderítik a lelket – végre, valahára…! –, és a végén az ember mostanság szokatlan jó érzéssel, pozitív megerősítéssel áll fel a kanapéról. Hogy bár az internetet kinyitva szarnak látszik az élet… ám mégis akadnak benne szép dolgok.

 

The Climb – Felfelé a lejtőn

(Nem, ez nem Netflix-film. :-) Ezért érdemes volt a prológusban ennyit rinyálni… ;-) ) 

A történet úgy indul, hogy két régi, jó barát biciklizik felfelé a hegyre Franciaországban: egyikőjük, Mike (Michael Angelo Covino), profi bringás, míg a másikuk, Kyle (Kyle Marvin), kezdő.

„- Megházasodom, Mike. Mennyire király már? 

- Király.

- Ő a csúcs. Nem ismerek nála csodálatosabb lányt. Mellette nem kell megváltoznom, érted? Emlékszel, hogy Marissa miatt Rob Thomas-frizurám volt, Tina miatt pedig egy évre ateista lettem?

- Igen, emlékszem.

- Igen. Ava nem ilyen. Olyannak szeret, amilyen vagyok. És én is őt. Alig várom, hogy vele lehessek életem végéig.

- Kyle, lefeküdtem Avával.

- Mi?! Hogy érted, hogy lefeküdtél vele?

- Úgy, hogy szexuálisan feküdtünk le.

- A francba! Istenem... Megöllek, baszd meg! Megöllek, baszd meg!

(Kyle elkezd vadul, de szétesően tekerni, hogy utolérje Mike-ot, de az könnyedén, elegáns stílusban lehagyja. Kyle nehezen bírja az emelkedőt, hamar kifullad, lassít, Mike pedig megáll, és bevárja – de egy kicsivel mindig előtte marad.)

- Mikor? Mikor feküdtél le vele?

- A pontos dátumokra nem emlékszem...

- Dátumokra?!

- Haver, lassíts, oszd be az erődet!

- Mennyi?

- Úgy 400 méter van még.

­- Nem úgy értem! Mennyi ideig tartott? Mikor kezdődött?

- Amikor New Yorkba költözött.

- Három éve?! Egész végig, baszd meg!”

:-DDD

Ilyen felütés után azt hiszem tudjátok, mire lehet számítani: egy keserédes haverfilm, ami két gyerekkori barát életének több pillanatát mutatja be – a közös bringázástól (és a meghiúsult esküvőtől…) kezdődően.

Éveket ugrálunk előre a barátság stációiban – közben éneklő sírásók :-) és egyéb érdekes/különleges zenei betétek színesítik a történetet –, és az egyszeri néző vigyorog, nevet, megindul és elandalodik… és az egész olyan: feelgood. :sör: :thumbsup:

Szeretnivaló barátság két, egymástól teljesen eltérő férfi között – egyikük a „nagymenő” (aki állandóan/gyakran pofára esik, de kivert kutyaként tér vissza mindig a régi baráthoz) a másikuk a „megbízható, rendes, átlagsrác”, aki éli a csöndes, egyszerű életét… amit a barátja felbukkanásai színeznek meg újra és újra.

Michael Angelo Covino és Kyle Marvin nem csak a két főszereplőt alakítják, de ők írták is a filmet – amit Michael Angelo Covino rendezett. :respect:

Nagyon kellemes, üdítő, felemelő független film. Must see. :sör:

 

Oldboys – Öregfiúk

 Szintén zenész. :-) Egy szerény, független film – ami remek szórakozássá kerekedik.

Vagn (Kristian Halken) az 54 éves, dán agglegény monoton egyhangúságban tengeti napjait. Heti rutinjába csak az hoz színt, hogy kapusként játszik a helyi öregfiúk focicsapatban – ám a néző számára az is egyhamar nyilvánvalóvá válik, hogy társai sem nagyon vesznek tudomást róla, visszahúzódó, csöndes, „szürke” személyisége miatt.

Egy napon a csapat útra kel Svédország egyik távoli városába, hogy ott focizzanak a helyi rendőrség öregfiúk csapatával, ami még a melankolikus Vagn halovány érdeklődését is felgyújtja.

Ám az egyik benzinkútnál lemarad a buszról, és persze senki nem veszi észre a hiányát…

A másik történetszál a börtönből éppen kiengedett John-é (Robert Hansen), aki egy maffia-adósság miatt kényszerpályán van, és ha élni akar, hamar rendeznie kell a tartozását – és szerinte ez (frissen szabadultként :-) ) akkor a legegyszerűbb, ha minden útjába eső benzinkutat kirabol. :-)

Természetesen :-) Vagn bekéredzkedik John kocsijába, aki kénytelen-kelletlen felveszi, és elindulnak a csapatbusz után: és ezzel útjára indul a nordic road movie.

Eleinte csak mosolygunk, vigyorgunk a dolgon – ám a 45. perc tájékán John olyan húzást csinál, hogy az embernek hirtelen… nagyon megfájdul a szíve. :respect:

„– What’s going on?

– That’s Father Ekhdal. We’re going to a funeral.

– Who died?

– Your dad.

– I don’t want to. No, you’re nuts!”

Közben találkoznak a bombanő, egyedülálló anyuka Jeanne-nel (Laura Christensen), aki szintén csatlakozik a csapathoz…

...és ebből egy végtelenül szerethető, kedves marhaság kerekedik ki – amit folyamatosan színez a Vagn nélkül haladó focicsapat egymást szívató/ugrató utazása is, amin nagyon jókat lehet derülni. :-DDD

Nagyon kedves-kellemes, szívet-lelket melengető kis film, amit Nikolaj Steen írt és rendezett. :respect:

Bár több ilyen lenne még a világon.

 

Dinnyés József emlékére...

"Szaladj, ha akarod látni, fuss! 
Kitört a fák forradalma!
Szaval a száműzött Március!
Jégkirályt lincsel a Tarna!

Március! Március! Március!
Lángok a barackfaágon!
Láng, lobogó lila láng! Fiúk,
dobjuk rá a nagykabátom! 

Március, gyönyörű március!
Szeretlek százezer éve!
Ki merne utadba állni?! Fuss!
Március, szerelmem: érj be!"

 

Ő csak március 15-én hunyhatta le végleg a szemét, semmikor sem máskor...

Karcosra hallgattam ezt az 1985-ben megjelent lemezét - ami nagyon sokat adott nekem...

 ...koravén, magamba forduló kölyök voltam - és százszor, ezerszer énekeltem ezt a dalát sírva-fájva.

"Elkártyáztam a gyenge szívem,
Suhogasd le a szoknyád, hajnal!
Pálinkát lehelek rád szelíden,
Megháglak nehezen, halkan.

 

Jöjj, Oroszország, vodka-virág,
Nevetés nékem a véred,
Pince-fehérek a volgai fák,
Tejszínű, szűz ez az ének.

 

Lebukik fejem és úgy zokogok,
Haloványul bennem a bánat,
Veretik körülöttem az ősi dobot,
Szaladok, hajnal, utánad!

 

Ez a csont-pufogás, ez a hanti rege
Hitemet hirdeti híven,
Kataton bálvány, légy fekete,
Hiszen elkártyáztam a szívem!"

 

 

 

"Nem a giccsadósok megtévesztő lármájára hiún figyelni
Nem kicsinyesen rövidlátó emberek között lebegni
Nem keresni jóindulatú megértő népművelőt
Nem fölösleges szócsatákkal tölteni a drága időt
 

Mert elölről akarom kezdeni
Elölről akarom kezdeni
Elég volt ebből
Elég volt ebből
Elég volt ebből a tizenöt évből
Elég volt az útkeresésből

Nem újságcikkek behízelgő sorait titkon kivágni
Nem divatsongok témáira sikerre várva dalt írni
Nem lallalalalalala lalalala lalalala lalalalalala
Nem azt figyelni mit hogy csinál a másik énekes

Mert elölről akarom kezdeni
Elölről akarom kezdeni
Elég volt ebből
Elég volt ebből
Elég volt ebből a tizenöt évből
Elég volt az útkeresésből

Nem arra várni hogy felfedez a Hanglemezgyártó Vállalat
Nem attól félni izgatok vagy lázítok egy-két dalommal
Nem visszalépni megsértődni az első csipp-csupp kudarcnál
Nem álmodozni s vágyakozni sok zűrös füstös éjszakán

Mert elölről akarom kezdeni
Elölről akarom kezdeni
Elég volt ebből
Elég volt ebből
Elég volt ebből a tizenöt évből
Elég volt az útkeresésből" 

 

 

Dinnyés József

1948.augusztus 4. - 2021.március.15.

 

 

  

"Az országút városból kifutó kígyója
nekem is kínálta aranyát csillogva.
Mindenem eldobtam, mikor elindultam,
még ma is lángoló kísértet az utam.

Kabátom gallérja felhőnek gyermeke.
Egy magas fa tépte le az égről kedvesen.
Cipőmnek fűzőjét a réttől kértem el,
láncomat harmatcsepp ezréből fűztem fel.

Nem félek, nem élek, nem kérek, csak nézek
s mindig látom a koszos sárból
hogyan lesz pusztító tűz.

Autók száguldó nyomában sietek,
porfelhőt dobnak rám rohannak mellettem.
Néha egy magányos ember, ha fel is vesz,
biztató jövőjét ő is már eltette.

Rám néz és gondolja: ez is egy céltalan!
- pedig még nem volt a részese napomnak.
Nem tudja mért megyek előre rohanva,
de ítél a másodperc részének adózva.

Nem félek, nem élek, nem kérek, csak nézek
s mindig látom a koszos sárból
hogyan lesz pusztító tűz.

Bárkitől kérdezem: hová és miért megy?
- válaszuk mindig egy: miből is élne meg?
- ha életem lefutott perceit elmondom,
értetlen tekintet. Bámulnak, felfogom:

Ők azok, akik az utcákon sietnek
arra, hol hajolni már nem kell, s mégis kell!
Ők azok, akik az ágyukban merészek,
nekik is íródnak nagyritkán törvények!

Nem félek, nem élek, nem kérek, csak nézek
s mindig látom a koszos sárból
hogyan lesz pusztító tűz."

 

Capitani – Gyilkosság Manscheidben & The Stranger – Az idegen

Rég blogoltam… Lett volna/Van miről, mert néztem/nézek filmeket, sorozatokat, csak hát… a fenének se volt kedve. :-P Figyelem ezt a vírusnáci, bezárós-kirekesztő, halálfélelem keltő közeget, amit pártunk és kormányunk generál, miközben habzsolva tömi a zsebét, két kézzel hordja szét az ország még megmaradt javait, kitünteti a leglelkesebb seggnyalóit (köztük olyan színészeinket is, akiket régen szerettem, tiszteltem, becsültem – de most nálam lehúzták magukat a vécén…), és ezalatt tűzzel-vassal pusztítja a demokráciánk maradékát, és eladja dédunokáinkat és ükunokáinkat kínai és orosz adósrabszolgának… Ebben a rohadt, tolvaj, aljas, tetű világban miért lenne érdemes még filmekről, sorozatokról blogolni?

 Mittudomén…

 Aztán most csak itt vagyok, és pötyögöm a szavakat… Mintha ezzel visszatérnék a régi világba, 2019-be, vagy az elé… pedig olyan már soha többé nem lesz. Mert nem, az (is) nettó hazugság, hogy „majd visszakapjuk a régi életünket”. Amikor az „oltatlanok” vörös, koronavírus-szimbólumot fognak viselni a ruhájukon az utcán (ha egyáltalán az utcára léphetnek…), jusson eszetekbe a „visszakapjuk a régi életünket”-kifejezés…

 

Ez a két sorozat illik is most a hangulatomhoz.

 

Capitani – Gyilkosság Manscheidben

Nem mintha a „Capitani” olyan szar cím lenne, hisz hány és hány krimisorozatot néztünk, amikor a főhős/nyomozó neve volt a cím? Columbo, Kojak, Maigret, Poirot, Miss Marple, Sherlock, Starsky és Hutch, Derrick, Magnum, Linda, Don Matteo, Kémeri, Monk, Wallander… és persze: Kántor.

És ebbe a sorba a „Capitani” már nem fér bele, mert… nyilván magyarul „nem elég figyelemfelkeltő”. :-/ :-P És milyen jól bevált az „Endeavour” magyarításának is az „Oxfordi gyilkosságok”… :-P :-/

Na, mindegy… minek még ezen is vekengeni, nem igaz?! :-P

Szóval, luxemburgi krimi, amilyet még nem láttunk – és szerintem hoztak is (újat), meg járt úton is haladtak: hogy melyik marad meg az emberben többletként, az a befogadón múlik.

Szerintem, nem volt rossz. (Oké, ezzel nem nagyon vagyunk előrébb…) Mondom azt akkor, hogy jó volt, na.

Ebben a luxemburgi sorozatban mindenki sáros, de tényleg, nincs a városban egy feddhetetlen ember. Még az odaérkező rendőr füle mögött is van, sőt, a rendőr után nyomozó belső ügyosztályos füle mögött meg bőven…

Ettől függetlenül Capitani (Luc Schiltz) a legnormálisabb, és (szerencsére) lehet neki szorítani – különben nem nagyon lenne értelme nézni, ha mindenki ellenszenves.

Érdekes a luxemburgi közeg/miliő, elég nyomasztó a sok antipatikus lakos, akik között a (nem teljesen patyolat tiszta) nyomozó vergődik – nem elég, hogy a helyi rendőrök nem nagyon segítik, de legalább alá is pakolnak. :-PPP

A 25 és 32 perc közötti 10 epizód mennyiségileg sem „nyomja agyon” az embert, szóval, viszonylag gyorsan le lehet tudni.

Én nem sajnáltam a rászánt időt: nem darált be, mint kéne – de nem is untatott. Érdekesnek találtam. :sör:

Ráadásul úgy fejezték be, hogy… nézni fogom a második évadot is, nem vitás.

 

The Stranger – Az idegen

Szintén zenész: ebben a sorozatban sem nagyon akad olyan karakter, akinek ne lenne valami a füle mögött.

Egyébként, ez a sorozat is Harlan Coben regényből készült, mint korábban a remek „Safe” – és gyakorlatilag erős párhuzamokat is lehet vonni/találni a kettő között.

Külsőre tökéletesnek, idillinek tűnő, zárt, kis közösségről kiderül – hogy mocsok egy banda ez az egész, úgy ahogy van.

Igazából az utolsó részre tartogatott remek csattanó, és a „Stranger” motivációi egy egészen más szintre emelték a történetet: ami nekem bitangul bejött. :respect:

A sorozat nyolc része (40-45 perces epizódokkal) szerintem kellően jó ütemű és pörgős volt, a végén határozottan tetszett a csattanó – ezt inkább nevezném az én sorozatomnak.

Hogy nem írok róla bővebben?... Nem. Most csak ennyihez van kedvem. :-P

Azért nézzétek meg, érdemes. :sör:

 

Dedikálások...

 A napokban kaptam egy értesítést az antikvárium.hu-ról, hogy az egyik általam régen keresett és előjegyzett könyv dedikálva aukcióra került, és amennyiben gondolom, licitáljak rá...

Mivel egy időben sokat néztem a "Licitvadászok", a "Raktárvadászok" és a "Csomagcsaták" sorozatokat, tudom, hogy milyen könnyen elszalad(hat) ilyenkor az emberrel a ló, nem nagyon terveztem ebbe belefolyni (de végül csak megtettem... :-P :gyagya: :-) ), ám érdeklődéssel végignéztem, hogy milyen aláírt könyvek kerültek aukcióra.

Láttam egy dedikált Radnóti Miklós kötetet, ami jelenleg (4 óra 52 perccel az aukció lezárása előtt) 640.000 Ft-on áll... :eeeeekkkkk:

De láttam egy Széchenyi Zsigmond által Kittenberger Kálmánnak ajánlott(!!!) kötetet is, amit én is nagy örömmel fogadnék el a könyvtáramba - aminek a licitje éppen 302.000 Ft-nál tart (4 óra 49 perccel az aukció vége előtt). UPDATE: az aukció vége előtt 28 perccel 700.000 Ft!!!

UPDATE 2.0:

 Persze, ilyenkor mit számít az ár, ha egy ilyen kötet az embernek felbecsülhetetlen értéket képvisel (ám most mégis felbecsülik, hogy egészen pontosan mekkorát... :-P ).

Szóval, ezeket a dedikált ritkaságokat nézegetve rájöttem, hogy az én birtokomban is vannak olyan szerző által aláírt, nekem ajánlott kötetek, amik pénzben ki nem fejezhető értékkel bírnak számomra.

Megmutatom nektek, mik ezek. :sör:

Talán le is jön nektek, hogy István postán küldte el nekem a dedikált kötetet - míg Gáspár András (RIP) Dr. Pálinkás Imre (Alan O'Connor) leányfalui nyaralójában megrendezett (I. Leányfalui Fantasy Író-Olvasó Találkozó - :-) ) összejövetelén írta alá nekem a regényét (amin nagyon hallgattam, annyi értelmes, érdekes, sokat olvasott, sokat írt, sokat megélt ember beszélgetett - én meg csak figyeltem, és élveztem, ahogy a társalgás hullámzik :-) ).

Meg nem válnék ezektől a könyvektől, semmi pénzért.

Régi, szép idők, gyönyörű olvasmányélmények, boldog emlékek...