The Climb – Felfelé a lejtőn & Oldboys – Öregfiúk

Komolyan mondom: nem gondoltam volna, de már olykor-olykor belém villan, hogy… a franc essen a Netflixbe: nem akarom nézni, elegem van belőle. :-///

Hiába az iszonyatos nagy kínálat, hiába a folyamatos megújulás – akkor is torkig vagyok már vele.

Moziba. Akarok. Menni.

És a Netflixen nincsenek mozifilmek: tévéfilmek vannak rajta. Többnyire rosszabbak. Kevésbé jobbak.

90%-ban régi filmek – 10%-ban újak. Tudod, 1984 körül, amikor jött a moziba (újra és újra) a Csillagok háborúja, mindig megnéztem. Mert a szocializmusban nem engedték be az új filmeket: ezért a régieket újráztam.

Ezeknek az időknek (elvileg…) vége: és már nem „újrázni” akarok, hanem _újat_ nézni. Szóval, ez így nekem elég karcsú… :-///

Mindenesetre – kínomban – már átnyálaztam egy csomó olyan régi filmet, ami eddig kimaradt (okkal…), és próbaképpen egyet-egyet elindítok. Aztán általában 10-20-30 perc elteltével ki is kapcsolom, hogy ennyi. :-PPP És ez rohadt idegesítő…

Ám néha nekem is lehet jó napom. :-)

Két olyan filmről, amik felderítik a lelket – végre, valahára…! –, és a végén az ember mostanság szokatlan jó érzéssel, pozitív megerősítéssel áll fel a kanapéról. Hogy bár az internetet kinyitva szarnak látszik az élet… ám mégis akadnak benne szép dolgok.

 

The Climb – Felfelé a lejtőn

(Nem, ez nem Netflix-film. :-) Ezért érdemes volt a prológusban ennyit rinyálni… ;-) ) 

A történet úgy indul, hogy két régi, jó barát biciklizik felfelé a hegyre Franciaországban: egyikőjük, Mike (Michael Angelo Covino), profi bringás, míg a másikuk, Kyle (Kyle Marvin), kezdő.

„- Megházasodom, Mike. Mennyire király már? 

- Király.

- Ő a csúcs. Nem ismerek nála csodálatosabb lányt. Mellette nem kell megváltoznom, érted? Emlékszel, hogy Marissa miatt Rob Thomas-frizurám volt, Tina miatt pedig egy évre ateista lettem?

- Igen, emlékszem.

- Igen. Ava nem ilyen. Olyannak szeret, amilyen vagyok. És én is őt. Alig várom, hogy vele lehessek életem végéig.

- Kyle, lefeküdtem Avával.

- Mi?! Hogy érted, hogy lefeküdtél vele?

- Úgy, hogy szexuálisan feküdtünk le.

- A francba! Istenem... Megöllek, baszd meg! Megöllek, baszd meg!

(Kyle elkezd vadul, de szétesően tekerni, hogy utolérje Mike-ot, de az könnyedén, elegáns stílusban lehagyja. Kyle nehezen bírja az emelkedőt, hamar kifullad, lassít, Mike pedig megáll, és bevárja – de egy kicsivel mindig előtte marad.)

- Mikor? Mikor feküdtél le vele?

- A pontos dátumokra nem emlékszem...

- Dátumokra?!

- Haver, lassíts, oszd be az erődet!

- Mennyi?

- Úgy 400 méter van még.

­- Nem úgy értem! Mennyi ideig tartott? Mikor kezdődött?

- Amikor New Yorkba költözött.

- Három éve?! Egész végig, baszd meg!”

:-DDD

Ilyen felütés után azt hiszem tudjátok, mire lehet számítani: egy keserédes haverfilm, ami két gyerekkori barát életének több pillanatát mutatja be – a közös bringázástól (és a meghiúsult esküvőtől…) kezdődően.

Éveket ugrálunk előre a barátság stációiban – közben éneklő sírásók :-) és egyéb érdekes/különleges zenei betétek színesítik a történetet –, és az egyszeri néző vigyorog, nevet, megindul és elandalodik… és az egész olyan: feelgood. :sör: :thumbsup:

Szeretnivaló barátság két, egymástól teljesen eltérő férfi között – egyikük a „nagymenő” (aki állandóan/gyakran pofára esik, de kivert kutyaként tér vissza mindig a régi baráthoz) a másikuk a „megbízható, rendes, átlagsrác”, aki éli a csöndes, egyszerű életét… amit a barátja felbukkanásai színeznek meg újra és újra.

Michael Angelo Covino és Kyle Marvin nem csak a két főszereplőt alakítják, de ők írták is a filmet – amit Michael Angelo Covino rendezett. :respect:

Nagyon kellemes, üdítő, felemelő független film. Must see. :sör:

 

Oldboys – Öregfiúk

 Szintén zenész. :-) Egy szerény, független film – ami remek szórakozássá kerekedik.

Vagn (Kristian Halken) az 54 éves, dán agglegény monoton egyhangúságban tengeti napjait. Heti rutinjába csak az hoz színt, hogy kapusként játszik a helyi öregfiúk focicsapatban – ám a néző számára az is egyhamar nyilvánvalóvá válik, hogy társai sem nagyon vesznek tudomást róla, visszahúzódó, csöndes, „szürke” személyisége miatt.

Egy napon a csapat útra kel Svédország egyik távoli városába, hogy ott focizzanak a helyi rendőrség öregfiúk csapatával, ami még a melankolikus Vagn halovány érdeklődését is felgyújtja.

Ám az egyik benzinkútnál lemarad a buszról, és persze senki nem veszi észre a hiányát…

A másik történetszál a börtönből éppen kiengedett John-é (Robert Hansen), aki egy maffia-adósság miatt kényszerpályán van, és ha élni akar, hamar rendeznie kell a tartozását – és szerinte ez (frissen szabadultként :-) ) akkor a legegyszerűbb, ha minden útjába eső benzinkutat kirabol. :-)

Természetesen :-) Vagn bekéredzkedik John kocsijába, aki kénytelen-kelletlen felveszi, és elindulnak a csapatbusz után: és ezzel útjára indul a nordic road movie.

Eleinte csak mosolygunk, vigyorgunk a dolgon – ám a 45. perc tájékán John olyan húzást csinál, hogy az embernek hirtelen… nagyon megfájdul a szíve. :respect:

„– What’s going on?

– That’s Father Ekhdal. We’re going to a funeral.

– Who died?

– Your dad.

– I don’t want to. No, you’re nuts!”

Közben találkoznak a bombanő, egyedülálló anyuka Jeanne-nel (Laura Christensen), aki szintén csatlakozik a csapathoz…

...és ebből egy végtelenül szerethető, kedves marhaság kerekedik ki – amit folyamatosan színez a Vagn nélkül haladó focicsapat egymást szívató/ugrató utazása is, amin nagyon jókat lehet derülni. :-DDD

Nagyon kedves-kellemes, szívet-lelket melengető kis film, amit Nikolaj Steen írt és rendezett. :respect:

Bár több ilyen lenne még a világon.