Daily Dose of Sunshine s01 – A napfény jótékony hatása s01

Ez az 1000. poszt a blogomon. :brillantin: :szerpentin: :konfetti: :-) 

Pusztaberkiben lakó, "szembeszomszéd" Tibi barátom azt javasolta, hogy az 1000. legyen valamiféle visszatekintős, összegzős poszt – de Katicámmal épp tegnap végeztünk a Daily Dose utolsó két részével, és annyira friss, erős, bizsergető, és szívderítő az élmény… hogy szerintem simán megérdemli, hogy „róla” szóljon az 1000. bejegyzésem. Hisz a blogommal is alapvetően így vagyok. :thumbsup: :sör:

Ez. Egy. Gyönyörű. Sorozat. 10/10 

Annyi érzéssel, érzelemmel, emberséggel, hittel, bukással és felemelkedéssel, sírással és nevetéssel teli, amit nagyon-nagyon ritkán találni. :megarespect: 

Én rengeteget nevettem rajta… és sírtam párszor… de a szívem MINDIG csordultig volt szeretettel, amikor néztem – Istenem, engedd meg, hogy ezt magammal tudjam vinni a hétköznapokba is…! 

A pszichiátrián dolgozó nővér dolgos munkanapjai – Lee Ra-ha nővér valós élményéiből készült webtoon alapján. :respect: (Szerettem volna a Hölgyről egy képet beilleszteni, de nem találtam… :-( ) 

Főszereplő a tüneményes, egyszerre gyönyörű és imádnivaló Park Bo-Young :love: :flower: :-) 

De a Min nővért alakító Lee E-Dam is párját ritkító szépség… :amazing:

(Egy normális kép nincs róla, bonyek... amiket találtam, azok nem adják vissza a szépségét.)  

A srácokat imádtam, egyszerűen – nem lehet őket nem szeretni: Yeon Woo-Jin és Jang Dong-Yoon. A keblemre ölelem mindkettőjüket. :respect: 

És akit még eszméletlenül megszerettem: Yoon, a veterán ápoló, akit Jeon Bae-Su alakított csodálatosan. :leborul: 

Nem, nem bírom/akarom a történet rövid leírásával tölteni a sorokat: inkább elmondanék néhány benyomásomat… néhány érzést… néhány… talán tételmondatot. :respect: 

Mind emberek vagyunk – hibáinkkal, gyarlóságainkkal, lelki-testi bajainkkal. Az, ahogyan megküzdünk a saját… hm… „dolgainkkal”… az tesz minket önmagunkká. 

Hibázhatunk. Hibáztunk. És fogunk is még hibázni. Az, ahogyan ezt belátjuk, és felállunk ebből… az tesz minket emberré. 

Ahogy figyelünk egymásra… ahogy nyújtjuk a kezünket a másik felé… ahogy ugrunk, hogy elkapjuk, amikor zuhan… a legfontosabb dolog, amit életünkben tehetünk. És talán észre sem vesszük, hogy ilyenkor szinte mindig megmentünk egy-egy életet… 

Az, hogy amikor süllyedünk, és úgy érezzük, elnyel minket a mocsár – kiáltsunk mindig segítségért! Meglásd: jönni fognak a Barátaid, ugranak, nyújtják a kezüket, kirántanak – segítenek, hidd el! Van remény! 

…és… igen… borzasztó… iszonyú… de igen… van, amikor a démonai legyőznek valakit… és ebbe kicsit mind „belehalnak” azok, akik ott voltak mellette… 

…

Gyönyörű sorozat – mindenkit érinteni fog, mindenkinek lesz olyan szegmense, amiben magára vagy valamelyik szerettére ismer… és az szíven üt, és gyomron vág… de reményt és hitet is fog adni, hidd el, Barátom. 

A legszebb sorozat, amihez ebben az évben szerencsém volt. :megarespect: 

„Én a depresszió határán egyensúlyoztam, de megjelent valaki az életemben, aki reggelente előbb kopogtat, mint a depresszió.”