...ami nektek fáj, nekünk is...
Tegnap az Összetartozás Napján tűzgyújtással emlékeztünk Pusztaberkiben.
Nem vagyok sem nagy, sem jó szavaló - de engedélyt kértem és kaptam arra, hogy az alkalom tiszteletére felolvassak egy verset. Mert úgy éreztem, hogy most nagyon idevaló - és meg kell ismertetnem a falubeliekkel.
Áprily Lajos
Halálpatak
Parajd felett van egy patak,
a Küküllő-ágba szakad,
vele összeölelkezik,
Halál-patak, így nevezik.
Egyszer hegy lakói voltunk,
vizek mellett kóboroltunk,
megpihentünk öreg fánál,
kicsi Halál-patakánál.
Megpihentünk, málnát ettünk,
fényes volt az ég felettünk.
Azt a völgyet megszerettem,
mellé kunyhót építettem,
városoktól megfutottam,
ott a lelkem gyógyítottam.
Jött a balsors, jött a hadnép,
pusztaság lett tán a telke,
hadak árja elseperte.
Jött a balsors, jött a hadnép,
reszketett a föld alatta.
Párodat is elragadta,
vitte, vitte napkeletre,
napkeleti földbe tette.
Nem vagyunk már hegy lakói,
messze kellett vándorolni.
Én Istenem, mit nem adnék,
ha egy reggel ott virradnék,
s ha még egyszer velem állnál
kicsi Halál-patakánál,
végzetünkből mit se sejtőn,
Parajd felett, fenn az erdőn.
(1957)
Emlékezzünk a Székely Sóbányára: hányan haltak meg érte... és hányan éltek miatta...
...és most vége van. Elmúlt. Eltűnt. Örökre.
De a szívünkben örökké élni fog.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése