Nosugye… most már itt az ideje, hogy összeszedjem és megosszam veletek a gondolataimat, benyomásaimat a XXII. Regejáró Misztrál Fesztiválról.
Első nap
Pénteken kétesélyes volt, hogy leérek-e Nagymarosra a Fesztivált nyitó „Kéttamás” együttes 16:00-kor kezdődő koncertjére: de úgy voltam vele, nem baj, ha nem érek oda – úgyse tudok róluk sokat (…khm… semmit… :-/ :-( ), legfeljebb róluk lemaradok. Ám sikerült időben megérkeznem: és rájöttem, hogy fogalmam sem volt, mit hagytam volna ki… A „Kéttamás” számomra a Fesztivál egyik legkellemesebb, legemlékezetesebb élménye lett. :respect: :sör:
A „Kéttamás” nevű zenei formációt Sólyom Tamás (gitár, ének) és Tábi Tamás (hegedű, ének) alkotják, és úgy gondolom (a netes kutatásaimból nem derült ki…), hogy mindketten 70 körül lehetnek (a rendezvény ceremóniamestere úgy is nevezte őket: „majdnem szépkorúak”), de a versek tekintetében ők nyúltak legfrissebben, legbátrabban az új, a jelenkor költőihez.
Általuk ismerhettem meg B. Mihály Csillát és Fövényi Sándort, és ők mutattak be/meg nekem egy olyan Lackfi János költeményt, ami nagyon tetszett. :respect:
ERŐ
Lackfi János
A „Kéttamás” koncert után úgy voltam: nagyszerűen kezdődik az idei Fesztivál. :thumbsup:
Sajnos, az a fixa ideám, hogy én nyáron csak a szabadtéri koncerteket vagyok hajlandó megnézni, és nem fogok zárt terekbe bezsúfolódni. Így kihagytam a templomi koncerteket; a Sigil Galéria rendezvényei pedig rendszeresen úgy kezdődtek, hogy azok befejezéséről csak úgy érek át a templomkerti „nagykoncertekre”, hogy azoknak lemaradok az elejéről. Ezt pedig nem szerettem volna: így számomra a Sigil Galéria fellépői is kimaradtak. :meaculpa:
Így a 16:00-ás „Kéttamás” után a 19:00-ás „Misztrál Zenekar” fellépése következett, ami – nekem – nem is volt túl vészes „időtáv”: ugyanis nagyon szeretem a zenekari beállásokat figyelni, hallgatni, így miután 17:00-kor véget ért a „Kéttamás”, 18:00-kor már kezdődött a „Misztrál” beállása: én pedig az első sorból követtem az eseményeket. :-)
A „Misztrál” hozta a tőlük szokásosnak mondható magas minőséget :respect: zenei tudásban, énekhangban, merem állítani, hogy nincs versenytársuk széles e világon. :leborul: Amikor Mika, Tamás és Máté együtt énekelnek, három különböző hangszínben: az valami elképesztő. :amazing:
Sosem fogok vele betelni, sosem fogom megunni. :leborulagain:
Itt hallottam tőlük először William Blake: London című versének megzenésítését – és egyszerűen lehidaltam tőle… :megarespect:
Piszkosul magasra tették a lécet az utánuk következőknek.
21:30-tól a ROLE Band következett. A végtelenül szimpatikus zenekarvezető, Nagy Tivadar mentegetőzéssel kezdte: elmondta, hogy zavarban vannak, olyan magas színvonalú volt a Misztrál.
Sajnos, tartok tőle, hogy számomra itt véget is ért a szimpátia: Nagy Tivadar megnyerő személyiség, eszméletlenül menő karakter, és a szerénysége/gük is megindító. :respect:
Ám a zenéjük bennem nem hagyott különösebben mély nyomokat: ez énekhangjuk pedig inkább idegesített. Az egyik énekesnő minden hangot az égbe vitt és hajlítgatott, a másik énekhang pedig… hm… kevésbé volt pallérozott az elsőnél. (Neveket szándékosan nem írok.) Gyakorlatilag megfeszültem, hogy értsem, mit énekelnek: már akkor se értettem mindig a szöveget, ha csak egyikük énekelt – de amikor mindketten beszálltak, akkor végképp elvesztettem a fonalat… Fél 11-re járt, amikor a ráadást meg nem várva inkább leléptem… de akkor már legalább negyedórája terveztem, hogy elindulok hazafelé… :-/
Volt 1-2-3 számuk, amikben megcsillant valami olyasmi, ami tetszett (progresszív rock), de ezt a következő szám mindig le is rontotta nekem… A zenekarvezető elmondta, hogy milyen sokféle műfajt/műfajban tudnak játszani, én meg arra gondoltam, hogy aki minden szakmához ért, az valójában az egyikhez sem ért igazán… hacsak nem korszakos zseni. Olyan meg kevés szaladgál közöttünk. Vagy legalábbis valami ilyesmit hallottam, valahol. :-/
Szóval, egy remek „Kéttamás” és egy nagyszerű „Misztrál” élménnyel a zsebemben (keblemben, lelkemben :-) ) mentem haza, és fél éjfélre le is parkoltam a ház előtt Berkiben.
Második nap
Rögtön úgy kezdtem, hogy megszegni szándékoztam saját szabályomat: Tolcsvay Béla 14:00-ás templomi koncertjét muszáj volt bevennem a „táncrendembe”. Tavaly lemaradtam róla: idén nem akartam ezt a hibát elkövetni.
13:30-ra értem a templomba: a bejárati ajtón alig tudtam belépni…
Odabent még Petrás Mária és Barátai zenéltek. Csak egy reményem volt: hátha lesz olyan, aki az ő fellépésük után eltelve, elzsibbadva inkább kijön, és én be tudok „slisszolni”. „Beslisszolni”. Egy római katolikus templomba. Hm… nem túl „elegáns”, tudom. :-/
Mindenesetre számításom bevált: a Petrás Mária koncert végén jópáran kijöttek – így besli… besl… besiettem ;-), és még ülőhelyet is találtam az egyik padsor fal felőli végén, és mivel szúrós pillantásokat is kaptam a padsor belső végén ülő hölgytől – aki, mint pár pillanattal később kiderült, amikor egy másik besli… besiető ülőhelyet keresőnek magyarázta, ő „foglalja” az egész padsort –, ezért igyekeztem meg- és összehúzni magamat. (Itt még lesz egy „anzix”, amit a poszt végén megosztok veletek. Meg erről a „foglalás-mizériáról” is van pár keresetlen szavam.)
Tolcsvay Béla egy Ikon. Felmorajdul, felzúg a templom, amikor belép, és minden mozdulatát, szavát, dalát, hangját tapsvihar kíséri.
„Tudjátok, a rádióban megszűnt a Slágermúzeum. Én vagyok a Slágermúzeum élőben. :-)”
Épp úgy hitelesen énekli a régi népdalokat, mint a Tolcsvay Trió, Duó régi slágereit. Az ember sokszor szinte nevetve énekel vele: „Szaladok, hogy átmenjek a szivárvány alatt”, „Tavaszváró („Nem az a jó, ha szeretnek téged! Csak az a jó, ha te is szeretsz!”) – de elcsendesedtünk, amikor a „Rijjadóleány” lemez dalai csendültek fel…
„96-ban írtam, amikor egy pufajkás állt az ország élén. Nem gondoltam volna, hogy 2023-ban újra értelmet nyer minden sora.”
…vagy amikor az 1976-ban Latinovics Zoltán halálára írt dala csendült fel: amit akkor megírt, de 2023-ig nem énekelt el soha, sehol…
Visszatapsoljuk kétszer, nem akarjuk elengedni: láthatóan zavarba jön a felé áramló szeretettől és elismeréstől. :megarespect:
Másodjára úgy jön vissza, hogy gitár kíséret nélkül énekel…
…erre megállt az idő, és megsűrűsödött a levegő odabent…
…
Bódultan, édes kábulatban, angyali érintéssel a vállamon sodródok ki a templomból…
Béla Bácsi – a Jó Isten áldja meg. :leborul:
…
A templomkertben uralkodó kábé 40 fokos, széltelen hőség térít magához: a színpad előtti tér teljesen üres (2-3 félőrült napimádótól eltekintve, akik szerintem a hőgutát és a bőrrákot kockáztatták…), mindenki az ányékokba húzódva piheg.
15:00-kor kezd a Gajtan (Családi) Zenekar. Sajnálom őket, hogy a színpad előtt üres a tér, és mindenki 20-30 méter távolságban van. Nem lehet így egyszerű nekik. :-/
De Demeter Miklós, a székely-magyar származású zenekarvezető-családfő nem esik kétségbe: beszél-zenél lelkesen. Felesége, az udmurt származású Petrova Anastasia mesél Udmurtiáról, a Káma folyó mellett lévő hazájáról (akikről most hallottam életemben először… :meaculpa: ), és a lányaik, Kata és Gyöngyi is gyönyörűen énekelnek, vagy éppen dorombon kísérik édesanyjukat és édesapjukat.
Nem tudtam nem megszeretni őket. :respect:
(Mégha a zenei stílusuk nem is vett meg kilóra…)
ÁPTUDATA: Nagy cikk a "Gajtan Családról" "Nem telik el úgy nap, hogy ne gondolnék Udmurtföldre"
A Gajtan után lesétáltam templomkerti katlanból a Dunapartra: friss, hűvös szél! Végre!!! :-D
Visszafelé jövetben szembe jött velem Heigl László, a Misztrál Zenekar bőgőse, billentyűse, basszusgitárosa – zavartan ráköszöntem: láttam rajta, gondolkodik, hogy ki a fene is lehetek. :-)
Jött a Makám 39,5 Zenekar. (A „39,5” csak most derült ki számomra… :eeekkk: )
Ők voltak számomra a Fesztivál mélypontja, sajnálom. :-(
…
Nem, nem kezdem el „szétszedni”: legyen itt csak annyi, hogy _nekem_ nagyon nem jött be az, amit csináltak. Semmilyen téren.
…
Egy nagyon szép lány volt a dobosuk, akinek a nevét most nem találom sehol – ennyi, ami megmaradt. Én kérek elnézést. :-/
(Helyreigazítás: a Fesztiválon készült fotóimat nézegetve meglepődve konststáltam, hogy a "szép doboslány" nem a Makám tagja, hanem a ROLE Band-é. Rosszul emlékeztem. Mea culpa. Szóval, még őt sem tudom a Makám javára írni. Sajnos... Hát akkor... ez van.)
Újra lementem a Dunapartra friss levegőért: kissé elkeseredve, megmondom a frankót. :-(
Igazából „leült bennem a fesztivál-lelkesedés” a szimpatikus Gajtan, és a „nembejövős” Makám 39,5 után. :-/// Meg talán el is fáradtam már egy kicsit, lehet.
Felhívtam a családomat, hogy beszélgessünk – ez legalább feldobott. Mivel elhatározásom volt (a tavalyi tapasztalatok miatt…), hogy a Fesztivál területén nem veszek semmit (mert sokallom az árakat – és utálom a „repohár” álságosságát :-PPP ), lesétáltam a kompkikötőhöz, hogy talán egy lángost megengedek magamnak… De nem. 1100-ért akkor sem veszek egy üres(!) lángost, ha egész farkasfalka üvölt a gyomromban. :-PPP „Nemfogyasztoksemmit”-elhatározásomban megacélozódva indultam vissza a templomhoz.
És újra szembe jött velem Heigl Laci. :-) Most már bátrabban ráköszöntem: hiszen ismerősök vagyunk! Már jó két órája is találkoztunk! Csak úgy, civilben az utcán! Mint két „átlagember”! :-)))
Laci is bátrabban viszonozta üdvözlésemet („Hja, igen, ez az a vadidegen, fehér gyolcsinges, Misztrál-karszalagos kopasz, aki ma már egyszer rámköszönt…” :-D ), és fellelkesülten arra gondoltam: ha harmadjára is találkozunk, meghívom egy sörre. :-) És aznap már csak a színpadon láttam legközelebb. :gyagya:
De nagy marha vagyok… már a második találkozásnál meg kellett volna hívnom. Eh… :-///
Felértem a templomkertbe: és döbbenettel tapasztaltam, hogy a „küzdőtéren” le sem lehet ülni. Minden üres műanyag széken „Foglalt!”-jelzésértékű random ruhadarabok, és minden talpalatnyi földön 1x2méterestől a 3x3méteresig terjedő pokrócok – a színpadra is belógva… :-PPP
Szerencsére :-P a tavalyi „koncertállásomon”, a tuják és fenyők szélén, a büfé alatti fapadon van hely: odatelepedtem. Nem egy „nyerő hely” – de legalább _hely_. :-PPP
Itt ért Ferenczi György és az 1ső pesti Rackák koncertje.
Amitől lehidaltam. :áááááhhhhh: :megarespect: :leborul:
Ez valami bitang jó volt. Egy egészen elképesztő, döbbenetesen nagy, mindent elsöprő élmény.
Ferenczi Gyuri egy showman: vicces, kiszól, beszól, pörög, dalol – egy mosolygó, vigyorgó, boldog energiabomba az ember. :respect: Örömzene, amit művelnek: a szó legklasszikusabb, legjobb értelmében – látszik, hogy örömmel játszanak, és ez a rengeteg pozitív energia magával ragadja a közönséget. Engem mindenképpen. :sör: :-DDD
„Gyerekek, kezdünk! … Mi? Hogy én kezdem?! …ööö… Persze! Én kezdem! Tessék odafigyelni! :-DDD”
„Magyar harmónikáim vannak, olyan, mint a magyarok. Fújom, és azt mondja: majd akkor szólalok meg, amikor én akarok. :-)”
„Eljátsszuk a magyarok második himnuszát, oké?” Majd megszólal a dal: Petőfi Sándor: Pató Pál úr :-DDD
Amikor elénekelték Petőfi Sándor: Levél egy goromba tábornokhoz című versét, arra gondoltam: ez a csapat a telefonkönyvet (igen, tudom, már megszüntették, de egy régire gondolok! :-P :-) ) is képes lenne úgy megzenésíteni, hogy vadul ütném a ritmust. :-D
„Tábornok úr, én nem tartom magam
Nagy embernek, de akkorácska csak
Vagyok, hogy oly parányok, aminő ön,
Levett kalappal szóljanak velem.”
19:30-kor kezdtek, és a templomtoronyban este 8-kor megszólalt a harang: Gyuriék leálltak (nagyon hangos a harangzúgás). Gyuri ránéz a gitárosra, hallatszik ahogy mondja: „lekísérjük?” – és elkezdnek nyomni egy lágy gospelt, ami a harangzúgást kíséri. Vagy a gospelt kíséri a harang…? Ki tudja. :-)
Ekkor láttam be, hogy zseni az Ember. :leborul: :megarespect:
20:25-kor szólnak nekik, hogy be kéne lassan fejezni: tombolni kezdünk! Még akarjuk! Nem mehetnek el/le! Gyuri egyszerre profi, és jó pszichológus: „gyerekek, lenyomunk még két számot, egymás után, de most még előtte elköszönünk”.
…
Amikor lemennek hosszan tapsolunk… és elomlik bennem, hogy valami döbbenetesen nagyszerűnek voltam részese…
…és persze vagyok annyira magyar én is, hogy menten arra gondolok: fel tud ehhez nőni a Misztrál második, fesztiválzáró koncertje…?!
A Misztrál zseniális, mint mindig.
Mika mindent is csinál a színpadon: imádom ezt az Embert, igazi, mindent elsöprő őserő.
Tamás lágyabb lelkű: ahogy beszél a hangolás alatt, mintha nem akarna zavarni senkit – de amikor kiereszti azt az Isten áldotta hangját, akkor a kövek is megindulnak.
Máté szerintem egy fiatalember – mégis, mintha ő lenne a Zenekar Bölcse. A hangja lágysága ezer dallamot hordoz, és minden történésre van egy tréfás, illő megjegyzése.
Laci (tudjátok, a Barátom, akivel a nap folyamán többször találkoztunk :-) ) olyan szólót tol a nagybőgőn, hogy a fal adja a másikat: állva tapsolom végig (és ez nem amolyan „baráti elfogódottság”, hanem objektív értékítélet! ;-) ), szerintem vörös lett a tenyerem, de szerencsére már sötét van, nem látszik. :-)
Guszti (aki egyébként Gábor :-) ) a dobok mögül vezényli a közönséget – és amikor kiszabadul mögülük, kiderül, hogy igazi showman, aki lubickol a figyelemben. :-)
Lenyomják a három nagy kedvencemet – Dsida Jenő: Isten szeret; Babits Mihály: Turáni induló; és a legújabbat, amit már/még csak másodjára hallok élőben, de már elsőre a kedvencemmé vált:
Petőfi Sándor: A jegygyürű
"Isméred e gyürűt?
Aranymives barátom!"
- 'Ismérem jól, uram.
E gyűrüt én csináltam;
Azt is tudom, kinek
Számára készíttetted.
Az szép leányka volt,
És aztán hitvesed lett.'
- "Igen, szép lyányka volt,
És aztán hitvesem lett.
De megszegé hitét
S mással kötött szerelmet.
E gyűrü rosz helyen
Volt ujján; visszavettem.
Legdrágább kincsem ez,
Jobb helyre kell hát tennem.
Ezennel önts golyót
E gyűrüből barátom!...
...Fegyverbe töltöm azt,
S szivem, beléd bocsátom."
…
Mégis…
…mégis… az az érzés uralkodik el rajtam… hogy az előző napi koncert volt a jobb… és hogy nem sikerült megugrani azt a lécet, amit Ferenczi Gyuri és a Rackák igencsak magasra tettek.
Biztosan közrejátszik ebben az érzésben sok minden azon túl is, hogy Gyuriék megveszekedetten jók voltak.
Két hosszú, forró, széltelen nap, 8-9 óra zene, fél éjféli hazavezetés, (önként vállalt! …hülyeség volt…?! :-P ) szomjazás és éhezés, a mennyekbe emelő és a mélybe húzó élmények váltakozása, a mögöttem a büfénél lelkesen ordítozó, és öblösen röhögő (a koncert alatt! természetesen… :-P) „márnemszomjas” társaságok, az előttem állva fecserésző, a koncertre nem figyelő hölgyek, akiktől egyszerre nem láttam és nem is hallottam, a kemény fapad a farom alatt, a fájó hátam, és a tömeg.
Lehet, hogy nem való már nekem ez a két napos (jó, legyen „két félnapos”:-P :-) ) „fesztiválozás”, nem vagyok már 20 éves. :-P :gyagya:
Szóval… talán mindezek együtt okozták, hogy számomra a második nap két legjobb koncertje Béla Bácsi és Gyuri meg a Rackák voltak. És ez a két feledhetetlen élmény nekem mindent megért. :respect: leborul:
Klassz volt ez a XXII. Regejáró Misztrál Fesztivál – megtaláltam benne a Kedvenceimet, akik miatt minden percét megérte. Köszönet érte Mindenkinek, Aki Tett Érte. :respect: :leborul: :pezsgő:
Gyönyör, öröm és némi szenvedés – mint a szerelem, ugye ;-) – jövőre is akarok jönni… :sör:
Ui.: Gondolkodtam a dolgon, és mindenképpen kell tennem egy fontos kiegészítést. A Misztrál a két nap alatt 3 (három!) koncertet nyomott le. Pénteken este, szombat délelőtt a gyerekeknek, és szombat este a harmadikat. Nem csoda, ha az utolsóra már nem volt az a tűz, az az energia, mint amit elsőre mutattak. Rajtuk kívül mindenki más csak egyszer lépett színpadra. Szóval: le a kalappal a Misztrál Együttes előtt. Ez jó mulatság, férfimunka volt! Szép volt, Fiúk! Gyönyörű szép. :megarespect: :leborul:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése