Alice in Borderland s01 & Boss Level & The Last Shift (2020) & The Silencing

Ebben a hónapban nem volt semmi kedvem blogolni, annyira túlcsordult a hócipőm ezzel az átkozott, szemétre való 2020-as évvel…

…de most, az utolsó napon, mégis kiblogolom az idei év maradékát. Mert hogy miért ne.

Sokszor mondtam azt, hogy „de csak röviden, távirati stíl-ben” – aztán írtam oldalakat, ám most nem ez a helyzet. Tényleg csak „távirati stíl-ben” számolok be az utolsó napon: nem azért, mert nem lehetne hosszabban – hanem azért, mert most ennyire vagyok „képes”… :-PPP

 

Alice in Borderland s01

Dél-Koreától szoktunk ütős/döbbenetes misztikus thrillereket kapni, de most Japán tette le a névjegyét. :respect:

Az első négy részt simán 9,5/10-re hoznám. :thumbsup:

Olyan magasan volt a léc, hogy az 5-6. részek természetesen(?) már nem tudtak erre lapot húzni, és gyengébbek voltak (6-7/10…), ám az utsó két epizód megint odatette magát 8/10-zel, szóval, amolyan 8-8,5/10-re simán adnám az évadot.

Határozottan ütős, darálásra való évad volt, kellemes, örömteli meglepetés így az év végére. :leborul:

 

Boss Level

Egy nagyszerű akciófilm egy időhurokba „akadt” harcosról, aki szerelméért, gyermekéért – de talán még jobban saját megváltásáért küzd…

Bitang jó volt. :respect:

 

The Last Shift (2020)

Valami vígjátékot vártam (bután…), erre kaptam egy remek drámát… tragédiát…

Egy nagyszerű filmet elakadt, elkallódott emberekről, megtört életekről, újrakezdésről – leragadásból…

Katicám először húzta a száját, hogy ez nem is vígjáték – de a végére (ő is) elismerte, hogy egy nagyon jó filmet láttunk. :respect:

 

The Silencing

Kaptunk egy „Wind River-light”-ot… Gyengébb történettel, gyengébb karakterizálással, kevésbé erős és karizmatikus főhősökkel…

Nem volt rossz, de… a Wind River szintje azért ennél jóval magasabban van.

 

Trapped – Ófærð s02 & The Liberator – A felszabadító s01

Egy régi adósság bepótolása… és egy új különlegesség.

Csak az a baj, hogy a „régi” nagy pofáraesés lett – míg az „új”… tetszett, tetszett… de mégis, olyan… fura volt nekem az egész.

 

Trapped – Ófærð s02

(Döbbenet) 2019 januárjában kiáltoztam itt lelkesen, hogy 2018 decemberében elkezdődött a Trapped – Ófærð második évada, és (nyilván) hamarosan mi is követhetjük Andri (Ólafur Darri Ólafsson) újabb nyomozását.

Nos… nos ugye… és most, 2020 novemberében(!!!) :-PPP jutott eszembe, hogy meg kéne végre nézni. :gyagya:

Mit is mondhatnék… Mondjam azt, hogy miféle egy rajongó is vagyok én? Vagy mondjam azt: hogy valszeg a lelkem mélyén… sejthettem valamit. :-/

Oké, van olyan barátom, akinek a szemében gúny(os röhögés) tárgya vagyok már jó ideje, mert az általam ajnározott sorozatok második évadait rendre lefikázom és kaszálom – de én ezt nem érzem az én „hibámnak”, vagy „megszokott, bevált rutinomnak”.

Ha valaki a második nekifutásra szart csinál, vagy legalábbis halvány árnyékát annak, amit elsőre összehozott: akkor hadd ne kelljen már tapsikolnom fölötte. Vagy pontosabban a romjai fölött. :-PPP

Katicámmal néztük mindkét évadot és a véleményünk teljesen megegyezik: az első etap atomkirály – a második… feledhető, a „futottak még”-kategóriába tartozó. :-/ Ami (számunkra) elég nagy pofáraesés. :-(((

Itt nem Andri a főszereplő: Andri csak egy szereplő a sok közül, és kábé annyiban merül ki az ő „egyedisítése”, hogy „Thorhildur!”-felkiáltásokkal/nyavalygással mászkál fel-alá állandóan.

(Thorhildur: ennyire az életbe’ nem gyűlöltem még karaktert. Zsigeri szinten idegesített a „meg nem értett, magának való, szülőmegvető lány” szerepében, aki ráadásul olyan hülye, mint egy zsák molylepke. A 3.-4. rész tájékán már vinnyogva könyörögtem, hogy ölje már meg valaki, mert nem bírom tovább elviselni… :-OOOOOO Jack Bauer lányát nem utáltam ennyire a 24-ben: pedig az már nagy szó. :-P )

De épp ennyi időt kap Hinrika, a meleg Vikingur és párja Ebo, az összeégett Halla, és Hafdis polgiasszony: nincs igazi főszereplője a sorozatnak. :-/// És ez pedig „a sok bába közt elvész a gyerek” tipikus esete.

„Rutinból” kellene szeretnünk Andrit? Mikor pont annyi képernyőideje van, mint mindenki másnak? És mindenki más történetszála érdekesebb, mint az övé…?! :-S :-/ :-P

Az értelmetlenül előrángatott és az első évadból tovább vitt Hjörtur teljesen felesleges volt – Asgeir pedig megint csak háttérbe volt szorítva: és amikor elővették, az is csak azért volt, hogy előkészítsék vele a „nagy csattanót”. :-PPP

Hét(!!!) részig szenvedett a sorozat – és mi ketten is, akik néztük. :-PPP Egy random Doc Martin-epizódban több izgalom és fordulat szokott lenni. :-PPP

Ám a nyolcadik rész végére tartogatott szemétség (mármint: a készítők (író, rendező) részéről elkövetett szemétség!!! :-OOO ami egy teljesen ok nélkül való gyilkosság) felidegesített, felpörgetett minket az utolsó két epizódra.

Ami még így sem tudta döntetlenre menteni az évadot… :-///

A Thorhildurral súlyosbított, léket kapott hajóként „bénakacsázó” második szezon egy ruppót nem ér. Szerény, nyomott, egyvágányú véleményem szerint.

SPOILER ON

Asgeir ok nélküli, ötlet hiányában történt lemészárlásáért pedig jár egy tökönrúgás nekifutásból az egész stábnak . :rotinhell: :-OOO

SPOILER OFF

Ha csak így tudtátok folytatni a remek első évadot… akkor nem nagyon kéne tovább erőltetni a dolgot. :thumbsdown:

 

The Liberator – A felszabadító s01

„Tell him: those men are the grandsons of the greatest Indian warriors to roam American Plains. They’ve killed mountain lion, hunted buffalo. Tell him: those men they’re the descendants of the powerful Mexican army that defeated French on Cinco de Mayo. And those men they’re sons of Texas Rangers who brought the rule of law to places where only killers and thieves lived before. Tell him: the Nazis are never gonna hurt him again. Because tomorrow we’re gonna find ’em and stop ’em.”

Nagyon szeretem a II. világháborús filmeket, így lelkesen ültem le ez elé is – tudván-tudva, hogy valami fura, rajzfilmes megoldás.

Utánaolvasva kiderült: a 4 rész négy órányi műsoridejét 1 óra élő szereplős filmmel alapozták meg, amikor pl. még Lengyelországba is kimentek forgatni.

Nyilván spórolási oka volt a rajzfilmesítésnek: mennyivel egyszerűbb, ha nem kell (muzeális értékű) tankokat mozgatni, puskaport és robbantásokat használni – a főhős belenéz a kamerába, a többit meg köré rajzoljuk és kész.

 Mindenesetre érdekes kísérlet volt: remélem, nem lesz eztán már rendre visszatérő módszer, de egyszer bőven elment.

A II. vh USA katonái közül a legjobban kitüntetett százada a „the 3rd Battalion of the 157th Infantry Regiment of the 45th Division, nicknamed „Thunderbirds” ”, akik 667 napot töltöttek Európában, amiből 500 napot harcoltak.

„In this time soldiers of the regiment were awarded 4 Medals of Honor, 20 Distinguished Service Crosses, 376 Silver Stars, 1,054 Bronze Stars, and 1,694 Purple Hearts.”

…

Ráadásul: „an integrated group of white cowboys, Mexican Americans and Native American soldiers (from over 52 tribes) drawn from across the west.”

Itt volt az ország lenézett kisebbsége – akik egymással is folyamatosan hadakoztak az USA történelme során. És ők álltak össze egy rettenthetetlen századdá.

Szóval, volt itt hősiesség és véráldozat… bőségesen.

 Szerettem ezt a sorozatot. :respect:

„Patton: Colonel, would you call me a hero? 

Sparks: Of course, sir. 

Patton: I’ve been a professional soldier nearly 37 years. Mexico, two world wars. During that time I’ve seen a great deal of combat and, like you, I’ve been wounded in the line of duty. But if you added together all the time I’ve spent within the sound of gunfire… it would come to maybe 50 weeks. 350 days. You, on the other hand… have spent over 500. Five… hundred… days. So tell me: who’s the hero?”

Berki téli reggelek...

Ilyenek a napfelkelték minálunk, Pusztaberkiben -  2020 november, december tájékán... :-)

 

The Mandalorian s02e04-e05

…avagy a középszer diadala.

Mit „diadal”… elég szánalmas „_győzelem_” ez. :-PPP De a sikeréhez nem fér kétség.

Én mégis végtelenül elkeseredett vagyok.

Mert világos és egyértelmű, hogy a sorozat jó szélesre és keményre taposott középútra és fanszervizre játszik. Nem akar, nem mer, de ha engem kérdeztek, szerintem nem is tudna több, jobb, bátrabb lenni: ennyire futja a göthösségéből, az összeférceltségéből, az ötlettelenségéből fakadóan.

De nincs is többre szükség: egyedül fut a pályán, néha megbotlik, olykor el is esik a saját lábában, néha visszafelé fut, olykor leül a pálya szélére és csak liheg. Majd végül nagy nehezen átszakítja a célszalagot, két kezét összekulcsolva a feje fölé emeli, és büszkén futja a tiszteletkört.

A közönség pedig… ahelyett, hogy kifütyülné, vagy csak a szekunder szégyentől elnémulva, bambán meredne maga elé… boldogan tapsol hozzá.

Természetesen én is hibás vagyok: ott ültem a közönségben magam is és tapsoltam a középszernek, mint a többiek. Tapsoltam: mert hinni akartam benne. Hogy más lesz. Hogy ez több és új. Hogy igaz-igaz botladozik, elesik, leül néha… de benne van a jó szándék a szebbre, jobbra.

Nos, tévedtem.

Klisés, önismétlő, gyáva fanszerviz az egész.

Ám a vicces az, hogy ennél nem is kell több „A Népnek”. Nézzétek meg a junkie-n: minden egyes tetves, védhetetlenül üres és ötlettelen része megnyeri, vagy „csak” majdnem, és a második helyen van a „Melyik volt a hét legjobbsorozatepizódja?”-szavazáson.

Hja, kérem – akkor a hiba az én készülékemben van.

Ez a közel-közeli galaxis, ami rohadt kicsi, és ahol mindenki találkozik mindenkivel, de állandóan – és újra és újra ugyanazokat a köröket futja… Valahogy már túl szűk nekem, vállban.

Nem, valahogy nem tudom összefosni a bokámat azért, mert Temuera Morrison két másodpercre belenéz a kamerába. Nem, nem tudok ujjongva felugrani, amikor meghallom azt a nevet, hogy Ashoka Tano. És nem, nem ájulok be a gyönyörtől az asztal/ágy alá, amikor Giancarlo Esposito kezében felvillan a ’darksaber’ – amiről lószart sem tudok. (De most utána olvastam, hogy ez a „legmenőbb” lightsaber… illetve, ’saber’ az egész SW univerziádéban, és hogy Tarre Vizsla… óh, anyám… egy magyar vadász nevezte el?... készítette, aki az első mandalóri, aki a Jedi Rendhez csatlakozott. Hát ez valami gyönyörű háttértörténet. Mit kellett volna végignéznem és összeolvasnom, hogy ezt tudjam az adott pillanatban…?!)

Nem, nem nézek meg minden rajzfilmet, webizódot, nem olvasom össze a teljes kánont, ami fellelhető, bocs. Szeretem/Szerettem az SW-t, de bőven megelégedtem a „főcsapással” – ergo, nem vagyok az a fan, akit meg akarnak szervizelni ezzel.

De mégis szeretem, hogyha egy tévésorozat önállóan is megáll a lábán… és nem folyton lábon lövi magát… és nem kell hozzá egy értelmező SW-szótár, és nincs végig becsillagozva és lábjegyzetelve, magyarázó szövegekkel teletűzdelve. Hogy egy „szimpla” néző, egy nem teljesen elvakult SW-raj… izé… érdeklődő is megértse. A maga egy tekervényével, ugye… :-P

Jó-jó: nem nekem szól. Nekem az 1979-ben bemutatott „Star Wars” szólt, amit 1981-re átneveztek „Star Wars: Episode IV. – A New Hope”-ra. És hol van az már, ugye… és én is hol vagyok… ugye.

Nekem önismétlő az egész: a Razor Crest pont ugyanolyan öreg, folyton barkácsolt űrhajó, mint a Millennium Falcon, és – tribute! – ugyanúgy irányjeladót tesznek rá is. És ugyanúgy egy ember és egy idegen lény párosa utazgat benne fel-alá a nagyon jól ismert, szélesre taposott galaxisban.

Nekem röhejesek a megoldásai: a legalja a lándzsával a lépegető elleni felállás volt. De a „békatojások” fontossága és utaztatása is nagyon „fellelkesített”…

A tegnapi részig a harcjelenetekkel ki voltam legalább békülve – ám Asoka Tano és Morgan Elsbeth párbajánál… hááát… legalábbis elvesztettem a hitemet ebben is.

Egyszer volt alkalmam egy rendőrségi-harcművészeti oktatáson részt venni, ahol elmesélték és bemutatták, hogy milyen egy valódi késes/kardos támadás. Félelmetes volt látni azt az imitált kaszabolást… Ha valódi támadás, minden úszott volna a vérben. És a párbajt látva arra gondoltam: miért feszül össze Ashoka fénykardja a beskár lándzsával? Egy gyors mozdulat: végigcsúsztatja a fénykard izzó pengéjét a lándzsán, és Morgan már szedegetheti is nylonzacskóba az ujjait. A fogával. :-P Nekem (mint nem gyakorló jedinek :-P) olyan triviálisan egyszerű és hatásos megoldásnak tűnt. Persze, egy jedi másként gondolkozik, ugye… :-P

Oké, meguntam: ezernyi ponton támadható és szétszedhető a sorozat.

Ha egy szóval kellene megfogalmaznom, hogy mi a baj vele, azt mondanám: gyáva.

Ha két szóval: gyáva, megalkuvó. Vagy talán azt: szégyenletes fanszerviz.

Nem tudom, hogy fogok-e írni még róla a blogomon – de az biztos, hogy nem akarok.

Vannak bátrabb, jobb sorozatok is a világon (szerencsére). Inkább azokkal töltöm az időmet.

Jon Favreau, Kathleen Kennedy: shame on you.

 

Raid (2018 – hindi)

 „I am a burning flame in the middle of a storm

I am that moment which fight against time.”

Amióta tudjuk, hogy Al Caponét adócsalás miatt tudták bebörtönözni (és milyen eszméletlenül remek film is készült erről – „The Untouchables”, a feledhetetlen Sean Connery (RIP) Oscar-díjas alakításával…) nem szabad meglepődni azon, hogyha az indiaiak egy mára legendássa vált „Incoming Tax Officer”-ről készítettek filmet.

Wikipedia: „On 16 July 1981, IT officials led by IT Commissioner of Lucknow, Sharda Prasad Pandey, raided the house of a businessman, and Congress MLA and a former member of the Rajya Sabha, Sardar Inder Singh in Kanpur, Uttar Pradesh. They recovered undeclared assets worth ₹16 million (US$220,000) in cash and gold. The raid reportedly took 18 hours and 45 people to count the notes.”

És ha azt hinné az ember (én nem…), hogy egy ilyen „raid”-ről nem lehet érdekes, izgalmas filmet készíteni, akkor nekik Raj Kumar Gupta (rendező) és Ritesh Shah (forgatókönyvíró) szerintem egész hatásos „ellenérvet” mutatnak.

Az Ajay Devgn által megformált „Deputy Comissioner of Income Tax” új és új ügyek után küldve Lucknow-ba érkezik, ahol egy informátortól tippet kap, hogy a helyi nagyhatalmú kiskirály/oligarcha Rameshwar Singh (Saurabh Shukla) évek óta nem fizet adót, és a felhalmozott vagyonát a birtokán (kastélyában/uradalmán) rejtegeti.

És az „új seprű”, az adók vaskezű behajtója rajtaütést/vagyonellenőrzést szervez a kiskirály birtokára.

A (több, mint 39 millió rákattintással rendelkező!) trailer talán jobban elmondja, bemutatja a tartalmat:

A történet izgalmas és fordulatos: egyrészt a titokzatos informátornak, másrészt a mindenre elszánt tisztviselőnek, harmadrészt az egyre jobban megdühödő és egyre durvább eszközökhöz folyamodó nagyúrnak köszönhetően.

Ráadásul – hogy-hogy nem – valami marha jó dalokat tettek az indiaiak ebbe a filmbe is.

Az egyik a „Black Jama Hai”:

A másik pedig a „Jhuk Na Paunga Bhle Mit Jaunga” – amiből a rivjúban szereplő angolra fordított idézeteket vettem.

Warning! A film befejezésére a videó nagyon spoileres!!!

 

Szóval, régen néztem (már megint…) indiai filmet, de ez a Raid… egy remek választás volt újra felvenni a fonalat. :thumbsup: 

„You don’t have the guts to scare me

Oh, world! Listen to my decision: 

I will not bow down even if I die.”