…hogy ilyen címmel miért is ugrottam rá: rejtély előttem…
Mert, ha azt mondom: „Deadly Class” – ugye, hogy ugye…! –,
vagy azt, hogy „Doom Patrol” – még az hogy! –, akkor mindjárt nyilvánvaló,
hogy ezekre miért is ugrik rá egy magamfajta abregált… abregnált… izé… agg
renegát. ;-)
De egy izénihogyhívják… „Esernyő Oktatási Intézmény”,
vagy mi a nyű…! :eeekkk: Ha legalább „Ejtőesernyős
Kádermentő”, vagy „Egylábú Esernyőmadár” lenne, mert
annak van értelme! ;-) :-D Ám így… :-/ :-P
Mégis: a „Deadly Classt” három rész után
letettem :-P – a „Doom Patrolt” még nézem-nézegetem… de nem vagyok meggyőzve :-S
:-/… az Umbrella Academy meg bedarált és megvett kilóra. :thumbsup:
:sör:
Az USA Network
jelmondata (volt): „Characters Welcome!”
– de úgy látszik, a Netflix is
egyetért ezzel a mottóval. :sör:
Mert marha jó karaktereket sikerült marha jól életre
kelteni ebben a sorozatban. :respect:
Különben, már dereng a dolog: azért vágtam bele az „esernyő”
ellenére mégis :-P mert olvastam, hogy Robert
Sheehan szerepel benne, aki Kurt-ot
formálja meg. Azt a srácot meg csípem, szóval, gondoltam, legalább az első
részt megnézem ebből az… izéből…
Robert Sheehan
eszméletlen jó, rohadt jó, zseniális. :sör:
Aztán megjelent Aidan
Gallagher, mint Number Five, a
maga 15 (tizenöt!!!) egész évével – és valami döbbenetesen nagyot alakított.
Elképesztően jó a srác. :respect:
Az első részeket igazából ők adták el nekem: miattuk
néztem, ahogy élvezettel lubickoltak a szerepben – amit öröm volt nézni. :sör:
Ám lassan, de biztosan felzárkózott melléjük a gyönyörű Emmy Raver-Lampman (Allison) és a brutális Tom Hopper (Luther) párosa… akikért nem tudtam eléggé szorítani.
Kedvenc részem – s01e06 „The Day That Wasn’t” –, és benne kedvenc jelenetem hozzájuk
kapcsolódik – ami alatt egy számomra nagyon kedves dal, a „Dancing in the Moonlight” szól…
…és akit a végére nagyon-nagyon megszerettem az pedig… Hazel (Cameron Britton). :sör:
…
De mondhatnám még Agnes-t
(Sheila McCarthy), Grace-t (Jordan Claire Robbins), Cha-Chá-t (Mary J. Blige), The
Handler-t (Kate Walsh), Pogó-t (CGI + Adam Godley :-) ) – akik mind-mind
fantasztikusan hozták a saját karakterüket. :thumbsup:
…igen, itt azért az kiviláglik, hogy Ellen Page (Vanya), David Castañeda (Diego), és John Magaro (Leonard)
nem voltak épp… hm… „oly annyira a szívemnek kedvesek”. :-/
Ám a sorozat ennek ellenére… vagy ezzel együtt… nem csak
pusztán működik, hanem eszméletlenül rendben van: berántós, pageturner,
fordulatos, sziporkázó, térfás, megnevettető, megindító, felemelő, vérkomoly,
izgalmas, sötét és fenyegető.
És ezeket a hangulatokat tökéletesen időzítve váltogatja.
:respect:
Nekem felsőfokon tetszett.
:mustsee:
Nem, nem írok a sztoriról egy szót sem: aki olvasta a
képregényt, annak nem is kell – aki pedig nem olvasta, annak ott a pilot: abból
kiderül, hogy mi a történet lényege.
És kár lenne, ha tartalmi leírással vesződve elrontanám a
rácsodálkozás élményét. :sör:
Mert frencsájzok futnak ide-futnak
oda, kifutnak valahova… vagy egyszerűen kifulladnak… kifakulnak… megfáradnak… régi
önmaguk árnyékává válnak.
Amikor kibaktattam kedvenc,
gödöllői mozimból, arra gondoltam, hogy bakker, Csukás István 35 évvel ezelőtt megírta már a How to Train Your Dragon 3. részét –
csak akkor azt a „Süsü, a sárkány” 9.
részének nevezték… :-P :-/ :-S
Aztán az futott át az agyamon, hogy lehet, mindenki
egyfelé gondolkozik ilyen sárkányos-témában… azért a durva hasonlóság…
Meg különben is: mit kerestem én majdnem ötvenéves fejjel
ezen az előadáson?!
Megmondom a frankót: a nosztalgiát, a szentimentalizmust.
Igaz, rá kellett dumálnom Dávidot, hogy nézzük meg együtt – ha már 2010-ben és
2014-ben is együtt néztük moziban az első két részt. Ha a frencsájz (elvileg,
ugye… :-S :-P) a végéhez is ér, legyünk ott mi ketten, akik az indulásnál is
ott voltunk.
Hülye szentimentalista vagyok, ugye…?! :-///
Mert frencsájzok emelkednek fel, és buknak el, tűnnek el
a süllyesztőben – van, ami már a második résznél elbukik; van, ami csak a harmadiknál
esik össze, tökönszúrva magát; és persze akad olyan is, amelyik már az
indulásnál, az első résszel hasra esik saját lábában, és nem is lesz belőle
frencsájz… :-PPP
Nos, a How to
Train Your Dragon a harmadikig bírta – az első kettőben még vitte a szív, a lendület, a bátorság… és a harmadikra elerőtlenedett, elgyávult, „bátran mert
jótól lopni” :-PPP (Csukás István
:thumbsup: ), és feleresztett egy lufit a légtérbe… Mint a gőzfürdőben a
békegalambot. :-PPP
Emlékszem, anno, 2007-ben, amikor az elsőre Word
of Chaos, később World of Chaos számítógépes játékon
dolgoztunk – ő volt az, ha netalán emlékeztek még:
…a cégnél lévő nagymenő játékfejlesztő megmondóemberek
úgy fikáztak/toltak háttérbe/igyekeztek hasznunkat-érdemeinket kisebbíteni,
hogy nekünk storylinereknek egyfolytában azt sulykolták, úgy legyintettek ránk:
„a sztori nem számít, úgyis a látvány fogja
eladni”. :-PPPPPPP
Nos, amikor végül, kínszenvedéssel megjelent
Németországban a játék (bugokkal terhesen…), minden rivjú arról számolt be: „a látvány az a _minimálisan elvárható_, ellenben a remek dialógusok, és a jópofa
sztori egészen megmentik a játékot”.
…mondanám, hogy no comment, de nem mondom. Csesszétek
meg. :-OOO :-////
Én nem is értem, hogyan, de valamiért úgy tűnik, hogy
ezek a frankómegmondó überarcok most valamiért a DreamWorks-nél találtak munkát,
és… mit ad Isten?!... ugyanezen elvek mentén dolgoznak a mai napig.
„Te,
öcsisajthavercimbi, ne vergődjünk azon, hogy jó története legyen a harmadik
résznek, úgyis a 3D és a 4G fogja eladni az egészet! Az írók pénzét meg
felvesszük mi a haverokkal, érted, ugye?! :kacsint: Meg egyébként is, jut
eszembe, ideát az USÁ-ban ismeritek Csukás
Istvánt, és a Süsüt?! Nem-eee…?!
Akkor van egy baromi jó ötletem. Ugyanis 1984 karácsonyán ment a magyar tévében…”
…
És basszus, az 1 óra 44 perces játékidő kábé 44 perce
alatt nézhettük, ahogy a sárkányok kergetőznek az égen, felhők fölé/mögé/közé
repülnek, vízközelben repülnek, turbékolnak, andalognak, sárkányvárba mennek,
ott is gyönyörködnek, és repülnek-repülnek-repülnek…
Két gond van ezzel, atyafiak.
Egy: Én 2D-s előadáson voltam. És ezeket a részeket
egészen untam. :-PPP És viszonylag sok volt belőlük. :-PPPPP
Kettő: A moziban – minő meglepetés! – volt egy rakat
kisgyerek is. Ők is kurvára unták. A szülők pedig kétségbeesetten igyekeztek
csitítani őket, mert elkezdték magukat szórakoztatni – ha már a film, amire
befizettek, pont ezért, nem tette meg. :-PPPPP
Az a helyzet, DreamWorks áldott kreatívjai, hogy
csináltatok magatoknak egy hattyú halálát. Egy szépségesen szép (de üres) búcsút
a frencsájztól, saját magatokat dicsőítő (unalmas) képsorokkal.
Ami még látványos volt – de nem úgy, ahogy ők tervezték
:-PPP –, hogy mennyire nem tudtak mit kezdeni a karakterekkel a készítők.
Ez leginkább Eret karakterénél érződött, aki… mondanám,
hogy biodíszletként, de inkább csak sima díszletként ment át a képen 5x balról-jobbra,
és 7x jobbról-balra. :-PPP
Aztán hogy micsoda egy fa… fax… a… izé, remek főgonoszt
találtak ide! Ez egy übermensch volt, de komolyan: egy übergonosz, akinek _mindenre_ volt aduásza. És olyan brutál
übersárkányai, amik csak neki engedelmeskedtek és sárkányokat öltek!
Az életcélja pedig valami zseniális: minden sárkányt el
akart pusztítani a világon!
Húúúúú… Háááááá… Assszzzztaaaa…
:-PPPP
Hát… én nem is tudom… Pusztán csak leborulni szeretnék az
uszkve kábé másfél-kettő perces agyvihar előtt, amikor ezt az utolérhetetlen,
kivételes ideát valaki felböfögte a DreamWors-nél.
:-PPPP
És ahogy próbáltatok úgy szájba rágni mindent, hogy azt
már egy jóérzésű madárfióka sem fogadja el a saját anyja szájából. :-PPP
Baszki: itt egyfolytában folyt a könnye valamelyik
szereplőnek, hogy felhívja a figyelmet – „itten
mostan, kérem szépen, sírni kell a nézőnek is, már… ha nem tudná a tuskója”.
:-PPP
Az, hogy én ezen megsértődök – oda se nekem. Hol vagyok
én már célközönség?! Na, ugye. :-P
De kikérem magamnak a gyerekek nevében is: mert nem
hülyék. Ha valami tetszik nekik, nevetnek – ha valami félelmetes, megijednek –
ha valami szomorú, sírnak.
Ám ez parancsszóra nem nagyon megy, ugye. A pavlovi-reflexek
sem indulnak be ilyenkor. :-PPP
„Ne sírj, kiskirályfi! Nem örökre megyünk
el! És majd ti is eljöhettek hozzánk játszani, a mi gyerekeinkkel! És én mindig
jópajtásod maradok, és soha, de soha nem fogom elfelejteni, hogy itt élhettem
veletek!”
Nah… itt, ennek a jelenetnek a Süsü és a sárkánylányból
való átiratával volt egy kis bibi… egy kis bibóca. :-PPP Mert ugye alig telt el
5-6 év, és Fogatlan meg Hablaty találkozása eléggé bicegősre sikeredett. Már
amennyiben annak számít, hogy egy szinte legyőzhetetlen sárkánykirály úgy ront
rá a lélekvesztőben utazó családra, és két halálravált kisgyerekére, mint egy
kocsmai tahó.
…és a gyerekek végtelen másodpercekig rettegnek, mert
Fogatlan – mondom, 5-6 év telhetett el, max.! – rohadtul nem ismeri fel Hablatyot:
akivel együtt élt vagy 10 évet, és vagy 100x megmentették egymás életét…
A neten, a youtube-on van pár „állat és gondozója
találkoznak sok év után” videó. Eszelős kangorillák veszik le az első
pillanatban a megjelenő emberről, hogy ismerték és szerették, basszus…!
Persze, ez nem a valóság, ez mese, ugyebár. :-PPP
Hááát… szóval így ért véget(?! – ezt azért sohase
lehessen biztosra mondani, ugye…) a How
to Train Your Dragon frencsájz: két remek, fantasztikus történet után, egy…
hááát… igen. :-///
