Rózsakunyhó...

Szép idő volt ma, ezért kirándulni mentünk Nagymarosra, Kóspallagra... és egyszer csak egy olyan helyen találtuk magunkat, ahová egész életemben vágytam.

Fekete István: Rózsakunyhó (1941)

„Még tele vagyok a Duna mente képeivel, a nagy folyó soha el nem múló, titokzatos messzeségeivel, amikor már befordulunk az erdőbe, és a rázós út hamar kiveri belőlem a Duna felett járó történelem borongását.”

„Az út – szerencsére – nem tart sokáig. A keskeny gyalogútról becsúszunk a szűk hídon, és hogy úgy mondjam, kitárul előttünk a „Rózsakunyhó”…”

 

„A második napon felfedeztem, hogy a Rózsakunyhót nem csak az egy szál árva vadrózsájáról hívják Rózsakunyhónak, hanem azért is, mert az ajtó felett szabályos „cégtábla” hirdeti, hogy „Rózsakunyhó”.
Jobban megnézve a szépen megfestett táblát, észrevettem valamelyik rosszmájú „lakó” ravasz fondorkodását, hogy a rózsa z és o betűjét igyekezett kicserélni, s így a kunyhó cégtáblája imigyen festett: „Rosz a kunyhó”…

Hát ez nem igaz! Szép, békés napokat éltem meg benne. Nekem jó volt a kunyhó. Szénaágyán puha és mély volt az álom, asztalán ízletes a kenyér, éjszakájában mély a csend, és nappalában ajtóm előtt járt a napsugaras szabadság.”

„Visszaköltöztünk a Rózsakunyhóba.

Estére értünk oda, és most már ismerősként nézett ránk a kis ház. Tűzhelyén vidáman lobbant fel a tűz, és udvarán lágy perregéssel üdvözölte az estét egy lappantyú. Kéményünk otthonosan fújta a füstöt, és valódi bácskai kenyeremet ettük…

Jó volt nagyon.”

Mindig ide vágytam, mindig itt szerettem volna lenni - ahol egykoron Kittenberger Kálmán és Fekete István vadászott, pihent, aludt, és járta az erdőt...

Kittenberger Kálmán

(1881-1958)

Fekete István

(1900-1970)

Tudjátok, úgy gondolom, hogy egyetlen egy dolog jó abban, hogy 1969 decemberében születtem - mert így több, mint fél évet (197 napot) úgy élhettem a világon, hogy Fekete István is élt.

Fekete István műveit olvasva az jut eszembe róla, amit ő maga írt Király bácsiról, a számadóról, a „Karácsony” című novellájában, 1967-ben.


„A mi falunkban nem volt plébánia, hát elhozattam a szomszéd falu öreg papját, aki öregebb volt a mi számadónknál is. Amikor hazafelé vitte a kocsi, meglátogatott pár percre, és azt mondta:
- Tudja, fiam, öreg szolga vagyok magam is, de ennél tisztább lelkű emberrel még nem találkoztam.”

...