Régen
jártam már erre… mostanában, kissé… még jobban összegyűltek felettem a fekete
felhők…
…de
bízva a Jó Istenben, remélem, hogy egyszer csak kisüt a nap.
Három
film, amiről szót kell ejtenem: mindhárom nagyon komoly, igazi dráma, ami néha
fizikálisan fáj… de mégis, mindegyik gyönyörű, emberi. :respect:
Nem
tudok, és nem is akarom őket „értéksorrendbe” állítani, ezért a bemutató dátuma
alapján, időrendben szólok róluk.
Centochiodi – One Hundred Nails – Száz szög
„- Feltehetek egy kérdést,
őrmester úr?
- Tessék.
- Hány könyvet olvasott el
mostanában?
- Mostanában nagyon elfoglalt
vagyok... Itt nincs idő a könyvekre.
- Elolvasott egy tucatot?
- De mikor lenne rá időm?
- Egész életében elolvasott egy
tucatot?
- Egész életemben... azt hiszem igen.
- Ennyi elég, vagy úgy érzi, valami
még hiányzik?
- Soha sem éreztem úgy.
- Ez azt jelenti, hogy teljes az
élete. Biztosan jó visszaemlékezni rá.
- Jó. Mindemellett, nem
panaszkodhatom.
- Én viszont, ha visszanézek, csak
a könyvek lapjait látom. Egy életet tele papírral.
- De ön... sokkal több dolgot
ismer, mint én.
- A világ összes könyve nem ér
annyit, mint egy kávé egy baráttal.”
Szeretek
írni, imádom a könyveket – éppen ezért volt számomra nagyon gyomorba rúgó a
film felütése.
De
ahogy peregnek a filmkockák, és egyre jobban mögé látunk a szörnyű tett
okainak, én a magam részéről egyre jobban megértettem az indítékokat, és
egyszerűen nem tudok nem szimpatizálni az eszméletlenül karizmatikus főhőssel,
akit az emberek csak „Jézus Krisztusnak” neveznek… és a film előrehaladtával az
a megmagyarázhatatlan érzés uralkodik el az emberen, hogy nem is véletlenül,
vagy érdemtelenül… Raz Degan
formálja meg. :respect:
A
főhős mond ki olyan dolgokat, amitől például a Kedvesem haja égnek állt, és azt
mondta, hogy ez „istentagadás”, „istenkáromlás” – de én ezt teljesen másként
látom.
Hiszek
abban, hogy amikor Jézus másodszor is el fog jönni a Földre, már nem a „bibliai”Jézusként
fogja önmagát „ismételni” – hanem teljesen másként fog hozzánk szólni.
Ha ez
nem is „lángpallosos igazságosztás” lesz, de biztosan fog olyat mondani, amitől…
már bocsánat… köpni-nyelni nem fogunk tudni.
És
ezért számomra egyáltalán nem hiteltelen (főleg nem „istenkáromló”) ez a film.
Nagy
hatású, elgondolkodtató, fel- és megrázó, mégis szívmelengető film.
Ermanno Olmi írta és rendezte. :leorul:
Must
see. :respect:
„- Isten volt jelen azokon az oldalakon,
az örök élet szavai, minden gyermekének üdvösségére!
- Isten... Isten a világ mészárosa!
Még a fiát sem mentette meg a kereszten!
- Ne káromold! Megsérted a te
intelligenciádat is, amit Isten bőségesen adományozott neked! Az Ítélet napján
számot kell majd adnod róla.
- Az Ítélet napján Neki kell majd
felelnie a világ minden szenvedéséért!”
La jaula de oro – The Golden Dream – Az ígéret
földje
Jaj,
ne… A három film közül talán ez volt a legnehezebben feldolgozható. Az egyetlen
olyan, ami kőkeményen, hideg, jeges kézzel a földön tartotta az embert…
…és
nem adott feloldozást. Nem adott reményt.
Mint
ahogy a világ sem adott semmit a három főhősnek.
Diego Quemada-Díez filmje három guatemalai fiatalról,
akik az USÁ-ba tartanak, a „golden dream”-et hajszolva, benne reménykedve.
Az
internet szerint egy „road movie” – szerintem meg inkább „passio”. Nem
káromolva, vagy bántva ezzel senkit és semmit. :respect:
Nem, igazából
nem tudok mit írni róla: egy szenvedésekkel, nélkülözésekkel, aljassággal,
mocsokkal szegélyezett út, amin hőseink vérrel-verejtékkel, foggal-körömmel,
főleg sírva, néha alig láthatóan mosolyogva, küzdik magukat az áhított „ígéret
földje” felé…
Brandon López, Karen Martínez és Rodolfo Dominguez mintha nem is színészek lennének, hanem tényleg
három olyan egyszerű fiatal, akik valóban nekivágnak a világnak: minden tettük,
minden gesztusuk hiteles és életszagú. :respect:
Fájt
ez a film.
Mégis
látni kellett. :respect:
Кругови
– Circles – Templom a dombon
Ha
valaki mondja, nem hiszem el – hogy egy szerb film lesz az, ami a legnagyobb
katarzist hozza.
Döbbenet
mekkora ez az alkotás. :leborul:
Megtörtént
esetet dolgoz fel, amikor egy jugoszláv háború alatt egy szolgálaton kívüli
szerb katonát Srđan Aleksić -et (1966-1993)
Trebinje városának főterén, mindenki szeme láttára megölnek saját katonatársai,
amikor a szomszédja, egy ártatlan civil muszlim védelmére kel.
Félszavakkal,
szinte némán, pillantásokkal, arckifejezésekkel operál: de mindent megértesz
benne, kimondatlanul is.
És
húsba vág. Feszít, inat metsz… csontot tör, az egyszeri nézőben.
„- Mindig történik valami, ha egy
követ dobsz a vízbe... Körök jelennek meg... és gyűrűznek... És mégis... amikor
egy férfi jó dolgot cselekszik... a többi embernek ez nem jelent semmit.”
Háborúról,
halálról, gyűlölködésről, embertelenségről, aljasságról, igazságtalanságról
szól ez a film…
…de
az emberségről, a tisztességről, a fel és meg nem adásról, és a megbocsátásról
is. :respect:
Mivel
nem tudok mindenkit, így csak három embert sorolok fel a film alkotói,
szereplői közül.
Srdan Golubović – rendező, valamint az idős Aleksandar Berček és a fiatal Nikola
Rakočevič. :respect:
Szerény
véleményem szerint mindhárom film érdemes a rájuk szánt időre…
…de
talán a Кругови legjobban. :respect: