„Ain't nothing but pure-ass luck gonna save
us now.”
(Előre is elnézést kérek, de úgy fogok rivjúzni erről a
sorozatról, hogy a képeket mind a nagyszerű, epikus záróepizódból veszem, és a
szereplőkre is ebből a részből fogok reflektálni. :sör: )
Eszméletlenül súlyos tételmondat, amiben benne van minden
fájdalom, nekikeseredettség és kilátástalanság – mégis, a záróepizód másról sem
szól, csak arról, hogy ez a mondatot cáfolja. :sör:
Valami csodálatos, felemelő és epikus, amikor La Belle hölgyei visszavonulnak városuk
egyetlen téglából készült épületébe, hogy felvegyék a végső harcot az irgalmat
nem ismerő ellenséggel.
Anyák, lányok, háziasszonyok ragadnak fegyvert javarészt
képzetlenül – mert tudják, hogy nincs más esély. Igazából, ez sem az, de legalább
ne sírva-ríva, jajveszékelve vesszenek oda, hanem harcolva.
Harcolva a városukért, a gyermekeikért, a meghalt
férjeikért, apáikért…
Számolatlan nagyszerű pillanat volt a végső harcban: de
egyik hős harcának bemutatása sem vette fel a versenyt azokkal a pillanatokkal,
amikor azt láttuk, ahogy La Belle hölgyei küzdenek a pokoli tűzviharban.
:respect:
Sikoltva, kiáltva, sebesülten, véresen, tapasztalatlanul:
de egy pillanatra sem meginogva, másodpercre sem feladva. :leborul:
Nem kell nekik „pure-ass
luck”: hiszen ott vannak egymásnak, és vállt-vállnak vetve tartják a házat,
aki megsebesül, azt megtartja a másik; aki meghal, annak a helyébe lépnek…
Már a sorozat első részétől ezt a harcot vártuk, ezt a
végső összecsapást: ide mutatott minden ujj, erre vezetett minden út, erre
kanyarogtak a sorsok – és ez a felfokozott várakozás a legteljesebb mértékben
beváltotta az összes hozzáfűzött reményt. :respect:
Döbbenetes volt, iszonyú és kaotikus, epikus és heroikus
– minden ízében. :leborul:
A hölgyek vezérei és legjobb lövészei Alice (Michelle Dockery) és Mary
Agnes (Merritt Wever) voltak,
akik egy kisebb sereget is meg tudtak volna állítani ketten.
De nem kevésbé maradt el mögöttük a kurtizánból lett
tanítónő, Callie (Tess Frazer), és a német festőlány, Martha (Christiane Seidel) – mindketten, de különösen Martha, olyan jelenetsort kapott a végső ütközetben, hogy minden
ízemben remegtem az adrenalintól. :amazing:
Martha és az
utánaküldött Pinkerton detektív, Webster
(Nathan Darrow) románca elég
háttérben lett felvázolva: mégis, kettejük szerelme a legütősebb pillanatok
egyikét adta a végső harcban.
Ám amiért mégis a legnagyobb respect a sorozatnak: hogy
nem lett belőle feminista csatakiáltás (mint a Last Jedi-ből… :-PPP), hanem teret és lehetőséget adott a
férfiaknak is, hogy hőssé, vagy… tragikus hőssé váljanak.
Whitey Winn a
szeretetreméltó, ifjú seriff-helyettes (Thomas
Brodie-Sangster) egész életében erre a harcra, erre a pillanatra készült.
Ifjúi hévvel, vagánysággal, nemtörődömséggel…
…és a lassan megvakuló, gyávának tartott Bill McNue seriff (Scoot McNairy) is úgy állt ki a „last stand”-jére, mint akinek már
semmi vesztenivalója nincs az életben. Pedig neki még nagyon is volt. :respect:
És a film másik főhőse, a hírhedett Roy Goode (Jack O’Connell)
is úgy áll szembe nevelőapjával és nemezisével, a kiszámíthatatlan, elmebeteg
gyilkos Frank Griffinnel (Jeff Daniels) és bandájával, mint aki
már elszámolt Isten (és ördög…) előtt mindennel. Rátartian, hányavetien: ölni,
vagy meghalni egyaránt készen.
Köszönöm a filmkészítőknek, hogy fontos szerepet adtak a
hölgyek mellett ezeknek a férfiaknak is, és megmutatták: nagyon fontos a nők
kiállása és összetartása, de szükség van a harcban mellettük álló, félelmet nem
ismerő férfiakra is. :respect:
Valahogy eszméletlenül remek az íve ennek a sorozatnak –
és egy elképesztő, minden várakozásomat felülmúló, döbbenetes csatához vezet
minket, ahol a Jó és a Gonosz küzdenek meg a városért. Szinte a Világért.
Nem tudom, hogy ki találta ki azt, hogy Jeff Daniels (Dumb és dumber, ember…!!!)
legyen a főgonosz… de telitalálat volt. Gonoszt még úgy nem gyűlöltem tiszta
szívemből, mint ahogy ezt a pszichopatát… :sör:
Nem tudom, hogy ki találta ki azt, hogy az egyik főhősnő,
a pengeéles, kőkemény – mégis gyönyörű Alice-t Michelle Dockery alakítsa, a Downton Abbey-ból(!!!)… de
elcseszettül telibetrafálta. :thumbsup:
Talán egy rész volt a hétből, amit kissé fillernek
éreztem, és talán az utolsó epizód legvégéből hagytam volna el vagy 10 percet
ahhoz, hogy tökéletesnek nevezhessem a Netflix
elképesztő sorozatát. (Kicsit túl lett tolva az utóhang-rész, szvsz… nem Gyűrűk
Urásan… de azért eléggé.)
De kicsinyes a legkevésbé sem vagyok: tehát szemrebbenés
nélkül osztok ki a Godless-nek egy
10/10-es osztályzatot. :thumbsup:
A western műfaj egy újabb gyöngyszemmel gazdagodott, ami
méltó utódként néz vissza a régi, nagy klasszikusokra. :leborul:
Köszönöm ezt a feledhetetlen élményt, Netflix! :sör:
